Kávéfőző
(Szarvasi vas és fém...)

Úgy általában tudom, hogy melyik holmim merre van, pedig hidd csak el, akad
belőlük éppen elég! Attól, hogy valamit beírok a táblázatomba, majd adok neki
sorszámot, és még maga a tárgy is a rendelkezésemre áll, attól még egyáltalán
nem biztos, hogy záros határidőn belül szét is fogom szedni. Ennek a cikknek
például 53-as a sorszáma. No! Akkor ma letudok egy régi adósságot. Persze
mindezt csak azért, mert egy egészen más célú pakoláskor az egyik szekrény
aljából előkerült a jelenleg a fásszekrény tetején bezacskózva ácsorgó kávéfőző.
Anyósé volt, míg rá nem unt. Illetve nem az anyósom unt rá a kávéfőzőre, vagy
a kávéra, hanem maga a gép unt rá a munkára. Egyszer csak nem főzött tovább.

 

 

Ez a masina annyira nem fotogén, hogy csak úgy hemzsegni fognak
a pocsék képek! Mondjuk máskor sem brillírozok...

 

 

Ez neki az ő neve. A név mindkét eleme stimmel. Egyrészt a kávézókban
található gépekhez képest valóban kicsi, másrészt valóban kávét főz.

 

 

Szarvasi vas-fém RT. Meglepődtem, hogy még létezik ez
a cég, s még maga a kávéfőző is mint termék.

 

 

Nem mondanám bonyolultnak a műszerfalát, de otthonra, irodába,
háziasszonynak, titkárnőnek, néha bizony még ennyi is sok.

 

 

Ez a cső eredetileg függőlegesen áll. Ha eltekerjük a balra látható gombot, akkor
gőzt tud fújni a masina. Belenyomjuk a csésze kávéba a cső végét, megnyitjuk
a csapot s felgőzöljük a csésze feketét. Biztos van kultúrája a kávéivásnak.
Én például porból iszom a kávét, fél literes bögréből, teljesen feketén.

 

 

Itt jön ki a kávé. Nem igazán való ide más, csak az eredeti bödli, különben lesz
nemulass! Illetve tényleg nem lesz mulatságos, hogy kávé lesz mindenhol.

 

 

Ezen a nagy kupakon megy be a víz. Pontosabban szólva ezt letekerve kell beönteni.

 

 

Csak akkor szabad letekerni, mikor már lefőtt a kávé, s nincs nyomás alatt a gép.
Ha mégsem, akkor a kiáramló forró gőztől égési sérülést fogunk szenvedni.
Az ember nem gondolná, hogy ez bárkivel is megesik, ellenben konkrét
esetek tucatjai bizonyítják az ellenkezőjét minden baleseti sebészeten.

 

 

Én persze nyugodtan levehetem a kupakot. Egyrészt azért, mert nincs benne víz.
Másrészt nincs bedugva a konnektorba. Harmadrészt eleve nem hajlandó fűteni.

 

 

Rogyásig áll benne a vízkő, pedig anyós hányszor átfőzte ecettel...

 

 

Ez a gép egyszerűen nem akarja, hogy lefotózzam! Persze tudom én, hogy mitől
van ez a jelenség. A fényképezőgépem szoftverében kissé túlzásba vitték
a képek tömörítését. Ha a gép úgy érzi, hogy a képen nincsenek
részletek, akkor konkrétan nem is lesznek!

 

 

A néhai magyar ipar maradványa...

 

 

Ezek pedig a gépből kiszóródó maradványok.

 

 

Lusta voltam elővenni (polcon van jobbra fent) a multimétert, ezért a tápegységem
árammérő műszerével ellenőrzöm le a fűtőbetétet. Nem eszi az áramot.

 

 

Már megint az őrületbe kergetjük egymást a fényképezőgépemmel...

 

 

Gondoltam belül majd lát valami értékelhető részletet, amire fókuszálni tud.
De persze nem...

 

 

Itt belül egyáltalán nem szabadna vízkőnek lennie. Ide - az elektromos részekhez -
ugyanis normál üzemben nem folyhat be a víz.

 

 

Pedig befolyt, mert a hőbiztosítékot tartó bilincs egyértelműen rozsdás.

 

 

A hőbiztosíték viszont szakadt.

 

 

Ellenben a fűtőszál ép. Vagyis ha kikötném a hőbiztosítékot, majd megtankolnám
a kávéfőzőt vízzel, akkor gőzzel áraszthatnám el a szobát.
Nem is tudom... Ezt nem próbálom ki.

 

 

Mindenütt ez a fehér kirakódás látszik. Ellenben az, hogy honnan jött, az nem.

 

 

Több milliméter vastagon áll ez a fehér izé. Később (már az elajándékozás után)
kiderült, hogy valószínűleg a kávéfőző teteje volt a ludas. Akarom mondani
lyukas. Van benne egy golyós biztonsági szelep, ami nem zárt s ezen
apró momentum okán a felforralt víz a kupak mellett vidáman
belekolbászolt a kávégépbe. De gőzből vízkő? Pfh...

 

 

Megmenthetnék belőle egy hármas csokit.

 

 

Meg egy világítós piros kapcsolót.

 

 

Ide - ebbe a jobbra látható rácsos kis bödlibe - kell betömszködni a kávét.

 

 

Nem dobom ki, mert egy kiváló barátomnak épp ilyen kávéfőző gépe van.
Igaz ugyan, hogy ez nem működik, de attól még rásózom alkatrésznek.

 

 

Ez a matt fekete felület teljesen betesz a fotómasinának...

 

 

Egyáltalán nem találja szerencsétlen a fókuszt...

 

 

Hiába vannak a képen részletek, a gép ki tudja mire fókuszált.
Mindenesetre én már a következő szétszedtem alanyra.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.