Memóriakártya olvasó
(szétkaptam)

   Vettem egy új SD kártyát a fényképezőgépbe még valamikor  az év elején. Persze az új kártya SDHC, a régi olvasó meg nem SDHC kompatibilis, bementem hát a boltba, ahol is vettem egy SDHC kártyát is olvasni tudó kártyaolvasót, aminek mindjárt két hibája is van. Egyrészt a power LED-je kiveri a szemem, másrészt azzal szórakoztat a kis rohadék, hogy azt állítja a behelyezett kártyáról, hogy az írásvédett módban van. Vagyis nem hajlandó törölni a kártyáról az adatokat. Ha kihúzom majd visszatolom a kártyát, akkor ettől általában észhez tér.

 

 

 

Gondolkodtam hogyan jön szét. Megpiszkáltam, szétjött.
Vagyis a piszkálódás hatásosabb mint a gondolkodás.
Ismerek is pár embert, akinek ez az életfilozófiája.

 

 

Mutathatnék érdekes részleteket, már persze csak akkor, ha volnának.

 

 

De nincsenek...

 

 

És ez még nem is a legkisebb USB csatlakozó! A következő méret
már kisebb lesz, mint maga a kábel amire rá van szerelve.

 

 

Azt hittem itt a hiba, de nem, illetve mégis. Bárhogyan is dugtam
a foglalatba a kártyát, meg nem mozdult az írásvédő kapcsoló!

 

 

Viszont ha visszatettem a panelt a tokjába, akkor már szemmel láthatóan megmozdult
a kis fehér pöcök. Ennyi elég is, hogy az olvasó írásvédettnek nézze a kártyát,
 én pedig fennhangon emlegessem a gyártónak azt a jó édes anyukáját...

 

 

Toltam rajta egyet a reszelővel, probléma megoldva.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.