HBO dekóderek
(ügyes nép a magyar)

   Ez egy úgynevezett HBO dekóder, amit az antennakábellel kell sorba kötni. Arra való, hogy a központilag sugárzott, a vételt ellehetetlenítő jeleket kiszűrje. Ha van saját dekóderünk, akkor nem kell fizetnünk a szolgáltatásért, mert ugye akkor lopjuk. A magyar ember meg ugye sok mindent szeret, de fizetni azt momentán nem, tehát marad a kalóz dekóder, az előfizetéssel szemben ezt ugyanis csak egyszer kell megvásárolni, mégpedig egy dekóderek gyártására szakosodott szakembertől. Ez egy viszonylag jól fizető munka, hiszen szépen csendben gurulnak a pénztárcába az adómentes forintok.

 

 

   Ez amúgy egy szokatlanul nagyméretű példány, amit egy barátom hozott hozzám javítani, aki amúgy mindent idehord. Szerencsére nem volt különösebb baja, mindössze a kábelek szakadtak ki belőle. Néhány forrasztás finoman szólva hagyott maga után némi kívánnivalót. A gyári HBO dekóderek nem hangolhatóak, mert éppen úgy jó mind, mint ahogy legyártották. Házilagos eszközökkel sajnos nem lehet ilyen szűrőt előállítani (legalábbis olcsón nem), ezért a kalóz dekóder pontos mechanika helyett állítható elektronikai elemekből készül. Jelen esetben két beállító elem van. Míg az egyikkel a vágás helyét, addig a másikkal a vágás mértékét kell beállítani.

 

 

   Persze az elektronika nem lesz annyira stabil, mint mondjuk a sokkal masszívabb mechanika, ezért a beállító elemekhez hozzá kell férni kívülről is. Ha a felhasználó hozzáfér, akkor állítgatja. A felhasználó általában nem elektronikai szakember, ezért minél többet piszkálja, annál előbb esik szét. Ha nagyon szétesett, akkor idővel vesz egy másikat, a régit pedig kidobja. Én meg elhozom a piacról és bemutatom a szétszedtem rovat keretében.

 

 


   Bár nem ezen a néven, de a dekóder kapcsolási rajza megjelent a Rádiótechnika újságban. Gondoltam ideszerkesztem a rajzot, de ez az oldal nem erről szól. (süket duma, egyszerűen csak lusta voltam megkeresni a rajzot)

 

 

A dekóder az alábbi alkatrészekből áll:

- fázisfordító tekercs (balra fent)
- a szűrő ezüstözött tekercse (balra lent),
- a vágás mértékét beállító trimmer potenciométer (felül a 2k2 négyzet)
- a vágás helyét beállító trimmerkondenzátor (középen a sliccelt csavar)
- két kondenzátor (barna pöttyök)

 

 

Többféle kivitelű szűrő létezik, úgymint:
- kábel - doboz - kábel
- csatlakozó - doboz - csatlakozó
- kábel - doboz - csatlakozó
Ezen utóbbira láthattunk példát a fenti képeken. A kábelvégre szerelt csatlakozók igen nagy része - beszéljünk magyarul - sajnos egyszerűen szar. Az emberben felmerül a kérdés a csatlakozót megtervező konstruktőr irányába: Hogy a f*sz*mba gondoltad, hogy ez így egyben fog maradni?

 

 


   Az első szűrőt ugye egy barátom hozta. Lőttem róla néhány képet, de nem volt vele különösebb célom. Aztán megláttam a piacon egy egészen különleges formájú szűrőt, de nem vettem meg, hanem tovább sétáltam. Aztán jöttek sorban a szűrők. Visszafelé jövet gondoltam egyet, majd összevásároltam ami a szemem elé került. Sajnos azt az először látott különleges darabot, aminek két hatalmas tekercse volt, azt mire odaértem elvitték. Tenyérnyi méretű doboz volt, hatalmas méretű sík tekercsekkel, mint mondjuk két kakaós csiga.

 

 

Ennek a szűrőnek az a különlegessége, hogy egy filmes dobozba lett beépítve.

 

 

A pontos beállítást egy nagyméretű csavarral tudjuk eszközölni.

 

 

Gondoltam hátha valami érdekes van benne.

 

 

De nem... Ez egy teljesen szokásos fém dobozka, csak a műanyag burkolat volt
szokatlan. Mint a képen látható, ez a szűrő a 10-es csatornára van hangolva.

 

 

Ez a beállító elem nem fog egyhamar elkopni,
hiszen az 5-ös anya egy igen tartós alkatrész.

 

 

Be van zárva a doboz. Persze tudom, hogy mi van
benne, de ha egyszer szétszedtem a rovat neve...

 

 

A pákám teljesítménye kicsi ahhoz, hogy leforrasszam vele a dobozka tetejét.
Viszont akad itt egy gáztűzhely, amivel bármit szarrá tudok melengetni!

 

 

   Ez a hatalmas csipesz direkt a gáztűzhelyhez van rendszeresítve. Mondjuk nem HBO dekóderek, vagy más egyéb elektronikák tűzbetartására, hanem a gázelosztó lemez rakosgatására szolgál.

 

 

Előástam az állványt és a kamerát.

 

 

 

Fél perc, és már nyitva is volt a doboz.

 

 

Csak nyugalom! Már úgy értem, hogy most még nagyon
nem szabad hozzányúlni, mert ez bizony még forró!

 

 

 

Hogy én milyen türelmetlen típus vagyok...

 

 

Nincs benne semmi érdekes, ha csak az nem, hogy a tekercs
hangolására egy csavart használt fel a konstruktőr.

 

 

A picike ferritgyöngyre készült tekercs bevan ragasztva a dobozka sarkába.

 

 


Ez itt a negyedik változat.

 

 

Ennek speciel gyári a doboza.

 

 

A doboz persze nem HBO dekódernek készült, hanem
bármi antennás dolognak, vagyis univerzális.

 

 

Ezt azért dobták ki, mert idővel agyontekergették. A doboz alsó élénél
egy trimmer potenciométer volt, ami már csak nyomokban látható.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.