Forgókondenzátor
(műanyag dielektrikumú)

   Szegény forgókondenzátor (illetve inkább szegény én) már napok óta hányódik hol itt, hol ott, de leginkább valahol a monitor környékén. Most (valójában persze néhány napja) úgy került elő, hogy pusztán kíváncsiságból benéztem a monitor mögé, hogy mégis mi lehet ott az a viszonylag világosabb színű bigyó. Az persze nem ért meglepetésként, hogy egy szétszedésre váró boncalanyt találtam, mert ugye nálam inkább az a meglepő, mikor egy olyan zugra bukkanok, ahol valami csoda folytán már nincs semmi szétszednivaló.

 

 

   Ezt a forgókondenzátort a szomszédasszonytól kapott órás rádióból termeltem ki, és azért nem sajnálom szétszedni, mert a tekergetése közben undokul recsegő hangokat hallat. Mármint nem a szomszédasszonyt tekergettem, hanem a rádió állomáskereső gombját.

 

 

Míg a négy szélső csavar a mechanikát tartja össze, addig
a négy belsővel a trimmerkondenzátorokat lehet állítani.

 

 

Oldalról nézve azért látszanak rajta matt részek, mert ott vastagon
áll rajta az amúgy a tekercsek fixálására bevetett méhviasz.

 

 

Amiből szerencsére belülre nem jutott, kívülre viszont annyi, hogy az
átlátszó burkolat megindítása csak komoly feszegetés árán sikerült.

 

 

   A trimmerkondenzátorok puszta ránézésre azonos kapacitásúnak tűnnek. Hogy valóban egyformák-e, azt azért nem fogjuk megtudni, mert most valahogy lusta voltam levenni a polcról a kapacitásmérőt.
  
Na jó, elárulom. Már megint az van, hogy beállt a frekvenciamérőben a trigger potméter tengelye, nekem meg egész egyszerűen nincs annyi lelkierőm, hogy végre nekiálljak kicserélni, mert ahhoz valami eszement mértékben kell szétbombázni.

 

 

   Ha elsőre nem is, de sokadikra azért csak sikerült a fényképezőgépnek a vékony lemezekre fókuszálnia. Ebben a típusban azért vannak műanyag lemezek is, mert ez egy úgynevezett műanyag dielektrikumú forgókondenzátor. Vagyis jelen esetben a szigetelés a kondenzátort alkotó lemezek között nem levegő, hanem műanyag.
  
Ebben az az okosság, hogy a műanyag permittivitása nagyobb mint a levegőé, minek okán egy azonos kapacitású kondenzátor a légszigetelésű változatnál jóval kisebb méretben is elkészíthető. Majd mutatok légforgót is, ami ugye nem annyira elveszik a tenyeremben, mint mondjuk ez a jelen képen látható típus, mint inkább eltakarja azt.

 

 

   Már majdnem elkezdtem turkálni a középső asztalfiókban, mikor kiszúrtam az épp velem szemben állomásozó apró szerszámokat, amik amúgy épp azért kerültek ide kihelyezésre, hogy ne a fiókból kelljen őket a szemét közül előtúrnom.

 

 

Ez itt a trimmerkondenzátorok panelja hátulnézetből.

 

 

Ez pedig a szerző két fióknyi trimmerkondenzátor készlete, ahol
láthatóan akad még hely a ma beszerzett példány számára is.

 

 

Na ezekhez az anyákhoz kellett az előbb előtúrt miniatűr csőkulcs.

 

 

Az első körben eltávolított apró bigyók alól mindjárt előtűnt a lényeg.

 

 

Ha így állnak egymáshoz képest a lemezek, akkor
van a kondenzátornak a legnagyobb kapacitása.

 

 

Ha míg így, vagyis nyitva van, akkor a legkisebb.

 

 

Ezen a képen az állórész, a forgórész, valamint
a kettő közül kiszerelt szigetelés látható.

 

 

   Ebben a forgókondenzátorban azért van, akarom mondani részben már csak volt ennyi alkatrész, mert ez egy úgynevezett négyszeres forgó, az AM sávokra és az FM sávra is két-két forgókondenzátorral, melyek közül mindkét hullámsáv esetén az egyik a modulátor, a másik pedig az oszcillátor kört hangolja, illetve most már csak hangolta.

 

 

   A két forgórész mechanikai kialakítása (valószínűleg) azért tér el egymástól, mert ezzel a megoldással ki lehet váltani (vagyis spórolni) az oszcillátor padding kondenzátorát. Azt talán most nem állnék neki elmagyarázni, hogy erre (mármint a padding kondenzátorra) miért van szükség, mert az már inkább a rádióépítős oldal profiljába tartozik.

 

 

   Míg a balra látható két érintkező - az eddig látott alumíniumokkal ellentétben - ezüstnek tűnik, addig a jobbra látható két állórész egyértelműen réz. Ezek a tények engem (mármint az eddig látott eltérő fazonú alkatrészek) annyiban érintenek, hogy az eddig még csak fel sem vázolt terveim szerint így nehéz lenne ezekből az alkatrészekből egy olyan forgókondenzátort építeni, ami négy azonos kapacitású és karakterisztikájú részből áll.
  
Hogy erre mégis mivégre lenne szükségem? Nos azért, mert tervezek építeni (ezt persze nem kell túlzottan komolyan venni, hiszen folyton túlzok) egy olyan URH sávú vevőt, aminek több (értelemszerűen három) modulátor köre van, amihez ugye négyes forgó kell.

 

 

Míg balra a forgó tengelye, addig jobbra a forgórészek közös kivezetése látható.

 

 

   Bár egyértelműen látszik rajta, de csak most (mármint a szöveg megírásakor) szúrtam ki, hogy törött az alaplemez. Ez persze már olyan mindegy, hiszen úgysem akartam én ezt összerakni. Na jó, tervbe volt véve, de mivel bonyolultnak találtam, illetve nem úgy kezdtem hozzá (mármint nem írtam fel, hogy mi hol volt benne), ezért az összeszerelésről szövögetett amúgy is csalfa terveimet hagytam a francba.

 

 

   Ezen két szigetelés esetében meg azt felejtettem el, hogy lemérjem az esetleges vastagságbéli különbségüket. Mert ugye valószínűleg nem csak annyi közöttük az eltérés, hogy az egyik matt, a másik meg fényes. Ezt amúgy (mármint a mérést) utólag meg akartam ejteni, hiszen még ott voltak a maradványok az asztalomon lévő szemetesben, csak időközben annyi csokipapír került rájuk, hogy nem volt kedvem letúrni a vödör aljára.

 

 

Mint azt már az előbb is említettem, nem ez lesz
az a forgó, amit megpróbálok összeszerelni.

 

 

   Na jó, egy kicsit azért rezgett a léc, hogy ha értelmesen működőre talán nem is, de egy kicsit mégiscsak csak belebaromkodok, de aztán feladtam, mert a szigetelő lapok undokul nem hagyták, hogy egyenként vegyem fel őket.

 

 

   A szemetes vödör (na jó, akkor doboz) oldalán azok a fura mélyedések attól vannak, hogy egyszer (de persze lehet, hogy az idők folyamán már többször is) beledobtam egy olyanfajta hígítóval átitatott rongyot, ami oldja a doboz anyagát.
  
Na ekkor jött az, hogy nekiálltam elkészíteni a 2020-as évről szóló statisztikát. Illetve ez nem pontosan így volt, hiszen időközben eltelt a 2020-as év. Ez már csak abból is kiderül, hogy a vödörben felfedezhetők azon kijelzők maradványai, mely cikkbe a 2019-ről szóló statisztikát szúrtam be.

 

 

   Miután ráéreztem, hogy a 2020-as retrofit terv megvalósításával még a feléig sem jutottam, no meg lusta is voltam nekiállni bármiféle szétszedésnek, nekiálltam átolvasni az összes 2020-ben megjelenő szétszedtem és képek szöveggel cikket. Már úgy értem, hogy ez az átolvasás is része a retrofitnak.
  
Hogy mégis meddig jutottam ezzel a nem különösebben megterhelő projecttel? Nos első nekifutásra egy kevéssel a felén túl, ott ugyanis megakasztott egy magnós cikk hiánya. Mivel nemcsak egy, de egyenes négy magnós cikk hiányzott a 2020-as sorból, így a továbbhaladás érdekében kénytelen voltam nekiállni holmi magnókat boncolni. No nem mintha ez annyira nehezemre esett volna...

 

 

   Ez itt már a 2021-es retrofit táblázat cetlije. Bár úgy néz ki, mintha még a feléig sem jutottam volna a feladatnak, ez azonban nagyon nem így van! Egyrészt azért nem, mert nyitásképp az összes retrofit jellegű listámat kivégeztem (volt belőlük egy egész rakat), másrészt a 2021-es szétszedtem cikkek már egészen augusztusig át vannak nézve. Amúgy ott is csak azért akadtam el, mert onnan még hiányzik egy magnós cikk. Tényszerűen a 2021-es cikkek közül kettő, a 2022-es cikkek közül 11, a 2023-asak közül 15, míg a 2024-esek közül újra 11 cikk hiányzik. A 2025-ös adag viszont teljesen végig meg van írva (ha csak be nem fogok szurkálni közéjük magnós és rádiós cikkeket), és még 2026 szétszedtem cikkek fele is kész.
  
Mivel ennyire durván sikerült előredolgoznom, bár ez egyáltalán nem biztos, hogy így lesz, de attól még lazán megvalósíthatom azon tervemet, miszerint leállok a szétszedésekkel, majd durván belecsapok egyrészt az általános barkácsolásba, másrészt a rendrakásba, harmadsorban pedig a rádióépítős terveimnek sem ártana nekiugranom, mert a végén még úgy járok, hogy mire odajutnék hozzájuk, addigra elmegy tőlük a kedvem.

 

 

   A legalsó sort nézve, 2020-ban 117 szétszedtem cikk jelent meg. Az évente megjelenő cikkek száma valószínűleg stagnálni fog, mert az úgy adódik ki, hogy hetente van kettő, aztán havonta plusz egy, ez így meg ugye évente nagyjából ugyanannyit ad ki.
  
Az adott évben (mármint 2020-ban) elkészült (megírt) 245 szétszedtem cikk az eddigi legdurvább teljesítményem, amit egyrészt már sosem fogok túlszárnyalni (már eleve nem is értem, hogy ez mégis hogy a csudába jött össze), másrészt azt jelenti, hogy napi majdnem 0,67 cikket írtam meg. Ez az adat számomra azért meglepő, mert egyrészt az év az elhúzódó derékfájásom miatt nem indult valami jól, másrészt pontosan tudom, hogy 2020-ban mekkorákat sikerült lazítanom.
  
Mindeközben a cikkek átlagos mérete az utóbbi két évben stagnálni látszik. Igazándiból csak a 2018-as évben volt valamitől kiugróan magas), ami annyit tesz, hogy sem túl rövid, sem túl terjengős nem vagyok. A 2018-as 13,6-os érték amúgy egy számítási hiba, amit azóta már 7,3-ra korrigáltam.
  
Az eddig összesen megjelent cikkek 1184-es száma úgy értendő, hogy ezeken felül is meg van írva még 577, vagyis dolgoztam előre rendesen. Néha azt szoktam magamnak mondani, hogy nem akarom megírni a kétezredik szétszedtem cikket, de a felhalmozott kincseim mennyiségét elnézve, ez nem fog sikerülni. Már persze ha élek addig, illetve végképp ki nem fogy a szerverből a hely.
  
Ami mindeneken felül egy 2020-as tervem volt, az a táblázat utolsó száma. Mármint azt terveztem be, hogy a táblázatba előre beírt, de szét még nem szedett tételek számát (a tavalyi 60 mintájára) az idei év végére lecsökkentsem 50 alá, ami ugyan sikerült, de csak úgy, hogy egy kissé csaltam. Mármint annyira nem bíztam magamban, hogy a már régen beírt, de szét valamiért még mind a mai napig nem szedett tételek sorszámát újrahasznosítottam. Mármint megkapták olyan cikkek, amik amúgy a sorszámozás végére kerültek volna. Később persze (már az év vége felé) annyira begyorsultam, hogy három híján már a 2021-es tervet is sikerült összehoznom. Mivel ez azért nem ment olyan könnyen (mármint nehéz volt magamat rávenni, hogy ne csak úgy találomra, hanem kifejezetten a rég beírt tételekkel foglalkozzak), mindjárt meg is ígértem magamnak, hogy ezentúl csak azok a szétszedések kaphatnak számot, amiket már kifuttattam.

 

 

   Aztán van még egy olyan füle is a mindent tudó táblázatomnak, amiben a már megemlített, de még be nem számozott, pláne el nem készült tételeket tartom nyilván. Az ilyen tételek száma valaha 400 felett volt, amit a 2020-as év végére majdnem sikerült levinnem 200 alá.
  
A decemberi -27 amúgy nem igaz, hiszen szó sincs róla, hogy az adott hónapban 27 régi valamit sikerült volna szétszednem, hanem csak az volt, hogy a táblázatot újra és újra alaposan átböngészve, még mindig találtam benne párhuzamosságokat, valamint olyan tételeket is, melyekkel nem is rendelkezem! Meg persze volt benne utalás olyan építési cikkre is, amiről az adott pillanatban el nem tudtam képzelni, hogy én azt megvalósítsam.

 

 

   Bár ez nem tartozik szorosan a szétszedésekhez, de mivel a derekam miatt idén is sokat feküdtem, hasamon a laptoppal, mikor is leginkább moziztam, így újra valami eszement mennyiségű filmet sikerült megnéznem. Míg a vékony ikszek az elkészült szétszedéseket jelentik, addig a vastagok és a piros körök a megnézett filmeket. Ha még párszor beakad a derekam (ég ne adja), akkor talán sikerülni fog megnéznem a még valamikor évekkel ezelőtt letöltött filmeket.

 

 

   Miután végeztem a mindenféle dolgok megszámlálásával, és még a 2020-as szétszedéseket is sorba rendeztem, gondoltam belenézek a forgókondenzátoros dobozomba, ami bár legfelül van, de legalább szabadon hozzáférhető.

 

 

Na most ha anyagilag nem is, de forgókondenzátorok
tekintetében rendesen el vagyok eresztve!

 

 

Ez annyira így van, hogy nemcsak hármas, de még négyes URH forgókondenzátort
is találtam készleten. Most már tényleg neki kéne állnom a rádiók építésének...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.