Egyszer csak elromlott a dekopír fűrészem
(a szerszámok már csak ilyenek)

   Ez így ebben a formában persze nem igaz, ugyanis sajnos nem csak egyszer romlott el. Ez most a harmadik masina bemutatása. Elszaladtam az OBI-ba fűrésznézőbe. Van nagyon bóvli 2000-ért. Akkor vegyél ilyet, ha magad szeretnéd kivágni a mosogató helyét. (majd később magát a fűrészt is) Nem fogsz benne csalódni (amíg nem találkozol az igazival), ugyanis még legközelebb is fogsz tudni vele fűrészelni. (már persze ha elsőre is sikerült)
  
Van ennek a bóvlinak egy 4000 forintos változata is. Nagyjából ugyanúgy néz ki, de már van rajta fordulatszám, valamint előtolás állítási lehetőség is. Ilyenem volt eddig. Élt egy évet. Béke poraira. Míg működött, addig működött. Mondhatni nem is rosszul. Azonban gyenge masina. Egyszerűen lekopott a motor tengelyének végéről a fogazás.
  
Nézegettem a boltban, hogy mit is vegyek a halott fűrészgép helyett. Illetve először a csinos nőket nézegettem, de aztán az asszony gyorsan eszembe juttatta, hogy miért is jöttünk. Hmm... Ezek a nők néha nagyon gyakorlatiasak tudnak lenni. Szóval addig-addig nézelődtem, míg végül a következő kategória tetszett meg. Szőke, 150 magas... Na ekkor történt, hogy az asszony valamiért nagyon csúnyán nézett rám.
Ettől kínzó érzésem támadt.
Ez az!!!
Kinzo
Illetve magyarul meg itt
Holland cég, de ők is (mint oly sokan mások) Kínában gyártatnak. Tudom ajánlani ezt a gépet. Van hozzá magyarnyelvű használati utasítás is, bár ez nem valami lényeges egy ennyire egyértelmű szerszámnál.

Van hozzá műanyag koffer. Ugyan sehová sem akarom vinni, de ha akarnám, könnyedén megtehetném a gyári dobozában. Ezen elképzelésemet - mármint azt, hogy nem viszem sehova - az asszony néha felülbírálja. Ilyen esetekben természetesen jobb szeretem a könnyű szerszámokat.
Adnak hozzá három pengét. Részemről azt javaslom, egyből vegyél hozzá még néhány csomaggal. Tulajdonképpen elég a három penge, de tutira akkor törik el, mikor épp a legjobban kéne. Én a piacon vettem egy csomót, mikor még 100-ért adták az oroszok az öt darabos készletet.
Van hozzá egy ilyen párhuzamos vágó, illetve megvezető akármi is. Könnyen lehet vele sokszor 5 centit levágni valamiből. Például 10 asztalfiók szélének készítésénél áldani fogod a tervezőt, meg persze magadat is, hogy vettél egy ilyen gépet.
Van hozzá porszívó csatlakozó cső is. Amúgy teljes erőből maga elé hányja a szemetet. A fűrész már csak így működik. Ha az asszony is látja hogyan dolgozol, ráadásul a szobában fűrészelsz... Szóval életmentő lehet ez a kis kiegészítő csődarab. A porszívó üvöltése már nem okoz különösebb plusz hanghatást, mert a fűrész sem egy csendes szerszám. Ketten együtt segítenek elnyomni az üvöltő szomszéd hangját. El is felejtettem mondani! Ha lakásban fűrészelünk, akkor az anyagot toljuk neki a falnak, hogy a szomszédok is élvezhessék valamennyire a hangzavart.
Elsőre fura volt a sebességszabályozó, meg a bent tartó gomb helye. Másodikra is furcsa volt. Fél óra múlva már tökéletes helyen vannak a gombok. Így működik a megszokás.
Van rajta előtolás szabályozó. Ez nagyon kell! Ugyanis ha ez nincs, akkor erőből kell beletolnod a gépet az anyagba. Ezzel állíthatod mennyire harapjon előre a penge. Előreharap, te meg tolod utána a gépet. Mintha vajban tolnád, úgy megy előre! Legalábbis az előtolás nélkülihez képest.
Műanyagból van a szerkezet talpa. Pontosabban vasból, de van rajta egy műanyag feltét. Szerintem az előző csupa vas talpú fűrészem sem karcolta az anyagot. Viszont a műanyag nem vezeti az áramot. Gondolom kevésbé szikrázik, ha alkalomadtán feszültség alatti kábeleket fűrészelünk vele.
Meg ne próbáld vazze!!!
Mármint anélkül, hogy videóra ne vennéd.
Az alján látható két csavar. Ha kitekered, akkor leesik a talp. Persze nem ezért vannak ott a csavarok. Ha csak meglazítod, akkor meg lehet dönteni a gépet a talpához képest, így lehet ferdén is vágni az anyagot. Ha nem húzod meg a csavarokat, akár ökörhugyozás mintát is rögtönözhetsz.
- fogsz egy leeső darabot
- odaméred valahova
- iszonyatos munkát végzel a fűrésszel
Az asszonyok ilyenkor szokták feladni, hogy végignézik az eseményt.
Itt, mármint a hálózati kábelen található a penge és a talp csavarjaihoz való imbuszkulcs tartója. Ez nagyon ötletes egy hely! Legalábbis az imbuszkulcs gyártók szerint. Szóval ha valahol látsz ilyen kulcsot, azonnal vegyél belőle egy tucatot! Tegyél belőle mindenhová egyet-egyet. Borítékolom, hogy időnként így se találsz egyet se. Pláne olyankor bújnak el, mikor épp nagyon kellenének!
Ki ne találd már, hogy nincsen benne lézer!
Fenti képen láthatod a kapcsolóját.
Ha másra nem, hát a haverokat lehet vele vakítani.
Persze jó dolog ez, hiszen így még korom sötétben is lehet a szerszámmal dolgozni.
Legalább látod, hogy merre tartasz az anyagban.
Amíg ezt figyeled, úgyis levágsz 10 centit a munkapadból.
Így néz ki a talpától megfosztott masina.
Igen igen, megyünk tovább befelé a gépbe.
A szétszedtem project már csak ilyen.
Hoppá! Hogy kiborult szerencsétlen szerkezet, mikor elvettem a csavarjait! Bizalomgerjesztő a látvány. Ez a masina már eleve kétszer olyan nehéz, mint amiket fentebb megemlítettem. És itt nem ám a műanyag alkatrészek súlyáról van szó!
A kommutátor és a szénkefe is kultúráltan néz ki. Már szinte majdnem köszönt, mikor találkoztunk.
A kapcsoló sem olyan bedöglős szétesős, legalábbis ránézésre nem.
Íme a lézerpatron. Azon gondolkodtam, hogy teszek bele inkább néhány fehér LED-et. Szerintem az jobban kell. Tapasztalatom szerint ugyanis a lámpa, na az mindig a hátam mögött van. (pont mint az asszony, ha más nőkre nézek) Szóval alig látni a vonalat, ami mentén fűrészelnem kellene.
A fogaskerekek be vannak zsírozva. Ez nem minden gépnél van ám így! Valami "beépített élettartam" vagy minek hívják a zsírmentességet.
A oroszok régen bezzeg...
Sose felejtem el!
Hol is tartottam?
Szóval egy barátom vett egy Verhovina mopedet. A gép kb. öt négyzetméter zsírpapírba volt becsomagolva. Még a gumik és az ülés is le voltak zsírozva!
A motor tengelyének végén a fogaskerék jó vastag. Kb. kétszer olyan vastag mint a tönkrement gépen. Volt is egy ilyen mese: Megvetted a fűrészgépet, a fogaskerék meg elment vadászni. Vagy valami ilyesmi...
A motor tengelyének végén golyós csapágy van. Apukám B&D gépében bronzpersely van. Alig volt használva, de már olyan a hangja... A tengely prellezik a perselyben, amitől alig lehet kézben tartani a gépet. Az ijesztő üvöltő hangról meg ne is beszéljünk! Persze ennek is van előnye. Asszony egyből kirohan a szobából a rémülettől, és addig sem beszél bele a munkába. Persze a zajtól úgysem halljuk amit mond.
Van itt egy kicsike trimmer potenciométer. Gondolom az alapjáratot lehet vele beállítani. Nagyon lassan, szó szerint szemmel láthatóan is tud járni a gép. Ráadásul ez az állítóka a gép összeszerelt állapotában is hozzáférhető.
Ez egy örök panaszom marad. Befogott szerszámmal semmiféle gépet sem lehet visszatenni a bőröndjébe. Ezét van az, hogy nem tartok a helyén semmit.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...