Műholdvevő fejegység
(volt már ilyen)

Volt már ilyen a szétszedtemben, de azt nem én szedtem szét.
Ez azért szerencse, mert már komolyan megijedtem, hogy ennyire
kihagy az agyam. Mondjuk kihagyni kihagy, csak még nem ennyire...

 

 

Azt mondja ne dobjam a kukába. Sajnálom, már késő...

 

 

Van belőle egyes, kettes, négyes. Ez azt jelenti, hogy ennyi beltérit lehet rákötni.
A távtáplálást mindeközben bármelyik lábán elfogadja.

 

 

Azt a műanyag szoknyát felszerelés után ki kell húzni.
Ez védi valamelyest a csatlakozókat az időjárás viszontagságaitól.

 

 

Csak azt tudom mondani mint a nőgyógyász: Ezt már valaki piszkálta!

 

 

Háromfelé esett szét. Ahogy így elnézem az alkatrészeit,
jó ha a gumikarika még jó lesz valamire.

 

 

Mivel csavart nem találtam, elkezdtem feszegetni a házat.

 

 

Erő (és doboz) feszítésemet siker koronázta.

 

 

Ilyen kis akasztók tartják össze a dobozt. Persze csak az első kinyitásig,
mert utána már inkább csak hevernek letörve szanaszét.

 

 

No de nem a doboz a lényeg, hanem a belseje.

 

 

Látszik, hogy ugyanezt az öntvényt használják a négyes fejhez is.

 

 

Az elektronikát takaró fedél sziloplaszttal volt rögzítve, aminek
ha sikerül valahol alátolni a csavarhúzót, már lent is van.

 

 

Ez a dobozka másik fele, ahol is szintén van egy panel.

 

 

De nézzük csak meg az első panelt, aminek nagyon szép a mintája.

 

 

No persze ez a másik se kutya, ami mondhatni ferencvárosi színekben pompázik.
Meanderek vannak rajta mintának, kis legyezők, stilizált Merklin alkatrészek...

 

 

Ezt a csavart is ki akartam tekerni, csakhogy ez nagyon nehezen forgott, amin annak
tükrében nincs mit csodálkozni, hogy bár csavarnak ez is csavar, csakhogy
ez nem összetartásra szolgál, hanem inkább valami hangoló elemként.

 

 

A panel sajnos (vagy ki tudja) kiszedhetetlennek bizonyult a fémházból
Illetve kiszedni kilehet, csakhogy nem egyben.

 

 

Ebben az alkatrészben sikerült felismernem egy 6 voltos stabilizátort.

 

 

Itt sem volt semmi érdekes. Annyira unalmasak ezek a trendi holmik...

 

 

Itt jött be a jel a parabolatükörből.

 

 

Ez a kis akasztófa-szerűség csatolta ki az üregből a műholdról érkező jelet.

 

 

Mivel lusta voltam elővenni a pákát, egyszerűen
csak feltéptem a csatlakozó lábát a panelről.

 

 

Míg az egyiket kitudtam tekerni, a másik sajnos meg sem moccant,
ezért most csak egy felesleges csatlakozó aljzatom van.

 

 

Az én szintemen mindössze ennyi hasznosíthatót találtam.
Persze ez nem a terméket, hanem engem minősít...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.