Lépcsőházi időzítő automata
(hát ez az üzlet nem jött be)

   Mivel néhányszor már megemlítettem ezt a vackot, ezért épp itt lenne az ideje, hogy végre szétszedjem. A beszerzés indoka a kukáspiaci ötvenivel szindróma, megfejelve a "pont ilyen kellett a múltkor" emlékével. Ugyanis a házban ahol lakom, szétégett a lépcsőházi világítás időzítő automatája. Gondoltam veszek egyet, de sokallottam a bolti árát. (pláne saját zsebből) Leszereltem, felhoztam, belenéztem, siralmas állapotban volt. (még bőgtem is egy kicsit) Végül aztán kipiszkáltam belőle az égett részeket, pótoltam néhány alkatrészt, mire fel jó lett. Persze az egész délutánra szóló "nemszeretem" munka emléke megmaradt.
  
Na ilyen előzmények után találkoztam a piacon fent látható komolyabb időzítő dobozzal. A doboz valóban komolyabb darab, az ára ezzel szemben a szokásos komolytalan 50 forint. Mondjuk annyit azért megtehettem volna, hogy legalább megrázom a dobozt, mielőtt kifizetem.

 

 

Ránézésre teljesen egyben van.

 

 

Szép ez a nagy átlátszó forgatógomb a mögöttes skálával.

 

 

Az alja is megvan. Az egész doboz teljesen újszerű, még csak nem is poros!

 

 

Mondjuk nem egy mai darab, hiszen már 25 éves is megvan. De persze nem az
a lényeg, hogy hány éve van meg, hanem az, hogy a bekötési rajza is megvan!

 

 

Könnyedén lehúztam róla a forgatógombot.

 

 

Ami amúgy egy csavarral volt rögzítve.

 

 

 Ez bizony egy potméter tengelye.
Más csavar nem lévén, kitekertem ezt.

 

 

Erre fel gyanús átlátszó és átlátszatlan alkatrészek hullottak ki belőle.

 

 

Az alkatrészek egy része ehhez a szétesett reléhez tartozott,
más részek pedig a leszakadt relé felfüggesztéséhez.

 

 

Minden teljesen épnek látszik. Szerintem ez a doboz még sosem volt használatban.

 

 

Ha az elektronika panelja felül van, akkor mi lehet itt alul?
Talán drótok?

 

 

Még egy panel...

 

 

És persze a drótok.

 

 

Az a rugó, az nagyon ferde, ezért kiegyenesítem.
A relé "mindössze" szét volt esve, meg le volt szakadva.
Összeraktam, majd ideiglenes jelleggel odatámasztottam. Hátha...

 

 

De nem... Hiába adok neki áramot, nem csinál ez semmit. Én is éppen
így fogok eljárni, mikor azon lamentálok, hogy megjavítsam-e.

 

 

 

Rázogatom, lötyögtetem, piszkálom, de nem ébred fel bennem a javítási vágy.

 

 

Az elektronika paneljának belső tápjára feszültséget adva...

 

 

...iszonyúan kókadt erővel kezd világítani az egy szem piros LED.

 

 

   Íme a vad immáron kiterítve. Mivel ezek a darabkák még használhatók, ezért elteszem őket. Mostanában már nem pakolom szét az alkatrészeket, vettem inkább nagy IKEA dobozokat. Két dobozt már meg is töltöttem maradványokkal. Persze mindig ezekből kell előásnom valami kincset, még véletlenül sem a szépen rendben tartott kacatokra támad szükség...

 

 

A műanyag fedélen majdnem megesett a szívem, de nem jó doboznak, mert
lyukas. A bakelit alap meg úgy össze van törve, mint mondjuk én.

 

 

A relé még jó lehet valamire, de a drótok már sehová sem férnek.

 

 

 

A relé működik. Eltettem, bár nem találtam rá okot,
hogy mégis minek nekem egy 110 voltos relé...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.