Mikor a hétvégi lomos piacon egy digitális kazettás magnó megvételén addig-addig vacilláltam (vissza visszatértem, de valamiért többszöri megtekintés után sem vettem meg), hogy a végén nemhogy a magnó, de még az árus is eltűnt, akkor a kihagyott lehetőség felett érzett dühömben megvettem a balra látható zsebrádiót. Rákövetkező héten pedig már a jobbra látható gyönyörűségnek voltam képtelen ellenállni. Mindezt úgy, hogy már ki tudja hányszor ígértem meg magamnak, hogy most aztán már tényleg nem veszek több rádiót. No de ki tud itt a kísértésnek ellenállni? Mert én ugyan nem!

   Már úgy értem a lelakottságot, hogy míg a ma boncolt készüléket elég lesz egyszerűen csak körbetörölnöm egy alkoholos ronggyal, addig ez a másik már csak a teleptartó állaga miatt is igencsak alapos tisztításra szorul.

   Én pedig elmeorvosi segítségre szorulok, mert már megint sikerült a pultot boncolásra váró lomokkal csordultig töltenem. Már úgy értem a csordultigot, hogy az eltehető munkalapról a merevlemezek lefolytak jobbra.

   Íme a rádió vételkészsége. Míg a középhullámú és az URH sávú vétel rendben, addig a rövidhullámú sávokon szinte nem jön be semmi, mely hiba részben biztosan a sávváltó kapcsoló érintkezési hibájának köszönhető. Mármint a hullámváltó kapcsolónak vannak olyan állásai, mikor még az éterzaj is megszűnik.

   A piacon, mikor egy akár csak kicsit is érdekes, vagy nekem tetsző rádiót látok, csak annyi lenne a dolgom, hogy azt mondom: Nem, ezt aztán már tényleg nem veszem meg! Ezt amúgy már meglehetősen sokszor ígértettem meg magammal, csak mint azt e kép kitűnően bizonyítja, ha nem is mindig, de nagyon sokszor megingok. Az a k*rva kísértés, csak annak tudnék ellenállni...

   Bár a rádió előlapjára két helyen is rá lett írva, hogy "digital multiband receiver", a "digital" szó természetesen nem a rádió bármiféle működési módjára vonatkozik. Mármint a nyomógombok közül egyik sem a rádió, hanem csak az óra, meg persze a barna gomb képében a skálavilágítás vezérléséhez tartozik.

   Miközben ez egy viszonylag új keletű készülék, a teleptartó fedele már nincs meg. Már úgy értem, hogy a Toshiba zsebrádióé még megvan, csak ha nincs a hátlaphoz ragasztva, akkor menten leesik.

   Apró érdekesség (meg persze utálom is érte a gyártókat nagyon), hogy miközben a 60-as években gyártott Toshiba 7P-77S rádióra az internet egy csomó találatot adott, addig erre a modernkori társára szinte semmit. A Google találatként első helyen konkrétan azt a videót dobta fel, amit én készítettem a rádió működéséről. még valamikor tegnap.

   Mivel nem tudtam, hogy a hátlap levételéhez abból az antennát is ki kell-e szerelni, inkább kivettem. (vagy egyszerűen csak mániákusan tekergetem kifelé a csavarokat) A teleszkóp antenna pálcái amúgy mind teljesen épek, épp csak valamicske kosz látható rajtuk.

   A rádió persze lényegtelen. Mármint engem csak a digitális skálája érdekel, ami annyira lapos, hogy némi mechanikai munkával bármi más készülékbe átépíthető. Már persze csak azokba, melyeknek KF frekvenciája megegyezik ezzel a rádióéval.
   Miközben a hatalmas fémlemez szerepe a digitális frekvenciamérő jeleinek rádiótól történő távoltartása (mármint a vétel zavarásának megakadályozása), addig a hangszóró szokatlanul alacsony, mindössze 1 ohmos ellenállását még csak most szúrtam ki.

   A gyárilag összevissza álló alkatrészek látványa bennem valahogy egyáltalán nem kelti komoly mérnöki munka benyomását. Hogy én sem igazán figyelek oda a részletekre, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a szögletes sárga alkatrész (KF sávszűrő) oldaláról lazán elfelejtettem leolvasni a középfrekvenciát. Ez persze nem olyan nagy gond, hiszen a rádió frekvenciamérőjének egy általam épített, vagy legalább átépített rövidhullámú rádióban történő újrahasznosítására (megjegyzem sajnos) nem sok esélyt látok.

   Szétkaptam az apró pormétert, majd fújtam bele némi kontakt löttyöt, mely apró javítást természetesen a hullámváltó kapcsolójával is megtettem. Az eredményt persze csak a rádió összeszerelése után fogom hallani.

   Amiért jelen esetben (megjegyzem szokatlan módon) nem anyám, hanem én voltam felelős. Mármint ezt a hagymával, paprikával, krumplival és gombával együtt sütött rakat csirkeszárnyat én készítettem. Még a párom is csak annyit asszisztált, hogy miközben a hozzávalókat pucoltam, kedvenc szokásához híven mindenbe belekotyogott.

   Amúgy jó, hogy Andi ott volt velem, ugyanis az, hogy a grillsütő meleg teteje a hús és a zöldségek megsüléséhez képest kissé korábban elkészült krumplipürét ebédig melegen tudja tartani, az a nagyszerű ötlet neki jutott eszébe.

   Nekem meg az jutott eszembe, hogy a rádiót elfelejtettem megtisztítani, amit a doboz teljes kiürítésének hiányában most nem a csapban, hanem az asztalnál ülve tettem meg. Míg a poros részekre az apró kefével mentem rá, addig a ragacsosakra alkohollal.

   Mikor a rádióban található órát megpróbáltam beállítani, próbálkozásom magával vitte a kijelző néhány szegmensét. Bár az LCD mutatta számok idővel rendbejöttek, a következő óra beállítását célzó kísérletem megint elvitte őket az örök szegmensmezőkre, mire fel inkább felhagytam a további kísérletezéssel, mielőtt még valami mást is tönkretennék. No nem mintha ez egy valószínűleg a pince mélyén elrohadó zsebrádió esetében akár csak egy kicsit is számítana...

   A rádió pedig két újabb ígéret közben elcsomagolásra. Míg az egyik ígéretem az volt, hogy a már elcsomagolt rádiót másnap a pincébe biztosan leviszem, addig a másik ígéretem szerint ha nem is most azonnal, de az ebéd utáni alvást követően a Toshiba zsebrádiót biztosan kicsomagolom, majd a dobozát alaposan elmosogatom, így adva magamnak rá némi esélyt, hogy néhány napon belül azt a készüléket is letudhassam. Ezek a terveim amúgy - minő csoda - ha kisebb csúszással is, de azért végül összejöttek.