Na most az igaz, hogy egérke (az előző porszívóm) feladta, csakhogy az is igaz, hogy azóta már kaptam helyette egy másikat, mégpedig Ilonka néni hagyatékából. Mondjuk amit a képen látunk, az már egy harmadik porszívó, ami annyira szépnek, valamint épnek tűnt, hogy képtelen voltam otthagyni. Mármint közvetlenül itt mellettünk a töltésoldalban, a méteres gazban, ahonnan a mellette látható hatalmas ventilátor társaságában bámult a világra értetlenül, a két nagy zöld gombszemével.

   Mert ugye mégis miért dobna ki valaki egy ilyen kis csodát, ami amúgy nem is olyan kicsi. Mármint nem a csoda nem kicsi, hanem maga a gép. Meg persze az is csoda, hogy csak úgy egyszerűen találok egy ilyet. Ez annyiból jobb mint amit most használok (mármint idelent a pincében), hogy ezt még csak fel sem kell hozzá nyitnom, hogy kivegyem belőle a porzsákot, illetve jelen esetben pordobozt, hiszen ez egy porzsák nélküli porszívó. (amúgy már a másik is porzsák nélküli)
   No de mégis minek hoztam el, ha már van? (mármint a bedöglött helyett másik) Nos azért, mert mint ahogy úgy általában minden kidobozott háztartási eszköz, úgy az is egy kissé beteges. Vagyis az új porszívót sem azzal a felkiáltással kaptam meg, hogy tessék Géza, itt egy tökéletes porszívó, hanem azzal, hogy már alig szív. Én meg nem szeretek vele szívni. Ez amúgy kétszeresen is igaz. Egyrészt úgy értve, hogy a már alig szívása miatt, másrészt pedig ugye a javításával sem.

   Ez szegénykém tisztára olyan, mintha beszédhibás lenne. Mármint hebeg, amivel eddig még nem igazán tudtam mit kezdeni. Az mondjuk igaz, hogy eddig még épp csak ránéztem, de attól még nem kellene kikövetelnie magának, hogy alaposabban beleműtsek az agyába.
   Persze a hebegése még csak hagyján, hiszen ugyan kit érdekel, ha egy kissé beszédhibás egy porszívó, csakhogy ezzel párhuzamosan szívni sem hajlandó rendesen. Néha mintha jó lenne, de általában inkább csak tologatja a koszt. Na jó, a faforgácsot persze simán megeszi ez is, az elszórt csavarokkal és csapágygolyókkal azonban már nem boldogul.

   Számomra annyira ötletesnek látszik, hogy ezentúl majd egyszerűen csak le kell akasztanom a gépről, nem pedig kivenni a házából (mint a másik gép esetében), hogy ennél már csak az volna jobb, ha még a porszívó csövét sem kellene róla az ürítéskor leakasztanom. Már úgy értem, hogy jó lenne ha az sem erre a részre, hanem magára a házra csatlakozna. Apropó porszívócső! Na azt mondjuk nem adták hozzá a töltésoldalban, amiért lehet, hogy be is fogom perelni a MÁV-ot.

   Íme maga a gép. Na most ha nem jó, akkor kiteszem a kuka mellé, ahonnan majd elviszik a környékbeli hajléktalanok, akik addig fogják püfölni, míg csak ki nem köpi magából az összes rezet.
   Amúgy nem működik. Ezt onnan tudom, mert mikor hazahoztam, akkor az volt az első dolgom, hogy kipróbáljam. Természetesen a ventilátort is. Míg az hiányos, de attól eltekintve vígan forog, ez a porszívó semmiféle életjelet sem adott.

   Szegénykém vagy attól indult el, hogy az előbb felvázoltam a sorsát, amitől megijedt, vagy attól, hogy mint valami hülyegyerek (ezt a figurát nagyon tudom hozni) kezdtem el püfölni a hatalmas bekapcsoló gombját.

   Persze hiába indult el, mert ha én egyszer úgy döntök valamiről, hogy szétszedem, akkor még az sem képes megállítani, hogy esetleg tönkreteszem vele az adott holmit. Most persze könnyen beszélek, hiszen van egy másik működő porszívóm. Bezzeg a múltkor, mikor hónapokig egy sem volt, akkor ezt (mármint egy működő porszívót) a csavarhúzóimmal meg sem mertem volna közelíteni!

   Hogy a nevén kívül mi benne a magyar, azt a kérdést inkább ne feszegessük... (pláne úgy ne, hogy még rá is van írva, hogy kínai) Ellenben mekkora poén már, hogy egy porzsák nélküli porszívóra az van írva, hogy porzsákos porszívó? Na ezt mondjuk nem tudom, hogy mégis hogy a csudába sikerült összehozni...

   A porszívó kimeneti szűrőrendszere csak egy vékony rétegnyi szivacs. Ez persze nem a gép leszólása volt, hiszen a mi régi szögletes Hajdú porszívónkon például semmiféle kimeneti szűrő sincs, mely szomorú tény ellenére még mindig nem vitt el magával a szilikózis.

   Na jó. Az egyik azért egy kissé el van bújva, de még az is csak annyira, hogy a hozzáféréséhez előbb még ki kell tekerni azt a másik csavart, amelyik a hálózati kábelt megvezető műanyag idomot tartja. Vagyis végül nem négy, hanem öt csavart kellett kitekernem.
   Ez a konstrukció amúgy szerintem szerelhetőbb, mint a lakásban használt Hajdú társa. Ennél beljebb mondjuk nem mentem, mert nem volt rá szükség. Hogy aztán eddig belejutni mennyire volt szükséges, az egy jó kérdés.

   Nekem nagyon tetszik, hogy semmi sincs benne eldugva. Az meg pláne tetszik benne, hogy nem patentos, beakadó pöckös, egyszer összerakós, soha többé nem szétszedős, hanem csavaros. A fekete alapon virító fényes csavarfejek szinte kikövetelik maguknak, hogy rájuk támadjak a csavarhúzómmal! Ezt amúgy (most legalábbis) nem fogom megtenni, ugyanis most nem ez a cél. Mármint a miszlikre történő szétszedés, hanem csak az, hogy lássam rendben működni, és már teszem is el. Ez persze (mint ahogy az nálam lenni szokott) ennél azért sokkal bonyolultabb.
   Ezt úgy kell érteni, hogy tulajdonképpen nem azért jöttem le a pincébe, hogy a porszívóval molyoljak, hanem azért, hogy lefessem sárgára azt a négy díszalátétet, melyeket a vécéajtóról szereltem le. Mármint azért, mert megrozsdásodtak, illetve épp illettek nyitó képsornak a sárgára festős három elnevezésű projectembe. Csak ugye míg útban van a porszívó, valamint az egyesítendő romos ventilátorok, addig ha nem is teljesen, de azért elég erősen esélytelen vagyok odaférni a jelenleg még nagyban a vegyszeres polcon ücsörgő okkersárga festékhez.
   Szóval ez a mai nap most olyan lesz, mint amilyen ritkán szokott lenni. Mármint azért, mert míg elsőnek az éppen látott porszívó szétszedése jön, addig közvetlenül utána a beteg ventilátorok, majd mikor már azokkal is végeztem, az alátétek sárgára történő lefestése. Ebben persze nem az az érdekes, hogy ezek így hárman zsinórban fognak következni, hanem az, hogy mind a hárman még ma!

   Ami amúgy éppen ugyanolyan bajonettzárasnak néz ki, mint amilyen a Hajdú porszívóé. Itt aztán rezgett a léc, hogy átmegyek a másik pincébe, ott ugyanis van egy olyan fiókom, melyben (ki tudja miért) porszívó alkatrészeket rejtegetek.

   Bár magam is meglepődtem rajta, de ez most valóban megtörtént. Mármint tényleg átmentem a lomos pincébe, beletúrni a fiókba, és még találtam is benne egy a nemes célra alkalmas tesztalanyt.

   Persze hiába néz ki ugyanúgy, ha egyszer az átmérője egy teljes milliméterrel nagyobb, mint amekkora a tőle jobbra látható lyuk. Ezt a két alkatrészt mindjárt kétféle módon is össze tudnám illeszteni. Sajnos mind a bal oldali cső, mind a jobb oldali lyuk megváltoztatása meglehetősen bonyolult feladat. Míg a csőből le kellene esztergálni, addig a lyukat fel kellene fúrni, de inkább csak dörzsárazni. Az utóbbi megoldás mellett nemcsak az szól, hogy a nagyobb lyukba ezentúl a Hajdú porszívó csöve beleillene, hanem az is, hogy a feladat előtt ülve simán feltaláltam egy olyan eszközt (szerszámot), amivel egy ekkora lyuk egy milliméterrel felbővíthető.
   Persze nemcsak egy a lyukban unottan tologatott reszelőről van szó, hanem egy olyan kúpról, természetesen fából esztergálva, amire smirgli lenne ragasztva, vagy feszítve. Azt ugyanis addig tekerve, míg csak a vastagabbik vége is át nem jut, már fel is lenne bővítve vele a lyuk. Bár a lyukat tartalmazó szürke idom a portartó dobozról lecsavarozható, vagyis szinte felkínálja magát a módosításra, ezt az apró feladatot (mármint az elvégzését) most inkább kihagyom.
   Mi az, hogy miért? Egyrészt azért, mert a fadarab méretpontos legyártásához szükség lenne az esztergára, amiről jelenleg épp az a kiegészítő alkatrész hiányzik, ami a jelen feladathoz szükséges. Mármint a késtámasz. Aztán ott van még az is, hogy a porszívó nézegetésével mielőbb végeznem kéne, mert ugye a ventilátorok helyreállítása ennél egy kicsit azért bonyolultabb feladat lesz.

   Ebbe azért kell (pontosabban szólva érzem szükségét) belenézni, mert ugye ha azért nem indult el a gép elsőre, hanem csak a sokadik gombnyomkodásra, mert mondjuk belement a kapcsolóba a téglapor, akkor azt azért jobb volna belőle most azonnal, vagyis a kínálkozó nagyszerű alkalmat megragadva kifújni.
   Hogy mégis milyen téglaporról beszélek? Nos arról, amit a pordobozból szórtam ki. Vagyis ezt a szerencsétlen gépet valaki építkezés közbeni takarításra használta. Ez amúgy kívülről nem látszott rajta. Már úgy értem, hogy hiába a zöldben találtam eldobva, ennek ellenére a külseje teljesen tiszta volt. Ez még ezen a zöld gombon is látszik, melyen még egy kósza ragacsos ujjlenyomat sincs.

   Amennyiben nem a kapcsoló nem vezette az áramot, akkor lehet ludas még a dologban az a műszaki részlet, ami a forgó kábeldobból hozza ki az áramot. Most, hogy ebbe így belegondoltam, idővel ezt is meg fogom mutatni. Mármint nem ezt, hanem majd azt a másikat, amit a Mousy porszívóból szedtem ki, csak azóta sajnos már rég nem tudom, hogy mégis hova a csudába tehettem félre.

   Na ez az a csavar, ami csak akkor hozzáférhető, ha levesszük előle a hálózati kábelt megvezető idomot. Mondjuk annak is látványosan virít a csavarja, szóval nagyon adja magát, hogy mit honnan kell kitekerni.

   No de nekem ne lenne egy dobozra való felszerelésem? Ezeket amúgy Ilonka néni porszívójához kaptam, és természetesen még véletlenül sem illenek a ma boncolt géphez. Ez engem mondjuk olyan nagyon azért nem keserít el.

   Már úgy értem azért nem, mert szoktam találni úton útfélen porszívóhoz való kiegészítőket (ez a kép amúgy épp egy ilyen találást mutat), melyek közül épp csak ki kell választanom a megfelelőt. Ezek között mondjuk nem volt. Itthon persze (mikor már rég fogalmam sem volt róla, hogy előző nap merre is jártam pontosan) egyből rájöttem, hogy legalább a csövet elhozhattam volna. Majd legközelebb jobban odafigyelek...
   Egy kicsit ugyan még tébláboltam a pincében a frissen bemutatott porszívóval, de aztán úgy döntöttem, hogy míg csak szükségem nem támad rá, addig beteszem az előző képen látható dobozba, majd az egész készletet - mint valami sötét családi titkot - bevágom a pince mélyére.