Átmegyek a szemészetre beszélgetni Ákoshoz. Benyitok, Tömördi bácsi borotválkozik, zúg veszettül a szovjet villanymotor a Harkiv borotvában. Dumálok Ákossal meg egy másik sráccal aki később jött be, megtárgyaltuk az élet dolgait, pénz, nők, autók, lakás, haverok, mikor szuperálnak már ki minket végre a seregből stb. stb. Semmi különösebb humor nem történt. Ákos az öregnek háttal ül az ágyon, mi meg vele szemben támasztjuk a falat. Eltelt már egy jó félóra mikor Ákos teljes komolysággal hátrafordul és elüvölti magát a még mindig borotválkozó Tömördi bácsi irányába.
Vége a büntetésnek vén szaros! Leveheti a porvédőt a borotváról.
Aki nem értené, a villanyborotvákhoz van egy kis porvédő plexibúra. Egy perc múlva már nem bírtam állni a röhögéstől és összeestem. Ákos éjjeliszekrényébe kapaszkodtam. A szekrényke velem együtt rázkódott a röhögéstől, hullottak le róla a dolgok, ezen még jobban röhögtünk. A másik srác mikor már nem kapott elég levegőt, tántorogni kezdett, és elesett szétfejelt egy csempét a falon, nem lett semmi baja de ezen még jobban röhögtünk. Az egyik vak beteg hörgött a légszomjtól az ágyán. Mintegy tíz perc után alábbhagyott a kacaj, persze beszélni még nem tudtunk. Egy kis előzmény. Az a vak aki velünk röhögött, még pár perce sajnáltatta magát, hogy meg kell innia valami löttyöt, ott feküdt az ágyában a mellén szorongatva egy műanyag pohár erősen vöröses színű ismeretlen eredetű folyadékot. Látszott rajta hogy, erőt gyűjt a megivásához. Nos éppen csak abbamaradt a röhögés, hát megláttuk hogy hogyan is néz ki. Mint akit lemészároltak! (ugyanis kilögybölte magára az egész pohár levet) Persze kezdődött elölről az egész röhögő kúra.