Ha nem állok bele, akkor nem halad a dolog, s ha nem leszek meg augusztus végéig az összes idei lomtalanításkor beszerzett kincs feldolgozásával, akkor a magamnak tett ígéret szerint jövőre nem mehetek el lomizni. Hogy ezt mostanában már ki tudja hányszor mondtam? Na ja, csak mintha a folyamatos mondogatás nem igazán váltaná ki belőlem a várt hatást. Mármint én valami olyasmit képzeltem el, hogy a lomizás letiltásának eshetőségétől annyira megijedek, hogy nemhogy hónap végéig naponta egy, de egyenesen két dolgot is szétszedek, ráadásul rendszeresen, nap mint nap, ezzel biztosítva be, hogy hozni fogom az elvárt eredményt. Ehhez képest a dolgaim jelenleg mondhatni k*rvára nem így állnak!

   Az persze ott van mentségemül, hogy harminc fokban nem lehet értelmes tevékenységet végezni, valamint természetesen olyan értelmetlent sem, mint mondjuk esetemben mindenféle dolgok szétszedése, csakhogy a mentség mit sem számít, ha egyszer most nem az, hanem helyette mindenképp eredmény az elvárt.
   Hogy az agyam harminc fokban mennyire nem fog (no nem mintha amúgy hűvös időben büszke lehetnék az eszemre), azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a hőmérő mutatta 29,3° lefényképezése sokadszorra sem sikerült. Mármint úgy nem, hogy a kép éles legyen, miközben a hőmérő még a hall ajtajára van akasztva. Mármint ez a műszer az ajtóról csak úgy egyszerűen leakasztható. Ha még azt is hozzávesszük, hogy az asztali órámban is van egy hőmérő, vagyis a hőmérséklet megörökítéséhez tulajdonképpen még csak fel sem kellett volna álljak, teljesen egyértelmű, hogy úgy jártam volna a jobban, ha hagyom a francba a kapcsolót, s ahogy azt korábban terveztem, aznap ebéd után is lemegyek átszitálni néhány vödörnyit a minap szétborított kerti komposztáló tartalmából.

   Csak ugye mennyivel csábítóbb nekiállni szétkapni egy ilyen pofás kis kapcsolót, mint porolni a kertben a komposzttal. Hogy a föld szitálásától mennyire tudok koszos lenni, azt majd valamelyik következő cikkbe szúrom be. Mármint az izzadságomra szálló portól a minap olyan sáros lettem, mint mondjuk egy szénbányász, így azt az állapotomat mindenképp meg kellett örökítsem.

   A mai napi kertben földszitálós projektet amúgy az vétózta meg, hogy míg a lakásban csak harminc fok volt, odakint már negyven, amit bár egy pillanatra megnéztem, hogy tényleg annyira meleg-e, de aztán már csuktam is be az ajtót.

   Ezt a két paprikát mondjuk - ha már épp nyitva volt az ablak - leszüreteltem, de aztán már tértem is rá a kapcsoló boncolására. Amúgy épp mint a felső paprika a hiányzó hegyével, úgy a ma bemutatásra kerülő kapcsoló is fura. Mármint azért, merthogy nincsenek rajta megnyomható gombok, és még az érintőszenzornak tűnő részei is egy vastag üveglap mögé lettek elrejtve.

   Mivel eddig még csak a külsejéről készültek képek, a projekt még bőven, konkrétan bármiféle rendetlenség úgy történő hagyása nélkül félbehagyható lett volna. Mint ahogy az a monitoron látható, a kirakósozást már félbe is hagytam. Vagyis ha másban nem is, de a félbehagyásban nagyon eredményes vagyok.

   A kapcsoló további érdekes részleteinek megörökítésével viszont nem hagytam fel. Már ha érdekes részletnek minősíthető, hogy a kapcsoló üvegből készült előlapjának egyik sarkán a belső oldalról levált egy nagyobbacska szilánk.

   Mivel az utóbbi időkben igencsak rámentem a hasznos kiegészítők beszerzésére, ha nem lehet olyat kapni ami kell, akkor az előállításukra (lásd kiváló példának azt a kis műszaki csodát alul középen), így mostanában ha szükségem támad valami érdekes összeállításra, akkor már nem kell hozzá legyártanom az elemeket, épp csak elő kell vegyem. Már ha tudom a szükséges akármiről, hogy már van, és persze azt is, hogy az adott bigyó mégis merre található.

   Íme a kapcsoló kipróbálásához szükséges összeállítás, amit - minő csoda - most úgy sikerült abszolválnom, hogy közben nem vezettem a 230-at műszerzsinórokon. A kapcsoló ezt azzal a hálátlansággal hálálta meg, hogy nem működik. No nem úgy nem működik, hogy egyáltalán nem teszi, hanem úgy nem, hogy miközben az első néhány kapcsolás rendben van, szépen kattognak az üveg mögötti apró puttonyban a relék, ezt néhány kapcsolás után abbahagyja, majd csinálhatok vele bármit, többé már nem tudom felkapcsolni az apró lámpát. A hiba oka nem az, hogy a lámpa túl kicsi teljesítményű. Mármint a kapcsoló a buci körtét lecserélve egy száz wattos izzóra sem hajlandó normálisan működni.

   Egy kicsit ugyan ferdén állnak a lábai, a hiba oka azonban nem ez. Mármint a kapcsolóban a vezetékeket megfogó csavarok fejeit egy műszerzsinórral rövidre zárva, az izzó kigyullad, vagyis nem a lengőalzat, vagy a kapcsolós foglalat a hibás.

   A forrpontok körül látható elszíneződést nemcsak a panel még a gyárban történő elmosogatásakor feloldódott gyanta hagyhatta, hanem akár az is, hogy a kapcsolót a helyéről nem leszedve, a mester túl alaposan áztatta be az előző tapétát, minek eredményeként befolyt a kapcsolóba a víz. Ez egészen biztos, mert az általam elmosogatott nyáklapokon is így szoktak kinézni a gyantanyomok.

   Miután a panelt a helyéről kiveszem, majd megpróbálok találni rajta valami hibát, ami ha a kapcsolónak szerencséje van, akkor olyan jellegű, hogy azt akár még én is el tudom hárítani, és akkor lehet, hogy kap az életre egy újabb esélyt.

   A relé adatlapját az interneten átnézve, arra ugyan rájöttem, hogy ez 12 V-os, azt azonban már nem volt kedvem visszafejteni, hogy két stabil állapota van-e. Amennyiben az L2: Double coils latching azt jelenti, akkor igen.

   A kapcsoló sajnos a másik ágát próbálva sem működik. Pontosabban szólva kifejezetten bosszantásomul ugyanazt művelte, mint amit az előbb is. Mármint néhány kapcsolás erejéig hibátlanul működött, aztán elhalkultak benne a relék (most direkt kifigyeltem miként adja fel a működést), aztán már hiába húzom ki, majd dugom vissza, nem történik semmi.

   Gondoltam eljátszom azzal, hogy kihúzom, hagyom benne kisülni az elkókat, majd ráállítom a kamerát, s azt bekapcsolva majd még akkor melegében örökítem meg a működést, mikor az még van. Erre fel a kapcsolót még mintegy tíz percre feszültség nélkül hagyva sem állt vissza az alapállapot. No nem mintha fel akartam volna szerelni bárhová is egy ilyen kapcsolót...

   Mindössze annyit tudatosítottam magamban, hogy ha kell, akkor van miből kiszednem két olyan relét, melyeknek két stabil állapota van, aztán már repült is a beteg kapcsoló a pince irányába tartó kacatokat tartalmazó dobozba.

   Mivel épp elől volt hozzá néhány kellék, ezért rezgett a léc, hogy rámegyek a porszívóból kiszerelt panelra, de végül csak annyi történt, hogy megtekintettem a jobbra látható fekete doboz tartalmát. Mármint azért, hogy tudjam, az valóban egy beszélő mackóból származik-e, vagy ezt már megint csak úgy képzeltem, mint ahogy mostanában egyre sűrűbben megannyi mást is...