Motorszerelős történet

Most egy motorszerelős történetet fogok előadni. A technikai trükkök élvezetéhez nem árt egy kevéske szakértelem! Autó és motor szerelők, valamit gépészek előnyben. Ez az írásom csak itt ott humoros, inkább egy technikai rémtörténet. Az eset egy pénteki napon történt. Délután három óra felé járhatott az idő, mikor úgy gondoltam átnézek Tomi barátomhoz. Ugyan hol is tarthat motorja összeszerelésével? Nosza gépre fel, megérkezem. Nos sajnos rossz hírek vannak. Nem készült el a gépmunka, a fényező sincs kész, meg egyébként sincs pénz kifizetni az iparosokat, valamint egy csomó járulékos alkatrész sem került megvásárlásra. Szóval úgy néz ki lőttek az esti autósmozinak. Ugyan elmehetnénk ketten az én gépemmel, de akkor hová tesszük a lányokat? Még az előszobában vagyunk, éppen mennénk beljebb, mikor csengetnek. Laci jött ugyanezen okból érdeklődni. Laciról annyit, benne nagy a közösségi érzés, tudjátok olyan álljunk neki, csináljuk, menjünk, történjenek a dolgok típusú ember. Hát itt kezdődtek a bajok. Laci menten elővette ötleteinek kifogyhatatlan tárházából a következőt. És nincs itthon annyi alkatrész, hogy összerakjunk egy gépet estére? Hát már hárman vagyunk, addigra csak végzünk egy MZ összeszerelésével! Hát immelámmal nekiálltunk összeszedni a lakás különböző részeiből az árván heverő motoralkatrészeket. Mindent szépen kihordtunk az előszobába, és szomorúan szemléltük az eredményt. Akárhogy is néztem, nem tett ki a halmaz egy motorravalót. Próbáltam meggyőzni a többieket a teljes esélytelenségünkről. Tomi látta, hogy nincs remény, de Laci meg bíztatott, hogy nagy vagy össze tudod rakni, meg hasonlók. Ekkor megint csengettek, megérkezett Sanyi. Ezt a srácot nem igazán ismertem, viszonylag új volt a társaságban. Előadtuk neki is a tényállást. Sanyi kicsit furcsa lekezelő stílusban azt mondta, hogy a büdös életben nem lesz ebből a kupacból motor. Na innen nem volt visszaút. Na nehogy már valaki kétségbe vonja a szakértelmünket. Bár így utólag belegondolva elég merész dolog volt a hiúságunkkal pótolni a hiányzó alkatrészeket. Röviden. Megvolt a váz, kerekek, fékek. Egy korábbi gépről lebontott elektromos huzalozás. Volt egy tank, igaz félig fémtiszta a kromofágtól, volt ülés, igaz kissé szakadozott bőrrel. Hiányzott a blokk, illetve volt csak teljesen darabokban, és több különböző korábbi gépből megmaradva. MZ-nek MZ, csak megvan e minden? Megint csengettek, megjött Karcsi, majd rövid egymásutánban megérkezett Tomi öccse, meg a nagyi a vásárlásból, meg apuka anyuka. Volt egy kisebb vita, miszerint talán nem az előszobában kellene motort szerelni, de Tomi sikeresen meggyőzte szülőanyját e kényszerű helyzet szükségességéről. Az előszoba egyébként mintegy 3 X 6 méteres volt. Tehát kényelmesen elfértünk. Én nekiálltam a munkának, a többiek meg szurkoltak. A két fél karter megvan, nosza bele a csapágyakkal, sebaj hogy kotyognak, nem versenyre lesz. Jöhetnek a szimeringek. Ráteszem a főtengelyre, ráesik! Van másik? Nincs. Akkor finomhangolunk. Kalapáccsal elkezdtem zömíteni a szimeringeket, ha torzulnak, hát torzulnak, de remélem jó irányba. Sanyi az ellendrukker ekkor halk hörgésbe kezdett, amit aztán nem is hagyott abba. Csak később értettem meg a dolgokat, mikor valaki elmondta, Sanyi autó szerelő mester. Kint lóg a szobája falán a mestervizsgalevele szépen bekeretezve. Meg egyébként is egy pedáns gyerek. Na akkor jöjjön a váltó. Szépen összerakom, a kezemben az egész, ekkor kijött hozzánk Tomi öccse Péter, aki a Süsü a sárkányt nézte elébb. Elkezdett hülye versikékkel traktáni minket.

Fogam negyven, körmöm tíz,
Ne nézz rám, mert bepisilsz.

Fogam negyven, körmöm hetven,
Heréimet boltban vettem.

Szemem kocsány, orrom görbe,
Rohangálok körbe körbe. (ezt itt látni kellett volna)

Nem sorolom tovább, mert tulajdonképpen nem igazán humorosak, csak az adott helyzetben annak tűntek, minek következtében a röhögéstől szétszórtam a váltót az előszobában. Az elgurult alkatrészeket összeszedtük, Pétert pedig nem öltük meg. Raknám össze a motortömb két felét. Ekkor kiderült, hogy aki ezt a blokkot szétszedte, igencsak alkalmazta a szanaszéjjel feszegetem technikát. Ennek okából kifolyólag itt ott öt milliméteres rések maradtak a motortömbön, melyen keresztül az olaj menten elfolyt volna. Sanyi megint jött a hitetlenkedő dumájával, hogy alumíniumot kell hegeszteni, meg hasonlók. Arcának színe később zöldre váltott mikoris meglátta, hogy az éktelen lyukakat Gumiám pasztával tömöm be. Jött a kuplung, sőt mint menten kiderült szinte repült, mármint szana meg széjjel. Sanyi állítása szerint a 250-es MZ kuplungot csak és kifejezetten satuval, vagy más szorítóeszköz alkalmazásával lehet összeszerelni. Valami igaza lehetett, mert kissé kényelmetlen szabadkézzel összenyomni egy marék bazierős rugót, miközben az ember a helyére pörgeti az összetartó csavarokat. A kuplungnak egyébként is UFO alakja van, és tényleg szépen repül, de a sok lúd disznót győz alapon azért sikerült összeraknunk. Igaz, igaz, az első kísérlet alkalmával a szétrepülő kuplung kissé megrongálta az előszobai csillárt. No akkor mehet a helyére a dugattyú. Csak nincs. Újabb hajtóvadászat eredményeképpen előkerült egy iszonyatosan kormos darab. Nem a tetején kormos mint szokott, hanem az oldalán, de milliméter vastagon. Bele sem tudtam tolni a hengerbe. Tomi! Smirglit és reszelőt! Ekkor már nagyban ment a baromkodás, ezt a részt már úgy adtam elő, mintha operálnék. Persze a kért felszerelés nem állt rendelkezésemre, de kaptam egy ráspolyt. Ha valaki nem tudná mi ez az eszköz, ez egy durva fareszelő, ami óriási darabokat szakít ki az anyagból. A dugattyú meg századra lenne illesztve. Valami iszonyatosan nézett ki a dugó, mire végeztem vele. Persze közben Sanyi jött a szokásos dumával, hogy milyen színjelzésű csapszeg tartozik ehhez a dugattyúhoz. Sanyi teljesen transzba esett, mikor meglátta, hogy a túlméretes dugattyúgyűrűből harapófogóval letörtem egy darabot, hogy beférjen az alapméretes hengerbe. Ekkor kijött a szobából Peti, és John Lennon kínai korszakából származó szitáron játszott Beatles dalokkal traktált minket egy magnó segedelmével. De nem öltük meg. Na jó, töltsük be az olajat. De szinte már mondanom sem kell, hogy nincs. Ekkor megint megjelent Peti feje az ajtórésben, kezében feltűnt egy befőttes üvegnyi ismerős kékes színű folyadék. Mint későbbi elmondása alapján kiderült, ezt az anyagot ő engedte le néhány éve egy Verhovina segédmotorból, s azóta őrizgette valami takarítás elől rejtett zugban. Kéne mi? Kérdezte Peti. Majd lehajolt és a fedél nélküli befőttesüveget az oldalára fordítva odagurította hozzánk. Volt egy kis ugrabugra, menekülve a szétfolyó olaj elől, de érdekes módon egyetlen csepp sem jött ki. Nézegettem mi lehet az üvegben. A szaga olaj, a színe olaj, de nem folyik. Talán bőrős a teteje? Nem, mert a csavarhúzót beledöfve sem folyik ki. Ekkor a motortömb már tartalmazott az eddig említetteken kívül például hat helyen repedt fogaskereket, és más egyéb szörnyű dolgokat, ehhez pedig éppen megfelelt az extra halmazállapotú olaj. De hogyan öntjük be? A blokkon van egy kis ablak, amit ha leveszek, akkor egy négy centiméter átmérőjű lyuk az eredmény. Tominak mondtam, hogy hozzon egy kanalat, és a lyukon keresztül elkezdtem a masszát betömni a helyére. Ekkor megjelent Tomi mamája, és látván kezemben a családi etcájgot rákérdezett, ugyan mit is csinálok éppen. Mondtam betöltöm az olajat. De miért nem öntöd? Azért mert ez egy speciális pudingolaj. Erre a helyzetet mentendő, és az eluralkodott hülyeséget fokozandó Sanyi elővette a humorérzékét, s egy előadásba kezdett. Van ugye a hagyományos cseppfolyós olaj. Van a gáz halmazállapotú olaj, ezt hívják gázolajnak. Béka meg tiszta hülye, ez nem puding, hanem zselé olaj. Azért jó ez a megoldás, mert a forgó alkatrészekről a centrifugális erő a sima olajat egyszerűen lerázza, a zselé pedig ilyenkor is nagyszerű kenést biztosít. Laci is beszállt, valami csodálatos előadást rögtönzött. Beszélt a molekuláris rácsszerkezetről, meg kémiai kötésekről. Nem is értettük honnan szedte, fel sem tételeztük hogy találkozott a kémiakönyvvel. Közben Tomi anyja háta mögött állt, és csitítóan integetett felénk, amit mi egyáltalán nem értettünk. Karcsi azt mondta, hogy a szilárd halmazállapotú olaj nem jó, mert töréseket okoz az erőátvitelben. Tomi mamája az egyik kezét a csípőjére tette, a másikat a tarkójára, és azt mondta. Ha férfi lennék azt mondanám kapjátok be, és távozott az előszobából. Kérdőn néztünk Tomira. Fúúúú, lehet hogy nem mondtam? Anyu vegyészmérnök. Szavahihetőségünk nagymértékű csökkenésének szomorú tudomásulvétele után szépen betettük a helyére a motortömböt. Ekkor derült ki, hogy nincs lánc, márpedig anélkül nem megy a motor. Ismét lázas keresgélés kezdődött, minek eredményeképpen előkerült egy egyetlen öklömnyi darabba összenőtt valami, ami emlékeztetett egy összetekert láncra. Már megint csengettek, egy Csirke nevű srác jött néhány haverjával valami Verhovina csoportfogaskereket kunyerbálni. Természetesen volt a keresett alkatrész, Tomi oda is akarta neki adni, de idejében beleszóltam, és azt mondtam neki nem kapja meg amíg nem hoz egy MZ láncot. Persze ez péntek délután esélytelen feladat volt. A srác ott siránkozott, meg esküdözött, hogy hétfőre hozza, de nekünk azonnalra kellett. Támadt egy mentőötletem, jó akkor lementek az utcára ezzel a lánccal, és addig fociztok vele, amíg hajlandó lészen kitekeredni. A három srác lement, és immel ámmal elkezdték rugdosni a láncot. Mi a konyha ablakából figyeltük az eseményeket. Ekkor a szemközti építkezésről átjött a Kőbányai Világos építőbrigád hét tagja, és beszálltak a focimeccsbe. Látván embereink számbéli alulmaradását ez okból menten megindultunk a járdából átminősült futballpálya felé. Kicsit furcsa egy vasdarabbal focizni, igaz nem gurul, de legalább csúszik az aszfalton. Akkor kezdett a meccs igazán érdekessé válni, amikor a lánc az erőhatásoknak engedve elkezdett kitekeredni. Az MZ lánc mintegy másfél méter hosszú, így akár hárman is rúghatják egyszerre. Közel félórai kemény küzdelem után a lánc feladta, és kiengedett. Ekkor szépen a helyére került, már csak a kipufogó volt hátra a gépészkedésből. No ez az alkatelem aztán tényleg nem volt sehol. Karcsi azt mondta elmegy és hoz egyet, de aztán őt ne szidjuk érte. Nem baj milyen, most már úgyis mindegy, csak legyen valami csőszerű. Karcsi az orra alatt somolygott, (ja persze, csőszerű) majd elindult a hiányzó alkatrészért. A helyére szerettem volna tenni a könyökcsövet, ami ugye a henger, és a dob között van. Mint kiderült nincs menet a hengerben, illetve csak a nyomai látszanak. A hollandi anyát simán kibe lehet tologatni. Sanyi újra erőre kapott, és azt mondta, no ezt aztán tényleg nem tudod megoldani. A hollandi anyára rátekertem egyetlen menetnyi gumiámos rongyot, és a helyére tekertem. Miután Sanyi hörgése elhalt, megérkezett Karcsi a kipufogó dobbal. Dobbal? Képzeljetek el egy akkora tölcsért, aminek az egyik oldala négy centis, mint a könyökcső, a másik oldala pedig 20, azaz húsz centi átmérőjű. És nyitott, azaz nemhogy csökkentené, de még erősít is valamit a kipufogás hangján. A gépet szépen levittük az emeletről. Tomi simán berúgta, el is indult a gépezet, a hangja géppisztolyt megszégyenítő volt. Ekkor leállítottuk, s odaszóltam Tominak, várj adok instrukciókat. Jó hangosan a fülébe súgtam: hetvennél tedd át kettesbe. Ekkor Sanyi földhöz vágta a kabátját, s kiátkozott. (az MZ 50-et megy egyesben, de ez 70-et ment) Nos a történet körülbelül ennyi, illetve még annyit a dologról, hogy a motor még két hétig ebben a szörnyű állapotban minden hiba nélkül üzemképes volt, aztán persze rendesen összeraktuk.