Csirke konstruktőr project
(mentsük meg a madarakat)

fotó egy fehér köpenyes, de rémesen véres ruhás emberről (amolyan disznóvágás feeling) Vásároljuk meg a hozzávalókat valamely bevásárló központban, vagy kedvenc hentesünknél. Ne vegyünk mélyhűtött csirkealkatrészeket! Nem dehibernációt akarunk elkövetni, hanem csak egy könnyed csirkeépítést.
sonka, oldal szalonna, fél disznó vagy lófej,
esetleg káposztából formázott répaorrú kocsányon lógó szőlőszemű szörny
Nagyon figyeljünk oda, nehogy becsapjanak. Manapság rásóznak a gyanútlan vevőre csirkeaprólék címszóval igencsak kétes eredetű dolgokat.
a teljesen szétszedett csirke, a tolla is, ízlésesen elrendezve egy nagy vágódeszkán, asztalon, vagy hokedlin,
esetleg jól elkülönülten félrerakott nem hozzávalók
Íme a project hozzávalói. Bármit is adott a hentes, ne szereljünk be három zúzát, két szívet, és a nyúl láb sem kelléke ennek a projectnek.
valaki éppen gyömöszöli befelé a hozzávalókat,
esetleg idegen kéz dugdos a képbe egy másik csirkefejet
Szép sorjában tömszködjük be a hozzávalókat a csirke tokjába (bőr), majd varrjuk be a betöltő nyílást. Varrjuk fel a csirke egyéb részeit, úgymint a két comb, a két szárny, valamint egy fej. Semmiképp se engedjünk teret kreativitásunknak! Szorgalom és önmegvalósítás ide vagy oda, a csirkének csak egyetlen feje van.
vastag spárgával rondán összevarrott csirkéről kéne egy fotó Ha jól sikerült a varrás (nem mint vakbélműtét végén a kórházban), akkor szinte nem is látszik a művelet nyoma.
hurkatöltő vagy krémkinyomó (vérrel vagy málna szörppel töltve), esetleg biciklipumpa, félig betolva a csirkébe, közben a képen dagadó izmok...
kéne egy rövid videó, amin valaki veszettül ráz egy kopasz csirkét
Töltsük fel a csirkét az őt működtető folyadékkal (vér), majd jól rázzuk össze, hogy belül biztosan mindenhová eljusson.
enyv feliratú tejes dobozból valami fehér (célszerűen tej) folyik egy vájdling gőzölgő vízbe Tegyünk a vájdlingba forró vizet, oldjunk fel benne egy kevés tollkötő enyvet. Ha kevés az enyv, akkor ugyanis kopasz marad a csirke. Ellenben ha sok az enyv, akkor meg majd nem fogjuk tudni kiszedni a madarat a vájdlingból.
tollak úsznak ocsmányul a víz színén Szórjuk bele a tollat az edénybe, majd keverjük el egyenletes eloszlásúra.
egy kéz éppen lenyomja a csirkét a víz alá Mártogassuk bele a félkész csirkét a tollas enyvbe.
kép a tollfosztásról, de azért látszódjon, hogy nem tépés, hanem épp tollbeültetés folyik Ami toll nem ragadt meg, azt szépen sorjában dugdossuk bele a madár bőrébe. Figyeljünk oda, hogy ne legyen munkánk esztétikailag kifogásolható. A csirkék ugyanis kiközösítik a ronda példányokat.
sport témájú kép, alak lába elmosódott, éppen seggbe rúgja a csirkét, vagy a majdnem kész csirke hegesztés fényében Adjuk meg a madárnak az élet beindulásához szükséges kezdő energiát. Egyszer már működött ez a csirke, s mivel ügyesek vagyunk, újra be kell hogy tudjuk indítani.
mellig érő kerítésen át csirke bereptetve a többi közé, képen látszik az indító kéz, és a "boldogan" szárnyaló csirke Tegyük be művünket a többi elkészített csirke közé. Éljenek a madarak, és az ő alkotóik!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.