Hi Fi - deluxe zsebrádió
(már csak a neve miatt is)

100, vagy tán 200 forint lehetett a piacon. Nekem mint azt tudjuk, ez a két dolog már
elég is a vásárláshoz. Már úgy értem, hogy olcsó legyen, meg rádió is.
Pedig hallottam ám elsőre, hogy zörög benne a belseje.

A lyukak nem gyáriak. Céljuk bizonytalan, de kitalálható. Egyrészt az olcsóbb üzem okán
volt szokás lyukakat fúrni a hátlapra. Ezeken át jött ki két vastagabb kanóc a rádió hátához
gumizott két zsebtelephez. Másodsorban valami idegen dolog volt hozzácsavarozva a rádió
hátuljához, például valami nagyon oda nem illő teleptartó. Harmadsorban maga a rádió
hátulja volt odacsavarozva valamihez, ami tipikusan egy autó műszerfala. Manapság
szinte hihetetlen, hogy régen miket képesek voltak beszerelni az emberek az autóba
autórádió címszó alatt, mivel olyat nem lehetett kapni, vagy ha volt is, drágán adták.
Például a Camping rádióhoz volt autóbeépítő keret. Egyszerűen csak bele kellett tolni
a táskarádiót, és máris autórádió lett belőle. Vagy például a 80-as években annyira nem
volt még szokásban, hogy magnó is legyen az autórádióban, hogy külön volt e kettő.
Molnár Jóska kollégámnak olyan szögben állt a Barkasban a külön autómagnó
a műszerfal alatt, hogy ha megnyomta a kazettakidobó gombot, akkor
a kazetta átrepült az ülések fölött a raktérbe. Sajnos ezt a kis kék
szörnyűséget már nem tudom megmutatni, pár éve kidobtam.
A rádió meg hongkongi gyártmány, de nem túl feltűnően.

Nincs benne a füles csatlakozója, de ezt én is ki szoktam szedni. (de minimum kikötöm)
A hangerő gomb meg ferdén áll. No de mit akarok ennyi pénzért?

Alapjaiban véve ezért a feliratért vettem meg. A high fidelity magas hűséget jelent.
Persze jelen esetben a feliratnak semmi köze a rádió hangminőségéhez, hiszen legfeljebb
magának a rádiónak a hűségéről lehet szó. Úgy értem, mint hűséges társ. A "deluxe" sem
jelent semmit. Vagy legalábbis semmi olyat, aminek köze lenne ehhez a rádióhoz. Ez egy
teljesen hétköznapi kisrádió. A 8 tranzisztor is kamu, mert ez a készülék csak 6 tranyós.
Persze benne van a dobozban a másik két tranzisztor is, de csak diódának van bekötve.
Ez egy bevett / bevált vevőcsalogató fogás volt annak idején a távol-keleti gyártóktól.

Vakon tekint ránk az állomáskereső ablaka.
Ez nem fényképezési hiba. Valóban nem látszik az állomáskereső forgatógombjának felirata
a picinyke ablakon keresztül. Mégpedig egyszerűen azért nem, mert túl mélyen van.
Vagyis ott vannak a számok, csak nagyon be kell hozzájuk nézni a lyukon.

Mi ez? Szélforgó? Az. De mit keres egy zsebrádió elején? Persze nem mindegy?
A lényeg az, hogy szép!

Kicsit hiányosnak látszik, és az is. Szerencsére nem alkatrészek hiányoznak
az apró lyukakból, csak a panelt helyén tartó csavarok a nagyobbakból.

Tulajdonképpen nem is szedtem szét.
Ez a rádió egyszerűen elébem jött. Vagyis se szó se beszéd, kiesett a belseje.

Nincs eltörve, teljesen épek a csavarok helyei az előlapban.
Mindez annyit tesz, hogy már járt itt előttem valaki.
Ritka ám a nem piszkált rádió, mint a szűzlány!

A hangszóró épp annyira lapos, mint a készülék (valószínűsíthető) hangja.
Akkor ennyit mára a Hi-Fi-ről...

A lengőcséve kivezetése egyszer már elszakadt. Forrasztott, ragasztott a drót.

A teleptartóban a megszokott trutyi nyomai...

A rádió panelja még a békésebb, nyugodtabb, helypazarló időket idézi. Az alkatrészek
már elég aprók, de ettől függetlenül nincsenek összezsúfolva, hanem szép komótosan
szét vannak szórva a panelen. Gondolom a jobb eladhatóság kedvéért valamivel ki
kellett tölteni a dobozt, és az egyszerűség kedvéért a panel lett nagy. Csak nem
lehet úgy, hogy picike panel az egyik sarokban, másikban meg nagy üresség!
Már eleve azért sem lehet üres hatása a doboznak, mert azoknak a típusú
rádióknak, melyeknek nincs különálló teleptartó fedele, (vásárláskor)
belenézéskor látszik a belseje. Üres dobozt meg nem lehet eladni.

SANYO feliratos tranzisztorok, girbegurba lábú ellenállások. Az a pletyka terjedt ezekről
a rádiókról, hogy azért áll bennük minden ferdén, mert ahogy a dzsunka (csónak)
ringott a vízen, úgy álltak be az alkatrészek. Vagyis távol-keleti kikötőkben
lapátolták őket össze, aprócska hajókon. Meg még olyat is meséltek, hogy ezeket
tengerészek szerelték össze, unalmukban a hosszú úton. Az igazságot meg ki tudja...

Érdekes a fóliás oldal. Kicsit úgy néz ki, mintha én rajzoltam volna a maratási
mintát filctollal. A forrasztások is igen amatőrnek látszanak. Persze lehet,
már valaki újrapacázta az egészet. Legalábbis van egy ilyen érzésem.
Meg olyan is, hogy ez nem az eredeti, hanem egy annak mintájára
újragyártott panel. No, majd egyszer én is elkövetek egy ilyet.

Maga a panel semmiféle felületkezelést nem kapott maratás után. A kilátszó rézfólia
igencsak oxidos, és szinte alig látszik a valamitől elrohadt gyantától.

Gondoltam próba, és betoltam négy akkut a tartóba. Persze a rádió meg sem mukkant.
Mondjuk mindegy... Nem megyek a Dunának egy a polcomon ülő beteg zsebrádió
miatt, de azért legalább kattanhatott volna. Kiszedtem az akkukat, rákötöttem
a rádiót a tápomra. Evett vagy 100 milliampert. Ez rengeteg áram egy
ekkorka rádiónak! Itt valami komolyabb baj van. A baj az, hogy
fordítva van bekötve a teleptartó. Persze, most már hiába
is fordítom vissza a drótokat, nem szólal meg...

Illetve a hangfrekvenciás erősítő jár, kapok búgójelet a hangerőszabályzó középső lábán.
A rádiófrekvenciás rész viszont teljesen halott, pedig úgy ránézésre minden rendben.
Például nincsenek leszakadva a ferritrúdon található tekercs lábai a panelről.

Itt viszont már baj van. Az a felálló drótdarab, a demodulátor dióda egyik lábáról jön.
Nem tudni mi célt szolgált. Nem a dióda (illetve kamu tranzisztor) hosszúra hagyott
lába, hanem egy pluszban beforrasztott drótdarab. Ilyenkor szokott magával
ragadni az érzés, hogy ez a rádió szegénykém már nem fog feltámadni.

Így van jól. Vagyis valaki összecserélte a panelről jövő vezetékeket.
Már persze csak akkor, ha tartjuk magunkat ahhoz, hogy a piros drót a pozitív.

Félretoltam a rádiót az asztal sarkára, míg a doboza megszárad. A rádió mögött látható egy
darab kábel, amit a raktári selejtes dobozból oroztam el fél éve, hogy az nekem kell.
Amúgy tényleg kell. Mármint dolgozni kell vele. Le kell rövidíteni, majd vissza
kell vinni a melóhelyre a táskába. Ez annyira bonyolult, hogy inkább erőt
vettem magamon, és megkerestem az elveszettnek hitt Krone kábelem.

Hiába a lelkesedés, ha egyszer az asszony rádiójavítás helyett, botmixer reparálást rendelt.
Még jó, hogy egyszer már szétszedtem, így csak meg kell lesnem a képeket, hol nyílik.
Most sem volt semmi baja a mixernek, csak a tengelye kezd benőni az évek alatt
szépen lassan beleszivárgó ételmaradéktól. Vagyis nem kell vele csinálnom
semmit, csak minden használat előtt meg kell tekergetni benne a kést.

Leforrasztottam a panelről a drótokat, vagyis mégiscsak nekiálltam megjavítani.
Sajnos vaksi is vagyok, meg nem is látszik a barna bakelit lemez alapon az oxidált rézfólia.

Gondoltam lemosom a buggyant gyantát a panelról denaturált szesszel.
Szebb lett mint volt, de nem sokkal...

Ez a megoldás azért jó, mert javításkor sokat fogom forgatni a panelt, könnyen letörnek
a helyükről a drótok, de így már nem. Még ilyen randa egy mondatot...
A lényeg, hogy a vezetékek úgy vannak ráforrasztva
a panelra, hogy előtte át vannak bújtatva egy
lyukon. Ettől mozgatáskor nem ott mozog
(tőben), ahol a leginkább hajlamos letörni.
Ekképpen megoldva örök élet, meg két nap.

Mennyi rengeteget dolgoztam már a Miniplexszel...
Ehhez képest most először fúrtam bele az ujjamba. No nem mintha vágytam volna rá.
Mondjuk nem is ünnepeltem meg.

Gondoltam legyen. Nekiállok és kipofozom. Vagy legalábbis nekifutok a feladatnak.

Íme a hiba. A diódán nem jut át a jel, mert szakadt. Gondolom a fordított polaritással bekötött teleptartó,
és a dióda lábára forrasztott, hol ide, hol meg oda nekinyomott drót megtette hatását.

Ezen nem fog múlni, mert diódából van itthon bőven.

Mint az jól látható, eredetileg a demodulátor diódája valóban egy kamu tranzisztor volt.
Innen aztán elszabadult a pokol. Műveltem én ezzel a rádióval mindent! Például
az derült ki, hogy az RF fokozatok tápszűrő kondenzátora rövidzáras lett.
Gondolom a fordított tápfesz ölte meg. Cseréltem a kondit, de semmi.

Bevetettem a woblert, de már a demodulátor diódához tartozó KF tekercsen sem jut át a jel.

Végül berágtam, kiszedtem a KF-et, felvettem egyszerre a kettes és a hármas szemüvegem,
és akkor ezt láttam. A nyilakkal jelzett két drótvégnek össze kéne érnie. Ez a KF olyan
pici, hogy kb. 1x1x1 centis, vagyis amit a képen látunk, az egy centi széles.
Ez nekem annyira pici, hogy sajnos leginkább csak így utólag látom.

Addig kínlódtam, míg sikerült összeforrasztanom a drótvégeket. Valószínűleg a KF-en
átfolyó nagy áramtól pukkant el a drót. No de ha a drót elpukkant, akkor vajon
mi maradt a tranzisztorból? Hát nem sok... Ráadásul a KF sem igazán élte
túl, nem csak szakadt lett, hanem rövidzáras is. De még nem adtam fel.

Újra kivettem a KF-et.

Előkaptam az RF tekercsek feliratú dobozom, és jól beletúrtam.

Találtam is megfelelő (vagy legalábbis annak látszó) trafót.

De hiába forrasztottam be, ugyanúgy nem jutott át a jel a KF-en.
Ez persze nem is csoda, mert ennek a KF-nek egyszerűen hiányzik a kimeneti tekercse.

De valamiért még mindig nem adtam fel. Talán mert úgy derengett, hogy kell még lennie
tekrencses doboznak a szobában. Igazam is volt. Bár nem doboz, hanem egy
egész fiók! Csak persze nem KF-ek vannak benne, hanem ferritek.

De még mindig nem adtam fel, hanem tovább túrtam, és meg is találtam ezt a dobozt.

Ez aztán a Kánaán! És akkor mégiscsak az lett a vége, hogy feladtam. Ráment az egész
délutánom, bár nem panaszkodom. Jól eljátszottam a pákával. Ez a rádió, ez egészen
egyszerűen nem akarja, hogy feltámasszam! Elég öreg már szegényke, gondoltam
nem kínzom tovább. Meg bevallom, kicsit jól is esett, hogy azt mondhattam:
Nem és kész! Nem leszel megjavítva! Mert ugye munkahelyen ilyet
nem szabad, itthon viszont nyugodt szívvel megtehetem.
Persze történtek közben dolgok. Például még
az is eszembe jutott, hogy egészen
egyszerűen kap a rádió egy
másik panelt.

Ott tartottam, hogy fogom magam, és visszafejtem a rádió kapcsolási rajzát.
Nem bonyolult, ráadásul szellősen szerelt, pár perc alatt meglettem volna vele.
Lesz majd olyan, hogy rádiót építek, de nem most, mert még túl sok a szétszedni
való anyag a tarsolyomban. Majd ha kezdek kifogyni. Akkor, talán...
Nem értem... Miért nem illenek ma össze a mondatok?

Mondanám, hogy legalább szép tiszta lett, de mikor nem is volt koszos.
Még annyi érdekesség, hogy a rádió panelja valami ritka masszív egy anyagból van.
Korabeli szörnyszülött egyszer forrasztós, egyből leválós panelekkel ellentétben,
meg sem kottyant, hogy hatszor cseréltem benne KF-et. Fel nem válna a fólia!

Ráuntam a vele való játszódásra, dísznek így is megfelel. Bevallom, végül még arra is
lusta voltam, hogy belecsavarozzam a panelt, meg a hangszórót. Feltettem a retikül
formájú és a Riga közé. Majd ha mind készen lesz, elrendezem őket normálisan...