Ósdi villanykapcsolók
(szögletes változatok)

Ezt a négy tételnyi szétszedést most már tényleg pikk-pakk szétkapom!

Így került fel a cserépkályha tejére az MK-29, a két jelfogó meghúzási időmérő,
az MK-27, valamint a HT videokamera. Ez persze még nem lenne akkora baj,
csakhogy itt is maradtak! Mondjuk csak hetekre, de ez akkor sem volt szép.

Ez a kapcsoló viszont valaha szép volt, csak azóta már megváltoztak
a kapcsolókkal szemben támasztott esztétikai követelmények.

Bár a működési elvük azonos, csak ahogy az már tőlem megszokott, képtelen voltam
ellenállni a kísértésnek, így elhoztam belőle ezt a dupla változatot is. Ez a kapcsoló
úgy került a birtokomba, hogy miután Balázs Laci már az ég útjain taxizik, a párja
dobozszám szórja kifelé a pincéből a Laci által évtizedek komoly munkájával
összegyűjtött milliónyi kincset. Én meg ugye - amilyen rendes vagyok -
segítek kiválogatni, hogy mi az ami még használható. A kidobásra
ítélt kacatokból persze szemecskézek is. Ez mondjuk nem
jött valami jól, hiszen míg én nagyban más kincseit
mutogatom, addig nem fogynak a sajátjaim.

Olyan nincs, hogy egy festő le merje szedni a kapcsolók és a konnektorok fedeleit!
Utólag viszont már hiába állna neki az ember a letakarításuknak, mert az lehet,
hogy a lemosott kapcsoló újra szép lesz, na de hogy nézne ki körülötte a fal?
Mert ugye a festő mindent alaposan körbefest, aztán mozdításkor lepereg.

Mint az sejthető volt, hátulról is csak annyi a különbség,
hogy beduplázták a tulajdonképpeni kapcsolót.

A felső szál már műanyag szigetelésű, míg az alsó még vászonborítású gumi. Utóbbi
oly csúf nyomokat hagy a kövön, vagy a parkettán, pusztán attól, hogy leesett,
hogy azok láttán menten el is megy az ember kedve a villanyszereléstől.

Ahogy bedobtam őket a csapba eresztett vízbe, azonnal
kiúszott belőlük egy csomó apró fekete trutyi.

Mintegy tíz percnyi súrolás, majd annak eredménytelensége láttán
egy alapos csavarhúzóval történő kapirgálás után, immáron
tisztán kerültek ki a napvilágra száradni a kapcsolók.

Szó sincs róla, hogy a kapcsolók pisiltek volna be! Ez a cikk még valamikor 2017
májusában született, mikor is egy akkora vihar kerekedett, hogy olyat azért ritkán
látni errefelé. No persze nem a mennyiség miatt jött be a víz az ajtó alatt, hanem
azért, mert az eső nem függőlegesen, hanem vízszintesen esett. Olyan iszonyú
hangerővel szóltak a cseppek az üvegen, hogy azt hittem betörik az ablak!
Az ajtó alatti rés persze azért volt képtelen ellenálli a vízfolyamnak, mert
az ajtó aljára szerelt esővető már nem igazán áll a helyzet magaslatán.
Mikor ezt a vízfoltot megláttam, valahogy egyből ráéreztem, hogy
kénytelen leszek összedobni egy ablak alja rendbetevős projectet.

Ez legutóbb újkorában volt ennyire tiszta!

Gondoltam minek bonyolítsam az életem, így az
egyes változat szétszedésének ugrottam neki.

A befőttes gumi által összehúzott akasztókörmök nélkül ha nem
is lehetetlen, de nagyon kényelmetlen beszerelni a helyére.

A körmös rögzítésű dolgokat úgy kell beszerelni a helyükre, hogy először tövig
benyomjuk, hogy a kapcsoló (vagy az akármi) háta ráfeküdjön a falra, majd ebben
a pozícióban megtartva húzzuk meg a rögzítő csavarokat. Ha nincs fent a helyén
a körmöket összehúzó gumi, szerencsétlen esetben arra is képesek a körmök,
hogy ne csak rögzítsék, hanem szétfeszítés közben egy kissé kijjebb is
tolják a kapcsolót a helyéről. Az meg ugye hogy néz már ki?

Ezek a körmök nem hegyesek. Legalábbis a
manapság megszokottakhoz képest nem.

Levetettem a körmöket. Nem mintha annyira megzavarták volna a látványt,
hogy átláthatatlan bonyolultságúvá vált volna tőlük a konstrukció, hanem
egyszerűen csak megszokásból tekergettem ki a helyükről a csavarokat.

Mivel a középső csavar kinézete kissé eltér a megszokottól, ezért
biztos vagyok benne, hogy alatta rejlik a kapcsoló nyitja.

A vezetéket rögzítő csavart kitekerve, a lyukban egy újabb csavar található.

Melyet kitekerve kijön a helyéről a tulajdonképpeni kapcsoló.

Vagyis ez.

Ha nem arról szólna ez a project, hogy mindent szétszedek, akkor bátran ki
merném jelenteni, hogy ez az a pont, ahol feltétlenül meg kell állnom.

Mert ugye az ilyen apróságok csak úgy rakhatók össze, ha az ember ismeri, vagy
képes rájönni arra a trükkre, amit az összeszereléskor a gyárban alkalmaztak.

Az összeszereléssel ellentétben a szétszedés, na az persze mindig szokott sikerülni.

A rúgó mint csavar volt beletekerve a lyukba fúrt menetbe.

Ezt a kettőt így kell összeilleszteni.

Majd úgy beletenni a kapcsoló gombjába, hogy az aprócska rugó végét kényelmes
legyen beleakasztani a billegő lemezkén található lyukba. Következő lépésként úgy
kell függőleges helyzetbe állítani a vastagabb anyagból készült részt, hogy mindkét
hegye a számára kiképzett ékpályába essen. Na most egyáltalán nem arról van szó,
nem azt akarom mondani, hogy valaha képesek voltak ennyire egyszerű felépítésű
kapcsolókat gyártani, hanem inkább arról, hogy sajnos magasról tettek egy csomó
alapvető életvédelmi szabályra. Mert ugye mi lesz akkor, ha kipattan a helyéről,
vagyis a kapcsoló gombjának közepéből, az az apró rugó? Akkor bizony leesik
a gomb, ami alól egy akkora lyuk kerül elő, amibe épp belefér az ujjunk.
Mivel a kapcsolókat úgy szokás bekötni, hogy a fázist szakítsák
meg, kicsi az esélyünk, hogy ne tapenoljunk bele.

Aztán ott van még az a hiba is, hogy a körmöket szétfeszítő csavarok fejéhez hozzá
lehet érni a kapcsoló homloklapján. Tegyük fel, hogy a villanyszerelő nem állt
a helyzet magaslatán, s a fázist szállító vezeték véletlenül odakeveredett
az egyik köröm alá, ami ha azonnal talán nem is, de ha nincs szerencsénk,
akkor idővel biztosan áthatol a szigetelésen. Na most az éjjeli sötétben, mondjuk
egy pohár vízért menve, mezítláb trappolva a konyhakövön, a feszültség alá került
csavarfejhez érve - villanykapcsolás helyett - megrázó élményben lehet részünk.

Bár nem volt kétségem felőle, hogy ez a dupla változat mindössze
az egy áramkörös verzió megkettőzése, attól még belenéztem.

Kiszúrtam, hogy elferdült a gomb. Kiszereltem, megtekintettem, beszereltem.
Ferde maradt. Kiszereltem, szétszedtem, megpiszkáltam, ferde maradt.
Próbáltam állítgatni, amit némileg hagyott is, csak sajnos
mindenképp ilyen csúfosan csálé maradt.
Na ez így marad örökre!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.