OXFORD super de luxe kisrádió
(kicsi a bors, de ezer sebből vérzik)

Mikor átesek a légtisztító csoda dobozán, mindig azt mondom neki: Na most már
aztán tényleg te következel! Amúgy éppen így vagyok igen sok minden mással is,
amiket valami értelmes, vagy éppen értelmetlen okból illendő volna előrevennem.
Sorolhatnám őket akár napestig, de csak annyi volna az eredmény, hogy idővel
jöhetnék vissza beszúrni a linkeket. Szóval úgy gondoltam, hogy ma végre
feldolgozok valami igen régi adósságot. Nézegettem, egyre csak nézegettem
az alanyokat a polcon. A PDA kijelzője például már oly poros, hogy arra már
konkrétan rajzolni lehet! (van is rá firkálva egy virág) A ferde tetejű SANYO
deck pedig immáron fél éve hever a polcon, kissé már összerakva, azonban
nagyon útban. Erre fel mit választok? Hát persze, hogy azt a kicsinyke
rádiót ami tulajdonképpen nem is látszik. Pedig ott feszít büszkén a
kép kellős közepén. Gondoltam ráfogom a rumlit. Jöjjön akkor ma ő.

Ugyan van ennél régebbi kisrádióm is, de ez is a kezdetek szülötte.

Az előlap első sorában, vagyis mondhatni fő helyén van ráírva, hogy ez a készülék
6 tranzisztoros. Manapság persze már nem mérce, hogy mi hány tranzisztoros, de
akkoriban mikor ez a kisrádió épp slágertermék volt, akkor bizony még az volt.
Méghozzá annyira az, hogy egyesek még csaltak is vele! Cikkeztek a korabeli
rádiótechnikában a diódának bekötött kétlábú tranzisztorokról. No persze volt
a méretileg ehhez hasonló kisrádióknak egy un. "boy rádió" nevű változata is.
Ezekben nemhogy hat, hanem tipikusan csak két tranzisztor dolgozott. Ez a
készülék egyrészt jóval olcsóbb volt mint a többi, hiszen egy "normális"
szupervevővel ellentétben alig volt benne anyag. Másrészt rá lehetett
sózni a piacon a turistára, hiszen bekapcsolva teljesen jól hozta a
helyi adót. Persze normálisan csak azt. De ez már egy másik történet.
Illetve majd csak lesz egy másik történet, ha végre kezembe akad egy ilyen
két tranyós rádió. Visszatérve az épp aktuális alanyhoz, erre még az is rá van
írva, hogy nemcsak super, de ráadásul még lux is! Valami szuperlatívusz
jelző csak kell rá? Nem? De! Az OXFORD mint név pedig szintén jól
hangzik, bár a kisrádiónak valószínűleg semmiféle köze sincs a kiváló
egyeteméről híres angol városkához. Na haladjunk csak szépen tovább.

Az idő vasfoga itt hagyta nyomát. Kopott a festék, koszos a műanyag, foszlik a bőr.

Az elmúlt ötven év megtette hatását. A rádió széléről csendben pereg a műanyag...

Ellenben a valódi marhabőr (ezt mondja a felirat) jól bírta a kiképzést.
Kicsit feszegettem a két patentot a "Japan" felirattól jobbra meg balra,
aztán csak sikerült rájönnöm, hogy nem itt kell kinyitni a rádió ruháját.

Hanem oldalt, mégpedig a legnagyobb patenttal.
A többi gombocska ugyanis nem patent, hanem szegecs.

Mekkora csoda volt ez a rádió a maga idejében...
Menő volt, kinek egy ily szépség lapult a zsebében!

Mint azt az előbb már említettem volt, ha nem is elsőre, de rájöttem, hogy így nyílik.

Olyan szép fényes a hangszórórácsa, hogy a fényképezőm valósággal beleszédült!

Már úgy értem, hogy tisztára elvakította a csillogás.

Repedt, törött, elvált.

Kicsit hiányos is.

Mindenütt pereg a széle, de ezek a működést
egyáltalán nem befolyásoló szépséghibák.

Ez mondjuk már csúnya. Persze nem lehetetlen egy hasonló vastagságú
és persze anyagú műanyag lapból beszabni ide egy másikat,
de a francnak sincs kedve a fűrésszel koszolni.

Ekkoriban kezdett megváltozni a vélemény a japán holmikról. A hatvanas
évek előtt ugyanis ha valami japán volt, az nem jelentett semmi jót.

Ez egy teljesen korrekt felépítésű rádió. Persze épp csak annyi alkatrész van benne,
amennyi egy szuperheterodin elvű készülék normális működéséhez feltétlenül
szükséges. Ezt csak azért írom, mert természetesen lehet ennél alább is
adni, csak ekkoriban még nem volt szokás. Ha elkezdjük kiszedni
a készülékből a tranzisztorokat, akkor értelemszerűen először
a KF erősítés fogy el. A helyi adót ettől persze még jól fogja
venni a rádió, a távolabbiakat azonban már nem. Ugyanis
hiába ereszti szabadjára az AGC az erősítést, ha az már
nincs. Aztán ki lehet még spórolni a tranzisztorokat a
hangfrekvenciás erősítőből is. Ettől azonnal, illetve
az alkalmazható negatív visszacsatolás hiányától meg
fog nőni a torzítás. Ha "B" osztályú végfokozat helyett
(minimum három tranzisztor, két trafócska) "A" osztályút
építünk be (egy vagy két tranzisztor, egy vagy két trafócska),
akkor csökken az erősítés, és az üzemmód miatt megnő a fogyasztás.
Persze mindenre vannak trükkök, de akkor már jobb a kitaposott út, azaz
a bevált kapcsolási séma. Mit is akartam még mondani? Ja igen! Lemaradt
a füles csatlakozója. De az is elképzelhető, hogy a már letört részen volt.

9 voltos szárazelem való bele. Mondjuk kinek jutna eszébe betenni ide valami mást?
Már úgy értem, hogy nem szárazelemet. Az például egy kedves szokás volt, mikor
a felhasználók összekeverték a teleptartókat. Nem egyszer találkoztam ilyennel.
Tipikusan az eredetileg két ceruzaelemről működő kisrádiók szoktak 9 voltos
elemcsatlakozó papucsot kapni. Aztán persze, hogy olvadozik szegény
rádióban a végfok! Valamint gyanúsan gyorsan fogy ki az elem.

Minden kisrádió rákfenéje, a helyszűke miatt alulméretezett potméter.
Még ha van is másik, akkor sem lehet cserélni, mert nem csak be van
forrasztva a két szélső lába, hanem tipikusan oda is van szegecselve.
Kiszedni a helyéről, hogy a panel ép maradjon, majdnem lehetetlen.

A ferritrúd a jó helykihasználás végett lapos.
A felfüggesztése egyrészt féloldalas, másrészt alulméretezett.

A kisrádiók egyik legnehezebb alkatrésze a ferritrúd. Ehhez képest szinte minden
kisrádióban gyenge a rögzítése. Becsapódáskor (leesés) ez az alkatrész akarja
magát leginkább kiszakítani a helyéről. És ez nem holmi ígéret!
Mint az látható, meg is teszi.

A panelt a dobozban rögzítő egyik csavart látjuk, háttérben a demodulátor diódával.
Általában a házban szokott lenni a menet, amihez csavar fogja a panelt.
Itt viszont a házban van a csavar, amihez anya fogja a panelt.

Múltkor ráuntam, hogy mikor óráscsavarhúzóra (csőkulcsra, imbuszra, villásra) van
szükségem, valóságos expedíciót kell indítanom a felkutatásukra. Hiába tudom,
hogy a középső asztalfiókomban laknak, ha egyszer rútul ömlesztve vannak.
A probléma megoldására megálmodtam egy darabka fát, melyben három
hatalmas lyuk lenne. Aztán megláttam a boltban ezt a fából készült
névjegytartót. Ennyi elég is volt, hogy letegyek a terveimről.
Megvettem. Furkáljon lyukakat deszkába a rosseb!

Bármely részére is tekintek, mindenütt az látszik, hogy ezt kérem piszkálták!
Mikor régebben elém került egy ilyen, tipikusan rokontól vagy kollégától,
általában azt mondta a tulajdonos, hogy lehet csak az elem körül van
valami baj. De én ennyiből már tudtam, hogy aznap vagy KF-et
fogok tekercselni, de minimum újra kell kábelezni a rádiót.

A hangszórón átbucskázó fehér drót közepén az nem egy kötés, hanem valamiféle
égésnyom. A lényege (általa okozott hiba) az, hogy időnként hozzáér a hangszóró
fém részéhez, amitől (még ha nincs is bekötve sehová a hangszóró váza)
biztosan recsegni fog a készülék.

A kimenőtrafóknak (persze a fázisfordítóknak is) általában vastag drótlábuk szokott
lenni. Jelen esetben hajlékony vezetékek jönnek ki a trafókból, melyek egyrészt
a panelba, másrészt a pedig közvetlenül a hangszóróra vannak ráforrasztva.

Mint az imént láthattuk, lötyög a ferrit, ami a törött tartót elnézve nem is csoda.

A rádiónak szép fényes hangszórórácsa van. Ez nem csak egy dísz, de a hangszórót
is ez tartja bent a helyén. A rács fülecskéi a dobozon belül el vannak hajlítva.

Csak persze egyesek már rég letörtek.

És a kettesek, hármasok, négyesek, és még az ötösök is.
Még jó, hogy a masszív bőrtok összetartja a rádiót.

A meg sem szólaló kisrádiók hibakeresésének sorrendje nálam a következő.
Teleptartó (illetve csatlakozó), majd a teleptartóról jövő vezetékek,
majd a jelen képen is látható kapcsolós potméter kapcsolója.

Mint az látható, a kapcsolónak esze ágában sincs kapcsolni! Szerencsére
ez egy csipeszes áthidaló próbával könnyedén behatárolható hiba.

Konkrétan ezzel a variációval még nem találkoztam. Nem a kapcsoló kontaktus
a hibás! Tehát nem ott nem ér össze, ahol össze kell érnie, hanem a kapcsoló
álló tuskója nem érintkezik. Elengedett a szegecselés. Persze nem annyira,
hogy kiessen, illetve láthatóan lötyögjön a tuskó, hanem csak annyira,
hogy ne vezesse az áramot. Gondoltam fog ez menni! Elhárítok egy
két triviális hibát, s már jöhet a is rádiózás. Ha ezt így leírom
(persze gondoltam is), akkor biztosan nem így lesz.

Nincs kedvem mosogatni, ezért csak egy gyors
alkoholos törölgetést kapnak a gombok.

A ragadós kosz (zsír + por + szösz) nem vezeti az áramot. Ezért (s hogy ne recsegjen)
kipucoltam a potmétert. Most egy egészen egyszerű ellenőrzés következik.
Fogom a csavarhúzóm, s odabökök vele a potméter középső lábára.
Lehetőleg nem nullára letekert hangerőnél! Ilyenkor, ha a hangfrekvenciás
rész rendben van, a hangszóróból búgást kell hallanunk. Persze meg sem mukkan!

Eggyel odébbról viszont már igen. Az eggyel odébb jelen
esetben egy hangfrekvenciás csatolókondenzátort jelent.

Még tiszta szerencse, hogy bőven van belőle itthon pótlás.

Az Echo márkajelzésű szürke kondenzátor konkrétan teljesen szakadt.

Meg ez a szintén Echo felségjelzésű 10 mikrós is.

Valamint ez a tápfeszültséget szűrő 30 mikrós is. Ezen utóbbi hibáját általában abból
lehet felismerni, hogy gerjed a rádió. A végfokozat megrángatja a tápfeszültséget,
ami mint AM moduláció a tápfeszültségen keresztül visszajut az RF fokozatokba.
Ezzel már készen is van a visszacsatolás, s már sípol is a rádió. Sajnos a tulajdonos
általában ezt a visszacsatolós, kondi kiszáradós dolgot egyáltalán nem érti. Ilyenkor
jön a szerencsétlen KF-ek eltekergetése. Pedig amúgy igen egyszerű rájönni,
hogy kiszáradt az RF fokozatok tápfeszültségét hidegítő kondenzátor.
Ha felhangosítva kezd el sípolni a rádió, de halkan még jól szól, akkor
már meg is van a hiba. Persze a hiba elhárításához kell némi anyag meg
szerszám, s az azért valljuk be, nem mindenkinél akad az asztal fiókjában.

Már van is benne élet! Csak persze még nem szól. Ha rábökök a modulátor tekercs
kimenetére, egyszerre kezd üvölteni az egész éter. Ez a jelenség elég egyértelműen
a tekercs szakadására utal. Érdekes, hogy a huzal végét nem a forrasztás tartotta
a panelen, hanem csak a viasz. Gondoltam egy forrasztás, s már
készen is vagyok! Ja. Gondoltam...

Mivel nem szólalt meg a rádió, kicsit megmozgattam a drótokat. Az egyiknek nagyon
nem volt tartása. Konkrétan csak a cérna tartotta össze. Elég egy fura megoldású
ez a tekercs. Nem litze (sok kis vékony drót összefogva) huzalból van, hanem
csak a kivezető drótokra (pontosabban szólva melléjük) van tekerve
a rugalmasságot biztosítandó némi plusz cérna.

Fogtam, s mérgemben letéptem a tekercs másik lábát is.
Ha van miből pótolni, mit nekem pár mentnyi drót?

Márpedig van miből pótolni.

A ferritrúd másik végéről levakartam egy gombócnyi gusztustalan viaszt.
Ez fogja rögzíteni (némi páka odatolás után) az új tekercs meneteit.

Tegyük fel, hogy most untam rá a rádió javítására. Kihúzom a kábeleket a tápomból,
felkapom a pót asztallapot, majd egy könnyed mozdulattal betolom az ágyam alá.
Már lehet is levelezni, weblapot szerkeszteni, vagy mozizni. Ha meg újra rám
jön a barkácsolhatnék, csak előkapom a projectet ahogy eltettem, s már
 folytathatom is ott, ahol legutóbb abbahagytam. Jó ötlet volt ez a lap!

Ugyan nem véletlenül hívták ezeket a kisrádiókat sípládának, de ekkora torzítás
azért már egy kicsit sok! Addig-addig nézegettem a vezetékeket, míg végül
egyszer csak megleltem a megoldást. Ugyan kapcsolási rajz az nincs, de
ebben a kisrádióban nincs semmi különleges. Pont olyan, mint a többi.

Ahol volt a drót (vajon minek lett oda átkötve), ott torzít. Ahová átteszem
(ide való eredetileg), ott nem torzít. Mondtam már, hogy részemről
mennyire szeretem a találomra javítgató úgymond fusereket?

Ezt nem én találtam ki, hanem más rádiókból lestem el. (például Sokol) Ha a drótot
átdugjuk egy panelba fúrt lyukon, akkor nem fog leszakadni a vége a panelról.
Hogy is szakadna le, mikor nem ott mozog! Mondjuk alapesetben nem
mozog az a drót, tehát túlzott ez a megoldás. Ellenben amennyi
leszakadt drótvéggel a sors engem már összehozott...

Ez így már örök élet, s még két nap!

Ha így (szintén egy lyukon átfűzve) kötjük rá a vezetékeket a telepcsatlakozó
papucsára, ez a kötés is sokkal tovább fog tartani.

Egy igen régi probléma megoldását látjuk a képen. Előkapom a Miniplexet (kisfúró),
majd bedugom a tápomba a banándugókat. No de melyiket hova? Mivel mindkét
dugó fekete, nehéz eldönteni. Illetve nem is lehet, csak próbával. Már igen
régóta tervezem, hogy a pozitívra ráhúzok egy piros műanyag karikát.
Azonban most megvilágosodtam! Persze amilyen sötét vagyok, ez
már kifejezetten rám is fért. Kicsit bepirosítottam a banándugót
alkoholos filctollal. Még egy ennyire egy egyszerű megoldást...

Itt azért már egy kissé jobban belenyúltam a szerkezetbe. A hangszóró mágnesének
kivágott kerek lyuk peremén végigfutó fóliacsíkot három helyen is átvágtam.
Célszerűen a Miniplexszel, mert épp az volt kéznél. Az elvágott fóliacsík
által eredetileg vezetett áram útját egy kerülődrótra tereltem. Végül is
lett két szabadon felhasználható fóliacsík darabkám a panelen.
Ezekre forrasztottam át a kimenőtrafó szekunder tekercsének
végeit. Ezen a képen ők a fehér és a zöld színű vezetékek.

Majd a pluszba odafúrt két lyukon keresztül dugtam
a hangszóró irányába tartó új fekete vezetéket.

Mennyivel rendezettebben néz ki így, mint mikor először láttuk...

A lényeg, hogy ne legyenek mindenfelé lógó drótok, amit a rádió gazdája
nekiállhat igazgatni, mikor legközelebb kimerülnek a telepek.
Mondjuk ez a rádió az enyém, de ez most mindegy...

Ti már nem jöttök velünk tovább...

Mondhatnám, hogy a kora ellenére jól szól. No de mit számít egy kisrádiónál a kor?
Mondjuk idővel egyre több hibát jelent, de mint azt láttuk, ezek orvosolhatók.

És még a pót asztallap is jól vizsgázott.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.