A tipikusan Zsiguliba való, általam egyszerűen csak egygombosnak nevezett Videoton autórádió hiába még csak ma került ide a pultra, akkor is a porszívóból bontott panel és a zsanérok, meg a ki tudja még mik előtt fogom szétszedni.

   A nyáklap fóliás oldalát takaró vaslemezt mondjuk nem kellett levennem, az ugyanis már eleve meg sem volt! Amúgy már nagyon rég vadásztam a piacon egy ilyen rádióra, de csak mert már többször is megemlítettem, illetve a fejlettebb, már kétgombos társát korábban be is mutattam. Mikor megláttam, s épp egy másik vevő kezében volt, nemcsak azért szomorodtam el, mert ugye a régóta áhított rádió nem az enyém lett, hanem mert a százforintos ember árulta. Vagyis pénzt is alig kellett volna érte kiadnom. Mikor a másik vevő a rádiót a kupac szemétbe visszatette, mondhatni boldogan kaptam fel, s már perkáltam is le érte a szokásos százast.

   Miközben a világon úgy nagyjából mindenütt a piros vezeték a plusz, a Videoton csak azért is zöldet használt! Az meg milyen dolog már, hogy míg az egyik oldalra egy + jelet rajzoltak, addig a másikra egy hangszórót, aztán ahogy azt már csak szokták, vagyis pusztán az ellenség összezavarásának kedvéért, a két kábelt a bilincs alatt keresztbefordították?

   Tetszik vagy sem, igaz vagy sem, nekem ilyenkor mindig az a történet jut eszembe, mikor a főmérnök dúlva fúlva állít be a fejlesztőmérnökökhöz, majd mindenkit fennhangon elküld az anyjába, aztán kirúgással fenyeget, aki még egyszer szembekötős rádiótervezést mer játszani. Amennyiben nem így történt, akkor miért néz ki ez a szerencsétlen ennyire szedett-vedetten?

   Ha én szerelek így, akkor az már csak azért is érthető, mert én egyrészt nem vagyok mérnök, nincsenek is ilyen irányú képességeim, másrészt ha én készítek valamit, akkor mivel abból csak egy készül, az nem is a béta, de egyenesen az alfa verzió, amit ugye még csak sorozatgyártásra sem kell előkészítenem.

   A végfok már csak azért is AD161 - 162, mert ennek a rádiónak létezett hat voltos változata is, mégpedig a régebbi, még hat voltos akkumulátorral szerelt autók számára. Már úgy értem, hogy az integrált áramkörök hat voltról akkoriban nem tudtak annyit (mármint kimeneti teljesítményt), mint egy ilyen tranyó páros.

   Először a rádiót kell a helyére betolni, a széleinél fogva a műszerfalhoz hozzácsavarozni, aztán a felül látható keretet rácsavarozni, majd a skálaüveg (amúgy persze már műanyag) jobb szélét beakasztani, majd végül jöhet a balra látható, belül menetes kupak potméterre történő rátekerése. Röviden s velősen erre a beszerelési metódusra csak azt tudom mondani, hogy: Fúj!

   A skálát hosszasan bámulva, egyszer csak kiszúrtam, hogy meglepő módon nincs rajta semmiféle típusszám. Ellenben ez valószínűleg nem a szovjeteknek készült változat, ők ugyanis nem annyira a rövid, mint inkább a hosszúhullámú sávot kedvelték.

   Mondjuk ha a skálahúr elszakad, attól még a forgatógomb a meglepően ügyes konstrukció okán (hogy valami pozitívot is mondjak) még ugyanúgy mozgatja a variométer tekercseiben a vasmagokat.

   Majd kötöttem a rádióra tápegységet, hangszórót, s mikor nem szólalt meg, akkor egy hangfrekvenciás jelgenerátort is, de mivel úgy érzékeltem, hogy ez a készülék valamiért nem akar élni, így inkább nem forszíroztam a helyreállítását.