Amint épp egy nagy bögre kávéval a konyhából visszafelé jövet az előszobát megláttam, menten megéreztem, hogy a szívós munkával felépített kuplerájtól már megint csak egy sokadik túlméretes szaladgálással fogok tudni megszabadulni. Ráadásul már megint az van, hogy sem a tempó, sem a sorrend tekintetében nem úgy haladok, mint ahogy elvárható és logikus lenne. Aztán ott volt még az is, hogy elszomorításomra már megint sikerült előállítanom a minden mindennel összefügg állapotot. Mármint a plüssbéka a mosásba kerül, vagyis mielőtt bármi másba kezdenék, be kell raknom a gépbe egy adag szennyest, az ugyanis a héttérben nélkülem is szépen lefut. Ha meg már a békát kimosom, akad a pincében néhány frissen talált, természetesen szintén koszos társa is, amiket a békával együtt be kellene vágnom a gépbe. A palack és az üveg a kukába kerül, a műanyag doboz viszont lemegy a pincébe, a még jó fűtőbetéttel és a rozsdás cigarettás dobozban rejtegetett menetfúrókkal együtt.

   Mikor az asztal pultján a három villanymotort, a műszerzsinóros projekt elemeit, valamint a kiégett fűtőbetétet megláttam, abban a pillanatban nagyon úgy nézett ki, hogy inkább elszaladok (mármint a boltba kenyérért biciklivel), de aztán - valami csoda folytán - sikerült megugranom a lustaságom képviselte nem éppen alacsony szintet.

   Jelen tárgy esetében nem arról, illetve nemcsak arról van szó, hogy nem olyan tempóban haladok, mint amilyennel a szétszedések terén száguldani szeretnék (mármint még ezt a semmi kis tárgyat sem kaptam szét), hanem arról, hogy mindig beugrik a többi elé valami. Ez még akkor is így van, ha épp nem járok a piacon, s még csak útközben sem találok semmit.

   Az előszobából visszahozott, még jó fűtőbetét hidegellenállása 40 ohm. A melegellenállását nemcsak azért nem fogom megmérni, mert ugye mégis kinek hiányzik, hogy egy fűtőbetét beleégesse magát az asztal lapjába, hanem azért sem, merthogy ez a betét 115 voltos. Mármint kettő-kettő van belőle a grillsütőben sorba kötve az alsó és a felső fűtéshez, így egy szál magában nincs miről megtáplálnom.

   A szakadt betét ellenállása végtelen. Ez és az előző kép természetesen nemcsak a fűtőbetét szakadtságát bemutatandó készült, hanem ellenőrzésként is, nehogy véletlenül a még jó betétet tegyem tönkre.

   Mivel az adott pillanatban a lakásban nemcsak az előszobában, az asztal pultján, de még az ágyamon is rendetlenség uralkodott, egy kézmosást követően odaültem az ágyra ráhúzni a párnáimra a friss huzatot, majd azzal az erővel az altatógép hatására egyből ott is maradtam. Mármint a mosógép monoton morgása ringatott álomba. No nem mintha amúgy nem aludtam volna el...

   Két óra múlva, mikorra nemcsak az alvással, de a teregetéssel is végeztem, visszatértem a fűtőbetét elpusztításának nemes feladatára. A fűtőbetét ezen csatlakozójára megy rá az áram.

   Szerencsétlen alkatrész ellen azt terveztem elkövetni, hogy a kombinált fogóval húzva és tekerve, addig-addig cibálom az elektromos csatlakozásra szolgáló végét, míg csak fel nem adja.

   Mivel a jobbra látható, a fűtőbetét sütőtér oldalához történő rögzítésére szolgáló lemezdarabnak két sarka is hegyes, inkább levettem, minthogy a végén még ellentámadásul megsebesítsen. A leszereléséhez amúgy elég volt annyi, hogy mozgattam a csövet a lyukban, ami ettől idővel kitágult.

   Mármint így kell nézni, és akkor az olvasható, hogy: GA 115V 350W, meg még valami számok. A P=U2/R képlet alapján nekem 330 watt jött ki, ami a megadott értékhez nagyon közel áll. Az épp nagyban izzó fűtőbetét melegellenállását viszont már megint nem mértem meg. Mármint időközben beugrott, hogy a konyhában a grillt bekapcsolva, majd megvárva míg felizzik benne a fűtőszál, a konnektorból kihúzott villásdugóra semmiből sem tartana rámérni, épp csak ki tudja miért ezt nem nem tettem meg. (hát persze, hogy nem vallom be a lustaságomat...)

   Mivel a jó betét a grillsütőhöz cserének egyszer még nagyon is kellhet, meg persze a környezetemet is nagyon szerettem volna végre legalább egy kicsivel rendezettebbnek látni, amit csak értem, azokat az apróságokat mind felkaptam, majd elszaladtam velük a tárolásra szolgáló helyükig. Miközben a fűtőbetét a társaihoz került, a bal oldali dobozba egy bádoglemez darabot tettem vissza.
   Itt aztán már megint az következett, hogy tettem egy erőtlen kísérletet annak felmérésére, hogy a lomos pincei rendrakásnak mégis hányszor kell nekifutnom, hogy végre valóban rend legyen. Mint az sejthető ezt - jóstehetség híján - már megint nem sikerült megállapítanom...