Tojásszeletelő
(végre valami, amiben nincs áram)

Íme a mai alany. Ez nem egy szokványos tojásszeletelő, hanem egy un. normálisabb típus.
A Lidl-ben általában használható eszközöket árulnak, ezért ott vettem.
Persze Lidl ide vagy oda, ezzel melléfogtam.

Az utóbbi időben rendrakáson töröm a fejem. Persze nem is én volnék, ha csak úgy egyszerűen
a kukába hordanám a felhalmozott a lomokat. Én bedobozolom őket, majd a pincébe kerülnek.
Ez azért jó, mert ha mégis kell valami, akkor megvan. De nem szokott kelleni... Vagy mondjuk
 ott az a tudat, hogy nem dobáltam ki a megszerzett "kincseket", hanem csak elrejtettem őket.
Ez a két hatalmas doboz televan a polcok széléről leszedett (már majdnem leesik státuszú)
tárgyakkal. Az az érdekes, hogy miután két dobozt megtöltöttem, felnéztem a polcaimra,
 de én ugyan semmi változást nem láttam. Ennyit mára a rendrakási akcióm sikeréről...
A tojásszeletelő pedig azért nem került bele a dobozba a többi lom közé, mert
egyrészt vagy megjavítom, vagy ha ez nem sikerül, megy a kukába.

Dög nehéz egy valami, mintha rozsdamentes acélból volna. Gondolom azért,
mert abból is van. A tojást kifeszített acélhúrokkal vágná el. Persze nem
vágja, mert mint az a képen jól látható, az egyik húr elengedte magát.

Nem szálanként van a húr, hanem szépen befűzve egyetlen darabból. Vagyis nem tehetem
meg, hogy a piros nyilakkal jelzett szálat kivágom a sorból, mert akkor a többi húr is
azonnal elengedi magát. Nincs mese, szét kell szedni! Le kell tekerni a húrt,
majd ki kell egyenesíteni, újra kell fűzni, és össze kell szerelni.
No de lássuk, mi valósult meg ezen terveimből.

Eddig könnyen ment, csak alá kellett feszíteni a keretnek a csavarhúzóval.
Arra a következtetésre jutottam, hogy azért ment tönkre, mert gyári hibás volt.
Gondolom az elengedett húr vége nem volt rendesen megfogva. Vagy ott van még az
a lehetőség, hogy jó anyám nem csak a krumplisalátához való tojást tette bele, hanem magát
a krumplit is. A krumplit pedig néha még megfőzve is nehéz vágni, mert
egyrészt ragad, másrészt "akadós" részek is vannak benne.

Szerencsére a húrtartó fülecskék nincsenek lehegesztve.
Csavarhúzóval könnyedén nyithatók.

Ilyenkor jogosan merül fel az emberben a kérdés: Van-e visszaút?

Persze hogy van!
Igaz ami igaz, a húr jobban lóg mint eredetileg, ráadásul az összes, de legalább már tudom,
hogyan kell befűzni. Szóval már csak az van hátra, hogy ahogy eddig, csak most feszesen.

És akkor elpattan egy húr... Illetve, mivel egyetlen szálból áll az egész,
most jött el az a pillanat, ahonnan már nincs visszaút.

Olyan masszív kis szerkezetnek nézett ki. Igazán kár érte. Mi lenne, ha keresnék bele
új drótot? No de mi van acéldrótból? Mondjuk rugó. No de van-e itthon rugó?

Még ilyen hülye kérdést... Hát hogyne volna!
Mondjuk egy acélrugót visszaegyenesíteni dróttá, az érdekes mulatság lesz.

Persze minek egyenesíteni, ha egyszer van itthon teljesen szűz (feltekeretlen) rugóm.
Hogy konkrétan honnan származik, arra nem igazán van értelmes ötletem.
Mondjuk igaz ami igaz, nem az értelmes ötleteimről vagyok híres...

Arra azért rájöttem (mondjuk harmadikra), ha befogom a satuba a keretet,
akkor mindjárt feszesebbre tudom szerelni a húrt.

Kicsit girbegurba. Szerencsére nem vagyok kényes. Sosem szoktam a tojás határoló
oldalainak felületi egyenletességét, valamint párhuzamosságát
vizsgálni krumplisaláta abrakolás közben.