Még valamikor a 80-as években történt, hogy kint jártam a vidámparkban az éppen aktuális barátnőmmel. Szerintem ez nem az én ötletem volt, de ha már ott voltam, kerestem magamnak valamit, amivel leköthetem magam. Ez azért fontos, mert unalmas helyeken hajlamos voltam valami hülyeséget művelni.
   Szóval pusztán azért, hogy ne legyen baj, kinéztem magamnak ezt a tankot, mint megszerzendő zsákmányt. Arra már nem emlékszem tisztán, hogy vajon lövöldözni kellett-e érte, vagy mondjuk célba dobálni, de még az is lehet, hogy valami tombola nyeremény volt. Persze a lényeg mindössze annyi volt, hogy megszerezzem.
   A fogalmazzunk úgy, hogy nem kevés próbálkozásom hatására mindössze ez jött velem haza, meg egy zenélő henger, amiből egy hajtókar lógott ki. Ha én azt kurblit megtekertem, akkor a doboz egy mindössze három hangon játszott, dallamnak még erős túlzással sem nevezhető hangot adott ki magából. Ez utóbbit is szétszedném, de "sajnos" már nincs meg. Na így került ma a boncasztalomra ez a szép játéktank.

   Ez  valami annyira egyszerű, hogy még csak nem is elemes, hanem felhúzós, pedig amúgy ez volt a főnyeremény! Játéknak persze rém gyenge, de polcra emléknek azért még így is elmegy.

   Ez az alkatrész tisztára olyan, mint mondjuk egy mini légycsapó, vagy esetleg grillrács, de mivel ezek ketten ritkán fordulnak elő egy tank tetején, még ha az felhúzós és műanyagból van is, szóval ez kérlek egy radar ernyője.

   Amúgy volt nekem ennél a mondhatni jelzésértékűnél sokkalta szebb tankom is. Apukám hozta a szovjetunióból. Három rubel volt az ára, és teljesen élethű T34-es összerakós modell volt. Annyira nekem kellett összerakni, hogy még a fogaskerék áttételek is apró darabokban voltak a dobozban. A távirányítója is darabokban volt, amibe nekem kellett érintkezőket hajtogatnom, és drótokat forrasztgatnom. Még a lánctalpakat is nekem kellett összevarrnom! Mint ahogy az a játékokkal történni szokott, az említett modell sajnos már rég az enyészeté lett.

   A tank elejéből kilógó apró karocska funkciója, hogy megállítsa a hajtóművet. Ha felfelé húzzuk, akkor belül megfékezi valamelyik alkatrész forgását. Persze a gravitáció - lett légyen a karocska súlya bármily csekély is - idővel lenyomja a kart.
   Ilyenkor (általában az éjszaka közepén) minden látható ok nélkül szokott a tank leugratni a polc széléről. Persze a meglepetésszerű támadás az igazi, de akkor is a bagoly köpje ki a szőrösebb részeit annak, aki ezt a megállótó kart így alkotta meg!

   Ha nem volna itt a lokátort forgató mechanika, akkor a felső rész teljesen üres lenne. Ez kérlek annyira bóvli, hogy ezt még csak dörzsáttételnek sem nevezném! Működése szerint a fekete karika időnként hozzáér a néhány képpel később látható fehér hengerhez, ami aztán ilyenkor ugrálva odébb döcögteti a radar ernyőjét.

   Ez itt a géppuska belső része. A balra látható kiálló valami pedig egy darabka tűzkő. Mikor megy a tank, olyankor szikrázik a cső, amitől aztán gyermekszemmel nézve egy kicsit olyan, mintha épp lőne. A tűzkő (mint anyag) valamiért mállik, s ilyenkor megdagad. Mivel a tűzkő bele volt szorítva a géppuska műanyag rúdjába, azt idővel kettétörte. Most persze moroghatnék a folyton széteső világon, no de mégis ki tervez egy vásári gyermekjátékot az örökkévalóságnak?

   Ha az örökkévalóságig nem is, de néhány napig azért rendben működött, csak aztán egyszer óvatlanul túlhúztam. A "néhány napig működött" kifejezés konkrétan azt jelenti, hogy hiába voltam gyereknek már egy kicsit nagy, én attól még igenis jókat játszottam vele. Húszon túl ez azért már... No de bárhány éves is legyen az ember, akkor is csak egy nagy gyerek marad. Szerintem addig jó, míg ez így van.

   Ez egy tipikus lemezárú gyári rögzítési mód. Ezt tanultam meg először oldani. Gézukának (ez lennék ugye én) csak tiszta fém lendkerekes Warszava taxit volt szabad venni, mert az jól bírta a kiképzést, ami már akkoriban is a szétszedést jelentette. Mert ugye mi érdekes is van egy lendkerekes autó tologatásában, mikor azt mindenki tudja csinálni...

   Két lemez között egy rakat fogaskerék, vagyis éppen olyan, mint mondjuk egy vekkeróra. Amúgy órát is sokat szedtem szét, mert mindig kaptam boncolnivalót a szomszédban lakó Bor bácsitól, aki amúgy órás volt. Ej micsoda vad idők voltak... Már úgy értem, hogy akkoriban engem még senki sem féltett, hogy lenyelem az apróbb részeket.

   Na itt a hiba! Konkrétan le van szakadva a felhúzó tengelye a racsniról. Mivel jól látható forrasztási nyomok vannak rajta, ezért teljesen egyértelmű, hogy már korábban is jártam itt. Ebben az az érdekes, hogy egyáltalán nem emlékszem rá...

   A tengelyre eredetileg rá volt szorulva a tűzkövet szikráztató érdes felületi kiképzésű kerék. Vagyis ezt a részt nem én szedtem szét, hanem ez csak úgy egyszerűen magától esett szét.
   Itt amúgy kb. nulla fizikai erőkifejtés van. Ráadásul annyira sokat azért nem játszottam ezzel a tankkal, hogy az számottevően megterhelje a két anyag közötti mechanikai összeköttetést, minek okán felmerül az a nyilvánvaló kérdés, miszerint: Vajon hogyan tudta az a kerék kikoptatni maga alatt a tengelyt?

   Mivel ez látszott a legegyszerűbb megoldásnak, ezért egy darabka - a két anyag közé fűzött - befőttes gumival hárítottam el a problémát. Nem részletezném, hogy mit szerencsétlenkedtem össze, mire sikerült újra összeállítanom az áttételt.
   Mondjuk igazán készíthettem volna a folyamatról egy time lapse videót, amin aztán kárörvendhetnél, amint épp többször is egymás után szétesik a kezemben az egész miskulancia. De most már sajnos késő, talán majd legközelebb...

   A befőttes gumi rögzítés egy egészen picit kilóg, de még ez az egészen kevés is bőven elég volt ahhoz, hogy megállítsa az amúgy sem valami erős motort. A képen látható a fékkar működése is. A karocska belső vége excentrikus, ami ha a kart felhúzzuk, akkor nekiszorul a tengelyvégnek. Tulajdonképpen működik, csak néha magától elereszt. Ez persze csak egy játéktank, ezért egy általa elkövetett apró nem várt támadásból még nem lesz háború.