WC lehúzó lánc csere
(remélem ez az utolsó cikkem WC témában)

Már csak annyi maradt hátra a vécé javításból, hogy szakadt a lánc. Na ez aztán
nem lesz valami nagy feladat! Vagy legalábbis a Jakab csap cseréhez, meg az
öblítő szelep újragumizáshoz képest remélhetőleg nem. Első lépésnek azt
ötleteltem ki, hogy elmegyek a boltba és hozok egy vekni kenyeret.

Esik az eső. Franc se megy ki ilyen szomorú időben.
Akkor az első fázist dinamikusan átlépem.

Áttekintem a feladatot. Nem szoktam ilyen tájolású képeket lőni, de majd görgetsz.
Konkrétan a szakadt lánc helyett, valami a csövön belül kell leérjen a lehúzóig.

Szerintem hagyjuk ki azt a részt, melyben azt magyarázom, hogy miért így néz ki,
mert úgyis lecserélem az egészet. Vagy ragozzam? Miért is ne? Hiszen erről szól
az egész szétszedtem. A lánc az olyan amilyen. WC lánc. Amivel a felső vége
be van akasztva a tartály lehúzó karjába, az igencsak vastag lakkszigetelésű
rézhuzal. Gondolom a legutóbbi javításkor ezt találta atyám alkalmasnak
a feladatra. A vécét pedig azért olyan nehéz lehúzni, mert az eredetileg
jó hosszan kilógó kart (karos emelő mint áttétel) apukám egy merész
huszárvágással (bár műszerész volt) megrövidítette. Ellenben a falon
kiképzett mélyedést már én követtem el a legutóbbi festés alkalmával.
Azért kellett, mert az előző megoldásban itt egy rugó volt. De hogy minek?

A lánc nem ér le a láncot rejtő cső végéig, hanem itt a vége egy hurokban.

A lehúzó ezen vége pedig - az eddig vázoltak tükrében - nem csinál semmit.
Apukámnak igenis voltak jó ötletei! Csak ez a láncrejtő cső nem tartozik
közéjük. Nem is értem, hogy honnan jöhetett ez a gondolat.
Most pedig már nem is tudom megkérdezni.

Például sokáig zörögtünk a lábasok fedőivel a konyhaszekrényben, aztán apukám
(20 év rákészülés után) megvalósította a spájzajtó belső felére szerelt fedőtartót.

A konyhai gőzt pedig egészen egyszerűen belevezette a kéménybe.

A kályha és a fal közötti résbe szekrényt épített a tűzifának, hogy legyen hol tárolni.
A szekrényke tetején fáskosár. Ebben lehet (háton) felhozni a tüzelőt a pincéből.
Mondjuk hiba is volt itt ott az öregem gondolatmenetében. Ilyen hiba például
a fásszekrényben látható felső polc. Jó húsz éven át a felső polcon tároltuk
 az aprófát, mígnem kreáltam egy polcot alulra. Ugyanis ha a felső polcon
van az aprófa, akkor minden egyes begyújtás alkalmával, a kihúzott
fapálcákkal együtt, csomó por és szálka hullik szét a szobában.

Mikor ebbe a lakásba beköltöztünk, akkoriban annyira nem volt pénzünk,
hogy még csillárra sem tellett. Ezt az igenis szépet apukám
készítette fadarabokból és egyéb hozzávalókból.

No de térjek csak vissza a vécélánchoz. Itt van elbújva az előszobapolcon
a többi lom között. Itt lakik már vagy fél éve! Tehát ahogy
szoktam, ezt a projectet sem kapkodtam el.

Ez ugyan nem az a régiféle, még szabadkézzel is szétszedhető fajta lánc.
De minek is? Ha egyszer láncot vágni van fogóm.
No meg ki boncolgat vécéláncot?
Meg ne mond!

Beleálmodtam a vécélánc projectbe egy kerítésfeszítőt. Miért is ne?
Szárnyaljon csak szabadon az a fantázia!

Fizikailag nem fér el, mert sajnos túl hosszú. Illetve ránézésre ugyan odafér, de ha
beszerelném akkor nem lehetne lehúzni, mert a kerítésfeszítő már nem fér bele
a csőbe. De sebaj! Ha egyszer beleálmodtam, akkor benne lesz, és punktum!

Kitekertem a csavarokat, de a láncot rejtő cső masszívan fent maradt a falon.

Persze csak a festék fogta oda. Kicsit megmozdítottam, ettől egyből le is jött.
Persze némileg a festék is, de erről most jótékonyan szó ne essék.

Andi megoldása a problémára, akarom mondani a lánc végére, egy
bordó színű filcből készült bojt volt. Mit lehet tenni? Az ő
barkácsolós készlete a varrós holmik irányába fajult.

Ez a munkapad egy áldás! Aki már borult fel hokedlivel fűrészelés közben
(a szerző többször), az tudja csak igazán értékelni az ezen eszköz
nyújtotta stabilitást. Ráadásul egyből satu is a szentem.

A satupad olyan a barkácsoló embernek, mint mondjuk fűrészlapnak a keret.
Valami egészen más érzés! A Terta rádió belsejét is meg fogom mutatni,
de ez a példány sajnos már tranzisztoros. Jobbról belóg a képbe egy
plitty-platty kapcsoló, amit viszont már be is mutattam. No
de elég mára a linkeskedésből! Tessék szépen
nekiállni dolgozni. Mármint nekem.

Mire észbe kaptam, hogy kéne egy videó amin a szerző fűrészel, már késő is volt.
Nem az a kérdés, hogy miért éppen 12 centit vágtam le a csőből!
Hanem az, hogy minek teszek fel ilyen hülye kérdést.

Megcsiszoltam a dugattyút (ami amúgy persze csak egy nehezék),
hogy ne adjon már ki magából mozgás közben reszelő hangot.

Apukám egy újabb zseniális ötlete. Mivel nem nagyon volt semmink, pénzünk
anyagra pláne nem, minden abból készült ami akadt a ház körül. Mint az jelen
esetben látható, a lomos polc a 90 fokban elfordított rácsos kiságyamból van.

A satu azért jött le velem a pincébe, mert van neki egy apróbb hibája. És akkor még
igencsak finoman fogalmaztam! A satu lényege, hogy valamire rögzítve van,
majd meg lehet vele fogni valami anyagot. Már az első lépésnél elakad
az ember a felhasználással, mert az asztalra felfekvő rész öntéshibás.
Konkrétan púpos. Vagyis nem simul rá az asztalra. Nem rögzíthető.
Legalábbis stabilan nem. Húsz éve ilyen, s máris elegem lett belőle!

Az kérem úgy van, hogy amennyiben épp a smirgli van a gépbe fogva, akkor egészen
biztos, hogy vágókorongra volna szükségem. És vice versa. Gondoltam veszek
még egy flexet. Az egyikben ilyen, a másikban meg olyan korong lesz.
Aztán rájöttem, hogy akkor mindig a másik gépet venném
elő elsőre, nem pedig azt, amelyiket épp kellene.

Jól halad a project! Ha nem is az aminek nekiálltam, de legalább halad.
Ha a WC lehúzó még nem is, de a satu legalább már jó.

Már a múltkor is az volt, hogy a pincében felejtettem a fotómasinát.
Pedig milyen látványosan elüt a csavarhúzóktól és a villáskulcsoktól...

Most - hogy így kiszaladgáltam magam - jöhet
a még reggel beígért hurkazsíros kenyér.

Kenyér?
Akkor legyen májgombóc leves.
(állította át a szerző gyomorműködését sebtében kényszeredetten)

Felhoztam a pincéből egy nagy doboz papírt tüzelni, majd jóleső érzéssel letettem ide.
A következő lépésemben szintén szerepelt a "jóleső" szó, de itt már
csak mint egy szerencsés kimenetelű baleset jelzője.

Néhány percig nem volt meg a lánc, aztán csak sikerült egy erőteljesebb
ajtómozdítással némi zörgéses helymeghatározó hangra ösztökélnem.

Egyesüljetek! Kiáltottam rájuk barátságosan.
Persze beszélhetek én ezeknek...

Ez a polc nem olyan ferde, mint ahogy ezen a képen látszik.
Ferde, csak nem olyan ferde. Mindegy...
Úgy is csak kulcskarika kell.
Meg persze két új doboz.

A lánc oly sebességgel idomult a csavarhoz, hogy nem volt időm közbenső pillanatot
megörökíteni. Amúgy volt már olyan szétszedtem projectem, ami konkrétan azért
nem került ki a webre, mert egészen egyszerűen elfelejtettem munka közben
fényképezni. Csak persze ilyesmivel nem dicsekszik az ember. Francba!

Kapott a dugattyú (mint vásárláskor én magam is egy
meleg pillantást a patikustól) egy kis vazelint.

Először úgy volt, hogy ezzel a kulcskarikával fogok csatlakozni a lehúzó karjához.
Szerintem ez igenis egy jó ötlet!

Azonban mikor megpróbáltam a helyére befűzni,
menten megváltozott a véleményem.

Ez viszont tökéletes! Csak persze hiányzik belőle valami rugó.
No de miért is lennének használható alkatrészek a dobozaimban?

Imígyen megfordítva a karabinert, a hiányzó rugót tökéletesen pótolja a gravitáció.

Az élet apró sikereinek is örülni kell.
Itt pedig teljes a siker!

Soha nem volt autóm. Akkor meg minek őrizgetek egy Zsigulihoz való kilincset?
Egyszer még biztosan jó lesz valamire...

Ő viszont nem jön velünk tovább.

Rohangálok körbe körbe. Szedem össze a szétszórt holmikat.
Ez a csipesz például mit keres a fürdőszobában?
Persze értelmetlen a kérdés, hiszen nálunk
a tárgyak konkrétan szanaszéjjel vannak.

Szerintem ma biztosan kiérdemeltem ezt a mutatós májgombóclevest.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.