Mikor a JVC mini hangfal előlapját magam elé tettem, akkor még tisztára úgy volt, hogy az a tétel következik, csak aztán a tőlem megszokott módon a témától azonnal elkanyarodva, jelen esetben elmentem leszüretelni a paprikákat.

   Mikor az előlapot az asztal pultjára a többi bigyóhoz felraktam, hiába láttam, hogy a hangfal összeszerelése lenne a könnyebbik út, pláne három különálló darabot csavaroznék újra eggyé, valamiért mégis a lámpára mentem rá. Ez persze lényegtelen, hiszen nem annyira a sorrend, mint inkább a haladás számít, különben még tényleg nem leszek meg a betervezettekkel már mindjárt augusztus végére, és akkor az időközben tett igencsak felelőtlen ígéretem szerint jövőre már eleve el sem mehetek lomizni.

   Mikor ezt a lámpát egy szemétkupacból kivettem, s láttam rajta, hogy teljesen ép, és még csak nem is koszos, hiába nem volt rá semmi igényem, képtelen voltam visszadobni, pedig ha valami, akkor a kempingezés aztán tényleg valami k*rvára távol áll tőlem.

   Ezt az alkatrészt a lámpa elmosogatása után találtam, a szobai szőnyegen, s a lyukak fazonja és mérete alapján úgy saccoltam, hogy valaha a tartalék izzókat tarthatta.
   Mikor csak úgy magamtól egyszerűen képtelen voltam eldönteni, hogy a "tartalék izzókat" egybe kell-e írni, vagy külön, megkérdeztem róla a kedvenc internetes helyesírást segítő oldalamat. Mármint nem az oldal az enyém, hanem csak a kedvencem.

   Szerintem ha odamennék az utcán zsinórban száz járókelőhöz, s nemhogy meglepetésszerűen, de egyenesen felkészítve őket a következő nyelvtani kérdésre, megkérném őket, hogy ugyan mondjanak már nekem egy "jelöletlen tárgyas alárendelői összetételt", valahol öt alatt lenne a helyes válaszok száma. Persze lehet, hogy csak én vagyok a nyelvtanhoz (valamint sok máshoz is) ennyire hülye. Ez kérlek annyira így van, hogy eredetileg a kérdezettektől kapott válaszul egy engem ledorongoló, vagy negatív fényben feltűntető úgymond "jelöletlen tárgyas alárendelői összetételt" terveztem beszúrni, csak ugye nem értem, hogy mi az.

   Épp mint ahogy a fekte alapon fekete kitüremkedésektől sincs elragadtatva. Amúgy persze én sem. Mindeközben az ábra azt mutatja be, hogy mind a lámpa hátlapja, mind a foncsoros része tekerés útján távolítható el, miközben a lámpába négy darab R20-as, vagyis góliát elem elem való.

   A lámpa teleptartó fedelének nyitógombjával azért bénáztam sokat, mert hiába tekertem bármelyik végállásba, a fekete résznek a sárgától még csak esze ágában sem állt elválnia! Mindezt úgy, hogy mikor megfürdettem, akkor három darabban volt, ráadásul én magam szedtem szét, mint ahogy aztán össze is én szereltem.

   Miközben a zwerglampe németül törpe lámpát jelent, amin nem lepődtem meg, addig a feszültségüket leíró szám előtti plusz nulláktól viszont valamiért igen. Azon meg pláne, hogy a két izzó azonos teljesítményű! Mármint részemről szerintem jogosan gondoltam úgy, hogy az egyik izzó kisebb, a másik pedig nagyobb teljesítményű. Miközben a kisebb izzó fénye elég hozzá, hogy ne lépjünk rá a sátorban részegen heverő társainkra, addig a nagyobb teljesítményű villanykörte fényénél akár már ultizni is lehet.

   Amin persze a már-már valószínűtlenül passzentosan illeszkedő hátlapot elnézve nem igazán van mit csodálkozni. Amúgy nemcsak levenni, de felrakni is nehéz, amiben számomra az a csodálatos, hogy valamiért nem emlékszem rá.

   Ez az a felirat, melynek utasítását figyelmen kívül szokás hagyni, majd a következő alkalommal jön a csodálkozás, hogy mitől lett a lámpa belseje zöld. Mármint "a kimerült elemeket azonnal távolítsa el" az nem holmi javaslat, hanem nagyon is komolyan veendő utasítás!

   Bár az érintkezőkön már nagyon is vannak nyomok. Mindeközben a felül középen látható, ránézésre a helyéről épp kiugrani készülő gyűrűt csak most szúrtam ki, ami azért nem okozott fennakadást, mert a szokásos trehányságom eredményeként a lámpa még most is, vagyis két nap múlva is az előszobában ült.

   A félkörnek tűnő részt egy fogóval izomból meghúzva, a balra látható, mondhatni meglehetősen spéci formájú rögzítőrugó került elő, valamint egy füst alatt természetesen az általa rögzített tekerőgomb is kiesett.
   Amúgy annyira szeretem, mikor egy már kész cikkbe pluszban bele kell írnom, vagy mint most, egy (vagy több) kép erejéig fényképeznem, hogy ezen a téren hosszú időn át komoly elmaradásban voltam. Ez annyira így volt, hogy mikor rájöttem, hogy az elmaradásaimat már nem leszek képes néhány nap alatt feldolgozni (vagy mondom inkább úgy, hogy hajlandó), akkor elkezdtem őket beszámozni. Mármint nyitottam egy mappát 001melyikcikkhezvalo névvel, majd beleszórtam a témához hozzászúrandó képeket, leveleket. Most tartok 418-nál, ami szerencsére nem olyan nagy szám, mint amekkorának elsőre látszik, ugyanis a nem kevés beleölt idő okán már csak 24 mappa van, valamint mintegy 20 olvasói levél is, melyek helyreigazítást, vagy kiegészítést tartalmaznak. Ha egyszer ezeket mind letudom, a jeles alkalomból lehet, hogy pezsgőt fogok bontani!

   Mikor láttam, hogy a fényképezőgép már megint azzal szórakoztat, hogy hiába vannak a képen éles részletek, vagyis bőven lenne mire fókuszálnia, de csak azért is életlen képeket készít (ez még a nem is annyira apró kijelzőn is bőven látszott), beugratásból odatettem az ujjamat, mire fel a fényképezőgép agya azonnal undokul áthelyezte a fókuszt a háttérre.

   A foncsorból kipiszkálható izzótartó betétek eltérő formájából részemről elsőre arra asszociáltam, hogy miközben az egyik izzó menetes, addig a másik társa bajonettzáras. Mint az később kiderült, erről szó sincs. Mármint a jobb oldali alkatrész csak azért más, hogy az izzó a foncsorban a másiknál bentebb lehessen, ezzel változtatva meg a fénysugár fókuszát.

   Már majdnem elfelejtettem megmutatni a valaha a tartalék izzókat tartalmazó keménypapírból készült lapocska helyét, amikor mégsem. Ez az alkatrész amúgy valószínűleg annak hatására vált a helyéről folyton undokul kiesővé, hogy a víztől megdagadt, majd mikor kiszáradt, valamiért az eredeti méreténél kisebbre húzódott össze.

   A kapcsoló úgy kapcsol, hogy hol az egyik, hol a másik érintkezőpárost nyomja össze. Bár a kontaktus egyáltalán nem tűnik stabilnak, attól még az érintkező felületek viszonylagos nagysága miatt nagyon is az.

   Mivel a két izzót, pontosabban szólva az izzók menetes részét fogadó alkatrészt belülről nézve sem látszik köztük a hosszukon felül lényegi eltérés, így számomra továbbra is érthetetlen, hogy miközben az egyiket esztergálták, addig a másikat lemezből préselték.

   Mivel elsőre ezt a képet sem készítettem el, valamint az időközben eltelt egy napban a lámpa a pincébe még mindig nem került le, így a szokásos lámpa be, fényképezés, lámpa ki, majd a kép beszúrása című történet következett.

   A kép címe nem azért lett "behoztam", mert a lámpát a fényképezéshez az előbb újra behoztam (hiszen ezt a kép elnevezésekor még nem is tudhattam), hanem mert a napi minimum egy szétszedés terén feltorlódott lemaradásomat hoztam be. Ennek kapcsán persze mentem azon kezdtem el agyalni, hogy vajon elég lesz-e a napi egy szétszedés, vagy a begyűjtött kincseim számának pusztán gondolati síkon történő megszámlálásakor nagyon alálőttem. Hogy ez kiderüljön, ahhoz valamelyik nap le kell mennem a pincébe, s ahogy van, az egész kuplerájt előbb ki, majd újra be kell rakjam, miközben természetesen amit csak lehet, s persze a lomtalanításkor már eleve nem szétszedni gyűjtöttem be, azokat az apróságokat mind a helyére kell tegyem. Persze én, meg az én amúgy mindig nagyszerű terveim, mi ketten ha legalább egy kicsivel sűrűbben találkoznánk a megvalósulással...

   Most jön az, hogy összerakom a JVC mini hangfalat, majd következő tételként vagy a SATA fiókra, vagy a békás dobozra megyek rá. A porszívóból kitermelt panel azért kell várjon az előbbi kép alatt felvázolt akció lefuttatására, mert ugye annak kipróbálásához szükség lenne egy 230-as lengőaljzatra, amiből szerintem gyűjtöttem be. Mármint most, lomtalanításkor, egy kissé koszos példányt, melynek elmosogatására, s ha szükséges akkor a kipofozására is nagyszerű alkalom lesz az iránta támadó igény. Már csak ebből az egyetlen szépen felvázolt folyamatból is látszik, hogy miközben a dolgok tervezésében mondhatni egészen jó vagyok, addig a kivitelezésükben már kevésbé. Kiváló példa erre a háttérben látható néhány zsanér, amiket a pincéből azzal a felkiáltással hoztam fel (megjegyzem már több mint egy hónappal ezelőtt), hogy kell róluk néhány kép, meg egy videó, és már készen is lesz a zsanéros cikk. Természetesen ezért van, hogy a cikkek az időben egy kissé (még ha csak...) összevissza vannak.