Kezdetben úgy volt, hogy gyűjtök némi erőt, majd lekapom a pultról az általam egyszerűen csak koszos elejűnek hívott videomagnót, csak aztán megláttam rajta azt a három távirányítót, amiket azon elvet követve gyűjtöttem be a pincében, hogy mindhármójukon SONY felirat díszeleg. Mindezt úgy, hogy lehet, hogy szegény videó már nem mutat semmiféle életjelenséget. Na most ha mégis elindul, akkor viszont nem ártana hozzá egy távirányító. Na így fajult egy már majdnem megkezdett videómagnó szétszerelése távirányítók szétszedésévé.

   Mivel ha működik a magnó, akkor bizonyos funkciói csak a távirányítón keresztül érhetők el, így még csak esélyem sem volt a szétszedési sorrend megfordítására. No nem mintha a három apróság boncolása nem vonzott volna jobban, mint amennyire a nagydarab magnóé...

   Mivel nem tudtam, hogy melyik távirányító való hozzá, így az összes SONY feliratút felhoztam. Hogy ez a példány nem videóhoz való? Most mond már... Mármint ettől még szétszedhetem, belenézhetek, megtakaríthatom, majd ha minden jól megy, akkor megnyitom végre a pincében a távirányítók feliratú dobozt, amibe természetesen nemcsak ezt a hármat, de az összes szanaszéjjel hányódó távirányítót beteszem. Már ha találok üres dobozt. Már ha beleférnek a távirányítók. Már ha lesz a dobozt hova letenni. Már ha elbontom addigra a három középmechanikás videót is. Már ha nem találok magamnak valami ennél sokkalta fontosabbnak tűnő elfoglaltságot...

   Mivel ezen a képen nem látszik semmi érdekes (már csak azért sem, mert úgy nagyjából minden távirányító így néz ki), majd próbálok keresni bennük érdekes részleteket. (ez amúgy ha csak részben is, de azért sikerült)

   Ebben a részletben például az az érdekes, hogy eljutott a gyártóig az a visszajelzés, hogy a távirányítók elhalálozásának egyik fő oka a működés frekvenciáját meghatározó rezonátor lemezlábának eltörése, mire fel a kék alkatrész a panelhez végre odaragasztódott.

   Hiába nézett ki úgy, hogy tiszta, miután háromba szedtem, hullott belőle a por rendesen. Ezt mondjuk jelen példány esetében nem örökítettem meg, ami már csak azért sem baj, mert a másik két távirányító ugye még hátravan.

   Miközben a távirányító külsejére SONY van írva, addig a belsejére SANWA, mely nevű elektronikából már két másik példánnyal is összehozott a sors. Míg a rádiós magnó nagyon bóvlinak tűnt, addig a táskarádió annyira korrektnek, hogy azt végül feltettem a polcra, s néha még hallgatni is szoktam.

   Másodiknak ezt az előzőnél már sokkal komolyabb nyomokat tartalmazó távirányítót vettem magam elé. A gombok körüli barna foltosodásból kitűnően látszik, hogy hol matatott legtöbbet a tulaj ujja.

   Na ezek azok a nyomok, amiket az előbb elfelejtettem megörökíteni, aminek amúgy az volt az oka, hogy a másik gumilapról a por könnyedén lesöpörhetőnek mutatkozott.

   Mivel erről a példányról nem volt csak úgy egyszerűen lesöpörhető a por, valamint a távirányító egyéb részei is koszosak voltak, megfürdettem őket, s hogy a projekt ne lassuljon be, a törölgetésük és a porrongynak történő csapkodásuk ellenére kissé még vizes alkatrészeket a melegfúvóval szárítottam meg.

   A három közül csak ebbe került be a távirányítók egyik legfontosabb alkatrésze. Mármint a működést az emberi szem által is látható piros fénnyel visszajelző LED-ről van szó. Ettől persze még a tulaj - mint süket a csengőt - úgy nyomkodja a gombokat egyre erősebben, pedig ez a végkimerülés határán lévő elemeken szemernyit sem segít.

   Míg az előző képen a távirányító gombjai körül a por dominál, addig a teleptartó fedelén azok a nyomok, melyeket a csak nehezen kinyithatósága okán szerzett. Ha tettek volna rá egy jelölést, hogy hol kell megnyomni, akkor valószínűleg nem így nézne ki. Helyesbítek! Ha oda tették volna a jelölést, ahol nyomni kell, akkor az azért tényleg sokat segített volna.

   Mármint a teleptartó fedelét tartó pöcök még véletlenül sem ott van, mint ahol a jelölés, hanem attól kicsit jobbra. Amennyiben ott nyomom meg a fedelet, akkor puszta kézzel nyitható, ha meg a jelnél, akkor nem.
   További érdekesség, hogy bár a távirányítóba akár négy ceruzaelem is simán beférne, az csak kettőről üzemel, miközben a másik két elem helyét egy műanyag puklival töltötték fel.

   A négy közül a két nem kellő elem helye nemcsak el lett fedve, de be is lóg a helyükre a panel. A kép címe amúgy nemcsak ezért lett "be is", hanem azért is, mert a panel nemcsak be lett téve a dobozba, de még "be is" lett csavarozva!

   Hogy valami tényleg érdekes részletet is mutassak, a korábban már említett, a hányattatások hatására a lemezlábairól letörő rezonátornak jelen esetben nem a lábaival volt a baj, hanem a tokozásával, amiről el nem tudom képzelni, hogy a dobozon belül mégis miféle erőszak hatására tűnt el.

   Erről a látványról csak utólag jöttem rá (mármint a nagyítást nézve), hogy a hármas számú nyomógomb egyik érintkező pogácsája azért néz ki olyan furán, mert ragasztós lett.

   Íme a helyéről kiszakadt hármas számú nyomógomb, ami a gumilapocska mosás közbeni gyűrögetésekor úgy esett ki a helyéről, hogy bár átfért volna a lefolyó lyukán, valamiért (talán élni akart) mégiscsak fent maradt.

   Persze hiába lett szép, hiába áll meg a helyén a hármas gomb csak úgy egyszerűen magától is, ha egyszer a távirányító nem működik. A rezonátort meg egyrészt nem tudom pótolni (de csak mert nem tudom, hogy milyen frekvenciájú kell bele), másrészt - mivel nincs SONY tévénk - felesleges is lenne.

   Mikor azt hittem, hogy kész, a projekt lefutott, lövök hozzá egy záróképet amin az látszik, hogy  távirányítók újra a polcon hevernek, az asztal előtt ácsorogva mindjárt több dolgot is kiszúrtam.
   Miközben az első felfedezésem mondhatni boldogsággal töltött el, hiszen a VHS videokazetta bemutatása után azok a polcaimról mind eltűnnek (vagyis végre lesz egy kis hely), addig a másik találat már nem volt ennyire szívderítő. Amúgy a kép kellős közepétől kicsit lentebb látható egymásra tett három valamiről van szó.

   Mely tárgyak ugyan mi mások is lehettek volna, mint távirányítók. Ha ezeket nem most szedem szét, akkor már soha! Miután ezt ilyen szépen megállapítottam, mivel még minden elől volt hozzá (no nem mintha amúgy bonyolult lenne elővenni egy csavarhúzót), már álltam is neki a feladatnak.

   Már csak a távirányítókon látható porréteg vastagságából is kikövetkeztethető, hogy ezek az elemek már itt lehetnek egy ideje. Amúgy még jók, működik velük a távirányító.

   Mivel ezt a távirányítót valamiért nem volt kedvem kimosni, kapott egy erősebb szőrű kefével, a por azonban nem igazán akart a gumilapról távozni, pedig nekem aztán elhiheted, hogy adtam neki rendesen!

   A távirányító belsejét nézegetve felmerült bennem a kérdés, miszerint mégis mi lett a hozzá tartozó magnóval? Az AKAI videóm elbontásáról ugyan találtam cikket, az ehhez a távirányítóhoz való Samsung masináról azonban nem.

   Hogy legyen a panelen valami érdekesség, az infra LED kapott egy szoknyát, amit a többi távirányítóban nem láttam. Már csak azért sem, mert a LED tömege a lábai merevségéhez képest annyira kicsi, hogy ha a távirányítót akkora fizikai behatás éri, hogy a merevsége ellenére a két láb mégiscsak elgörbüljön, akkor azt már a műanyag ház is bőven megsínyli. Az eltörésre hajlamos lábú rezonátor bezzeg nincs beragasztva.

   Már csak össze kell raknom, és kész, nincs a lakásban több bemutatásra váró távirányító! Odalent a pincében mondjuk van, de remélem, hogy azok piszkálását már meg fogom tudni állni.

   Miközben a balra látható ablak kihagyását egyből kiszúrtam, a jobbra látható kerek gombét csak később, már a távirányító házának összepattintása után. No de mit nekem újra szétszedni egy ekkorka dobozt, mikor ennyire lendületben vagyok!

   Kezdetben úgy volt, hogy a távirányítók a babák helyére kerülnek, csak azt már elfoglalta egy olyan laptop, aminek amúgy a pincében lenne a helye, csak ott most annyira nincs hely (ez amúgy általános), hogy ha még ezt is levinném, akkor én magam már be sem férnék!

   Így kerültek végül a távirányítók a szkenner tetejére, először gombokkal felfelé, majd az összes videó hamarost történő felboncolásának témakörében nem bízva magamban, már gombokkal lefelé, hogy legalább ne porosodjanak be.

   Az persze nálam nem úgy van, hogy a szkenner teteje csak úgy egyszerűen üres! Miközben az akasztók valószínűleg a fürdőszobában végzik, a gumikarikák a már megint csöpögő konyhai csap csövéhez kellenek. Ezekhez az apró projektekhez pedig valami hatalmas lelkierő, különben sosem készülnek el!

   Bár úgy nézett ki, hogy kész, ennyi, vége a távirányítókról szóló cikknek, hiszen már mind a hatba belenéztem, azonban nem hagyott nyugodni a kérdés, hogy a lomos pincébe belépve, mindjárt a szemközti polcon látható eszközök vajon számológépek-e, vagy távirányítók, esetleg vegyesen lettek idetéve. Ezek szerencsére mind zsebszámológépek, kivéve a jobb alsó kettőt, mert azok egyszerűen csak üres műanyag dobozok, amik persze szintén nem ide valók.

   Bár belépni a rémes rumli miatt egyáltalán nem tudtam, de behajolni azért még igen (a fényképezőgép zoomjáról már nem is beszélve), minek köszönhetően felfedeztem, hogy a "távirányítók" feliratú doboz már valamikor korábban megnyittatott. Vagyis ha valamicske növekedését szeretném a rendnek, akkor legközelebb nem "távirányító", hanem "zsebszámológép" feliratot kell hoznom.

   Ha nem fér be a dobozba mind a hat, akkor legfeljebb kidobok néhányat a régiek közül. Mármint minek nekem STB-hez távirányító, mikor nemhogy nincs vele mire lövöldöznöm, de már eleve tévét sem nézek!

   Ez a csak úgy első körbenézésre összegyűjtött négy újabb távirányító komoly okot ad rá, hogy a dobozban az újabb jövevények már nem fognak elférni. Miközben a tanítható, a színes LED szalaghoz való, valamint a négygombos távirányítónak biztosan külön cikke lesz (ez azért tuti, mert már megírtam őket), addig a hama feliratút mindenféle boncolási vágy nélkül vágtam be a dobozba.

   Ennél a percekkel később megtalált távirányítónál viszont elakadtam, mégpedig azért, mert bár annyira ismerős volt, hogy meg mertem volna rá esküdni, hogy ezt egyszer már szétszedtem, csakhogy sem arra nem emlékeztem, hogy mikor, sem arra, hogy mihez tartozhatott. Gondoltam felviszem, s a rejtélyre majd odafent derítek fényt.

   Mivel a jobbra látható diódahíd is az asztal szélén billegett (megjegyzem egy csomó hasonszőrű bigyóval együtt), gondoltam beteszem a diódás dobozba. Hogy nem fért bele, azon nincs mit csodálkozni, azon azonban komolyan meglepődtem, hogy a diódás dobozt csak úgy első odanyúlásra megtaláltam.

   Mármint csak azt szerettem volna ellenőrizni, hogy ha beállna a derekam, akkor anyám eljut-e a téli tüzelőig. Bár korlátozásokkal, de el, mire fel már csaptam is rá a pincére az ajtót.

   Mivel mostanában minden nap csinálok valamit (ez máskor nagyon nem így szokott lenni), kezdenek a dolgaim alakulni. Most például ha belenézek a Siemens távirányítóba, akkor holnap rámehetek végre a videóra és a kazettáira. Ez amúgy nemcsak azért volt szükséges, hogy a távirányító reggelre ne legyen itt, hanem azért is, mert ez a cikk épp nagyban nyitva, konkrétan megírás alatt volt.

   Hiába van meg a távirányító eredeti doboza, akkor sem ugrik be, hogy mihez tartozott. Mint az néhány perc múlva kiderült, ez nem azért volt (megjegyzem őszinte örömömre szolgálva vele), mert már kezd teljesen szétesni az agyam (amúgy érzem, hogy kezdi), hanem azért, mert ezt a távirányítót csak nagyon rövid ideig láttam, ami nálam minimum szokatlan!

   Hiába volt annyira ismerős, külső segítség nélkül nem jöttem rá, hogy honnan az, mire fel nekiálltam átnézni először az összes, majd forszírozottan az utóbbi évek szétszedéseit, de persze semmi. Sem a távirányítóra, sem a Siemens névre keresve nem kaptam releváns találatot.

   A doboz oldalán végigfutó rovátkolás egyrészt nagyszerű fogást biztosít, másrészt idővel biztos, hogy magába gyűjti az összes koszt. Mivel a távirányító teljesen tiszta, ezért egyértelmű, hogy vagy már megtakarítottam, vagy teljesen új.

   A dobozt az eredeti négyből mára már csak három csavar tartotta össze. Ebben persze nem az a meglepő, hogy az évtizedes korú műanyag elérett, hanem az, hogy bár mind a négy csavar be volt tekerve a helyére, a fekete alátétnek tűnő, amúgy a távirányító házáról letört alkatrész a dobozon belül szabadon zörgött. Márpedig az belül nem eshetett le a csavarról, csak ha kinyitom a dobozt, majd csak úgy egyszerűen visszadobom bele.
   Mivel valaha megígértem magamnak, hogy a szétszedéseket akkor hagyom abba, ha valamit véletlenül újra szétszedek (mert ugye ha már azt sem tudom, hogy mit csinálok, akkor mégis minek), egy kissé ugyan megszeppentem, de mivel jelen esetben nem véletlenről volt szó, hanem csak arról, hogy nem találok egy bizonyos témájú cikket, így olyan nagyon azért nem.
   Mivel nagyon bosszantott a dolog, újra nekifutottam a távirányítóról szóló cikk felkutatásának. Sokadjára azt játszottam, hogy a hasonló témájúakat nyitottam ki, hátha hozzácsaptam valamelyikhez, ami amúgy valamiért szokásom, de így sem leltem nyomra. Következő lépcsőként azokat a cikkeket néztem át, amik csak félig vannak megírva, pláne még csak a felvezető képsoruk van meg, de persze semmi.

   Pedig biztosan jártam itt, hiszen első ránézésre tudtam, hogy a két panel széthúzható. Végül a távirányítón található kapcsoló felirata hozta el a megoldást. Mármint a "TEXT" feliratot nézegetve ugrott be, hogy ez a távirányító nem mint alaptárgy, hanem csak mint kiegészítő szerepelt a teletext panel boncolásáról szóló cikkben, ami majd csak évek múlva fog megjelenni.
   Mivel úgy éreztem, hogy az említett panelt valamikor mostanában bontottam el, megnéztem a dátumot a mindent tudó táblázatomban. Mint az kiderült, a teletext panel szétcincálása nem egy hónapja volt, hanem egy éve plusz egy hónapja, ami azért már elég időnek tűnik ahhoz, hogy az ember így hatvanhoz közelítve elfelejtkezzen valamiről.