Tartalék bicikli
(ki helyett sajnos szét)

Ez itt a tartalék biciklim, mely mögött egy Simsont, valamint egy hordozható
fénymásoló gépet rejtegetek. Már úgy értem, hogy utóbbi kettőt magam elől, de
azt oly sikeresen, hogy immáron hosszú idő óta, jó ha néhány évente odébb teszem
őket. Mondjuk a kipofozandó biciklivel sem igazán történt eddig semmi érdemleges,
ha csak azt nem vesszük annak, hogy időnként, mikor épp nincs kedvem defektet
szerelni (amúgy általában nincs), akkor elcsenem a kerekeit a másikba pótlásnak.
Terveim szerint ezt a bringát szétszedem. Illetve ez azért nem ennyire egyszerű,
mert nem ez volt az eredeti elképzelésem, hanem az, hogy előbb összeszerelem,
illetve pótolom a hiányzó alkatrészeit. Már vettem is hozzá fékkarokat, akad egy
rakat új bowden, meg sárvédő, illetve megkapná a másik bicajról leszerelt pedálokat
és hajtókarokat. Mikor mindezzel megvagyok, és már rendben működik rajta minden,
na akkor szedném szét! Lefesteném a vázát, kiegyengetném az elgörbült dolgokat.
Kapna a rozsdásak helyett fényes csavarokat. Ennek így első ránézésre nem sok
értelme lenne, hiszen ez a bicikli legfeljebb arra az időre kell, míg a másikat
kipofozom. Mivel annak legtöbbször csak valami egyszerűen orvosolható
defektje van, így erre a gépre nem sokat lenne szükség. Mivel ekkor
még képtelen voltam eldönteni, hogy mi is lesz pontosan, így
nekiálltam a szokásos mellékszálak kifuttatásának.

Ilyen mellékszál például a félbehagyott csavarválogatás közepébe hajított
LED-es pilács burájának sziloplaszttal történő visszaragasztása.

Hogy míg megszárad is legyen valahol, betekertem ide. Illetve ezzel egyben
tesztelem is, hogy mennyire bírja az áramkörből kiesett LED-ek nélkül.
Jelentem egészen jól bírja, legalábbis meg sem kottyant neki
az a néhány óra, míg keringtem itt körülötte.

Na most ahogy a barkácsolt LED-es lámpa, úgy ez a szétszakadni készülő gumi
sem valami bizalomgerjesztő. Bár kifejezetten magas a tűrésszintem, de ennek
a rettenetes állapotú külsőnek azért már sikerült megütnie azt a mértéket,
hogy vegyek helyette a boltban egy másikat. Aztán persze hetekig
nem cseréltem le, de ez már egy másik történet...

Na most ez nem az a gumi, hanem ez már egy még annál is újabb, mert miután
a szétszakadni készülőt kicseréltem a hátsó keréken, úgy döntöttem, hogy
kap az első kerék is egy új gumit. Hogy aztán ennek mégis mi köze
van a tartalék bicajhoz, az persze majd mindjárt kiderül.

Már ha nem állok neki inkább összehozni ide egy kerti szerszámtartót. Hogy ezt
meg minek, mikor már van nekik egy ilyen bájos kis polc? Nos azért, mert
teljesen mindegy melyiket fogom meg, akkora lelkesedéssel jön vele
a többi is, hogy azt már komolyan kezdem unni. Mondjuk még
a szomszéd pincébe való szerszámtartó sem készült el, szóval
akad itt ennél azért fontosabb feladat is. A fontosság persze attól
függ, honnan nézzük. Mikor odaát nem találok megfelelő fogót, akkor
az a fontos, mikor meg itt áll bele a lábamba a kisásó, akkor természetesen ez.

Na most végül is itt, vagyis ennél a résznél adtam fel azon tervemet, hogy ez a cikk
a tartalék biciklim kipofozásáról fog szólni. No persze nem a bal oldali hajtókar
görbeségének látványa roppantotta meg a kipofozásról szövögetett terveimet.

És még csak nem is a balnál is görbébb jobb oldali pedál, hanem az a szomorú tény,
hogy ezeket nem tudom lecserélni a másik bicajról leszedett, bár kopott, de amúgy
még teljesen egyenes példányokra, mert a hajtókarok tengelyvége eltérő. Na most
ez talán még nem lett volna akkora baj, de ami ezen a gépen van, arról sajnos már
hiányzik a menet. Leesni ugyan még nem esik le magától a hajtókar, azonban
meghúzni se lehet a csavarját annyira, hogy abbahagyja a lötyögést.
Gondoltam ha ennyire nem akar élni, akkor nem erőltetem.

Az ülést és a két pedált azért szedtem le róla, hogy lapos legyen a maradvány.
Ha ezek ketten nem állnak ki oldalra, akár még fel is akaszthatom a falra
a vázat. Gondolom már ebből is sejthető, hogy még mindig nem
jutottam el odáig, hogy kidobjam ezt a vackot.

Merem remélni, hogy nem lesz rá szükségem, de ha mégis, akkor jól fog jönni.
Addig meg bevágom a szomszéd pincéjébe, ahol eddig is volt. Ha esetleg
valaki rákérdez? Letagadom! Ez nem az enyém, mert az enyém piros!

Mondjuk ha vennék hozzá a kukáspiacon egy új középtengelyt...
De nem. Ez annyira erőltetett, hogy nem lesz belőle semmi.

A váltója például még jól jöhet tartaléknak. Mondjuk a másik gép ezen részével
még soha semmi bajom sem volt, szóval mint ahogy ez az egész bicikli, úgy ez
az elképzelésem is meglehetősen erőltetett. Na most az erőltetésről annyit,
hogy ezt a gépet vagy valami egészen eszement módon használták, ami
egy hölgytulajdonos esetében nem különösebben valószínű, vagy
egyszerűen csak arról van szó, hogy ez a gép, na ez bizony
szar anyagból van. A hajtókart tartó csavarról elfogyott
menetet korábban alaposan megszemlélve, részemről
az utóbbi verzió mellett voksolok. Ez egy ócskaság.
Ez nem is igazi, hanem csak egy Patyomkin bicikli!

Már majdnem vissza akartam lazítani a kormányt, hogy ne álljon keresztben,
mikor is rájöttem, hogy mivel már nincs, és valószínűleg nem is lesz benne
többet a kerék, így már nyugodtan keresztbe fordíthatom a kormányát.

Na most ide, vagyis a biciklis polcra semmiképp sem fér be. Ráadásul nemcsak
a tartalék bicaj maradványa, de a melegtartaléknak mindenképp megtartandó
kerekei sem. Pedig a múltkor, mikor végre sikerült visszaszereznem a más
egyéb kacatjaimtól ezt a zugot, akkor még azt hittem, hogy majd milyen
jó lesz ide pakolni. Mivel amit itt láttam, az nagyon, de nagyon nem
tetszett, nekiálltam kirámolni a nem feltétlenül idevaló lomokat.

Ez például egészen biztosan nem biciklialkatrész! De annyira nem, hogy
nem is értem, hogy milyen úton módon kerülhetett be a szekrényébe.

Na most az úgy van, hogy ahányszor csak kinyitom ezt az ajtót, olyan alkalom
még sosem fordult elő, hogy le ne fejeltem volna! Mint az sejthető, ez most
is megtörtént. Még el is gondolkodtam rajta, hogy valószínűleg úgy járnék
jobban, ha tegyük fel ragasztanék egy csík szivacsot az ajtó alsó szélére.

Az ott balra egy 28-as kerék, valamint az imént látott polcból kiszedett, négy darab
málló félben lévő 26-os külsőgumi. Gondolom már ennyiből is sejthető, hogy ide
már csak olyan dolgokat pakolok, amiket akár ki is dobhattam volna. Kivéve
mondjuk a Simson, meg a benzinmotoros fűnyíró motorja, melyek közül
az utóbbi talán megérdemelne egy szétszedtemet. Illetve megérdemelni
biztosan megérdemelne, hiszen egy benzinmotor azért elég érdekes eszköz,
csak mivel kissé olajos, így a róla szóló cikkre azért még várni kell egy kicsit.
Na jó, bevallom. Titokban abban reménykedem, hátha kidobja helyettem valaki.

Mivel az én bicajom hagyományos patkófékes, ezért semmi szükség rá, hogy
féktárcsa díszelegjen a melegtartalékként félretett keréken. Ez itt amúgy
a hátsó kerék, amiről egyetlen mozdulattal sikerült lepörgetnem
a néhány hete próbából felszerelt féktárcsát.

Na most itt újra az a műveletsor következett, amit az utóbbi időben meglehetősen
sokat gyakoroltam. Ez abból áll, hogy megállok, körbenézek, felkapok valami
nem oda valót, majd elszaladok vele a helyére. Erről a képről, illetve
helyszínről, a biciklipedálokat sikerült elhelyeznem.

Na most ez az a valami, amivel az évek során leginkább meggyűlt a bajom. Ez egy
nagyon szép, fényes, konkrétan  vadonat új sárvédő készlet, amit a tartalék bicajra
vettem. No nem mintha annyira kellett volna rá, de épp le volt értékelve. Na most
ez a négy fényes valami, ez eddig még sosem volt hajlandó úgy elrendeződni
a lehetetlen fazonú zacskójában, hogy képes lett volna bárhol is stabilan
megmaradni. Vagyis tehettem ahova akartam, ez olyan undok, hogy
eddig még mindenhonnan kihullott! Gondoltam legyen meg ez is.
Kiszedtem a zacskójából, majd összefogattam őket kötegelőkkel.
No persze feltehetnénk a kérdést, hogy ezt miért nem még valamikor
öt évvel ezelőtt, vagyis közvetlenül a vásárlást követően tettem meg. Nos
azért, mert eddig még mindig úgy voltam vele, hogy majd mindjárt, de most
már aztán tényleg mindjárt felszerelem. Mivel már biztos vagyok benne, hogy
ez sajnos nem fog bekövetkezni, na most jött el az ideje az átcsomagolásnak.

Ugyan lehetne itt még nyerni - nem is kevés - helyet, de valami érthetetlen
okból kifolyólag ragaszkodom a robogómra való új és kopott gumikhoz.
Na most lényeg a lényeg, vagyis az, hogy a kipofozott tartalék kerék
már be is került a szekrénybe. Mondjuk ez még csak a hátsó kerék.

Az első kerékről nyitásképp le kell tekerni a szintén felesleges féktárcsát.
Azt hittem, hogy nagyon meg fogok vele kínlódni, de könnyen lejött.

Íme egy újabb részlet a tartalék bicikli műszaki színvonalából, melynek ismételten
sikerült nálam kivernie a biztosítékot. Mert ugye milyen dolog már, hogy így áll
egy felniben a küllőanya? No persze nemcsak ez az egy, hanem mind! Ezt
annak okán morogtam meg, mert ezeknek valaha az anyagba simuló
fejük volt. Mondjuk a felni is be volt süllyesztve a küllőknél,
így a régi kerekeknél szinte csak flancból kellett az
ezeket elfedő felniszalag. Mindegy...
Csinálok amit tudok.

Ilyen tudott dolog például (már úgy értem, hogy olyan amit tudok), hogy
levágom a drótfalcot a felniről egy perce leszedett kopott gumiról.

Maga a gumi marad, mert azt beteszem betétnek az új külsőbe (már úgy
értem, hogy defekt ellen), a drótfalcok viszont mennek a kukába.

A folyton leeresztő belső gumit ráhúztam kalucsninak egy ép belsőre. A szigszalag
csak azért kell, hogy legyen ami egyben tartja a két gumit, míg beszerelem őket
a helyükre. Újabb adalék a tartalék bicaj alkatrészeinek minőségéhez, hogy
a kerékből kiszedett belső gumi állaga egyáltalán nem volt gumiszerű.
Engem speciel egy vastagabb műanyagzsákra emlékeztetett.
Húzásra nem is nyúlt, mint a szokásos belsők.

Ez nem közönséges szigetelőszalag, hanem ez annál vastagabb, kétszerte
szélesebb, gumiszerűbb, másképp ragadósabb. Emlékeim szerint akkor
gyűjtöttem be, miután a kábelszerelők dobálóztak vele az udvaron.

Szerintem három réteg szalag már meglehetős biztonsággal takarja el
a kilógó küllőanyákat. Amúgy ez volt az ötödik kép amit erről
a részletről fotóztam. Hogy mi volt a baj az első néggyel?

Nos ez. Azt persze nem tudom bizonyítani, hogy a fényképező az apró
lyukon át fókuszált a kerékagyra, de érdekesnek akkor is érdekes.

Meg nem mondom miért ezt a pumpát használom, mikor se lenyomni nem
lehet rendesen, se visszajönni nem akar, és még az órája sem mutat
semmit. Az mondjuk igaz, hogy már második taposásra olyan
kemény lesz tőle a gumi, hogy akár használni is lehetne,
de ettől eltekintve persze még igazán kipofozhatnám.

Na most ha az egész lábpumpa talán nem is kerül szétszedésre,
de hogy a nyomásmérő óráját meg fogjuk tekinteni belülről,
az - mivel már le is szereltem a helyéről - egészen biztos!

Aztán ahogy toporogtam a pincében, kezemben a nyomásmérővel, egyszer csak
kiszúrtam ezt az útban lévő széket. Ez nem az az összecsukható szék, amit ki
szerettem volna igazítani, hanem ez már egy másik, melyet a székfelújító
projekt sikertelenségének következményeképp vettem. Na most az egy
dolog, hogy össze lehet csukni, mikor is alig foglal valamicske helyet,
mert ettől még kellene neki valami fix hely, ahová fel tudom akasztani,
esetleg be tudom dugni. Szerintem ebből egy székelhelyezős project lesz.
A jobb alsó sarokba benyúló barna színű fadarabból, illetve a szélein található
fióksínből pedig egy fióképítős a virágállvány alá. Na most szó sincs róla, hogy
ne látnám a haladást, hanem csak arról van szó, hogy látom mellé azt is, hogy
mi minden van még hátra. Ez persze azért nem olyan rossz dolog, hiszen míg
tudom, van még mit csinálnom, addig legalább van valami ami életben tart.

Na most azért került a bicajba a tartalék bicikli kereke,
mert az a jobb, illetve arra került fel az új gumi.

A régi kerék (ami amúgy szintén majdnem új) pedig azért került be a szekrénybe
tartaléknak (megjegyzem kifejezetten nehezen, mert nem igazán akaródzott neki
beférni), merthogy ez egy kissé már üt. Az elődjét egy kollégám nyírta ki, mikor
áthajtott a biciklimen, ezt meg én, mikor nem nem dugtam be elég mélyen
a kereket a biciklitartóba, ahonnan ettől persze kisvárttatva kidőlt.

Én viszont még mindig nem dőltem ki (mert a pincében jó hűvös van), így újra
nekiálltam szaladgálni a széjjelhagyott lomjaimmal. Na ekkor történt, hogy
sikerült (megjegyzem a mai napon már másodjára) lefejelnem a biciklis
szekrény nyitva felejtett ajtaját. Na most az ajtóban lógó kulcscsomó
(gondolom a súlya miatt) lassabban mozdult mint maga az ajtó, minek
okán kiesett a helyéről. Egyenesen bele a kertésznadrágom hátamtól
elálló részébe. Egy ilyen attrakciót, még ha éveken át folyton csakis
ezt gyakorolnám, szerintem még akkor sem sikerülne összehoznom!

Szervusz bicikli, akkor ennyi volt...

Na most azt, hogy egyvonalban állnak-e a kerekeim, azt már vagy tíz éve készülök
ellenőrizni. Ez persze most is csak úgy jött össze, hogy egészen véletlenül sikerült
egy hatalmasat rúgnom a kerekek mellett látható (amúgy általában vonalzónak
használt) alumínium zártszelvénybe. Szóval mondhatni ha már éppen
mellbevágott a dolog, akkor gondoltam legyen meg ez is.

Ez itt (már úgy értem, hogy a tejfeles pohárba helyezett négy darab bútorkerék) egy
újabb project része. Most épp azt vettem a fejembe, hogy teszek egy próbát a félkész
projectek alól felszabadíthatónak látszó helyiségek tisztázására. Például ha ezt a négy
kereket felszerelem a szerszámosláda aljára, akkor a pince ezen előterében nem marad
semmi befejezetlen. Ahogy ezt ilyen szépen elgondoltam, menten eszembe is jutott,
hogy épp ezen részlet fölül hiányzik a már említett kerti szerszámok tartókája.
Mondjuk a linóleumozás, meg a szekrényépítés, az legalább már megvolt,
bár az utóbbi tetejéről még hiányzik két dísz, vagy mondjuk inkább
úgy, védőcsík. No persze holnap is van nap, szóval hajrá Géza!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.