Elto-Evas pisztolypáka
(ez egy szar)

Egy pincei fiókom mélyén hever ez a szép piros páka, mint valami sötét családi titok.
Eddigi élettapasztalatom szerint, ha egy adott tárgy megvásárlásán sokáig töröm
a fejem, akkor azt nem szabad megvenni! Ha ilyen esetben lehet ezt egyáltalán
mondani, nagyszerű példa erre ez a pillanatpáka. Tökéletesen meg voltam
elégedve a csehszlovák pillanatpákámmal, de ez nagyon szép piros volt.
Meg volt hozzá ónszippantós betét. No meg valamiért szimpatikus volt.

 

 

   Mivel az ára még véletlenül sem volt egy őrült összeg, akár elsőre látásra is megvehettem volna, csakhogy érezhettem valamit, mert sokáig nem vettem meg. Kerülgettem, megkérdeztem apukámat. Apukám azt mondta: Ez a páka hülyeség, mert nem tudok bele drótból új hegyet hajtani. Kerülgettem, kerülgettem, könnyed dallamokat adtam elő a lamenta nevű hangszeremen. A vége persze az lett, hogy bementem a Rákóczi téri Ezermester boltba, s mint az látható megvettem.

 

 

 

Az első benyomásaim ugyan jók voltak, ergonómiai
szempontból ugyanis rendben van, no de a többi...

 

 

Ez a betét nagyon tetszett, ugyanis javításkor sokszor nagyon
jól jött volna egy úgymond egykezes ónszippantó.

 

 

Nyomom a pákán a gombot, meg ezt a labdácskát, mire fel ripsz-ropsz kint
is van a helyéről az alkatrész. Meg ahogy azt a Móricka elképzeli...

 

 

Ez az ónszippantós pákahegy eleje, melynek működési elve teljesen tiszta.
Felmelegszik, felmelegíti az ónt, a folyékony ónt a labda okozta vákuum beszippantja.
Uraim! Azt kell mondanom: Egy nagy lófaszt szippant be, nem a forrasztó ónt!
Meglehet elsőre nem látszik a probléma oka, de úgyis elmondom.
A pákahegy végig rohadt vastag anyagból van.
Miért pont az eleje melegedne fel?
És persze nem is teszi...

 

 

A pákahegy csatlakozója ügyes, kifejezetten jó kontaktust biztosít.
A hosszúkás lyukban eredetileg egy búra mögött kis lámpácska volt,
de ő a folyamatos szétszedéseim áldozatává vált. Szóval már régen is...

 

 

   Kettős szigetelésű, a legutolsó szám pedig azt jelenti, hogy 12 szekundum üzem után 48 szekundum szünet következzen. Apróbb probléma, hogy 12 másodperc alatt nem melegszik fel annyira a páka hegye, hogy azzal bármiféle forrasztást lehessen végezni.

 

 

Fogalmazzunk úgy, hogy jobban látott emberkezet a formatervező,
mint mondjuk a csehszlovák pillanatpáka markolatának tervezője.

 

 

Valamiért nem bizalomgerjesztő amit látok, de persze meglehet, hogy ez
csak az ezzel a pákával szerzett negatív tapasztalataim miatt van így.

 

 

   Ez már nem az eredeti hálózati zsinór, hanem egy lengyel telefonkészülék zsinórja, mert az eredeti kábelt túl merevnek találtam, ezért lecseréltem. Persze nem ez volt a legnagyobb probléma...

 

 

Bárhogyan is nézem, ez a "mikrokapcsoló" egyszerűen nem bizalomgerjesztő!

 

 

 

   Kapcsolni azért persze kapcsol. Emlékszem, hogy még azt is ellenőriztem, nem esik-e rajta a feszültség. Nem esett, teljesen normális rövidzárat produkált, csak a páka nem akart melegíteni.

 

 

Nem kell mindig finoman fogalmazni, szóval kurvára berágtam erre a szarra!
Nemhogy a szippantós hegy nem akart felmelegedni, de a hozzáadott kisebb
teljesítményűvel (kétféle méretű volt a csomagban) sem lehetett forrasztani.
Próbaképp barkácsoltam egy olyanforma hegyet, mint amilyen a csehszlovák
pillanatpákához van, vagyis hajlítottam egy dróthurkot és befogtam a pákába.
Mivel így sem működött, elkezdtem keresni a hibát. Méregettem, hátha valahol
egyszerűen eltűnik a feszültség, hibás kötés, vagy valami ilyesmi. Semmi ilyesmi!
Duzzogva bevágtam a pákát a fiókba. Egy elektronikai cégnél szereltünk fel egy
telefonközpontot, mikor is megláttam egy ugyanilyen pákát a polcon. Az a páka!
(mutattam a polc felé elcsukló hangon) Magáé lehet. (vágta rá elsőre az ügyfél)
Nem kell, van nekem is, csak az enyém nem jó. Egyeztettük tapasztalatainkat.
Kiderült ők is a piros színe miatt vették meg, de ők sem tudnak vele forrasztani!
Ekkor tettem egy újabb próbát. Lecibáltam a pákában található trafóról a drótot,
választottam a fiókból kicsit vastagabbat, majd újratekercseltem a transzformátort.
Magyarul kevesebb menet, vastagabb drót, erősebb mágneses gerjesztés.
De forrasztani azt persze sajnos így sem lehet vele...

 

 

A szekunder tekercs teljesen rendben lévőnek látszik.
Amit így ránézésre keveslek, az a vasmagkeresztmetszet.

 

 

Ez két menetnyi baromi vastag rézdrót, illetve réz szalag, szóval nem itt van a hiba.

 

 

   Gondoltam hátha csak ez a kötés a gond, s ha már úgyis szét volt szedve a trafó, alaposan átforrasztottam. De persze nem... Ha itt volna a baj, akkor legalább itt felmelegedne, csakhogy nem teszi. Nem melegít ez sehol... Egyszerűen érthetetlen, hogyan lehetett eladni ezt a szart! Ez egy teljesen alkalmatlan eszköz! Persze nem teljesen lehetetlen vele forrasztani, csak az embernek egyszerűen nincs türelme kivárni, míg a hegy felmelegszik. Ha felmelegedett, akkor meg olyan érzés, mintha szinte semmi hőkapacitása sem volna. Ha nekinyomom egy nagyobb ónpacának, azt nem felmelegíti, hanem egyszerűen csak odafagy!
  
Legközelebb bemutatom a Proxxon szúrófűrészt, amivel ugyanígy megjártam. Mielőtt megvettem volna, azt is igencsak sokáig kerülgettem, s mint az a használati próbákból kiderült, az sem jó semmire. De az legalább jó drága volt...

 

 

   Mondjuk azt a pákára, hogy az egy bonyolult dolog, ezért lehet benne rossz valami. No de hogy lehet elbaszni egy fakanalat? Tescoban vettem, falapát, olyan mint a többi. Van itthon pár darab ugyanilyen forma, én ezzel a fajtával szeretem hergelni a nokedlit. Ez a fakanál, ez kérlek szőrös! Nem baj, van itthon csiszológép a pincében. Levittem a kanalakat, nekik toltam a gépet, mire fel szép simák lettek. Megmostam őket, erre fel megint kiszőrösödtek... Újfent lementem a pincébe, ismét lecsiszoltam őket. Feljöttem, elmostam, kiszőrösödtek. Kivittem a konyhába a smirglit, lecsiszoltam a lapátokat. Elmostam, ismét kiszőrösödtek. Mérgemben bevágtam a mosogatóba az egész miskulanciát, és lecsiszoltam vizesen. Úgy néz ki, hogy ez használt. Már egészen jó fogása van a lapátoknak, de még mindig szőrösek annyira, hogy kézbevételkor a hideg futkosson tőlük a hátamon...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.