Szóval az úgy volt, hogy épp nagyban ácsorogtam a szobában (ez amúgy a hall), kezemben a fényképezőgéppel, lelkemben azt illetően teljes tanácstalansággal, hogy ma mégis mi a csudát szedjek szét, mikor is kiszúrtam magamnak a tömegből a kép kellős közepén látható kék dobozt, tetején a nejlonzacskóval. Az persze még csak szóba sem jöhetett, hogy elhamarkodottan odaugorjak hozzá. Hogy egyáltalán rá merjek a mai témára, pontosabban szólva az ekkor még ismeretlen tartalmú kék dobozra közelíteni, azt részemről úgy oldottam meg, hogy kerestem valami riasztót az átellenes sarokban.

   Ami egyáltalán nem volt nehéz feladat, hiszen a már ki tudja mióta (én persze tudom) halogatott apróságok épp ott laknak egy irattartó tálcában. Mondhatni ezek mint Damoklész kardja hevernek a fejem felett, amit részemről - mivel már igen régóta itt vannak - mondhatni fel sem veszek. Persze annyira azért mégiscsak igen, hogy a taszításukkal sikerült a jelen ponttól eltávolítaniuk, aminek egyenes következményeképp a velük átellenes sarokban kötöttem ki.

   Hogy csak úgy egyszerűen odanyúljak értük, az azért nem jött össze, mert nem vagyok a feladathoz elég hosszú, mely hiányosságomat végül a jelen kép közepén díszelgő sámlival pótoltam ki.

   Még valamikor nagyon régen szétszedtem egy helikoptert, mely cikknek azt a címet adtam, hogy "helikopter, játék, nem repül", míg az a másik a "helikopter, játék, repül" nevet kapta. Na most attól, hogy ilyen szépen elneveztem, attól még mind a mai napig nem került sor a szétszedésére. Ez a téma amúgy nem azért bonyolult, mintha maga az alany bonyolult lenne.

   Hanem azért az, mert még a távirányítója és a tartalék alkatrészei is megvannak, minek okán olyan egyszerűen nincs, hogy én ezt be ne üzemeljem! Már csak azért is, mert ugye valamivel csak szét kell vernem a csillárt.

   Végül úgy sikerült a dobozt a sarokból elhoznom, hogy megtoldottam a karomat azzal a mágnes végű teleszkóppal, amin a kutya lóg. Most mondjuk össze van tolva, de amúgy széthúzható, mint bármelyik botantenna.

   Miután úgy döntöttem, hogy egyik dobozt sem teszem vissza, hosszú perceken át gyönyörködtem ebben az immáron kiürült sarokban, miközben végig azon járt az eszem, hogy vajon mikorra fogynak ki a szobámból a felboncolandó kacatok.

   Hanem egyben arról is, hogy minden benne is van! Vagyis ez egy vadonatúj készülék, amit épp csak kipróbált a gazdája, de nem tetszett neki a hangja (talán visszhangzott), aztán nálam végezte. Mikor Szuda Zoli kollégám letette elém az asztalra, akkor először ugyan még tiltakoztam, mondván nem javítom meg, csak aztán mikor kiderült, hogy ez egy ajándéktárgy a szétszedtem rovathoz, mindjárt megenyhültem. Hogy ez még évekkel ezelőtt volt? Hát ja... Még valamikor 2010 környékén történhetett.

   Van hozzá mindenféle leírás, hálózati töltő, töltőtalp, WLAN adapter (merthogy ez a készülék ugye vezeték nélküli), egy merev kábel a WLAN adapter PC mögül történő kilógatásához, valamint egy hosszú USB kábel a telefon vagy a töltőtalp csatlakoztatásához.

   Hogy ez az USB - WLAN adapter univerzális-e, vagy készülékspecifikus, azt csak azért nem próbáltam ki, mert a számítógépem mindenáron meg akarta kaparintani a telepítő CD-t, én viszont nem akartam neki odaadni, mondván nekem ugyan ne telepítgessen fel semmit.

   Tudom, hogy ez még tőlem is nagyon csúnya tévedés volt, de tulajdonképpen azért nem telepítettem fel a jelen eszközhöz való meghajtó programot (magyarul drájvert), mert féltem, hogy még összeakad azzal a DVB-T tunerrel, ami az SDR rádióhoz van. Hogy ezeknek semmi közük egymáshoz? Na ja. Így utólag már én is belátom, azonban az ebéd utáni kómában még valahogy olyan hihető volt...

   Itt aztán egy kicsit megtorpantam, mert ugye ha mindenképp kell a szoftver a VOIP telefon működéséhez, akkor a gazdájának mégis hogyan sikerült anélkül beüzemelnie, de végül túltettem magam a dilemmán. Már úgy értem, hogy ez a kis csomagocska körben le van hegesztve. Mivel nem bontottam ki, így aztán bele sem lapozhattam a leírásba.

   Aztán csak álltam előtte vállvonogatva, majd még annyira sem méltattam, hogy kitekerjem a balra látható két csavart, ami a panelt tartja. Amúgy már annyiszor ígértem meg magamnak, hogy most már aztán tényleg nem szedek szét többé semmiféle trendi holmit, hogy tényleg nem értem magam...

   Ez az akció persze nemcsak arról szólt, hogy ne kimerült akkuval tegyem el, hanem egyben arról is, hogy kipróbáljam a telefon hálózati töltőjét. Erre azért volt szükség, mert ugye nehogy már betegyek valami döglöttet a használható cuccaim közé. No nem mintha nem lenne közöttük már így is épp elég...

   Pakolászásom következményeképp felkerült a helikopter doboza az MK-29-es magnó tetejére, ami eddigi tapasztalataim szerint sajnos semmit sem vetít előre. Már úgy értem attól, hogy előszedem a dolgokat, attól még simán képes vagyok őket újra és újra eltenni.

   Ezt a vezeték nélküli VOIP telefont például most úgy, de úgy elteszem, hogy innentől kezdve csak annyit fogok róla tudni, hogy a lomos pince legvégében van, a jobb kézre eső, zömében telefonos tematikájú polcon. Ez a mondat persze nem annyira az olvasóknak szólt, mint inkább kifejezetten nekem, hogy ha esetleg keresném, akkor majd legyen valami támpontom. Elővenni ezt a telefont csak akkor fogom, ha... Na jó, akkor nem fogom elővenni...

   Az USB töltőt a mobilom töltője mellé tettem, gondolván itt majd később is biztosan meg fogom találni. Hogy aztán így lesz-e, vagy feltúrom érte az egész lakást, az idővel kiderül. Már úgy értem, hogy ha lesz olyan undok a töltő, hogy bekeveredik mondjuk a papírlap alá, akkor még képes leszek elhinni magamnak, hogy elfelejtettem kilopni a telefon dobozából.

   Ezt a még öt centi sincs USB toldót sokáig nézegettem, mire sikerült rájönnöm, hogy mire való. Az USB WLAN adapterhez kell, hogy jobban ki lehessen lógatni a PC hátuljából. A két csatlakozó közötti rész merev, valamint az USB lengőaljzat szorosabb a szokásosnál. Bár ekkor még elképzelni sem tudtam, hogy ez meg mégis mire lenne jó (mármint később nekem), attól még a dobozból ezt is kicsentem.

   Erre az amúgy USB feliratú fiókra már nagyon ráférne egy alapos revízió (szó se róla, tulajdonképpen az összes többire is), mert már alig tudom betolni a helyére. Ahogy itt álltam előtte, s kissé unottan nézegettem, az látszott a legegyszerűbb megoldásnak, ha kiszedem belőle az egereket. Ezt persze majd már valamikor tényleg máskor. Ez amúgy meglepő módon valóban megtörtént. Hogy ezt a cikket még 2019 novemberében írtam, miközben a fiókból az egerek 2022 áprilisában kerültek ki, az a halogatás rám annyira jellemző...