Hogy a kék tálca mielőbb felszabaduljon, mikor erre járok, ha nem is mindig, de azért elég gyakran elveszek róla valamit. A mai alany a Nokia mobiltelefon lesz. Amúgy - mondhatni már-már természetesen - nem ezért jöttem.

   És még csak nem is azért, hogy rákenjem a szúnyogháló léceire az utolsó réteget, de ha már itt voltam, akkor persze ezt is megtettem, hátha még idén megszárad rajta a festék.

   Igazándiból némi virágföldért jöttem (lásd már oda is készítve jobbra a fagyis vödörbe), mert elfogyott, természetesen pont akkor, mikor odafent épp nagyban félúton voltak a paprikapalánták a palántázó és a virágládák között.

   A virágállvány előtt, mondhatni a szoba közepén történő sarazás lehetősége abból adódik, hogy míg a porszívó mindent megeszik, addig a sáros papírt a cserépkályha nyeli el.

   Ezek pedig a satnyák, melyeknek szintén adtam egy esélyt, bár nem tudom, hogy ha megerősödnek, akkor mibe fogom őket átültetni. Mármint a virágládák már megteltek, és az egyetlenként odaférő kerek cserépbe a napraforgókat áll szándékomban beültetni. Persze ha az erős paprikák (amúgy valóban hegyes erős paprikák) ládái már kikerültek a balkonra, akkor lesz idebent hely, öreg virágos láda pedig (ha csak tavaly ősszel ki nem vágtam őket a kukába) valószínűleg még akad a pince mélyén. Így fajul a szerzőnél a palántázás mobiltelefon szereléssé...

   Ezt amúgy a minap találtam egy (amúgy két) kosár elektronikai hulladék között, amit valaki csak úgy egyszerűen kitett a fűre. Bár kissé karcos, de attól akár még működhetne is, s ha másra nem is, de boncalanynak mindenképp megteszi.

   Balra az USB mikro, jobbra a füles 3,5-ös jack aljzata látható. A telefon töltését azért nem próbáltam meg, mert bár emlékeim szerint van hozzá kábelem, csak ugye nem tudom, hogy hol. Mint az később kiderült, mivel a kábel a párom telefonjához van, így az éjjeliszekrény azon fiókjában található, ahol Andi mindenféle apróságai vannak.

   Mármint a telefon lábaiét, melyekre hiába akaszkodtam rá a krokodilcsipeszben végződő műszerzsinórjaimmal, majd nyomkodtam a telefon gombjait, az nem kapcsolt be, miközben apukám tápegységén az áramfelvételt jelző műszer mutatója még csak meg sem röccent. Mivel úgy éreztem, hogy még ha kipukkad benne valami, akkor sem igazán ér kár, így a készüléket kipróbáltam 12 V-ról, és még fordított polaritásról is, természetesen szintén nulla eredménnyel.

   Mivel az alkatrészekből a rozsdától szinte semmi sem látszott, kénytelen voltam rájuk menni drótkefével. Bár az előbb még nagyon úgy nézett ki, hogy elrohadtak, de tulajdonképpen nem, épp csak az árnyékoló vaslemezük semmisült meg.

   Az aranyozott érintkezők viszont úgy néznek ki, mintha újak lennének. Vagyis az, hogy egy telefon elrohad-e a vízben, az attól függ, hogy tartalmaz-e kezeletlen felületű vas alkatrészeket.

   A kijelzőből sikerült kimentenem a LED-es háttérvilágítást, amiről ha nehezen is, de azért el tudom képzelni, hogy hogyan hasznosítanám újra. Már ha az apró LED túlélné, hogy nekimegyek a Wellerrel...

   Ami a kijelzőben számomra meglepő volt, az a szaga. Mármint a szétválasztott lapok közül nem bűz áradt, hanem valami kellemesnek mondható illat, amit nem igazán tudtam hova tenni. Az alkatrészeket azonban igen. Mármint végül az apró hangszóró kivételével mind bekerültek a szemetesbe.