Set Top Box
(kicsi, nem felvevős, T Home IPTV-hez való)

   Kismillió dolgot szedhetnék szét, kismillió dolgot szét is kéne szednem. Erre fel nem közbejön ez a kis dög? De! Mondjuk nem magától jött, hanem nekem kellett hazahozni. Vagy talán inkább kellett nekem hazahozni...
  
Ennek a készüléknek az a baja (vagyis javítani hoztam), hogy nem érintkezik a doboz hátulján a tápfeszültség csatlakozója. Nem ez az első eset, mert már több ilyet is láttam. Ez talán annyiban más mint a többi, hogy ez a doboz még biztosan jó volt mikor felszereltem, de aztán már mindjárt másnap szégyenszemre mehettem vissza kicserélni.

 

 

   Mikor még az STB is benne volt a dobozban, egy pillanatra megijedtem, mert eltakarta az alatta lévő dolgokat, amik ugye kellenek az elindításhoz. Persze csak az STB, meg persze a tápja a lényeg, hisz úgysincs tévém amire rádughatnám.

 

 

Vagyis ma ezeket fogom szétszedni, és még ezeket is csak az összeszerelhetőség
határáig. Már csak azért, mert vonalkódra pontosan tartozom vele a raktárnak.

 

 

Lehetne a hiba ebben a tápegységben is, de mivel nem ott van, így ő megússza
a szétverést. Lehetne rossz a drót is a tápcsatlakozónál, de ott sincs hiba.

 

 

Lehetne még beteg a vezeték bekötése magába a tápcsatlakozó dugóba, de ez is jó.

 

 

   Ez egy nagyon szép doboz, ami mondjuk csak addig ilyen tükörfényes, míg az ember hozzá nem nyúl. Kibontás után gyakorlatilag átváltozik egy elpusztíthatatlan ujjlenyomat gyűjteménnyé.

 

 

   Van itt minden! EURO scart, amit részemről nagyon utálok. RCA audió és videó kimenet, optikai mócsing, HDMI csatlakozó, USB, eSATA, szóval minden ami csak szemszájnak ingere. Csak az a k*rva tápaljzat, az sikerült félre. Mert ugye hol is kezdődik az elektromosság? Alapvetően ott, hogy valami vezeti az áramot. Mi itt a hiba? Nos az, hogy valami - aminek kéne - undokul nem vezeti.

 

 

   Konkrétan ez az az alkatrész, ami nem vezeti. Ha mozgatom benne a csatlakozó dugót, akkor hol kap áramot a doboz, hol meg nem. A négymagos médiaprocesszor a milliónyi tranzisztorával szemernyi esélyt sem kap a bedöglésre, ha már az áram sem jut be a dobozba!

 

 

Legalább nem kínai a szentem...
Ez persze olyan mindegy, ha az alkatrészek onnan jöttek.

 

 

Erről a mintáról a nápolyi jut eszembe, de ez persze csak egy gumiláb.

 

 

   Szerintem teljesen értelmetlen így eldugni a csavarokat. Egyrészt a készülék alján senkit sem zavar ha látszik, másrészt úgyis megtalálom őket. Viszont legalább sima csavarok tartják össze, nem úgy mint a bátyját!

 

 

Na most ez az a csomó minden, amiről ma nem lesz szó!
Panel, bogyócok, trendi totális érdektelenség...

 

 

A lényeg a kapcsolós tápaljzat hátulról, amihez valahogy hozzá kell férnem.

 

 

Vagy az van, hogy ez a valami útban volt, vagy egyszerűen csak
az ellenkező irányból akartam kivenni a panelt a dobozból.

 

 

Nem leszünk jóban, mert nagyon bele fogok piszkálni.
Már persze ha kicsit közelebb tudok hozzá férkőzni.

 

 

Kompakt kis bigyó, ezért kénytelen leszek innen kiszedni.

 

 

Gondoltam hátha csak valami forrasztási hibája van.

 

 

Tettem egy próbát, mielőtt lehajolnék az alsó fiókhoz a pákáért.

 

 

   Bekapcsolni ugyan bekapcsol, de ha csak ránézek a tápcsatlakozóra, egyből kialszanak a LED-ek! Azt meséltem már? Jött egy szállítmány ebből a dobozkából, amiben a piros LED-ek is zöldek voltak. Ez egy hatalmas ötlet, mert így az életben nem jössz rá, hogy mikor van a doboz kikapcsolva! Persze mikor ki van kapcsolva, olyankor nincs a tévén kép, de mivel a power gomb ilyenkor is zöld... De persze fordítva még jobb, mert ugy zöld a power, azt hiszed be van kapcsolva, pedig nem.

 

 

Majdnem nem látszik, hogy már kiszedtem a kapcsolót, mert
a fotózás idejére a kapcsolóval támasztottam fel a panelt.

 

 

   Valószínűleg jobb lett volna, ha valami terhelést kötök rá, hogy valami áram is folyjon, de még így is látszik a hiba. Vagyis a multiméter közel nulla fogyasztására sem ér oda a csatlakozó másik végére a 15 volt.

 

 

   Ezen a képen az látszik, amint épp nem látszik a tápcsatlakozó aljzatának szélső érintkezője. Ez nem azért van így, mert nem sikerült a fotó, hanem a valóságban sem látszik a szélső érintkező. Hiába forgatom, nézem bármely szögből, tisztára olyan, mintha nem is lenne benne másik érintkező, csak a középső.
  
Mondjuk sötét van belül (tudom, mert nálam is), de nem attól nem látszik. Bonctűvel piszkálva a lyukban, nem érezni, hogy lenne ott valami. Márpedig ha nincs ott semmi, akkor az nem is fog hozzáérni a csatlakozó dugó külsejéhez.

 

 

Szegecseltek a kötések, ahol ugye simán lehetne valami lazaság, de kimérve nem itt
van a hiba. Amúgy hiába feszegetem, mert nem igazán akar szétjönni a dobozka.

 

 

Addig addig piszkáltam, hogy végül csak sikerült letörnöm belőle egy darabot.
Mondjuk direkt volt. A lyukon izomból betolva egy órás csavarhúzót, sikerült
a szélső érintkezőt rejtekéből előcsalogatnom. Így már egészen más érzés
bedugni a dugót a lyukba, mert érezni, hogy félúton történik valami.

 

 

Ha már úgyis meleg volt a páka, átforrasztottam a szegecselt kötéseket is.
Biztos ami biztos!

 

 

 

Mivel jó lett, néhány nap múlva felszereltem a következő ügyfélnek.
Ennek van már néhány hete, eddig még nem jött vissza hibára.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.