Rádiótechnika

 

   Hatodik nekifutásra a Rádiótechnikába nézek bele. Bevallom őszintén, hogy ezzel az újsággal nem boldogultam. Nemcsak, hogy minden egyes lapszámban található valami említésre méltó rádiós cikk, hanem több is akad. Ráadásul mivel ez az újság magyarul van, így még úgy ahogy értem is.
   Nem is folytam bele igazán a válogatásba, csak néhány kósza rajzot ragadtam ki, ha már amúgy is belelapoztam az újságba alapon. Majd mikor méltóztatok építeni is valamit, majd akkor idézem a cikket, vagy utalok rá.

 

Egy KF erősítő egyáltalán nem így szokott kinézni, mert nem holmi tekercsek vannak
benne, hanem transzformátorok. Ez nekem egy komoly probléma, mert hozzáértés
híján nem igazán tudok mit kezdeni az olyan fogalmakkal, mint a ki és bemeneti
impedancia, áttétel, csatolási tényező, sávszélesség, és még ki tudja mi minden.
Ez a rajz meg? Mint a balta! Olyan egyszerű. Mondhatni nekem van kitalálva.

 

 

Ellenütemű kimenetű diódás vevő. Erősebben fog vele szólni a fejhallgató, hiszen
ez a kapcsolás a burkológörbe mindkét oldalának energiáját felhasználja.

 

 

Ha bőven van energiánk, vagyis izomból dől a helyi adó jele az antennából, akkor
a feszültségkétszerező diódás megoldás is megemeli a jelszintet a fejhallgatón.
(bal ábra) Illetve összekombinálhatjuk a feszültségkétszerezést az ellenütemű
kimenettel, amivel akár közvetlenül meghajthatjuk az ellenütemű végerősítő
két tranzisztorát. Hogy aztán hoz-e valami eredményt a machináció, illetve
az alkatrészek kispórolása, az már antenna jelszint kérdése. (jobb oldali rajz)

 

 

Előfeszített diódás demodulátor, ami eltolja a működést a dióda karakterisztikájának
egyenes szakaszára, hogy a demodulátor egészen kis jelszinteknél se produkáljon
számottevő torzítást. Hogy aztán beépítem-e valamibe, vagy sem, az majd
idővel kiderül. A lényeg az, ha keresem, meg fogom találni a rajzot.
Ha a saját gépemen esetleg nem is, de a google megmondja,
hogy a weblapomon merre van. Hülye modern világ...

 

 

Ennek az URH sávos vevőnek rengeteg helyen megtalálható a kapcsolási rajza, illetve
több különböző változata is létezik. Azért ezt tettem el magamnak, mert ez látszik
a legteljesebb változatnak. Két hangolt modulátorkör, külön oszcillátor, s persze
a lényeg, az alacsony frekvenciás (100kHz) KF. Van is valahol félretéve ehhez
a rádióhoz egy hármas URH forgóm. A tekercsek behangolása nem látszik
bonyolultnak, hiszen az alacsony KF frekvencia miatt szinte nincs
eltérés az oszcillátor és a modulátor körök között, így
nem lesz gondom az együttfutással.

 

 

Ennek a rajznak három különlegessége is van. Az egyik a hangszórós vétel ellenére
extrém alacsony, mindössze 1,5 voltos tápfeszültség. A másik az egészen minimális
áramfogyasztás. Szinte adja magát a napelemes, vagy a házilag barkácsolt elemes
kísérletek lehetősége. A harmadik érdesség pedig a ferrit rudas modulátorkörre
rásegítő Q sokszorozó, melynek beállítása egyben a hangerő szabályzó is.

 

 

Ugyan jópofa a kétkörös késleltetett AGC, de ami igazán megfogott ebben a rajzban,
az a különálló kéttranzisztoros oszcillátor, melynek nem induktív a visszacsatolása.
Vagyis csak az oszcillátor frekvenciájához szükséges menetszámot kell eltalálnom,
és nem kell foglalkoznom azzal, hogy hol legyen a visszacsatolás leágazása
ahhoz, hogy ne négyszögjel legyen a kimeneten. Ügyes kapcsolás!

 

 

Ebben a rajzban az a szép, hogy a Rádiótechnika hasábjain,
az 1976-os évfolyamban, mérnöki pontossággal
van dokumentálva minden egyes részlete.

 

 

Bevallom, a szupreg nekem kimaradt. Bevallom, jórészt az összes többi elv is kimaradt.
A szupreg azért, mert valahogy sosem láttam át. Ha valami már két különböző
frekvencián is oszcillál, akkor azt hogyan lehet normálisan kézben tartani?
Ez a rajz meg épp ezt csinálja, hiszen különálló fokozat állítja benne elő
a szupreg rezgést. Ha így sem tudom működésre bírni, akkor sehogy!

 

 

Akkor itt be is fejezném az Rádiótechnika lapszemlézését. Minek válogatni?
Majd visszatérek erre a kapcsolásra, mikor méltóztattam megépíteni.