Piros akkutöltő taxis Lacitól
(12 voltos)

Na most az úgy volt, hogy egyáltalán nem a ma bemutatott akkutöltőért indultam.

És még csak nem is a pincébe mentem, hanem a kertbe, mert
a konyhaasztalon lecserélt terítőt - amit egy alapos mosás
után a balkon korlátján helyeztem el - lefújta a szél.

Mondjuk először csak néztem, hogy mit dobtak ki már megint a lakók a kertbe, majd
kisvártatva rájöttem, hogy ez most én voltam. Illetve a szél, de ez most mindegy.

Ha meg már úgyis ott álltam a kertben, kezemben a megszáradt terítővel, akkor nem
hoztam vissza a lakásba, merthogy ezentúl nem ott lesz, hanem a pincei asztalra
szándékszom leteríteni. Ha meg már lent voltam a pincében, akkor gondoltam
felhozom a következő boncalanyt. Egy kicsit ugyan gondolkodtam rajta,
hogy nem történt-e meg ugyanez már tegnap is (amúgy de, hiszen
a nyitóképen ott ül az akkutöltő alatt a számtárcsa vizsgáló),
de végül úgy döntöttem, hogy legfeljebb lesz belőlük kettő.
Amúgy éppen így voltam a balra látható ventilátorral is,
mikor úgy éreztem, mintha egyet már hazahoztam volna.

Eredetileg ilyen sokan voltak, csak a szobaventilátort, a trafós dobozt, a szovjet
lemezjátszó erősítőjét, és a C64-hez való tápegységet már bemutattam.

Mint az előbb felsorolt kincseket, úgy ezt az akkutöltőt is taxis Lacitól kaptam.
Amúgy természetesen van neki rendes neve is. Mármint Lacinak, de az csak
akkor jut eszembe, mikor meglátom kiírva a postaládán. Na most szó sincs
róla, hogy úgy kaptam volna a töltőt, hogy jó! Laci még csak azzal sem
bíztatott, hogy javítható lenne. Valójában egyszerűen csak rám sózta
azokat a vackait, melyek már nem voltak jók semmire, illetve útban
voltak a pincei pakolászás közben. Én meg - amekkora marha vagyok -
természetesen elfogadtam őket. Azóta le is tiltottam magam az ilyesmiről.

A múltkoriban bemutatott hiányzó trafójú változattal ellentétben, ezen a készüléken
nem lehet változtatni sem a töltőáramot, sem a töltés feszültségét. Szóval ez csak
arra való, hogy ráakasszuk a kocsi akkujára, amit majd idővel szépen feltölt.
Gondolom ez már nincs így, mert ugye akkor nem kaptam volna meg.

6 amperrel tölti a 12 voltos akkut. Már ha nem tesszük ki az esőre.

Az apró műszer a töltés áramerősségét méri, míg a fura mód előlapon elhelyezett
biztosíték az akkutöltő, az akku, és persze a saját biztonságunkat is szolgálja.

Nehéz volt eldöntenem, hogy a műszert érdekesnek, vagy inkább ortopédnak
tituláljam. Valahogy nagyon bóvlin mutat a középen kidudorodó skálájával.

Ami az eddig is tudottakhoz képest plusz információ, az a tölthető akkuk kapacitása.
Azt írja, hogy 14,5-től 58 amperóráig. Azt mondjuk értem, hogy a megadottnál
kisebb kapacitású akkumulátorba ugyan ne akarjuk már 6 amperrel tolni
a töltést. No de mi oka lehet a felső korlátnak? Mondjuk igaz ami igaz,
a töltési idő. Már úgy értem, hogy ez a töltő egy nullára merült 58 amperórás
akkut képes reggelre teljesen feltölteni, hiszen 10 óra szorozva 6 amperrel,
az kitesz 58-at. Egy kétszer ekkora kapacitású akku nulláról
való feltöltéséhez meg kell neki egy egész nap.

Na most mikor már hiányoznak a csavarjai, vakon tekintenek rám
a gumilábak lyukai, illetve ilyen csúnyán megvan taposva
a doboz széle, az szerintem semmi jót sem jelent.

Ezek az apró széngombócok meg csak úgy egyszerűen kiestek a dobozból.

Ez bizony leégett. Először a biztosíték mehetett ki, amit valaki nagy
ügyesen a műszerrel együtt kikötött, hogy még csak ne is lássuk
a túlterhelést! Illetve mert épp így értek össze a vezetékek.

A túláramtól felmelegedett, s idővel le is égett szegény trafó primerje.

Ennek a műszernek mondjuk kutya baja sem lett, hiszen ez egy amúgy nagyszerű
ötlettől vezérelve, már eleve az árammérő söntből lett megtekercselve.

A trafó újratekercselésének esélyét nagyban csökkenti,
hogy még a gyárban összehegesztették a lemezeit.

Bár a működésnek nulla esélyét láttam, de attól még rámértem a trafó kimenetére.

Na most ha valamit ne csináljunk, már ha kedves az életünk, akkor az egy hálózati
trafó primer oldalának fogdosása! Az ember óvatlanul sorba köti magát a trafóval,
aztán csak áll ott meglepődve (már ha túlélte az esetet), hogy milyen messzire
sikerült a trafót elhajítani, pedig mint cél, eredetileg erről szó sem volt!

Na most az apukám által gyártott töltőkből az évtizedek folyamán egyetlen példányt
sem hoztak vissza azzal, hogy leégett, pedig azokat is éppen ugyanolyan sükebókák
kezelték, mint mondjuk ezt a szerencsétlent. Mondjuk apukám töltőihez járt egy
külső sönt, amivel egyrészt a töltőáramot lehetett szabályozni, másrészt viszont
korlátozni is. Vagyis az öregem töltőjének meg sem kottyant, ha valaki otthagyta
a garázsban bedugva, bekapcsolva, az akkukapcsokat rövidre zárva. Olyankor fűtött
a sönt, mintha az lenne a dolga. A trafónak meg esze ágában sem volt leégni, hiszen
úgy lett méretezve, hogy bőven elbírja a sönt maximális, vagyis rövidzárási áramát.

Na most ami a trafó primer kivezetései között látszik, úgy a kép közepétől egy kicsit
lefelé, az egy a tekercselésbe épített hőbiztosíték. Szóval ezt a trafót ennyire
leégetni csak akkor sikerülhetett, ha valaki még azt is átdrótozta.

Íme a szétégett primer tekercs - immáron a trafót a helyéről kivéve - alulnézetből.

25x25=625 Ha ezt megszorzom héttel, akkor az jön ki, hogy ez a trafó 43 wattos.
Legalábbis apukám azt mondta, hogy egy hagyományos felépítésű lemezelt
vasú trafó minden egyes négyzetcentiméterén 7 wattot lehet átvinni.
A 12 volt szorozva 6 amperrel, az 72 watt, ami ennek a trafónak
valahogy nem jött össze. Én a részemről Apukámnak hiszek!

Ahogy ezt a trafót nézegettem egyszer csak elszabadult a "mi lenne ha" gondolatsor.
Mert ugye mi lenne, ha ezen gyakorlatoznék egy kicsit a flexhez vett állvánnyal?
Kivághatnám belőle az összehegesztett részt, és akkor hozzáférnék az amúgy
teljesen hibátlan szekunder tekercseléshez. Mondjuk az persze jó kérdés,
hogy minek nekem olyan vastag tekercselőhuzal, de ezt most inkább
hagyjuk. Aztán ott van még az a másik lehetőség, hogy fogom ezt
a dobozt, a múltkor boncolt másik töltő kábeleit (mert azon még
megvannak a krokodilcsipeszek), majd előtúrom azt a trafót,
amit a múltkor találtam, mikor apukám dobozait néztem át.
Összerakhatnék belőlük egy működő töltőt. Csak ugye minek?
Hogy mint a többi kincsem, ez is álljon a polcon kihasználatlanul?

Mert ugye nincs is autóm. Mint ahogy ennek a műszernek sincs már
jobb oldali tartópöcke. Elérett a műanyag, s mikor kitoltam
a műszert az előlapból, azonnal lepattant a helyéről.

Ez már egy félórával későbbi kép, melyen az látszik, amint az akkutöltő időközben
elmosogatott (ezt minek csináltam) alkatrészei a tavaszi hóesés elől beszedett
virágok közt száradnak, míg az akkutöltő meg nem építése a lelkemen.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.