Ganz UNIVO mérőműszer
(szép darab)

Bőr tokja és szíja van, ami igen környezetbarát megoldás a műanyaghoz képest.
Aki erről a dologról mást gondol, az marha.

 

 

Kis táskában kis műszer, kis műszerben nagy tudás! Felszereltünk egy un. kulcsos
főnöktitkári berendezést a Szentkirály utcai Tanért székházba. Ezekben a telefon
készülékekben nem hagyományos csengő volt, hanem un. morgó. (más néven
zümmer) A zümmer egy is csengő, csak nincs neki harangja. A hangot maga
a rezgő nyelv adja. Kihívtuk az alközpontos javító műszerészt, aki igencsak
lassan ért oda. (merthogy jóféle borozók voltak útközben) Megérkezett
Csulák kolléga, némi fehérborral bendőjében, s egy ilyen műszerrel a vállán.
Szerintem a bor volt a feltűnőbb! Addig-addig méregetett, míg az idő erőst elment,
ő pedig rájött, hogy azért nem szólnak a zümmerek, mert kevés nekik a feszültség.
Eközben a helyszínen a feszültség egyre nőtt, mert a főnökömnek indult a vonata.
Zsemle bácsi már igencsak tologatta sapkáját, ami nála a türelmetlenség jele volt.
A készülékek úgyis nyitva voltak, nekiálltunk hát beállítani az apró zümmereket.
Még szerszám sem kellett, elég volt a megfelelő ponton ujjal erősen rátehénkedni.
Pár perc elteltével, mikor már minden zümmer megfelelően zümmögött, de Csulák
 kolléga még mindig ott tartott, hogy a műszerével rohangált a készülékek
között, szóval lehet nem volt valami szép dolog, de otthagytuk.

 

 

Nemcsak úgy egyszerűen bőrtok, hanem steppelt kárpitozás is van benne! Olyan
mint egy pici párna, bár aludni nem lehet rajta. Bár némileg ittasan, ki tudja...

 

 

A csat kulccsal zárható, de szerintem ennek nem sok értelme van.
Fémcsat, amit a bőr részénél fogva egy ollóval le lehet vágni...

 

 

A leltárcímke bánatosra gyűrődve hevert a dobozban.
Ragasztója kiszáradt, fénye megtörött.

 

 

   A műszerzsinór számomra szokatlanul merev. Vagy az idő tette ilyenné, vagy talán csak azért érzek így, mert a mostani műszeremre valami egészen hajlékony szilikonos kábelt szereltem.

 

 

A mérőcsúcs nemhogy nem hegyes, hanem kifejezetten tompa.
Ebben a formában mondjuk nem könnyű vele tapogatózni.

 

 

Le lehet venni a mérőcsúcsról a kupakot, de ennek szintén nem látom sok értelmét.
 Ilyenkor talán banándugóként funkcionál...

 

 

Íme az előbb említett banándugó.

 

 

No de nézzük csak meg magát műszert. (ha már egyszer előszedtem a pincéből)

 

 

Illetve nézzük először a műszer bőrtokját.
Mert ugye mégis mi a csudának lehet ott az a kivágás?

 

 

Ha lecsukom a doboz fedelét, akkor a fedél eltakarja.
Biztosan nem azért van így, hogy ott jöjjön ki a műszerzsinór.
A műszerzsinór amúgy is olyan vékony, hogy az bárhol kifér a dobozból.

 

 

Akad a dobozban egy ilyen nagyobb feszültség mérésére szolgáló előtét is.

 

 

Ennek az elején sincs tüske, hanem csak egy banándugóban végződik.

 

 

A kábele ennek is olyan merev, hogy a fényképezés idejére le kellett fognom.

 

 

Így nézve különös formája van, de mindjárt
meglátjuk, hogy tulajdonképpen mégsem.

 

 

Azért csak akad rajta egy épp leltárcímke...

 

 

   Nem igazán bonyolult a műszerfal, hiszen mindössze azt tudjuk a gombbal kiválasztani, hogy egyen vagy váltóáramot (feszültséget) akarunk mérni. A gomb középső állásában - a felirattal ellentétben - ellenállást is tudunk mérni.

 

 

Az ellenállásmérés méréshatárának váltására ez a másik gomb szolgál.

 

 

Szóval ez a műszer azért olyan különös formájú, mert az oldalára
egy külön dobozként kell feldugni az ellenállásmérő adaptert.

 

 

Ezzel a két banándugóval csatlakozik az előtét a műszerhez, ahonnan
aztán esze ágában sincs lejönni, mert jó szorosan tartanak a dugók.

 

 

Ellenállás mérésekor ide kell átdugni a műszerzsinórokat.
A gombbal pedig a végkitérést kell beállítani.

 

 

Ez itt a teleptartó fedele az előtét hátulján.
Tekergettem azt a bőr izét, de nem jöttem rá, hogy mire való.

 

 

Az ugyan látszik, hogy volt már benne elem, de még bőven nincs elrohadva.

 

 

Kapcsoló, néhány ellenállás, majd a végkitérést beállító potenciométer.

 

 

Annyira zavart, hogy nem értettem ezt a bőr fülecset, hogy visszatértem. Ez egy
bőr fül. Ennél fogva, vagyis ezt meghúzva nyílik ki a teleptartó fedele.
De vajon miért gondoltam én többet ebbe a kis leffentyűbe?

 

 

Íme a tükörskálás műszer.

 

 

   Azért csak háromállású a korábban mutatott kapcsoló, mert méréshatárt a mérőzsinór végén található banándugó átdugásával lehet (illetve kell) váltani. Valamivel kényelmetlenebb megoldás mint egy kapcsoló, cserébe valószínűleg sosem lesz kontakthibás.

 

 

Az alapműszer kivan vezetve a doboz oldalára. Ide csatlakozik az ellenállásmérő.
Mi viszont jobban tesszük, ha nem csatlakozunk ide, mert innen
csak igazán könnyű tönkretenni a műszert!

 

 

A mérési utasítás igen egyszerű, de ennél nem is kell több. Aki tud műszerrel
mérni annak ez sem kell, aki meg nem, annak meg úgyis mindegy...

 

 

Ez egy igen fontos táblázat, ha számolni szeretnénk a mérés okozta hibával.
A mérési hiba oka az, hogy a műszer energiát kénytelen elvonni
a mért áramkörből a műszer mutatójának elmozdításához.

 

 

Mikor megláttam ezt a néhány csavart, persze, hogy azonnal kitekerem őket!

 

 

Szépen van szerelve, de ebből a korból csúnya belsejű műszer talán nincs is.

 

 

Ezek itt az egyenirányításhoz (váltóáram mérése) szükséges diódák.

 

 

Az alkatrészek (jelen esetben ellenállások) nagy része egyedi készítésű.

 

 

Íme az áramméréshez szükséges söntök.

 

 

Öntartó szerelési technológia.

 

 

Van a műszerben néhány színjelzésű ellenállás is.

 

 

Íme a műszer kapcsolási rajza, valamint alkatrészjegyzéke.

 

 

Természetesen jól mér, csak tudni kell hozzá leolvasni az analóg skálát.

 

 

Egyenfeszültséget mérek (9 voltos elem), tehát a tükör alatti skála az érvényes.
A 30 voltos méréshatárba van bedugva a műszerzsinór, a skála végkitérése 60,
vagyis a leolvasott értéket el kell felezni. 18,5/2 = 9,25 volt van az elemben.

 

 

Itt pedig már váltakozó feszültséget mér a műszer. A pirossal jelölt skála van
érvényben, 57-et mutat a mutató, ami kettővel osztandó, vagyis 57/2 = 28,5

 

 

Valóban annyi!

 

 

Majdnem elfelejtettem szétszedni a feszültségmérő előtétet.
Persze tudtam, hogy ellenállás van benne...

 

 

Ez a barna pötty a dobozból esett ki.
Ez volt a plomba.

 

 

A doboznak ezen oldalán van két kiálló fényes izé, a másikon viszont nincs.

 

 

Ha nem is volt egyszerű, de végül azért rájöttem,
hogy mire valók azok a fényes bogyócok.

 

 

Végül még ennek a kivágásnak is sikerült kiderítenem a lényegét.

 

 

Maga a szíj nem csatolható le a bőrdobozról, de összetekerve belefér.

 

 

Ha így teszünk, akkor sem nem lifeg a vállszíj, útban sincs, és elhagyni sem lehet,
ami azért nehéz is lenne, hiszen a szíj egy ponton fixen rögzítve lett a dobozhoz.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.