Mikor a mai nap délutánján ezt a cikket kinyitottam, mondván megírom hozzá a tegnapról elmaradt néhány sornyi szöveget, komolyan meglepődtem rajta, hogy egy betű nem sok, ezekhez a képekhez még annyit sem írtam! Ami viszont nem lepett meg, az a rádiószerelési kedvem teljes hiánya. Mármint a kicsi Videoton daxli rádió már olyan régóta hever itt szem előtt a pulton, pláne simul bele a látványvilágba, hogy az már szinte fáj!
   Mivel a rádiószerelési kedv hiánya egyben azt is jelentette, hogy az eltehető munkalap foglaltsága okán máshoz sem nyúltam, az meg ugye mégsem járja, hogy ne csináljak semmit, gondoltam legalább annyit megteszek, hogy a romos sasszit elteszem az útból, csak mint az látható, ehhez még mindig nincs elég hely, pedig a rádió belseje amúgy nem is nagy. Legalábbis a polcaimon uralkodó kupi szintjéhez képest nem az.

   Második lehetőségként az ágyam feletti polcon ücsörgő plüssök helyét vettetem el, majd szép sorjában az összes többit is, csak azokat a lehetetlen lehetőségeket már nem fényképeztem le. Egyszer persze rend lesz a hallban, ha csak addig meg nem halok!

   A rádió belsejének ideiglenes tartózkodási helye amúgy egyértelműen itt, vagyis az ágyam végében lenne, csakhogy ez a ficak már eleve négy dobozzal terhelt, így pakolás céljára teljesen használhatatlan. Épp mint ahogy magam is az vagyok. Mármint ha nem így lenne, akkor már rég nem lenne ebben a sarokban semmi!

   Mivel úgy éreztem, meg persze úgy is volt, hogy a rádió belseje akadályozza a munkát, ezért addig-addig rendezkedtem, míg végül sikerült a polcon elhelyeznem. Ez persze annak fényében nem volt egy értelmes döntés, hogy mind a barkácsolt faládika rádió, mind a PLL szintézeres társa szétszedésre vár. Mármint az lett volna az igazi megoldás, ha ezt a hármat, meg persze a még boncolatlan magnóimat is szétszedem, melynek eredményeként a polcaimon keletkezett volna egy csomó hely. Persze én, meg az értelmes döntések, mi ketten sajnos csak nagyon ritkán szoktunk találkozni...

   Amivel viszont nagyon is sűrűn összefutok, az a lomos pincében folyamatosan uralkodó rendetlenség. Mikor a tűzifás pincéből visszahozott fürdőszobai mérleget a Karcsi barátom által elfűrészelt lemezjátszó tetejére rakott dobozon elhelyeztem, szerintem joggal mondtam azt, hogy erről a pontról már tényleg csak ez hiányzott.

   Ami viszont nagyon is hiányzik, az a szerzőben felgerjedő lendület, melynek eredményeként letudná végre az olyan tételeket, mint mondjuk a Tesla B93-as magnó, a szovjet filmvetítő, a laminálógép, a HP oszcilloszkóp, valamint a piros szatyor mögött rejtőzködő hatalmas gerjesztett hangszóró.
   Ami a rumlival ellentétben nem látszik a képen, az a ma bemutatásra kerülő műszer, amiről amúgy azt sejtettem, hogy valahol szem előtt, konkrétan a Dédi bolgár rádiójának a tetején van. A képen alig látható rádió amúgy nem a Dédié volt, és még csak nem is bolgár, hanem egy NDK gyártmányú Weimar, amit egy kollégámtól kaptam, mégpedig egy Videoton Melodyn társaságában.
   Hogy miért egy olyan dologra mozdultam rá, ami még csak nem is látszik? Egyrészt azért, mert mivel nagy, s ha megválok tőle akkor nagyon jól fog jönni a helye, másrészt azt találtam ki, hogy ha nem a kicsi daxli rádiót tudom le, akkor feltétlenül ennek a műszernek kell a szétszedésen átesnie.

   Mármint annak, ami ehhez a hatalmas kiegészítőhöz tartozik. Ha ez a benga izé, meg persze végre maga a műszer is eltűnik a pincéből, már csak ez a két hiány is meglehetős helyet fog eredményezni. Hogy ezt mióta mondogatom magamnak, úgy nagyjából minden nagyobb cuccom helyfoglalásának kapcsán? Szerintem azóta, hogy még valamikor 2010-ben úgy döntöttem, hogy kipofozom ezt a pincét, majd a lomjaimmal beleköltözöm.
   Ahogy itt álltam és bámultam, s közben épp nagyban arról álmodoztam, hogy egyszer majd letudom az Orion AG 604-es lemezjátszós rádiót, meg persze a szintén Orion 449-est is, s azok helye is felszabadul, akkor majd milyen jó lesz, egyszer csak kiszúrtam az eddig még nemhogy nem mutatott, de még csak meg sem említett levélmérleget. Márpedig olyan nincs, hogy a megemlített, de le még nem tudott tárgyaim száma nekiálljon növekedni, így záros határidőn belül azt a bigyót is ki kell pofoznom.

   Annyira tudtam, hogy ha máshol nem, a keresett műszernek ezen a ponton már mindenképp itt kell lennie, hogy a látvány komolyan meglepett. Amúgy itt van a műszer, és még látszik is a képen, igaz csak a sarka lóg ki egy kicsit a kék kábeles kosár alól.
   Ha abba belegondolok, hogy itt úgy nincs hely, hogy már egy csomó nagydarab dolgot elbontottam, olyankor mindig kezd bennem összeomlani a remény, hogy holmi további nagy dolgok eltakarításával egyszer majd sikerül visszaszereznem legalább a padló feletti uralmat. És akkor ugye hol vannak még a polcok, meg az azokon kialakítandó rend?

   Lényeg a lényeg, ha lassan is, de a műszer végre felért. A lassan meghatározás sajnos nemcsak úgy értendő, hogy most lassan, hanem egyben úgy is, hogy ezt a műszert még valamikor több mint 20 évvel ezelőtt szereztem. Hogy milyen sokra tartom, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy azóta sem néztem bele, de még csak áram alá sem helyeztem!

   Mint ahogy azt a cikk címe már előre elárulta, ez egy hagyományos vezetékes telefonok műszaki paramétereinek meghatározására szolgáló műszer. Pontosabban szólva nem annyira megméri, hogy az adott készülék megfelel-e a magyar szabványoknak, hanem mivel a kezelőszemélyzet egyáltalán nem biztos, hogy szakemberekből áll, ezért részben egyszerűen csak kijelzi. Ez a műszer konkrétan arra szolgált, hogy a Matáv 32-esek terén található T-Pontjának személyzete meg tudja vele állapítani, hogy egy adott telefonkészülék megfelel-e a magyar szabványoknak, vagy úgy egyáltalán jó-e.
   Mikor az üzlet megszűnt, mivel a dolgozók zöme a József központhoz került, hozták magukkal a bolt teljes felszerelését. Mikor nem sokkal később az összes helyi ügyfélszolgálati irodát felszámolták, ez a műszer a raktárba került, majd mivel már senki sem tudta mi ez, így hamarost le lett selejtezve. Én meg ugye - mivel mindig is nagy gyűjtögető voltam - mielőtt a teherautó elvitte volna, megszereztem, mondván ez aztán tényleg egy nem semmi érdekesség, pláne ritkaság.
   Hogy belül van-e rajta valami azonosító felirat, azt ugyan még nem tudom, de kívül nemhogy semmi, de még csak egy kósza leltárcímke sincs! Az előlapra nemhogy a gyártó, a típus, de még csak az sem lett ráírva, hogy a műszer mire szolgál. A szokásos műszerfeliratok közül egyedül a sorozatszám van meg, ami 05, vagyis ezt a műszert valami egészen szokatlanul kis szériában gyártották. Mármint a 05-ből arra következtettem, hogy a gyártó nem számolt 99-nél nagyobb szériával.
   Egy apró előzetes a műszer használatához:
- az egyes modulra a külső kiegészítő hangszóróját kell rákötni
- a kettes modulra jön a telefon
- a hármas modul a tárcsa impulzusainak idejét, illetve kitöltési tényezőjét méri
- a négyes modul a tárcsázott, vagy a megnyomott számot mutatja. (tone / pulse)
- az ötös modul egy LED soros szintmérő, ehhez csatlakozik a külső mikrofon
- a hatos modul a rendszervezérlő, vele lehet kiválasztani (a szürke szögletes gombbal léptetni), hogy a sok közül melyik mérőmodul legyen aktív
- a hetes modullal a készülék csengőjét lehet ellenőrizni
- a nyolcas modul a telefonvonal hurokáramát kapcsolja át 20-ról 50 milliamperre
- a kilences modul pedig a tápegység (amúgy csak a power kapcsoló)
   Ezeket a lehetőségeket persze még csak saccoltam, mert ugye a műszert még mindig nem dugtam be. Ez már csak azért is felesleges lett volna, mert ugye az a része, amibe a telefon kézibeszélőjét kell befogatni, az még mindig a pince mélyén hever.

   Bár a kézibeszélőt befogó kiegészítőt fel még nem hoztam, annyit azért már megtettem vele, hogy egy más ügyben történő erre jártam közben legalább kiszabadítottam.

   A doboz alját és tetejét tartó 8 csavart ki kellene tekernem, majd a pince mélyén le kellene tolnom az eredetileg fekete csavarfejeken ki tudja mitől kialakult rozsdát. Már úgy értem a "ki tudja mitől" dolgot, hogy a pincében van egy csomó másik, a csavarokhoz hasonlóan vasból készült holmi, ami ráadásul már ugyanúgy ott van a lomos pincében több mint 10 éve, azok azonban még nem rozsdásodtak meg.
   Ebben a különös, mondhatni célzott rozsdásodásban valószínűleg a csavarfejet eredetileg díszítő feketítés a ludas. Ezt most még csak abból gondolom, hogy egy lomos pincei szekrény mélyén elhelyezett mélyláda szintén fekete fejű csavarjai nemhogy ugyanilyen mértékű rozsdásodást mutatnak, de még kis barna foltokat is hagytak maguk alatt. Mivel ahol a mélyláda van, ugyanabban a szekrényben van, a kazettás Technics deckhez alkatrészbázisként kapott tartalék magnó, mellette egy vele együtt kapott CD játszó, valamint a tartalék HP4L printerem is, így lehet, hogy ezeknek a hardvereimnek már rég annyi.

   Oly szépen elterveztem, hogy miután a csavarokkal a pincébe leértem, már veszem is elő a kézibeszélő befogásához szükséges kiegészítőt (mármint azért, nehogy lent maradjon), amit a felhozását követően majd ezen a ponton, konkrétan a tűzifás szekrény tetején helyezek el, hogy mikor megláttam, hogy ezt a helyszínt még mindig nem sikerült magamtól visszaszereznem, ha össze nem is omlottam, de aznap már sem a csavarokkal a pincébe nem értem le, sem a dobozt nem fotóztam legalább körbe.

   Ez a lustálkodás, ez kérlek annyira igaz, hogy ahhoz, hogy a műszer dobozát 180 fokkal elfordítsam, konkrétan napokra volt szükségem. Mint az kitűnően látszik, a doboz hátulján sincs semmiféle, a műszer eredetére utaló felirat.

   A betűk és számok a hátlapra (s persze az előlapra is) valószínűleg Alfaset-tel készültek, majd kaptak egy rétegnyi védőlakkozást. Ez a szám amúgy azt mutatja, hogy a maximum 99-ből ez az 5-ös sorszámú készülék.

   A dobozt oldalról hosszasan bámulva (jelen sorok megírásáig ugyanis hosszú napokon át így állt a polcon) arra a következtetésre jutottam, hogy amennyiben a műszer nem működik, akkor a dobozát nem egyben, hanem elemeiben fogom elhasználni. Mármint azért, mert el nem tudom képzelni, hogy a wobler után még egyszer nekiálljak egy ekkora műszer építésének. Így egyben a doboz meg ugye sehova sem fér, a pince padlójára meg olyan nincs, hogy újra visszarakjam!

   Íme a készülék egyik lába, amit azért néztem meg ennyire közelről, mert a doboz az asztalomon gyanúsan billegett. Mivel a pult tetején nem billeg, így valószínűleg nem a műszer doboza, hanem az asztalom lapja ferde.

   Mikor úgy tűnik, hogy valami több évtizedes pihentető áramtalan állapotban punnyadás után rendben működik, ott általában valami baj van. Bár ez az előlapot szemlélve nem látszik, lefényképezni pedig elfelejtettem, attól még úgy volt, hogy úgy egy percnyi működés után kijött a dobozból a működtető füst. A működés mondjuk pusztán ránézésre megmaradt, de hogy belül valami nagyon elégett, az a dobozból kidőlt füst mennyiségéből ítélve egyértelmű volt. Ez persze azt vetítette előre, hogy bár én ezt a műszert csak bemutatni szerettem volna, javítani is fogom. Ez már csak azért is érdekes lesz, mert ugye a műszerhez nemhogy nincs kapcsolási rajz, de már eleve a nevét sem tudni, ami alapján rákereshetnék.

   Mivel a füst a félig már kihúzott panel irányából távozott, a dobozból természetesen minden egység szabadon kiszerelhető, a belső kábelezésről lecsatlakoztatható, kivéve a megbetegedett tápmodult.

   A tápegységet tartalmazó panel konkrétan azért nem húzható ki a helyéről, mert miközben a rendszerbusz szalagkábele erről a modulról is lehúzható, a hálózati trafó felől érkező huzalok a panelra direktben rá lettek forrasztva, ami a műszer amúgy példásnak tűnő felépítésének tükrében minimum érthetetlen.

   Mármint egy ennyire kicsi szériában gyártott készülék esetében szerintem elfogadható, ha néhol a nullszéria olyan jegyeit mutatja, mint mondjuk a dróttal pótolt néhány hiányzó fóliacsík.

   A BC301 / 303 tranzisztorpáros pedig a Schaffer trafót hajtja meg az eredetileg szekunder, vagyis a 2x12 voltos oldalán, mire fel az eredetileg primeren megjelenik a csengető feszültség, melynek szintjét a modulra szerelt potméterrel változtatni is lehet. Ezt persze már onnan tudom, hogy később kipróbáltam.

   A modul kimenetén azért található egy sornyi, konkrétan 16 darab tranzisztor, mert bár az apró relék keveset fogyasztanak, attól még jobb őket nem közvetlenül az IC lábairól vezérelni.

   Ez már a szintmérő panelja, amin azért vannak relék, mert bár ez a modul mindig csak kijelez, csakhogy az előlapi feliratozás szerint 6 különféle dolgot mér, amihez ugye át kell kapcsolni egyrészt a bemenetét, másrészt az érzékenységét is.

   Ami még az előző műszaki részletnél is furább, az ez az IC foglalathoz csatlakoztatott, konkrétan beleforrasztott alkatrésztömeg. Nekem mondjuk tetszik ez a 3D szerelési mód, csak javítani ne kelljen!

   Hoppá! Csodálkoztam rá a beépített mikrofonra, amiről leírás hiányában én bizony el nem tudtam dönteni, hogy mégis miféle célt szolgálhat. Már ha csak nem a külső zajt, mondjuk egy kihangosítós telefonkészülék, vagy csengő hangerejét méri.

   Ami konstrukciós hibát a szerelésben találtam, az talán nem is annyira a modulokat tartó csavarokhoz tartozó anyák túl könnyed elmozdulása, mint inkább az, hogy az ellenpár csavarok vége nem hegyes, hanem tompa, így azok tekeréskor nemhogy nem húzzák be magukat középre, de még direkt félre is viszik az anyát! Ez egyrészt azt eredményezte, hogy a modulok visszaszerelésekor a csavarokkal játszani kellett rendesen, mire az anyájukba belekaptak, másrészt miközben a szerző a csavarokat pozícionálta, elsütött néhány csúnya káromkodást.

   Ez az M04-es modul, ami a hívómű ellenőrzésére szolgál. Konkrétan kijelzi, hogy hányas gombot nyomtuk meg (tone üzemmód), vagy ha átkapcsoljuk, akkor azt, hogy melyik számot tárcsáztuk. (pulse üzemmód)
   Egy apró műszaki érdekesség, hogy a "törlő" felirattal ellátott kapcsoló azért került a modulra, mert a számláló magától nem nullázódik. Mármint ha a modul egy újabb dualtone hangot, vagy tárcsaimpulzust érzékel, akkor azt nem magában jelzi ki, hanem hozzáadja az előzőleg érzékelt számhoz.
   Bár ezt ekkor még nem próbáltam ki, de lehet, hogy a belső mikrofon arra szolgál, hogy ahhoz egy külső dualtone generátor hangszóróját odanyomva, annak működését is lehessen vele ellenőrizni.

   A távtartó és a panel közé vagy azért kellett egy alátét, mert a távtartó úgy 1 milliméterrel rövidebbre sikerült, vagy azért, hogy még csak esélye se legyen az alumínium hasábnak a panel fóliacsíkjaihoz hozzáérnie.

   Ez már az időmérő modul, amiről szintén lekaptam az előlapot. Ez amúgy egyrészt a flash gomb megszakítási idejének mérésére szolgál, másrészt a tárcsa megszakítási impulzusainak hosszát is méri.

   A kép nemcsak azt mutatja, hogy erre a panelra azért már gyanúsan sok átkötés jutott, hanem azt is, hogy a konstruktőr egyrészt hagyott rajta plusz három IC-nyi helyet, másrészt a panelnak a műszerhez képest 09-es sorszáma van. Viszont a gyártó kilétére utaló felirat - épp mint az egész műszerben - semerre sem látható!

   Ez a végfokmodul a BD242-es tranzisztoraival, ez mondhatni durva túlzás. Mármint akkora hangerőt kelteni egy hangszóróval, ami egy telefon mikrofonját akár a torzítás határáig is kivezérli, szerintem egy LM386-os IC teljesítménye is bőven elég!

   Ezen a ponton felmerült bennem a műszer apróra történő elbontásának lehetősége. Mármint azért, mert a szétszerelésével, majd a panelek apróra történő szétpákázásával előbb meglennék, mint azzal a feladattal, hogy a műszert még így egyben elcseréljem valami más, értékében hasonló érdekességre.

   A mérleg nyelve végül azért billent az egyben hagyás irányába, mert egyrészt a trafós polc már durván telített, másrészt elképzelhetőnek tartom, hogy a műszer alacsony példányszámú szériája miatt ez belőle az egyetlen megmaradt példány, mire fel durva illetlenség lenne elpusztítanom.

   Mivel a tápmodult a helyéről nem tudtam kihúzni, viszont szerettem volna hozzáférni, ezért választhattam, hogy vagy lekötöm róla a trafó irányából érkező vezetékeket, s akkor persze mindjárt felhagy a működéssel, vagy leszerelem a dobozról az oldalát takaró lemezt, és akkor akár működés közben is belemérhetek.

   A darabka kábelre a telefon műszerre történő rákötéséhez volt szükség, míg magára a rákötésre azért, hogy megtudjam, a tápegységen található "vonal" feliratú LED makacs sötétben maradása hiba-e, vagy az csak akkor világít, ha él a hurok. Mármint fel lett emelve a műszerre dugott készülék beszélője.

   Nyomhatok bármit, kapcsolhatok bármit, tehetek bármit bárhova (kézibeszélő), a "vonal" LED egyrészt még csak meg sem villan, másrészt a műszer telefon csatlakoztatására szolgáló aljzatában nincs vonalfeszültség. Vagyis a tápegységnek valószínűleg a vonali 48 voltos feszültséget szolgáltató részegysége purcant ki.

   A mérés alapján annyira egyértelmű volt, hogy a jobbra lent látható elkó lett zárlatos, hogy mikor kisvártatva kiderült, hogy mégsem, akkor mondhatni komolyan megsértődtem.

   Mikor az elkó egyik lábát a panelből kiforrasztottam, meg persze egy darabka vezetékkel az elégett fóliacsíkot is pótoltam, akkor menten előkerült a vonalfeszültség, meg persze a hurkot jelző LED is kigyulladt.

   Mivel a kézközelben található dobozaimban nem találtam 1.000 mikro 63 voltos elkót, csak 100 mikróst, így azt tettem be, mondván az átkapcsolhatóan 20 vagy 50 milliamperes hurokáramhoz szűrésnek annyi is bőven megteszi.
   Mikor az ember az elektronikával való foglalkozást, konkrétan a mindenféle javításokat elkezdi, kezdetben természetes, hogy majd minden hibára azt mondja, hogy "ilyet még nem láttam", ami persze idővel, a rutin kialakulásával egyre ritkábban fordul elő. Mint az sejthető, az említett ritka eset épp most történt meg, mégpedig egy rövidzárlatossá vált apró kapcsoló képében. Ami a zárlatban meglepő, s egyben kifejezetten szokatlan is, hogy az nem a kapcsoló lábai között keletkezett, hanem az egyik láb és a kapcsoló fém burkolatrésze között. Így persze már érthető, hogy mikor a modul a helyéről ki volt szerelve, akkor miért tűnt minden működőnek. Mármint az előlap vezetett át a doboz képviselte testre.

   Bár az eredeti kapcsolóról is úgy tűnt, hogy rendben kapcsol (mármint kattanni kattant), de mint az a mérések eredményeként kiderült, sajnos hiába kattogott, mégis folyamatosan 20 milliamperes állásban állt. Az új kapcsolóval viszont már át lehet állítani a hurokáramot 50 milliamperre, valamint a zárlat is megszűnt.

   Most jön az a rész, hogy megszerkesztem a képeket, megírom hozzájuk a szövegeket, majd erőt veszek magamon s felhozom a pincéből a kézibeszélő befogására való kiegészítőt, amit persze szintén szét fogok szedni.

   Ezt a nem semmi hangulatú képet az ablakunkból lőttem. Az ég különös színe, pontosabban szólva a felhők mögül mindjárt előbújó nap vagy azt jelenti, hogy ma lemegyek a pincébe a műszer másik egységéért, vagy egyszerűen csak azt, hogy ma sem megyek ki a boltba kenyérért.

   Miután az ebéddel végeztem (egybefasírt volt mellette sült krumplival), anyám beszólt a konyhából, hogy akkor most iszunk-e sört, vagy sem. Ez persze egyben azt is jelentette, hogy reggel óta nem csináltam semmit, ami a 2023 januárjában elért csekélyke eredményeim tekintetében minimum elszomorító jelenségként volt értékelhető, mire fel gondoltam legalább a boltba kimegyek. Erre fel odakint épp nagyban szakadt az eső...

   Nos így, konkrétan az aznapi bevásárlás helyett sikerült a műszer másik felének a pincéből végül felkerülnie. A hatalmas fehér hátteret amúgy a párom a minap vette a közeli Panton papírboltban, csak még nem volt érkezése hazavinni.

   A kézibeszélő tartóba történő befogásával hosszú perceken át kísérleteztem, mire végül nagy nehezen rájöttem, hogy a kép, akarom mondani a rendszer azért nem akar összeállni, mert a mikrofon a tartójába valamiért fordítva, konkrétan az ellenkező oldalról lett beledugva.

   Mármint a mikrofont tartó hengert egy kézzel oldható hatalmas recés szélű csavar meglazítása után külön egységként ki lehet venni a tartójából. Hogy aztán ennek a megoldásnak van-e konkrét célja, mármint mondjuk valami olyan plusz funkciója, hogy a mikrofont a helyéről kivéve, vagyis így már oda lehet tartani valamihez, azt leírás hiányában csak sejteni vélem.

   Hogy a beszélő a helyéről ne essen ki, arról a rátámaszkodó súly gondoskodik. Hogy a súly mindeközben ne karcolja össze a telefont, azért pedig a nyomótömb gumírozottsága felel.

   Mivel a távközléstechnikában a sávszélesség beszédkapcsolat tekintetében kb. 300 hertztől 4.000 hertzig terjed, egy ilyen viszonylag jobb minőségű hangszóró alkalmazása szerintem ugyanúgy erős túlzás, mint ahogy azt a hangszórót meghajtó erősítő teljesítményéről is gondolom.

   Nagyon szép teljesítmény lett volna tőlem, ha a cikk utolsó képének készítése napján a műszer a pincébe visszaér, de sajnos nem tette meg. Pontosabban szólva én nem tettem meg, hogy a műszerrel lesétáljak, így az ha csak másnapig is, de az előszobában maradt.