Ni-Cd akkumulátor cella merítő
(kérte a Halál®)

Miszter Halál® mindenáron akkumulátor kisütőt szeretne építeni. A Halállal nem lehet vitatkozni. Egyszer úgyis találkozni fogunk, gondoltam szerzek egy piros pontot. Ha már úgyis elől volt a páka, akkor miért is ne? A megalkotott kapcsolásban már műveleti erősítő is volt, meg referencia feszültségforrás, meg LED és relé. No persze van rá magyarázat, hiszen a megrendelő kívánsága szent és érthetetlen.
Én akkor is a minimál koncepció mellett teszem le a voksot. Szerintem teljesen felesleges agyoncsicsázni egy ennyire egyszerűen kivitelezhető szerkezetet. Mint az balra látható, mindössze négy alkatrész elegendő ahhoz, hogy megadott szintig kisüssük az akkumulátorcellát. Nem kell hozzá külső tápfeszültség, magáról az akkuról üzemel az áramkör.
Összeszerelve ennyi. A zöld bigyó egy 1 kiloohmos ellenállás, aminek semmi funkciója sincs, csak épp ezt használtam darab drót helyett a trimmerpoti egyik lábának bekötéséhez. A teljesítmény tranzisztor BD249C lett, mert ez akadt a kezembe. A pici tranzisztor pedig BC309C, mert ez volt a dobozomban felül. Bár ezek lényegtelen adatok, de ettől még a minél nagyobb béta nem árt. Adtam az áramkörnek feszültséget a tápegységemből, ami most az akkumulátor cellát hivatott pótolni.
1,45 voltnál 1 amper kisütő áram folyik. Ha ezt soknak találnánk, akkor a teljesítménytranzisztor emitterébe egy áramkorlátozó ellenállást kell sorosan beiktatni. Késő van, kezdek már fáradni, de most nem az én kimerültségemről van szó. A tápegységen a feszültséget csökkentve utánzom az akkumulátor kimerülését.
1,04 voltnál már csak 0,11 amper kisütő áram folyik. Amúgy a teljesítménytranzisztor emészti fel az akkumulátorcella energiáját, amit azonmód hővé alakít. 1 ampernél erősen kézmeleg lett, ezért valamire illene rácsavarozni. Végezzünk csak egy gyors számítást a leadott hőenergiát kiszámítandó hűtőborda méretezés okán. Nem! Számoljon utána a franc! A doboz fém alja ugyanis tökéletesen megteszi hűtőfelületnek.
0,94 voltnál már csak 20 milliamper áram folyik. Vagyis ahogy merül az akku, úgy lassul a kisütés. Valamit valamiért. Nincs műveleti erősítő ami összehasonlítaná a referenciafeszültséget az akkumulátorcella feszültségével, majd billenne, no meg oltogatná a LED-et. Viszont így is van azért visszajelző, ha kicsit talán fapados is. Ha a doboz alja már hideg, akkor ki vannak sütve az akkuk.
0,89 voltnál nem folyik áram. Ez mondjuk így ebben a formában nem igaz, hiszen a bázisosztó mindenképpen fogyaszt valamennyit.
I=U/R
I=0,89/47.000 (kimerült akku feszültsége / bázisosztó sacc)
I=20 mikroamper (közelítőleg)
Ekkora áram elhanyagolható, benne maradhat az akku a kisütőben bármeddig, bár nem szerencsés az akkut lemerülve tárolni.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...