Philips L3G45T táskarádió
(nagyon koszos)

Szétszedés

Ma ezt a rádiót fogom felboncolni, ami nálam a keresztségben - az állagát nézve
érthető módon - a "nagyon koszos" nevet kapta. Gondolom nem kell ragoznom,
hogy miért. Mikor a piacon megvettem (gondolom néhány százasért), az volt a
vásárlásom feltétele, azt mondtam az eladónak, hogy csak akkor veszem meg,
ha ad hozzá valami zacskót is, merthogy olyan nincs, hogy ezt a mocskos
vackot a saját szatyromba betegyem. Felmerül a kérdés, de ha nem
merült fel akkor is elmesélem, hogyan került ez a kis
mocskos az asztalra éppen ma.

Lefutottam a reggeli köröket, beágyaztam, meglátogattam a mellékhelyiségeket,
hoztam egy nagy krigli kávét, majd felkaptam a fényképezőgépet. Először még úgy
volt, hogy folytatva a ki tudja hányadik megkezdett sort, innen fogok levenni valamit.
Vagy ha nem? Akkor ott van a csipeszben az a kis elmaradás lista. Bár ezek a tárgyak
egyszerűnek látszanak, azonban erről szó sincs! A valóság az, hogy ezek igenis azért
maradtak meg, mert bonyolultak. Mind összefügg valami mással. A CCD kamera
egy fekete-fehér kistévével, illetve egy HTV monitorral, no meg az ahhoz való
kamerával, valamint az általam épített zanza tévével, meg az ahhoz készített
monitorral. A szürke joystick az AMIGA 600 párja, a fekete meg valamely
egyszerűbb játékgépé. Az élére állított autórádió kódzáras, amit azért nem
olyan egyszerű kinyitni. A narancssárga valami egy fényerőszabályzó, amihez
van egy nem falba építhető, hanem egyszerűen csak földre tehető orosz is, csak
az valamelyik másik polcon. Soros kondenzátor, meg egy autóba való gyújtótrafó,
és már készen is vannak a nagydarab szikrák. Mi más is illene hozzájuk mint egy
gyújtógyertya. No de mit lehet szétszedni egy gyújtógyertyán? Konkrétan ahogy
van az egészet, ugyanis van belőle egy ősi szétszerelhető példányom. Ahogy ezek
a lehetőségek szépen sorjában átfutottak az agyamon, szerintem nincs
rajta mit csodálkozni, hogy menten el is fordultam innen.

Mára valami egyszerűt szeretnék, ami nem függ össze semmivel. Mondjuk a képen
alig látható lapozós órásrádió nem különösebben bonyolult, ráadásul semelyik
másik projektemmel sem függ össze. Cserébe tíz éve hever apró darabokra
bontva. Kicsit nyafogtam, miszerint mit tudom én már azt, hogy melyik
része hová való, majd úgy döntöttem, hogy nem ma lesz az egyesítés.

A korábban megemlített kistévé már oda is van készítve a polcra, csak ugye mivel
erősen összefügg néhány más dologgal, ezért halogatom a boncolását. Közvetlenül
mellette, azok a fehér szélű fekete dobozok, azok Sokol kisrádiók. Ha már egyszer
jórészt rádiókat boncolok, akkor a legkézenfekvőbb készülék, a leginkább elterjedt
Sokol kisrádió lett volna. Hogy akkor miért épp hozzá nem volt kedvem idáig? Nos
valószínűleg azért, mert mindig túlkomplikálom a boncolását. Például át, esetleg
újraépítésben kezdek gondolkodni, és akkor persze, hogy már fejben elúszik
az egész projekt. A SONY TC-U5 deck mind mechanikailag, mind pedig
elektronikailag hibás. Mondjuk már van hozzá szervizkönyvem, meg
ötletem a betegeskedő szíjára, csak még ingerenciám nincs nekiállni.
Az alsó polcon az a teljesen formátlan valami, az egy nagyon hangos
Hitachi fejhallgató. Ha méltóztatnék végre kivégezni, felszabadulna a
helye a polcon. Amúgy ez egy nem mellékes cél is volna, csak valahogy
nem haladok a megfelelő irányba. Már úgy értem, hogy üres polcoknak kéne
lenniük a szobámban, ahol az épp szétszedett, csak mondjuk másnapig (hát persze,
hogy csak addig) félrerakott dolgokat tárolhatnám. Az a narancssárga valami,
az a kedvenc multiméterem, ami szintén bemutatandó, hiszen úgyis szét
kell szednem, mert egyre kontakthibásabb a kapcsolója. Kinéztem
az előszobába, de sajnos ma (még ha csak ma) az ottani polcon
állomásozó lomjaim sem igazán nyerték meg a tetszésemet.

A biciklihez való leszakadt bogyójú bowdent sem most fogom megforrasztani.
Épp itt tartottam a határozatlan téblábolásban, mikor is erős zúgást hallottam
az ablak felől. Odasétáltam, természetesen kezemben a fényképezőgéppel.

Ez a kép egyrészt a kamera tizenötszörös zoomjának, másrészt annak köszönhető,
hogy ez a repülőgép valami egészen szokatlanul alacsonyan repült. Ekkor valami
azt mondta, hogy bumm! Mely hang hatására a szerző kevés híján
kiejtette az ablakon a fényképezőgépet.

Érdekesen oldották meg a melósok a törmelék lakásból történő kiszállítását.
Az mondjuk igaz, hogy így egyszerűbb, és még a lépcsőházat sem szórják fel sittel.

Elmerengtem, hogy mi lett volna ha a második emeleti lakást felújítók
is ezt az utat választják. Némileg több zaj, cserébe kevesebb kosz.

Mondjuk az azért egy kicsit ijesztő, mikor kirepül az ablakon egy zsák csempe.
Mivel az ablakon kirepkedő szemetet nézni unalmas, ráadásul nem visz hozzá
közelebb, hogy eldöntsem végre, hogy mit is fogok ma szétszedni, ezért
visszafordultam a szoba irányába. Egyből ki is szúrtam magamnak
a Tesla NZC420-as lemezjátszót, csak mivel az nagy, nehéz,
valamint felettébb poros, már léptem is azonnal tovább.

Mivel az utóbbi idők sorozatos magnóboncolásai alaposan beleritkítottak a készletbe
(legalábbis a szobaiba), ezért azt találtam ki, hogy előveszem a polcon a magnók
között kakukktojásként őrizgetett nagyon koszos rádiót. Múltkor kaptam egy
kritikát, miszerint szinte minden általam írt szétszedtem cikk mellébeszéléssel
indul. Ezt kikérem magamnak! Nem csak az elején, de boncolás közben bárhol
tudok, és persze szoktam is mellébeszélni. És ha még azt is tudnátok rólam, hogy
a reggelente sorozatosan elkövetett (és időnként természetesen fényképekkel is
illusztrált) mellébeszélés hányszor, de hányszor nem torkollik szétszedésbe...

Ez a rádió konkrétan annyira mocskos, hogy egészen egyszerűen nincs
kedvem hozzányúlni. Vagy legalábbis eddig nem volt. No nem a színe
számít, hanem az, hogy ragad! Majd tíz évet állt a szekrényben,
de még mindig  nem szilárdult meg rajta a mocsok.

Annyira nem volt kedvem tapogatni, hogy inkább nekiálltam büdöskét vetni
a készüléktől balra látható virágládába. Az abból kiszóródott föld ugyanis
kevésbé mocskolja össze az asztalom, mint a szerencsétlen sorsú rádió.

Most őszintén? Neked volna kedved hozzányúlni? Szerintem ezt a mocskos kis
dögöt csak azért vettem meg a piacon, mert olyan szerencsétlenül nézett ki,
hogy megsajnáltam. Piac végén vettem, és ha nem hozom el, akkor
az állaga miatt valószínűleg visszakerült volna a kukába.

Konkrétan ha agyonvernek, akkor sem tudtam volna megmondani, hogy ez Philips.
Szerintem érthető okokból kifolyólag eddig még nem mertem hozzá annyira
közel menni, hogy kiszúrjam rajta azt a félbekopott Philips emblémát.

Tudom, hogy mi ez. Ezzel a kapcsolóval a rádióba épített hangfrekvenciás erősítő
teljesítmény fokozatát lehet kisebb áramú beállításba kapcsolni. Az a lényege,
hogy otthon a csendes szobában, vagy kiránduláskor este a sátorban, már
korántsem kell akkora hangerő, mint mondjuk egy zajos városi utcán,
zakatoló vonaton, vagy a strandon. Szóval mikor épp nem kell a hangerő,
olyankor lejjebb lehet kapcsolni a készülék alapjárati áramfogyasztását. Ezzel
az egyszerű trükkel a felére lehetett csökkenteni a fogyasztást, ami értelemszerűen
duplájára növelte a telepek élettartamát. Ez mondjuk egy nagyon okos dolog,
csak közben valahogy kicsit fura is, hiszen néhány évvel ezelőtt még csak
csöves táskarádiókat lehetett kapni, melyekhez viszonyítva egy modern
tranzisztoros készülék valószínűtlenül sokáig bírja egy telepkészlettel.

Mégis ki a fenének van kedve hozzányúlni ezekhez a rettenet koszos gombokhoz?
A hangerőszabályzó gomb melletti fényes alumíniumlemezen látszik, hogy valaha
nem arany (gondolom nikotin sárga), hanem ezüstös színű volt a két díszlemez.
A hullámsávváltó élgomb kapcsán kívánom megjegyezni, hogy ez egy ritka
szokatlan kivitelű kétállású kapcsoló. Mondjuk ha a kosztól eltekintünk,
akkor szépnek szép, csak valahogy egy kicsit akkor is fura. Mondjuk
azt is furcsállom, hogy a mérete, tartalma, és a tudása alapján ez a
készülék annyit tud, mint mondjuk egy Sokol (kivéve hangerő),
miközben nagyobb mint egy VEF. Szerintem ez valami nagyon
korai táskarádió lehet. Vagy csak attól ilyen fura, hogy Philips?

Egészen biztosan megfürdetlek. Bíztatta a szerző barátságos hangon a rettenetesen
koszos gombot. Ez az apróság amúgy az állomáskereső gombja. Szokatlan módon
kisebb az átmérője mint a hangerő gombnak. Mondjuk az lehet, hogy ekkoriban
még nem alakultak ki az általános trendek a rádiók kezelőszerveinél.
Vagy egyszerűen csak nem fért ide egy nagyobb gomb.

Ez azért egy meglepően puritán skála egy ekkora "arcú" rádiónak.

A készülék hátlapja valamivel tisztább mint az eleje.
De tényleg csak egy egészen kicsivel!

Az antennacsatlakozó azért néz ki olyan furán, merthogy nem annyira az ekkoriban
általánosan antennacsatlakozónak alkalmazott banándugóhoz, mint inkább
az autókban rendszeresített antennavégi dugókhoz lett kialakítva.
A középső csatlakozóból magnófelvételt készíthetünk, míg
a jobb oldaliba a fejhallgatót tudjuk becsatlakoztatni.

A szerző kellemes meglepetésként vette tudomásul, miszerint a készülék
belseje olyan tiszta, mintha most futott volna le a szerelőszalagról.

Ez a csengőreduktoros tápegység nem gyári, illetve csak részben az.

A hosszúhullámú modulátortekercs természetesen a ferritrúdon lett elhelyezve.

Ez pedig a középhullámú modulátor tekercse, a rúd átellenes végén.
Ezeket azért fotóztam le, mert egyrészt szépek, másrészt pedig
óvatlan szerelgetés közben letörhetnek róluk a vezetékek.

A vezetékleszakadós balesetek esetén nagyon jól tud esni, ha az adott készülékhez
rendelkezésre áll egy ilyen nagyszerű alkatrész beültetési, illetve huzalozási rajz.

Nos újra elém került valami, amire bátran rámondhatom, hogy ez olyan filipszes.
Mégis mi a csudáért nem volt jó hangszórót rögzíteni a szokásos négy csavar?

Tiszta csoda, hogy az ötvenéves műanyagról sikerült őket egyben lefeszegetnem.
Úgy értem nem csak ezek, hanem a műanyag felöntések is egyben maradtak.

Mivel csak kívül koszos, ezért azt gondoltam, hogy nem lesz vele gond.
Beáztatom valami mosószeres vízbe, aztán jó erősen megdörgölöm.
Másnapra meg is szárad, harmadnapra összerakom (mert közben
bizony pihenni is kell valamikor), aztán kész is. Mondjuk szó
sincs róla, hogy pontosan így alakult volna, de majdnem.

Azért nem tettem be a dobozba a rádió belsejét, mert úgy gondoltam, hogy holnapig,
legkésőbb holnap utánig nem képződhet rajta számottevő mennyiségű por.

A rádióból kiszerelt tápegységet rutinosan (igen, rutinosan, mert mindig így
szoktam csinálni) belöktem a sarokba. Kezdetben még az volt a terv,
hogy kipofozom, amit később (sajnos) természetesen feladtam.

Ezek a már megfürdetett gombok, melyek a polcom szélén száradnak.

Mindeközben a rádió többi elmosogatott részét
a virágállvány környékére koncentráltam.
Mutassak valami igazán érdekeset?

Nos amit a képen látunk, az annak eredménye, hogy a megrendelő
nem fizette ki a konténer bérleti díját, minek hatására nemcsak
a konténer bérbeadója, de maga a sittes konténer is kiborult.

Tápegység

Csengőreduktor, diódahíd, valamint a szűrésre szolgáló elkók.

A csoki szorító a kisfeszültségű kimenet. Sajnos mindkét vezeték piros, minek
következtében nagyon is könnyű fordítva bekötni a teleppótlót, amitől
a korabeli germánium alapú tranzisztorok hajlamosak elhalálozni.

Ez egy gyári, úgynevezett áteresztő tranzisztoros tápegység, csak valaki
átkötötte benne a tranzisztor helyét. Megjegyzem ezt kár volt, mert
akár csak egy szem a tápfeszültséggel sorba kötött tranzisztorral
is sokkalta simább lesz a kapott tápfeszültség, mint nélküle.

Elég furán néz ki a lábainál fogva beforrasztott
tuchel, meg az összetekergetett lábú diódák.

Sajnálom a dolgot, de semmi ingerenciám sem
támadt az eredeti állapot visszaállítására.

Pláne úgy, hogy még a törött nyáklapot is újra kellene
gyártanom, vagy legalább a régit megpatkolnom.

Jé... Hát ez UNITRA! A bal szélen látható ívből, illetve a semmibe tartó
fóliacsíkokból elég egyértelműen következik, hogy ez a panel félbe
lett vágva. Vagy az is lehet, hogy törve. Amúgy fénykorában
valószínűleg egy MK125-ös magnó tápegysége volt.

Tartalom

Gondoltam míg szárad a doboz, addig is ránézek a tartalomra. Már úgy értem,
hogy eddig még csak ki sem próbáltam, hogy van-e benne valamicske élet.

Mindössze ezt az egy hangot produkálja. Miközben a bonctűmmel
nyomogatom a nyáklapot, különös tónusú súrlódó hangot ad.

Meglepő módon a súrlódó hang nem a rádió mechanikájából ered, hanem ebből
a készülék becsületére váló emberes tenyérnyi méretű hangszóróból hallható.
Vagyis a rádió hangfrekvenciás erősítő fokozata teljesen rendben működik,
hiszen elfogadható szintű búgójelet produkál a demodulátor diódájáról.
Csak nem szól a rádió. Nincs semmi sustorgás. Illetve sávváltáskor
 sem hallható semmi reccsenés, vagyis áll az egész RF fokozat.

Azért harminc ohmos a hangszóró impedanciája, mert ezt könnyebb
illeszteni az úgynevezett autótrafós végfokhoz. Van ám
a rádióhoz rajz is, onnan vagyok ilyen okos.

Átmérő négyes lemezcsavarok, milliméter vastag alumínium váz, valamint
egy masszívan a helyére szegecselt, nem is annyira piciny kapcsoló.
Mit ne mondjak, ez azért nem egy távol-keleti műanyag kacat!

Számomra meglepő módon, bár Philips, de ez egy annyira korrektül
felépített készülék, hogy nem nagyon van mibe belekötnöm.

Még csak a szerelhetőségével sincs baj. Mondjuk az lehet, hogyha olyan alkatrészt
akarnék cserélni, aminek a forrasztása az alumínium hordozólap alá esik, akkor
az kicsit nehéz lenne, de belátom, hogy ez erőltetett piszkálódás a részemről.

Minden egyes mechanikai elem rögzítése masszív, amit akkor fogunk igazán
értékelni, miután beszereltük a rádiót az autóba, és az nem rázódik szét.

A készülékben bár apró, de igen masszív légforgó van.

Amennyiben sikerült lelöknünk a helyéről a skálahúrt, ezen rajz, sokéves
gyakorlat, és egy csokor válogatott káromkodás segedelmével
valószínűleg sikerülhet visszavarázsolnunk a helyére.

A panel teljesen tiszta, mondhatni pormentes. Ráadásul semmiféle
nyoma sincs belepiszkálásnak, vagy bármiféle javításnak.

Ugyan a panelen kicsit furán mutat a gyanta, de
ez egyáltalán nem befolyásolja a működést.

A rádió hangerőszabályzó potmétere emberes darab.
Jobb szeretem, mint a szerelhetetlen apróságokat.

A hullámváltó ugyan fedetlen, de némi patinán
kívül nincs hiba az ezüstözött érintkezőiben.

Talán még sosem láttam ekkora, konkrétan majd kisujjnyi vastagságú AF117-es
tranzisztort. Ha kicsit alánézünk, akkor látható, hogy ennek az állatkának
a szokásos három helyett négy lába van. A negyedik láb a tranzisztor
árnyékoló sapkájához van kötve. Ez divat volt a nagyfrekvenciás
tranzisztoroknál, hogy ne juthasson az RF jelekből se ki, se be.

Nem azt akarom mutatni, hogy az egyik KF bronz színű, miközben a másik nem,
hanem azt, hogy nagyon csúfosan el van csúszva a lyuk a jobb oldali KF-en.

Erről a KF-ről meg hova lett a lyuk?

Ott van az, csak rá lett tolva a KF-re egy plusz árnyékoló búra.

Kár, hogy nem tettem mellé ellenpontnak egy OA1182-es diódát, mert akkor
akár le sem kellene írnom, hogy ez a példány úgy jó másfélszer akkora.

Az elektrolitikus kondenzátorok valahogy nem látszanak olyan öregecskének mint
a rádió többi alkatrésze. Megforgattam a panelt, hogy lássam, hátha kicserélte
őket valaki. Eredetiek. Valószínűleg az a tény ugrasztott be, hogy nálunk
az elkók csak jóval később kezdtek ilyen szép műanyagruhát kapni.

Még csak nem is hallottam olyan tranzisztorról, hogy OC81D
Balra a kimenő, jobbra pedig a fázisfordító trafó látható.

Bevallom őszintén, hogy éltemben most először látok tekercselt magú
transzformátort fázisfordítóként. Gondolom ez is csak valami
szokásos Philips ötlet lehetett, ami aztán nem terjedt el.

A multiméter mutatta értékkel az a baj, hogy
ez a szám sehol sem szerepel a rajzon.

A kapcsolási rajzot alaposan megszemlélve, nagycsomó érdekességet láthatunk.
Meglehetősen zavaró lehet javításkor, hogy ugyan PNP tranzisztorok vannak
a készülékben, azonban a test nem pozitív, hanem negatív potenciálon van,
mert a tranyóknak nem az emittere, hanem a kollektora van testre kötve.
Ráadásul még ez sem teljesen igaz, merthogy ott van a negatív ágban az
R20-as 680 ohmos ellenállás. Említettek tükrében a telep pozitív ágához
képest kell mérni a feszültségeket. Sajnos sehonnan mérve sem egyeznek.
További érdekesség a készülék felépítésében, hogy ugyan két hullámsávos,
azonban csak egyetlen oszcillátor tekercset tartalmaz, amit egy párhuzamos
kondenzátor segedelmével állítanak át a hosszúhullámú sávra. Aztán ott van
még a fejhallgató aljzata, ami igencsak szokatlan módon nem a hangszóró,
hanem a fázisfordító trafó primer tekercsének helyére csatlakozik.
A "power boost" kapcsoló nemcsak a hangszóró vezetékeit
rendezi át az amúgy is szokatlan autótrafón, hanem
még a fázisfordító trafót meghajtó tranzisztor
emitter ellenállásába is belepofátlankodik.

Már olyan régóta tervezem, hogy a mindenre jó, de semmire sem tökéletes wobler
helyett (illetve mellé) építek egy egészen egyszerű RF jelgenerátort, hogy azóta
már van is egy amatőr készítésű példányom a pincében. Mivel arra még azon
az egyszerű szinten is lusta voltam ránézni, hogy működik-e egyáltalán, így
most (mint ahogy eddig mindig) a woblert vetettem be mint KF frekvenciájú
modulált jelforrást. T3 bázisáról ugyan átjut az egyszerű sípolással modulált jel
a hangszóróba, azonban csak igen gyengén. Pláne gyengén ha azt is hozzávesszük,
hogy 1 voltos jellel küldtem meg szegény tranyót. Mikor a változatosság kedvéért
átdöftem a mérőcsúcsot a T2 tranzisztor bázisára, akkorát üvöltött a rádió, hogy
ijedtemben eldobtam a beviteli pontnak használt bonctűmet. Tulajdonképpen
nem derült ki, hogy mi volt a hiba, hiszen innentől kezdve működik a rádió.

A videó azért ennyire darabos, mert a fájlméret csökkentésének érdekében
levettem az fps-t. Aztán mikor átálltam flash-ről youtube-ra, már rég
nem volt meg az eredeti videó, csak ez a kis agyonnyomorított.

Ahogy szerelés, illetve fotózás közben rakosgattam a rádiót az asztalon, egyszer
csak kihullott a hangszóróból egy darabka szivacs. Gondoltam felveszem és
kidobom a szemetesbe. Ezen próbálkozásomat a szivacsdarabka a képen
látható módon reagálta le. Mindegy, mert úgyis porszívózni akartam...

Összeszerelés

Tulajdonképpen miért is ne lehetne ilyen a formája
az elő és a hátlap között elterülő doboznak?

Ha csak azért nem, merthogy merevítések híján ingatag.
Legalábbis így kiszedve az.

A seszínű műanyagra részben esztétikai, részben anyagvédelmi szempontokat
figyelembe véve jópofa fekete műbőr borítás került. Ha egyszer beindul
a rádióépítős oldalam, akkor majd bemutatom hogyan lehet
hasonló szépségű dobozt készíteni házilag.

Ehhez a kiálló részhez van hozzácsavarozva a hátlap.

Fogalmam sincs, hogy miféle ragasztóval erősítették fel a műbőr borítást az elő és
a hátlapra, azt azonban el kell ismernem, hogy meg sem kottyant neki az elmúlt
több mint ötven év! Ez kérlek éppen úgy ragad, mintha most kentem volna ki
a dobozból! Amúgy ez egy egészen elborult összetételű ragasztó lehet, ugyanis
egy kicsit oldja a víz, hiszen ahol kijött ott azért sikerült lemosnom, de a lényegét
tekintve meg sem kottyant neki a mosószeres dörgölés. Pontosabban szólva sikerült
vele kivégeznem mindhárom kefémet amivel nekimentem, ugyanis valamennyi
feloldódott a ragasztóból a vízben, ami jórészt a kedvenc keféimen végezte.
Egy fogkefét egyből ki is dobtam. A hosszúnyelű kefét is ki fogom dobni.
A kedvenc puhaszőrűt azért majd még megpróbálom elmosogatni valami
durvább lötyiben is, mert az egy nagyon a szívemhez nőtt alkalmatosság.

Szó sincs róla, hogy a skála feliratai a durva bánásmódnak estek volna áldozatul!
Éppen, hogy a puhaszőrű kefével indítottam, ami az első tolásra lehozta
az összes betűt meg vonalat. Szegény Oriontont meg a múltkor
egy Rossija táskarádiót is éppen így végeztem ki, akarom
mondani szabadítottam meg végleg az összes feliratától.

Beismerem, hogy ugyan a nagyja kosz lejött, azonban nem volt teljes a siker, mert
ahol a lehetetlen állagú ragasztó átkódorgott a műbőrborítás külsejére, onnan
nem sikerült teljes mértékben ledörgölni. Nekimentem a feladatnak némi
spiritusszal átitatott ronggyal. Miközben a doboz egy kissé tisztább lett,
tetőfokára hágott a szobában a büdösség. Értem én, hogy a denaturált
szesz mérgező, és ezt a rettenetes szagával lehet leginkább jelezni egy
mindent magába döntő alkoholistának de ettől még nem kéne túlzásba esni.
Mondjuk amit legutóbb vettem, az egészen tűrhető szagú a pincei üveghez képest.

A műbőr borítás az idők folyamán kissé elkajszult,
ezért nem illeszkednek pontosan a kivágások.

Ez az illesztés ugyan semmiképp sem nevezhető szépnek, azonban azt kell mondjam,
hogy az összhatást tekintve elmegy. Vagyis nem lett tőle nagyon csúnya a rádió.

Feltéptem a ragasztást és próbáltam nyújtani egy kicsit az anyagon,
hogy kiérjen az eredeti hajtás a doboz széléig, de nem sikerült.
Persze jó ez így is! Majd odafogja a felálló műbőrt a doboz.

Azt kell megállapítsam, hogy a Philips készülékeivel szembeni ellenérzéseim
dacára, ez a rádió olyan flottul szerelhető, hogy komolyan le a kalappal!
Semmi sem akadt be. Minden ott van ahol kell. Ez egy kész csoda!

A korábban megszólt hangszórót rögzítő pöckök egyetlen
jól irányozott nyomás hatására kerültek a helyükre.

Ez a rádió ugyan nagyobb mint az Orionton, de az értelmes konstrukció hatására
nemhogy zsúfoltság nincs a dobozban, hanem egyenesen szellős a felépítmény.
Sosem gondoltam volna magamról, hogy dicsérni fogok egy Philips készüléket.

Eredmény

Gondoltam csak lövök már a rádióról egy olyan képet, amin semmilyen irányban
sem vet árnyékot. Mint az a fotón látható, végül mérgemben körbevágtam.

Mivel a képek olyan csúnyák lettek, hogy a sikertelenségem még a kamera
kijelzőjén is átütött, ezért még azon melegében próbálkoztam tovább.

Azt gondoltam ki, hogy az árnyékmentes kép
elkészítéséhez segítségül hívom a napot.

Mondom segítségül!

Ezen a fotón - pusztán a változatosság kedvéért -
az árnyékvonal felcsúszott a kép közepére.

Gondoltam kész, de aztán kiderült, hogy egyrészt kifelejtettem
a tápegységet, másrészt pedig nem mutattam meg, hogy
immáron összeszerelve is rendben működik a rádió.

Működés

A rádió hátlapját tartó csavarokat arra tervezték, hogy bármivel ki lehessen őket
nyitni, ne csak konkrétan csavarhúzóval. Pénzérme, kulcs, erősebb köröm,
vagy mint ahogy azt a képen látjuk, akár egy csipesz vége is megteszi.

Ugyan a kosszal együtt a feliratokat is ledörgöltem róla, de szerencsére ez a malőr
a rádió működését egyáltalán nem befolyásolja. Ami viszont elgondolkodtatott,
az a Kossuth adó alatt hallható szirénázás. Mégis mi a fene képes így rásípolni
egy ekkora teljesítményű helyi adóra? Először természetesen a számítógépet,
illetve a monitor mellett elhelyezett ADSL modemet (HGW) gyanúsítottam.
Kikapcsoltam a PC-t, de a jelenség maradt. Még a mágneses teret érzékelő
dobozkámmal is körbehallgatóztam, de azzal nem hallottam semmit, ami
arra utal, hogy ez nem hangfrekvenciás, hanem rádiófrekvenciás zavar.

Ha valaki akár csak egy perce is azt merte volna állítani, hogy rádiófrekvenciás
zavar dől az amúgy egyszerű felépítésű áteresztő tranzisztoros tápegységemből,
valószínűleg simán lehülyézem. Márpedig a kontrollvevőnek bevetett Schneider
táskarádió, illetve a tápegység ki-be kapcsolása egyértelműen mutatja, hogy ki
a ludas. Épp itt tartottam az írással, mikor eszembe jutott, hogy rá kéne nézni
a jelenségre mondjuk nem szuperheterodin, hanem egy egyszerű egyenes
rendszerű vevővel is. No de ezt már majd csak holnap toldom be,
mert az a kisrádió most épp a polc tetején van, nekem meg
valahogy nincs kedvem létrázni az éjszaka közepén.
Hanyatt esni csak szépen, mikor magasan jár
a nap az égen, csak olyankor érdemes...

Jó az ilyen polcra nézni, hiszen az itt látható tárgyakat két kivételtől eltekintve már
rég szétszedtem. GE zsebrádió, a kicsi piros, a bóvli órás, a lapos narancssárga,
az Orionton, kishangfal, kicsit nagyobb hangfal, az összeszerelős kisrádió,
az általam összeszerelt kisrádió, és az amerikai autórádió is már mind
be lett mutatva, már csak az UHER riportermagnó, illetve a felette
látható apukám építette labortáp van hátra. Meg persze az, hogy
megszerkesszem a videót amit az előbb lőttem, csak ugye utólag.

Egyenes vevővel nézve is pontosan ugyanúgy dől a szirénázás a tápegységemből.
Ez nonszensz! Mégis mi a csuda szirénázhat benne? Ugyan található benne egy
apró transzverter, ami az öt LCD panelműszernek állít elő egymástól teljesen
független tápfeszültséget, ami járhat akkora frekvencián (nem tudom, hogy
hol rezeg), hogy zavarja a rádiót. No de mégis mi a csuda produkálhatja
az amplitúdómodulációt? Honnan ered a szirénázás? Kénytelen leszek
kinyitni a dobozt. Mondjuk amúgy is ki kellene már nyitni, merthogy
újra lebetegedett benne az egyik áramkorlát. Mindig akad valami...

A "power boost" kapcsoló hatására 15 milliamperre esik a rádió alapfogyasztása.
Mindeközben a hangerő bőven felette van annak ami egy csendes szobába kell.

Nagyobbik fokozaton 30 milliamperre ugrik a fogyasztás, ami az ilyenkor
produkált hangerő tükrében egyáltalán nem nevezhető soknak. Persze
minél inkább hangosítom, annál többet fogyaszt, de ez a "B"
osztályú végerősítő működési elvéből következik.

Annyira el voltam ájulva magamtól, miszerint képes voltam befejezni egy ennyire
régóta halogatott projektet, hogy majdnem nekiálltam a folpackba csomagolt
rádió mögött megbújó Terta 811-es magnó összeszerelésének. Aztán
persze újfent elhalasztottam... De már majdnem megvolt!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.