Potméter modul kísérletezéshez
(se több, se kevesebb)

   Nézd már, az ott egy potméter! Csodálkoztam rá, majd egyből fel is vettem, még valamikor a 2020-as lomtalanítás alkalmával. Egyrészt nem hagyhattam ott, hiszen mégiscsak egy elektronikai alkatrész, másrészt szétszedtem alanynak még akkor is megteszi, ha tulajdonképpen minden részlete kívül van.

 

 

   Már csak azért a potya forgatógombért is megérte elhozni, mely állításomat arra alapozom, hogy mikor a múltkor az interneten forgatógombokat nézegettem, és még csak nem is szebbnél szebbeket, némelyik ára durván versenyre kelt a termék cikkszámával.

 

 

Amúgy nem valami szép ez a gomb. Pontosabban szólva,
ez annyira sprőd, hogy arra nem találtam magyarázatot.

 

 

   A mindenféle lomos piacokon mászkálva, meg persze az interneten is barangolva, bármiféle elektronikára már eleve ráálló szemmel, azt kellett megállapítsam, hogy még sosem láttam ilyet. Ez szerintem valami iskolai kísérletező készlet eleme lehetett.

 

 

Abból gondolom, hogy ez egy készlet eleme,
hogy a sorban ez a harminchatodik bigyó.

 

 

Először azt hittem, hogy menet van bennük, de csavar már
nincs, de aztán kiderült, hogy nincs bennük menet.

 

 

Kívülről viszont van rajtuk, aminél fogva aztán bele is lettek tekerve a plexi
hordozólemezbe. Szóval ezek valamiféle apró banándugóhoz való aljzatok.

 

 

   Na itt egy kicsit elakadtam, de csak mert nagyon nem akart leesni a konstrukció lényege. Mármint azt nem értettem benne, hogy mégis mi fogja oda a potmétert az átlátszó lemezhez. Ugyan látszik ott valami pöcök, csak az ugye mégis hogyan kapcsolódhat a potméter házához?

 

 

   A potméter tengelyének bereszelése egyrészt nem gyári, másrészt kissé rozsdás. Mivel a szocializmusban bármi megtörténhetett, így akár az is, hogy ez a csúnya munka mégiscsak gyári.

 

 

Visszatérve a "mi tartja össze" kérdésre, alulról nézve pláne érthetetlen a dolog.

 

 

Míg az átlátszó védőlemez egyenes, addig a skálát hordozó megvetemedett.

 

 

Én pedig arra vetemedtem, hogy egy fogóval megforgassam, majd
kihúzzam innen ezt a továbbra is érthetetlen szerepű pöcköt.

 

 

   Miután a pöcök elmozdítása semmiféle hatással sem járt a potméter és a plexi alaplemez közötti kapcsolatra, roppant mód ötletesen roppantottam rajta egyet, mire fel a potméter háza - mivel ragasztva volt - azonnal levált.

 

 

   Ugyan megoldásként ott van az, hogy ez a pöcök a potméter házát, mint árnyékolást vezette át valahova, ennek azonban ellentmond, hogy a két anyag közötti kapcsolat - elektromos szempontból - nem tűnt stabilnak. Már úgy értem, hogy csak úgy egyszerűen egymásnak voltak nyomva, de nem különösebb erővel, mert akkor ez a kis bigyó simán letörte volna a potmétert a plexiről.

 

 

   Mivel három van belőle, egy képen szemlélhetjük meg oldalról, szemből és alulról. Ha egy szóval kellene jellemeznem a formájukat, akkor azt mondanám rájuk, hogy esetlenek.

 

 

   Ez az anyag nagyon úgy néz ki, hogy nem egy a vékony lemezre ragasztott keskeny csíktól lett ilyen formájú, hanem attól, hogy egy vastagabb lemezből meglehetős mennyiségű anyag lett ledolgozva, valami erre alkalmas géppel.

 

 

Az amúgy Remix gyártmányú potméter majdnem pontosan 900 ohmos.

 

 

Lehet, hogy le kéne róla pákáznom a forrasztófüleket? A feladat bonyolultságába
mélyen belegondolva, úgy döntöttem, hogy ezt majd még alaposan átgondolom.

 

 

Ez a skála nem egyedi darab, hanem valamiféle nyomdatechnikával készült. Ha egy
kicsit megbillentem, akkor jól látszik a számok és a skála tintájának vastagsága.

 

 

Ráírtam az értéket, majd ahogy volt, fogtam az alkatrészeit és összeszereltem.

 

 

És még arra sem voltam lusta, hogy betegyem az egyik potméteres dobozomba.

 

 

Amit, miután eltettem, egyből vehettem is elő, mert
lemaradt a potméterről a sprőd piros gomb...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.