Mikor ezt a hőlégfúvót még 2013 őszén a Praktikerben 3499 forintért megvettem, akkor ez volt a kapható legolcsóbb típus. Több pénzt a minimumnál nem azért nem akartam érte adni, mintha üres lett volna a tárcám, vagy annyira spórolós lennék, esetleg nem tudnám, hogy a jó szerszámnak bizony jó ára is van, hanem azért, mert ezt csak azért vettem meg, hogy ha esetleg kell, akkor ilyenem is legyen. Na most ha mégsem így volt, akkor az van, hogy mint megannyi mást, úgy már azt is rég elfeledtem, hogy ezt a szerszámot minek vettem.

   Azért milyen dolog már, hogy egy szerszám budget, vagyis költségvetés nevet kap? Apró érdekesség, hogy ez direkt nekünk készült. Ez persze valószínűleg csak a magyar szót is tartalmazó matricára igaz.

   Ez az elem a szerszámról csak úgy egyszerűen magától jött le. Mármint ezt az alkatrészt a bajonettzár a gépházhoz annyira nem fogja oda, hogy miközben a gépet forgattam, a műanyag henger csak úgy mellékesen leesett. Mit ne mondjak, stabil egy masina...

   A pince ajtajára kitűzött listát már többször is átolvasva, valamiért mindig oda lyukadok ki, hogy az utolsónak lehúzott tétel egészen biztosan az ipari villanymotor lesz. A motor bemutatása szerintem egészen addig fog csúszni, míg csak be nem szárad az átfestésére amúgy már meglévő sárga festék.

   Annyira adja magát, hogy a légbevezető nyílás elfordítható, s ezzel a beáramló levegő mennyisége szabályozható, hogy tisztára meg voltam sértődve, mikor kiderült, hogy erről természetesen szó sincs! Az elképzelésem már csak azért is hülyeség (Te, hogy ez is milyen sokszor van így...), mert ha a beömlőnyílást el lehet zárni, akkor a levegő felforrósítására szolgáló fűtőszál felizzik, majd idővel elég.

   Az irodagépből kimentett tepsi azért az egyik kedvenc pincei alkalmatosságom, mert a dolgokat erre téve a kitekert csavarok nem esnek le. Mármint a lehullott csavarokat a pince elé lefektetett faforgács mintázatú linóleumon még akkor is nehéz megtalálni, mikor szem előtt vannak!

   Épp mint ahogy az apró villanymotorban sincs, amit persze nemcsak ezért nem fogok szétszedni, hanem azért is, mert mindig csodás terveim közt a szerszám esetleges tönkretétele még véletlenül sem szerepel.

   A motor működéséhez szükséges egyenáramot a négy kis fekete dióda állítja elő. Mindeközben a két hosszúkás alkatrész a korábbi képen látott csokiba kötött sárga kondenzátorral a motor kommutátora keltette zavarok eliminálásáért felel.

   Mint ahogy az a hajszárítóknál is szokás, a motor nem 230-ról, hanem annál alacsonyabb feszültségről jár, amit - megjegyzem igen ötletesen - a fényes csőben megbúvó fűtőszál megcsapolásával állítódik elő.

   A fűtőtestnek azért van öt lába, mert míg hármon a hálózati feszültség megy be, a kétféle fokozatnak megfelelően választhatóan, addig két vezetéken a motornak szükséges kisebb feszültség jön ki. Hogy a turbinaházat a fűtőtesthez odafogó két csavar közül csak az egyiket tekerték be, mármint gyárilag, azt csak most, vagyis ezt a képet már hetekkel később nézve szúrtam ki.

   A géphez nemcsak ez az egy légterelő van. Mármint adtak hozzá néhány különféle feltétet, csak azokat olyan nincs, hogy én most előássam! Mármint azért nem, mert sejtésem szerint a többi légterelő egy durván telepakolt, pláne nagyon mély szerszámos fiók legalján van.

   Ez hiába néz ki tisztára úgy, mintha bajonettzár volna, mégsem az, ugyanis nincs neki ellenpárja. Mármint ez csak egy bevágás, miközben a légterelő, jelen esetben szűkítő, a meleget árasztó csőre egyszerűen csak rászorul.

   Épp csak ez a zár nem tart semennyire. Már majdnem odatettem egy kevéske szigszalagot, mikor szerencsére még idejében beugrott, hogy itt annyira meleg van, hogy a szigszalag biztosan elolvadna. Egy csavarral mondjuk meg tudtam volna oldani a rögzítést, csak ugye minek? Mármint nem dereng, hogy erről a gépről használat közben az eleje akárcsak egyszer is leesett volna. Na jó, az előbb igen.

   Miután a melegfújót összeraktam, menten betettem a polcra a többi szerszám közé, majd a frissen letudott tételt lehúztam a pince ajtajára tűzött listáról. Bár az lett magamnak megígérve, hogy év végéig minimum heti egy, már korábban megemlített akármi bemutatása sebességgel fogok haladni, ennek már megint keresztbetett a derekam. Míg ülni már egészen jól tudok (lásd ezt a cikket is milyen szépen megírtam), az asztalnál előredőlve csavarhúzózni még nem merek. Ennek próbája amúgy majd holnap lesz, mégpedig az asztali multiméterrel, amit - mivel annak már nincs meg a doboza - valószínűleg nem lesz fárasztó szétszedni.