Budapest rádió

A vonatkozó Kádár-könyv szerint „nagyszuper” készülék, a hatvanas évek elejéről.
A hozzám került (és addig a pillanatig szerencsésnek mondható) példány 1962-ben
készült. Esélytelen volt tovább élnie, bontásra vettem. Eredeti állapotban volt,
még csövet sem cserélt benne senki. Igaz, a megvételkor már nem működött,
de minden számomra lényeges alkatrésze hiánytalanul – és hibátlanul – megvolt.
A külcsín legfeljebb a „rendes iparos munka” kategóriáját érte el. A luxust, illetve
a „nagyszuperséget” az alábbiak jelentették: ellenütemű végfokozat két EL84 csővel,
ultralineár (segédrács-visszacsatolásos) kimenőtrafóval, szabályozható AM-KF
sávszélesség, hangregiszter (háromféle előre beállított hangszínkép), három
hangszóró. Az FM vétel, a varázsszem és a hangszínszabályozó, illetve
a fiziológiai hangerő-szabályozás már nem számított
akkoriban különlegességnek.

A felemás érzések már a skálánál kezdődnek.
A feliratok – bár magyarul kerültek az üvegre – fényt át nem eresztő festékkel készültek, így sötétben csak a festetlenül hagyott csíkok világítanak, a feliratok sajnos nem. Pedig minden, magára valamit is adó skálán a feliratok átengedik a fényt, mint pl. a nagyjából kortárs (lásd balra) Orion AR604-en.

A műszaki adatok között elgondolkodtató a teljesítményadat A két EL84 mindössze
7,5 wattot produkál, azt is 10% torzítással. A felhasznált 3 trióda + a 2 EL84
jó kezekben 10 wattot simán ad, ráadásul erre 1-2% torzítással is
képesek, akár még ultralineár trafó nélkül is.

Bekukkantva a kulisszák mögé kevés izgalomban van részünk, csak a szokásos
„csövesrádió-feeling” fogad. A látványt uralja a nagy ovális hangszóró.
Mellette az előlapon a hangregiszter kapcsoló. De miért került
át a hangfrekvenciás fokozattól legtávolabbi sarokba?
Alatta amúgy a forgatható ferritantenna látszik.

A sasszi bal oldalán az URH keverődoboz az obligát ECC85-tel. Középen a két
KF sávszűrő, utánuk egy EABC80-as cső, aminek használata már akkor
sem volt korszerű. Aránydetektornak a magyar készülékekben a
germánium diódapáros volt az általánosabb akkoriban.

Jobb szélén a két EL84 és a kimenőtrafó. Az ECC83-at nagyrészt takarja
a kimenő. Udvarias gesztus, hogy a hálózati trafót egyrészt külön
szerelték, másrészt pedig egyetlen dugaszos csatlakozó
oldásával szétválasztható a sasszi és a trafó.

Alul a szokásos káosz fogad. (okos emberek találták ki a nyomtatott áramkört,
az biztos) A kissé laza madzag a sávszélesség-szabályozót huzigatja a magas
hangszín gombjának tekergetésekor. A magas hangszín egyenlő nagyobb
sávszélesség és vice versa. Középtájon a hibás ki-bekapcsoló, aminek
mind a két ága szakadás. Akár ki, akár bekapcsoljuk! Szanaszét
szalaglábú ellenállások, papírhüvelyes kondenzátorok.

Balra középen tekercsek és fazék trimmerek a hullámváltó szerelvényen. Jobbra lent
pedig kettő is az egész rádió (gyár) szégyenéből. Ilyen ócska potenciométereket
gyártani nyilván csak alapos előkészületekkel lehetett. Volt korábban ilyen
készülékem, – eladtam, nem bontottam szét – abban is minősíthetetlenek
voltak a potméterek. Hazai gyárainknak ez jobban sikerült, mert képesek
voltunk akár egy 115A néprádióba is olyan hangerő-szabályozót tenni, ami
még ötven év után sem serceg, vagy ha kicsit mégis, attól még bőven használható.

Apropó papírhüvely! Elkót papírhengerben, bitumen
lezárással, azt hiszem korábban még sosem láttam.

Tipp-topp trafó! Rá van nyomtatva a kapcsolási vázlat, a huzalátmérő,
és a menetszámok is. Szép és jó, de vajon mivégre? Nem létezett
szervizutasítás a készülékhez? El nem tudom képzelni, hogy
egy gyári készülék transzformátorán mi értelme van
ezeket feltüntetni. Mondjuk utóhasznosításkor
kifejezetten jól jön, de hogy erre gondoltak
volna a gyárban, az azért erősen kétséges.

A vég kezdete: a sasszi kiemelve a dobozból. A csöveket már biztonságba
helyeztem. Ahhoz képest, hogy a hálózati trafó bonthatóan csatlakozott,
a hangszórók nem. Ahogyan a hangregiszter sem. Óh, ti konstruktőrök!
Kifürkészhetetlen útjaitokkal...

Mi lehetett az oka, hogy a nagy hangszóró lengőtekercsét excentrikusan helyezték el?
Hogy nehezebb legyen gyártani? (Bár nagy, a minősége sajnos nem különösebben jó.
Szabadon állva durva rezonanciája van 95Hz környékén, ebben a példányban
pedig a lengő is súrlódott a légrésben, amit azóta már orvosoltam.

Azért van oldalra téve a mágnes, mert így nagyobb lesz a hangszóró sávszélessége.
Tulajdonképpen igen, így van, de a bolgárokon kívül ezt még senkitől sem láttam.
(a szerkesztő megjegyzése)

Balra a varázsszem, amit olyan erővel szorított a rugósnak szánt hüvely, hogy
féltem eltörik, mire kiveszem a helyéről. (túlélte) A számokkal ellátott tárcsa
a ferritantenna irányát mutatta. A skála hátlapja egyszerű papír. Lendkerék
csak az AM állomáskeresőnek jutott, az FM-nek nem. Nyilván nem volt
neki hely ebben az apró dobozban... A skálahúrok meglepően sprőd
anyagúak, ennek ellenére mindegyik kifogástalan, még csak
ki sincsenek rojtosodva, és meg sem nyúltak.

Levéve a papírlapot, a forgó meghajtását látjuk. Bár műgyanta (nem hőre lágyuló
anyag), de a kerék rondán el van kajszulva. (már eredetileg is csámpás lehetett)
A forgókondenzátor fogaskerekes áttételt kapott, és gumiperselyes rögzítést.
A szűrő elkó teteje gyanúsan domborodik. Rámértem. Teljesen elvesztette
a kapacitását. Némi kifolyt elektrolit nyomát is meg lehetett találni.

Róka fogta csuka! A gombot a keretétől nem lehet levenni a tengelyről, a keret
csavarjait viszont részben takarja a gomb. Alig lehet hozzájuk férni! Az egész
készülék teli van hasonló idétlen dolgokkal. Sok az alu szegecs, és szerették
a megcsavart füles rögzítést is. Mindezek más alkatrészek által takarva, ill.
hozzáférhetetlen helyekre elrejtve. Mint manapság a gyártásbarát konstrukció.
Összerakni biztosan összelehetett, mert a gyárban megvolt a titkos sorrend. Javítani?
Alkatrészt cserélni? Az már nem volt egy leányálom! Pláne azért sem, mert minden
huzal alaposan rá lett hurkolva tekerve a forrasztófülekre. Ennél nehezebben
javítható, már csak a forrasztás helyett hegesztett kötésű készülék
lehetett. Ilyeneket a háború alatt az ónhiány miatt, illetve
Szovjethonban később is készítettek.

Az URH keverődoboz (tuner) belseje. Jól látszik a variométeres hangolás. A két
piros tekercs magját húzta le-fel a hangoló mechanizmus, ami itt is fogaskerék
áttételt kapott, és finoman jár. Mint gyakorlatilag minden korabeli (hazai)
készülékben, itt is egy ECC85 működött, egyik fele erősítőként GB
(földelt rácsú) kapcsolásban, a másik fele önrezgő keverőként.

A KF sávszélesség-szabályozó működése a következő: Egy csatolótekercset
közelít-távolít a sávszűrő primer tekercséhez. A csatoló (és nemcsak a csatoló)
tekercs vezetékei persze szabadon kolbászolnak, ami mindaddig nem baj, amíg
– szerencsétlenebb esetben – el nem törnek, vagy ki nem
kopnak egy élesebb hajlításnál.

A csöveket saját pecséttel jelölte meg a bolgár rádiógyár. A képen látható példány
egy Tungsram gyártotta ECC83. Mindezt nyilván azért, hogy meg ne szökjenek.
A szám fölött jól kivehető a gyári embléma (KB), ami a skálaüvegen is látható

A csövekről még két dolog jutott eszembe: A KGST saját jelölést adott a csöveknek.
Egy nem túl hosszú időszakban szerepeltek ezek az E70xx számok a rádiócsöveken.
Mivel a szokásos európai jelölés is olvasható volt rajtuk, a külön jelzésnek láthatóan
nem sok értelme volt, ha arra szánták, hogy az ellenség ne ismerje fel a csőtípust.
Hamar el is tűnt a süllyesztőben. (Efféle álcát korábban az angolok, illetve az
amerikaiak is használtak. Előbbiek a CVxxx, utóbbiak pl. a VTxx típusú
megjelölést, ahol az xx egyszerű futó sorszám volt.) A másik a Tungsram
csöveken szereplő meglehetősen titokzatos két karakteres jel. Ezen pl. I7.
Ez a gyártás dátumkódja, amit szerintem kívülálló sosem lett volna képes
megfejteni, mert a jelentését csak a beavatottak tudhatták.
Az I7 egyébként 1961 októberét jelenti.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.