Ez a kép a keresztségben nemcsak azért kapta a "nem tudtam" címet, mert mikor a piacon a menetfúrókhoz való apró hajtókart megláttam, akkor "nem tudtam" neki ellenállni, hanem azért is, mert hiába törtem rajta a fejem, "nem tudtam" felidézni, hogy a pincei fiókba ilyen kicsi, vagy épp ellenkezőleg, vagyis a nagyobb méretű hajtókar kell.

   Mivel a kicsi lyukba a nagyobb méretű menetfúrók szögletes vége már eleve bele sem férne, meg persze a szerszám anyaga is gyenge hozzájuk, így ez a hajtókar csak a kicsi menetfúrókhoz jó.

   Ennek a típusú hajtókarnak az a baja (mert ugye valami baja mindennek kell legyen), hogy mikor mindkét hajtószárat kitekerem, akkor a menetfúró szögletes végét megszorító pofákat semmi sem tolja szét.

   Íme a lakásban található, még apukám hagyatékából való, ha ezer éves ugyan még nem is, de már tényleg nagyon öreg szerszám, amire igazán ráférne egy kis pincemélyi felújítás.

   Ezzel a lelakott vasdarabbal szerintem hiába megyek le a pincébe, ilyen mélységhez ugyanis a smirgli már kevés. Mármint ezt a csúfságot inkább esztergálni kéne, olyan gépem meg ugye még nincs.

   Mikor ezt a két dobozt az asztalom fúrós fiókjából elővettem, akkor menten beugrott, hogy van a pincében a polcon egy hozzájuk passzoló, a fiókba melléjük még bőven odaférő harmadik. Illetve több is van, melyek közül olyan nincs, hogy legalább az egyik ne legyen üres, s azt rendcsinálási célzattal hamarost fel ne hozzam!

   Ebben a csak apró menetelőket tartalmazó készletben az a fura, hogy míg a metszőkhöz van hajtókar, addig a fúrókhoz nincs. Az persze lehet, hogy ez a készlet eredetileg csak metszőket tartalmazott, s a fúrókat már én tettem oda melléjük.

   Ezt a nemcsak rozsdás, de még kissé görbe és esetlen fazonú hajtókart szintén a lakás fúrós fiókjában találtam, mégpedig úgy, hogy nincs róla semmiféle emlékem, amin ilyen idős korban igazándiból már nem kellene meglepődnöm.

   Mivel már megint ebéd után voltam, kajakómás állapotomban támadt egy annyira "nagyszerű" ötletem, hogy azon még magam is komolyan meglepődtem! Konkrétan azt találtam ki, hogy keresek egy a pofák külső átmérőjével megegyező puha tekercsrugót, s hogy legyen helyük, a pofák innen nézve jobbra eső végeit a rugók számára egy kissé bereszelem, vagy a faesztergába fogva a pince mélyén becsiszolom.

   Miután sikerült rájönnöm, hogy a betervezett rugó lazán eltakarná a menetfúró szárának bedugására szolgáló lyukat, agyatlan tervemet oly sebesen adtam fel, mintha kötelező lett volna! Azt a tervemet viszont nem adtam fel, hogy a két lelakott állagú hajtókart a pince mélyén felújítom, ahová már csak azért is le kell mennem, mert ugye mindenképp meg kell nézzem, hogy lentre a frissen vett kicsi, vagy épp ellenkezőleg, egy nagyobb méretű hajtókar kell.

   Mivel volt egy olyan rossz érzésem, hogy a piacon még véletlenül sem egy ennyire kicsi, hanem épp ellenkezőleg, vagyis nagy hajtókart kellett volna vennem, így ezt a kicsit egyből betettem a lakásban található menetfúrós dobozba, ezzel előlegezve meg magamnak azt, hogy a megszokott módón már megint mellélőttem.

   Ha meg már a dobozért lemegyek, gondoltam a két rozsdás hajtókart is leviszem felújítani, mely feladatra szintén nem adtam magamnak semmiféle időhatárt. Már csak azért sem, mert amilyen gyakran a lakásban menetet fúrok, ez a feladat annyira ráér, hogy azt akár egy órán át is tudnám, pláne ha nem tartanám tőle magamat vissza, még képes is lennék részletezni!

   Ezt a hármast elnézve, hát persze, hogy egy nagy hajtókart kellett volna vennem! Amúgy van itt a polcon egy komplett készlet, benne nagy hajtókarral, csak azt valamiért nem akarom belőle kiszedni.

   Ez a kép pedig már azt mutatja, hogy a szerző nemcsak a korábban említett Tanért gyártmányú műanyag dobozt, de végül még a hajtókarokat is a pince mélyén felejtette...