Ó jaj! Nyafogtam egy ennél természetesen sokkalta kiadósabbat, mikor kezemben az aznapi második bögre kávémmal a konyhából kijövet az előszobában a fekete szatyrot megláttam. Mármint azért, mert legutóbbi ígéretem szerint csak akkor vehetek a piacon újabb kincseket, ha az előzők bemutatását már letudtam. Ez az adott pillanatban szerencsémre csak egyetlen tételt jelentett, ami mondhatni egy valóságos csoda! Mármint azt tartom annak, hogy ha teljesen azért még nem is, de legalább úgy nagyjából már sikerült magamat utolérnem. Mármint még vagy öt magnót és rádiót szétszedek, és akkor elfogynak végre a táblázatomból a direkt számukra kihagyott lyukak.

   Eddig jó vagyok, jelentettem ki hangomban tulajdonképpen nem is annyira szokatlan büszkeséggel (mármint nagyon tudok örülni az elért eredményeimnek), mikor a rádiószétszedési projekt megnyitásaként az asztalra tettem egy fehér lapot. Te, hogy ez is mekkora egy kiadós munka volt...

   Erre fel anyám már jelezte is, hogy kész az ebéd. Nem, még nincs húsvét. Mármint mi a főtt csülköt bármikor, például így koraősszel is szeretjük. Amúgy azért nem sonka, mert azon kevesebb a zsír, márpedig mi anyámmal ketten nagyon odavagyunk a zsíros falatokért.

   Ennek a rádiónak a megvásárlásáról az győzött meg, hogy mikor egy ezresért nem kellett, majd elmentem a piac másik végébe lángolt kolbászért, útközben vettem egy csokit négyszázért. Annyit meg ugye ez a rádió is megért. Mármint mialatt a piacot oda-vissza megjártam, a rádió ára ötszáz forintra esett, ami ugye nálam egyből csak négy. Aztán ott van még az is, hogy ez a rádió - az apró mérete ellenére - nemcsak elemről, de hálózatról is működik (lásd a borotvazsinór aljzatát)

   Bár az antennának még minden pálcája megvan, a zárógomb eredetiségére már nem mernék megesküdni. Mármint az tisztára úgy néz ki, mint egy a csőbe beleerőltetett szegecs.

   A teleptartóban nem az az érdekes, hogy már nincs meg a fedele, hanem az eredetileg négy ceruzaelem helyére betett szivacs túlméretessége. Bár erre persze megesküdni nem mernék, de a nagy szivaccsal valószínűleg két ceruzaelem helye lett feltöltve, majd a maradék kettő helyett a rádió egy kilenc voltos elemet kapott.

   Vajon miért volt egy a teleptartó mélyére rejtett apró cetlire felírva, hogy mely frekvenciákon vehetők magyar adók? Mármint a mutatót a skálán végigtekerve, ez eleve egyértelmű. Épp mint ahogy az is, hogy Kossuth neve két s betűvel írandó.

   A skálát a tőlem megszokott módon hosszasan bámulva (no nem megfigyeltem, hanem csak a szokásos módon elkalandoztam), egy idő után kiszúrtam, hogy ahhoz képest, hogy a hátlapon magyar felirat is van, rajta sem vagyunk! Mármint így már részben azért érthető, hogy mit keresett a teleptartóban az adókat felsoroló cetli.

   Mondhatni teljesen feleslegesen koncentráltam a hallban régebben mindenfelé megtalálható kábeleket a fürdőszoba ajtajára szerelt akasztóra, ha egyszer mikor kell, olyankor mindig az ágyam végi polchoz megyek oda.

   Ha mást nem is, de a miniatűr hálózati trafóját kilopom. Ezt persze csak a fél csülök bezabálása okozta kajakómában gondoltam így. Mármint mivel a rádió a teszt szerint ugyan kontakthibás, meg persze az URH sávja is keleti normás, de ettől eltekintve működik, így az elpusztítása még csak szóba sem került! Ehhez képest én - persze csak gondolatban - már szét is szortíroztam az alkatrészeit.

   A hangfrekvenciás erősítő viszont még trafós (bár már csak egy van benne), pláne ős öreg, már az ötvenes évek végén is létező 2SB77-es tranzisztorokkal megépített.
   Mivel a rádió korát nem tudtam eldönteni, gondoltam utánanézek az interneten. Érdekes módon erről a készülékről nemhogy kapcsolási rajzot, de még utalást sem igazán találtam. Ami a legközelebbi találat volt, az a BR 320-as típus, ami szinte ugyanígy nézett ki (kivéve persze a skálát), épp csak három hullámsávos volt. Annak kora bár kérdőjelekkel, de a 80-as évek közepére tehető, vagyis még bőven dúlt hazánkban a szocialista éra. Hogy ez miért érdekes, azt persze majd mindjárt megmutatom.

   Az FM hangolóegység szerelése lehetne szebb is, bár ez a készülék minőségét illetően semmit sem jelent. Mármint az összevissza dőlingélő alkatrészek nem befolyásolják a rádió minőségét, épp csak nem nyújtanak valami szép látványt. Szerintem az sem valami szép, hogy míg egyes tekercseket méhviasz rögzít, addig másokat valami sötétebb árnyalatú kulimász.

   Az vajon miért lehet, hogy a gyárban bárki úgy gondolja, hogy egy a dobozban található nagytömegű alkatrészt (például trafót, hangszórót, légforgót) elég csak néhány melegen elnyomott műanyag pöcökkel rögzíteni?

   Íme a fekete alapon fekete színe miatt korábban észre sem vett hatalmas méretű ellenállás, amiről elsőre azt gondoltam, hogy egy nem annyira ügyes kezű mester műve. Hogy mégis mit keres itt, arra pedig azt mondtam, hogy ez egy soros szűrőellenállás a tápegységben, amit a rádió gazdája a búgás ellen szerelt be.

   Bár kezdetben úgy volt, hogy az ellenállás értékét a multiméterrel mérem le, de aztán átálltam inkább a rajtaeső feszültség lemérésére. Mikor a műszer elsőre nem mutatott semmit, megnéztem hová vannak bekötve a drótok. Mivel a hálózati trafóra, ezért a multiméter gombját áttekertem váltakozó feszültség állásba.
   Mikor a műszer húsz voltos állásban túlcsordulást jelzett, áttekertem a gombot kétszáz voltos állásba, majd a látott érték alapján komolyan meglepődtem. No nem annyira a száz volton (bár az is rendes volt tőle, hogy nem csapott agyon), mint inkább azon, hogy az ellenállás a hálózati trafó primer körével, vagyis a bejövő 230 V-al van sorba kötve. Mivel száz volt esik rajta, ezért egyértelmű, hogy a készülék hálózati trafója nem 230 (vagy a 80-as évek derekán még 220), hanem 110 V-os. Mindezt úgy, hogy a rádió hátuljára 220 V van írva, ráadásul magyarul!
   Ez volt az az időszak (no nem mintha manapság erre nem látnék esélyt...), mikor a KERMI-nek (ami amúgy a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet) megmutatott valamit a külföldi szállító, ami persze jó volt, ezért el lett fogadva, majd a második szállítmánnyal már valami egészen más tartalmú készülékek érkeztek. Szegény Gelkások (Gépipari Elektromos Karbantartó Vállalat) meg csak nézték, hogy az adott holmi nálunk mégis hogyan kerülhetett egyáltalán kereskedelmi forgalomba.
   Jelen esetben a trafóval sorba kötött ellenállás már csak azért is problémás, mert miközben a dobozon belül nem volt tökéletesen elszigetelten szerelve, a rádiónak vannak kívülről is megérinthető fém részei. (például az antenna pálcája, valamint néhány csavarfej, plusz a fejhallgató csatlakozója)

   Gondoltam hátha csak trafócsere volt, ennek azonban a forrasztásokon nem találtam semmi látható nyomát. Épp mint ahogy magamban sem találtam semmi hajlandóságot az URH sáv áthangolására. Ezt eredetileg arra fogtam, hogy nem akarok egy 230-at vezető ellenállás közelében dolgozni, csak aztán rájöttem, hogy piszkálódás közben a rádió nyugodtan járhatna mondjuk apukám tápegységéről, így valami más indokot (szokásos lustaság) kellett keresnem.

   Annak viszont nagyon is lenne értelme, hogy a polcaimon amolyan két utolsó mohikánként megmaradt barkácsolt faládika, meg a Tronic szintézeres rádiót letudjam. Persze én, meg a logikus döntések sora, az két nagyon külön világ...

   Egy a rádióval kapcsolatos apró érdekesség, hogy annak egyik sarka hígítót kapott, összeragadt, majd a doboz kettéfeszítésekor nem a ragasztás, hanem a műanyag tört el.

   A doboz fülét a készülék alá imígyen behajtva, az egy kicsit megdönti előre a rádiót. Ez egy hiába teljesen lényegtelen információ, így ebéd után sajnos már csak ennyi tellett tőlem.

   A minap boncolt pezsgőfürdőnek olyan hosszú csöve van, hogy ha azt lelopom róla, ráfogatom szigszalaggal a porszívó csövére, akkor annak másik végével teljesen szabadon kolbászolhatok a hall polcai között. Erre természetesen a polcokon található por mára már egészen valószínűtlen mennyisége ad komoly okot. Szerintem mint ahogy megannyi másik, úgy ez a takarítós projekt sem lesz meg soha. A képen látható csúfságot amúgy egy mindössze arasznyi helyről húztam össze. Ha belegondolok, mennyi por lehet az összes polcon, abba beleborzadok!

   A minap összetörtem a villanymotoros seprűt, melynek maradványai azóta is az előszobában hevernek. Mit ne mondjak, ha csak a szemét lehordásának erejéig is, de rá kéne mennem a takarításra. A papírdoboz mindeközben marad, de csak mert abba vissza szeretném tenni az oszcilloszkópot.

   Mármint a jobbra látható példányt, csak persze előbb még abba is bele kell fényképeznem. Mondjuk a Szaga szkópba is, de az már egy távolabbi, de attól azért még az idén lefuttatandó projekt. Hogy mennyi mást terveztem be, természetesen még szintén idénre? Nos azok felsorolásába én már bele sem merek vágni...