Akkutöltő

Íme a szokásos előszobai látkép, a cipőtartón most épp egy piros akkutöltővel.

Ez azért került hozzám, mert egy barátom már úgy gondolta, hogy ki fogja dobni.
Én viszont azt gondoltam, hogy egy szétszedést azért még megér. Valamint ha
az eredeti céljára ugyan már nem is használható, de mégis csak egy doboz!
Ahogy épp ezen merengtem, egyszer csak berágtam. No nem a töltőre,
és még csak nem is magamra, hogy mindent begyűjtők,
hanem a számítógépem hangjára.

Ugyanis már annyira zúgott benne ez a hűtőventilátor, hogy még a nyitott
balkonajtó mellett beszűrődő utcazajban is zsongott tőle a fejem.

Ez mondjuk nem processzor, hanem házhűtő, de mivel az elődjéhez
képest teljes csendben jár, azonnal rávágtam, hogy jó lesz!

Ugyan a tápegységben is kerreg a ventilátor, de mivel annak csak annyi
hangja van, mint egy HDD-nek fejmozgatáskor, így az megúszta
a cserét. Vagy mondjuk inkább úgy, hogy én úsztam meg.

Na most ez vagy csálé, vagy így ebéd után már én
nem állok a dolgokhoz a megfelelő szögben.

Ugyan az előlap matricája ferdén lett felragasztva, de az odaképzelt egyenes
álláshoz képest is borzasztóan áll a műszer az amúgy is eleve ferde kivágásban.
Aztán hogy ez egyszerű gyártási trehányság, vagy mint mi a körmöskonnektort,
úgy ezt is ipari tanulók készítették, az ennyi év távlatából már kideríthetetlen.

Bár sosem hallottam ilyen nevű cégről, mégis meglepődtem rajta, hogy még létezik.
A profiljuk akkutöltők, hegesztők és galván tápegységek készítése és javítása.

Ez a felirat kissé bővebben kifejtve annyit tesz, hogy a töltő
6 amperrel tud tölteni 6 és 12 voltos akkumulátorokat.

A készülék tetején egy az anyagból préselt hűtőrést,
míg a résen belül egy nejlonzacskót láthatunk.

Itt, vagyis ezen a doboz oldalára préselt résen keresztül megy be az a levegő,
ami az előbb mutatott másik résen keresztül, azonban már felmelegítve
távozik, mégpedig a dobozban található elektronika által. Ez a
műszaki részlet azért jobban sikerült, mint az előlap.

A jobb alsó sarokból a hálózati kábel, míg a jobb felsőből a biztosítékház hiányzik.

Az ilyen kereknek épp csak nevezhető lyukak általában úgy születtek, hogy
a mérnökök által precízen betervezett, majd a munkások által pontosan
kifúrt lyukba az anyagbeszerző nem kapott megfelelő, a betervezett
méretű biztosítékházat, csak két milliméterrel vaskosabb átmérőjűt.
A gyártáskor meg csak vakarták a fejüket a szakik, hogy mégis hogy
a csudába tágítsák ki a lyukat, egy már zömében összeszerelt készülékben.
Ilyenkor általában az következett, hogy mindent kitömtek ronggyal, hogy ugyan
ne menjen már bele a spén a gépbe, aztán csak tolták neki a reszelőt, miközben
fennhangon emlékeztek meg a szocializmusban elérhető alkatrészválasztékról.

Mint az a doboz fenekén csavarok híján üresen ásító
lyukakból feltételezhető, ezt már valaki piszkálta!

Legutóbb mondjuk én, mikor az összevissza lógó kábeleket
- az egyszerűség jegyében - a dobozon belül helyeztem el.

Balra az akku felé menő kábel, végén a hatalmas krokodilcsipeszekkel,
míg jobbra a hálózati kábel, immáron villásdugó nélkül.

A dobozból hiányzó hálózati trafót kivéve, úgy kb. az összes többi szerelési anyag.

Már eleve ezért a doboztetőért megérte, hogy elhoztam! Amúgy egyszer régen,
még valamikor tizenéves koromban, Apukám hozott egy ehhez megszólalásig
hasonlító módon meghajtogatott lemezdarabot. (annak mondjuk volt egy kis
szemöldöke) Vágtam alá egy darab deszkát, elő és hátlapot, famintás tapéta
a tetejére, fényezés és betűk az elejére, néhány bizbasz a belsejébe, és már
készen is volt a deszkamodell szintű, de amúgy kiválóan működő erősítő.

Mint az a nyomokból sejthető, ebből a készülékből már távozott a működtető füst.
Hogy aztán ezt mivel sikerült elérni szegény hálózati trafónál, az rejtély.

Ezen a hűtőbordán eredetileg két dióda volt, csak a másik valamiért
átkerült a nejlonzacskóba. Elmeséljek egy nejlonzacskós
történetet? Na jó, már mondom is. De te akartad!

   Néhány éve leveleztem egy szervizes kollégával. Mindenféle régi eseteket beszéltünk meg, illetve hülye történeteket cseréltünk. Míg ő egy elektronikai készülékeket gyógyító szervizben dolgozott, én ugye telefonszerelő, illetve később hibaelhárító voltam. Szóval akadt mesélnivalója mindkettőnknek bőven. Íme az egyik általa mesélt bájos történet:
   A helyszín egy szerviz, mindenfelé munkaasztalok, alkatrészekkel és javításra váró készülékekkel tömött polcok. Az egyik kolléga felől - aki amúgy egy félreeső sarokban ült - gyanús hangok hallatszottak.
   Mivel egy néhány fős műhelyben mindenki mindenkiről mindent tud, ezért itt sem volt titok, hogy a kolléga felesége már régóta beteg. Szóval nem volt alaptalan a következtetés a zokogónak tűnő hangok okára.
   Néhány perc elteltével, a várható következményeket megbeszélve, erőt vettek magukon, majd odamentek a kollégához, hogy megvigasztalják, illetve őszinte részvétet kívánjanak, no meg felkínálják az ilyenkor szokásos segítségeket.
   Ahogy közelebb értek, kezdett gyanús lenni a dolog, hogy a kollégának ugyan látványosan potyognak a könnyei, csakhogy nem sír, hanem csendben zokogva röhög. Miután rájöttek, hogy valószínűleg mégsem az asszony halt meg, immáron felbátorodva rákérdeztek, hogy mégis mi a vidámság oka.
   Erre fel a kolléga átnyújtott egy zacskót. A zacskó széle kézzel készült öltésekkel volt levarrva, nehogy kiszóródjanak belőle az apró alkatrészek. Az apró alkatrészek az éppen javított magnóból származó rúgók és zéger gyűrűk voltak, valamint egy bájos levélke:

Kedves szervizes bácsi!

Ha szabad ilyet kérni, akkor ne tessék már elárulni apukámnak, hogy ezeket az alkatrészeket nem tudtam visszaszerelni a helyükre.

Hargányi Tímea 6/a osztályos tanuló
(Pécsi úttörőház, rádiós szakkör)

Az "u" alakra hajlított 3 milliméter vastag drót a sönt. Az ezen eső
feszültséget mérte áramjelként az előlapi aprócska műszer.

Műszer, majd két kapcsoló és egy a bekapcsoltság állapotát visszajelző lámpa.
Ez az összeállítás most így hirtelen nem kell semmire, de ez idővel változhat.

Ez a felépítésű doboz sokkal egyszerűbb, vagyis könnyebben gyártható,
mint amibe Apukám készítette az általa gyártott akkutöltőket.

Gondoltam lemosom az amúgy szép piros házáról az olajmocskot.
Nos ez nem sikerült. Ugyan már rég nem fog, de le sem jön róla!

Mivel az előlap, s így a kapcsolók is kaptak némi vizet, ezért elcsomagolás előtt
hagytam az alkatrészeket rendesen kiszáradni. Olyan dolgokat vagyok képes
kitalálni, hogy az uralkodó rendetlenséget megmagyarázzam, hogy
már-már magam is meglepődök az állításaimon!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.