Nagyon úgy néz ki, illetve a képet bámulva le sem tagadhatnám, hogy a piacon már megint nem bírtam ellenállni a mindössze háromszáz forintos árnak, s vettem egy újabb rádiót. Egyszer régen már vettem ilyet, az azonban ezzel az URH sávú változattal ellentétben rövidhullámú volt.

   A Franzis nevű cég nemcsak rádióépítő készleteket, hanem mindenféle más építőkészletet is gyárt. Bár a készülék eredeti leírását egy perc alatt megtaláltam, abban azonban olyan durva szerzői jogvédelmi leírás volt, ami egyrészt komolyan meglepett, másrészt az irgumburgumok miatt egy betűt sem mertem belőle idézni. Ennek mondjuk részemről nem sok értelmét látom, mert ugye terjedjen valaminek a híre bárhogy is, az mindenképp reklám, ami ha ingyen van, akkor tiszta haszon.

   Az építőkészlet bolti ára 13.990 forint volt. Ezt ugyan lehet sokallni (kevesellni mondjuk nehéz lenne), de ha belegondol az ember, hogy a házilagos előállítása mennyiből jönne ki, pláne mennyi munkaidő menne rá, szerintem simán megéri az árát. Az árától függetlenül, én persze gyerekként nagyon is szerettem volna ilyet, de nekem csak az a rádióépítő készlet jutott, és még az is csak hiányosan, és még későn is kaptam, amit a Videoton gyártott. A dobozát mondjuk meg tudom mutatni, de az eredeti tartalmát már nem, mert azt annyira értéktelennek tartottam, hogy tán semmi sem maradt meg belőle.
   Jelen készlet kapcsán jogosan merülhet fel a kérdés, hogy egy rádióépítő készletnek mennyire kell elmennie elméleti irányba. Mármint ez a ma bemutatott rádióépítő készlet mindössze annyi építésre szorul, hogy rá kell forrasztani a szép zöld panelra néhány alkatrészt, valamint a panelt a külső elemekkel összekötő vezetéket, és már működik is. Mármint annak ellenére, hogy a rádió építőjének bármi fogalma lenne a működési elvről, épp csak forrasztani tud annyira, hogy a vezetékek végei megálljanak a helyükön, meg persze rövidzárlat se keletkezzék. Persze jó ez így, hiszen a gyors siker kedvet adhat a további barkácsoláshoz.
   Amennyiben a rádió 14.000 forintos árát annak fényében nézzük, hogy 2022-ben a nettó átlagkereset 350.000 forint volt, miközben a 70-es évek vége felé ugyanez a szám még csak 3.500, így a rádió régi értékrend szerinti ára csak 140 forint lenne, s úgy már nem tűnik soknak. Akkoriban persze (mármint a 70-es években) nem lehetett ilyet kapni, pedig nagyon is jól jött volna mondjuk magnófelvételhez, az akkoriban szokásos diódás adapter helyett.

   Hogy az építőkészlet ára ennyire alacsony tudjon maradni (persze kinek mi az alacsony), a skála működésképtelen. Mármint a doboz többi látványelemével együtt ez a részlet is egyszerűen csak nyomtatva lett.

   Miközben az antenna számomra szokatlanul rövidnek tűnik (amúgy az is), még az összes pálcája ép. Azt a görbeséget, amit az antennapálca árnyékán látni, azt csak a háttérnek használt, már nem is annyira fehér papír hullámossága okozza.

   Ami amúgy csak azért volt, mert mikor a piacon belenéztem, akkor a doboz még így nyílt ki. Az előző állapot amúgy annak köszönhető, hogy a doboz ragasztása az idők folyamán elengedett.

   A papírból készült emelvényben az antennapálca ragasztása viszont még tart. Ide amúgy a leírás szerint egy darabka ragasztószalag lett volna való, s csak ha az már nem tart, akkor jött volna a folyékony ragasztó. Ezek persze már-már teljesen lényegtelen részletkérdések.

   Már csak azért is, mert a gomb bolti ára a Conradban 375 forint, a rádión meg ugye mindjárt két gomb is van. No nem mintha nem lenne egy egész asztalfiókra való forgatógombom...

   Aminek még szintén nem sok értelme volt (nem mintha nekem olyan sok lenne), az a már ki tudja hányadik rádió megvásárlása, amit úgy kell érteni, hogy bár az asztal pultján zömében a mindenhonnan összehordott merevlemezeim vannak, azért csak jutott a kupac tetejére egy Philips rádiós magnó is. A ma bemutatott készülék pedig a jobb alsó sarokban szárad, két nehéz merevlemezzel lesúlyozva. Remélhetően - mint ahogy eddig még mindig - idővel ezt a kupit is le fogom gyűrni.

   Íme a rádió, az egyszerűség jegyében nem a még mindig töltődő akkukról, hanem apukám labortápjáról járatva. Azt kell mondjam, hogy ahhoz képest, hogy a rádió felépítése mennyire egyszerű, a vételkészsége teljesen rendben van. A hangerő a mindössze 3 V-ról üzemelő, pláne illesztőtrafó nélküli A osztályú erősítőnek köszönhetően csekély, de csendes szobában még így is bőven élvezhető.
   A készülékben amúgy bőven vannak továbbfejlesztési lehetőségek. Már eleve ott van az, hogy a TDA7088-as IC tudja a nyomógombos hangolást is, és még a panel is fel lett rá készítve, épp csak a nyomógombok nem lettek beépítve.
   Aztán ha kell a nagyobb hangerő, semmiből sem tartana az A osztályú végfokot lecserélni egy LM386-os IC-re. Amúgy szerintem már eleve az nagyobb hangerőt adna, ha az eredeti BC557B tranzisztort mondjuk egy nálánál négyszer akkora fémkalapos típusra cserélném, miközben kivenném a hangszóróval sorosan kapcsolt 33 Ω-os ellenállást.
   Az egész készüléket egy normális méretű, akár régi roncs rádiótól elkobzott dobozba átépítve, annak normális membránméretű hangszóróját, valamint a skálahúrozást és a hangolás meghajtását is újrahasznosítva, a lehetőségek szinte végtelenek. Nekem legalábbis sikerült a témán olyan szinten elmerengenem, hogy az még engem is meglepett, pedig én aztán tényleg tudok álmodozni. Olyankor meg pláne tudok, mikor valami egészen mást kellene csináljak!

   Ami még szintén meglepett, hogy a végre feltöltődött két akkut az akkuk tárolására kinevezett papírdobozba betéve, abból egyből előkerült egy a rádióban találttal azonos típusú akku.

   A rádiót a polcra dísznek, vagy egyszerűen csak porosodni a szovjet társa elé feltéve, a hall ezen pontját hosszasan bámulva, természetesen már megint azon kezdtem el merengeni, hogy vajon mikor fog beindulni a rádióépítős oldalam. Már csak azért is, mert ugye mindhárom készülékkel azt terveztem, hogy építek belőlük valamit, vagy ha azt azért nem is, akkor legalább elvégzek rajtuk néhány nagyszerű, vagy egyszerűen csak tőlem kitelően aljas kísérletet...