Tojásszeletelő
(végre valami, amiben nincs áram)

   Íme a mai napra kiválasztott boncalany. Ez nem egy szokványos tojásszeletelő, hanem ez egy un. normálisabb típus. A Lidl-ben általában használható eszközöket árulnak, ezért ott vettem. Persze Lidl ide vagy oda, ezzel bizony melléfogtam.

 

 

   Az utóbbi időben rendrakáson töröm a fejem. Persze nem is én volnék, ha csak úgy egyszerűen a kukába hordanám a felhalmozott a lomokat. Én bedobozolom őket, majd a pincébe kerülnek. Ez azért jó, mert ha mégis kell közülük valami, akkor megvan. De nem szokott kelleni... Vagy mondjuk ott az a tudat, hogy nem dobáltam ki a megszerzett "kincseket", hanem csak elrejtettem őket.
  
Ez a két hatalmas doboz tömve van a polcok széléről leszedett (már majdnem leesett státuszú) tárgyakkal. Az az érdekes, hogy miután két dobozt megtöltöttem, felnéztem a polcaimra, de én ugyan semmi változást sem láttam rajtuk. Ennyit mára a rendrakási akcióm sikeréről... A tojásszeletelő pedig azért nem került be a dobozba a többi lom közé, mert egyrészt vagy megjavítom, vagy ha ez nem sikerül, akkor megy a kukába.

 

 

Dög nehéz egy valami, mintha rozsdamentes acélból volna. Gondolom azért,
mert abból is van. A tojást kifeszített acélhúrokkal vágná el. Persze nem
vágja, mert mint az a képen jól látható, az egyik húr elengedte magát.

 

 

   Ebben nem szálanként van a húr, hanem szépen befűzve egyetlen darabból. Vagyis nem tehetem meg, hogy a piros nyilakkal jelzett szálat kivágom a sorból, mert akkor a többi húr is azonnal elengedné magát. Nincs mese, ezt tényleg szét kell szednem! Le kell tekernem a húrt, majd ki kell egyenesítenem, újra kell fűznöm, és össze kell szerelnem. No de lássuk, hogy mi valósult meg a terveimből.

 

 

   Eddig még könnyen ment, hiszen épp csak alá kellett feszítenem a keretnek a csavarhúzóval. Arra a következtetésre jutottam, hogy azért ment tönkre, mert gyári hibás volt. Gondolom az elengedett húr vége nem volt rendesen megfogva. Vagy ott van még az a lehetőség is, hogy jó anyám nemcsak a krumplisalátához való tojást tette bele, hanem magát a krumplit is. A krumplit pedig néha még megfőzve is nehéz elvágni, mert egyrészt ragad, másrészt "akadós" részek is vannak benne.

 

 

Szerencsére a húrtartó fülecskék nincsenek lehegesztve,
s egy csavarhúzóval könnyedén nyithatók.

 

 

Ilyenkor jogosan merül fel az emberben a kérdés: Van-e innen visszaút?

 

 

   Persze hogy van! Igaz ami igaz, a húr jobban lóg mint eredetileg, ráadásul az összes, de legalább már tudom, hogy hogyan kell befűzni. Szóval már csak az van hátra, hogy ahogy eddig csináltam, csak most feszesen.

 

 

És akkor elpattan egy húr... Illetve, mivel egyetlen szálból áll az egész,
most jött el az a pillanat, ahonnan már nincs visszaút.

 

 

Olyan masszív kis szerkezetnek nézett ki. Igazán kár érte. Mi lenne, ha keresnék bele
új drótot? No de mi van acéldrótból? Mondjuk rugó. No de van-e itthon rugó?

 

 

Még ilyen hülye kérdést... Hát hogyne volna!
Mondjuk egy acélrugót visszaegyenesíteni dróttá, az érdekes mulatság lesz.

 

 

Persze minek egyenesíteni, ha egyszer van itthon teljesen szűz (feltekeretlen) rugóm.
Hogy konkrétan honnan származik, arra nem igazán van értelmes ötletem.
Mondjuk igaz ami igaz, nem az értelmes ötleteimről vagyok híres...

 

 

Arra azért rájöttem (mondjuk harmadikra), hogy ha befogom a satuba
a keretet, akkor mindjárt feszesebbre tudom szerelni a húrt.

 

 

Kicsit girbegurba. Szerencsére nem vagyok kényes. Sosem szoktam a tojás határoló
oldalainak felületi egyenletességét, valamint párhuzamosságát
vizsgálni a krumplisaláta abrakolása közben.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.