Amerikai szabványú hálózati aljzat
(kapcsolóval egybeépített változat)

A képen látható két doboz tartalmának, vagyis a vegyes alkatrészek és a semmi
cseréjének a kávéfőzőből kiszerelt vízpumpa víz alatti bemutatójához volt szükség.
A tartalmak mihamarabbi visszacserélésére pedig azért, mert a balra látható, egy
napig az ágyam előtt állomásozó doboz tartalmába ébredés után belelépni,
na az még finoman fogalmazva is igencsak kellemetlen egy élmény.

 

 

Mint ahogy az is az, hogy ezeknek a "mindjárt szét lesztek szedve" ígérettel
idehelyezett tárgyaknak mintha eszük ágában sem lenne fogyó tendenciát
mutatni, pedig a folyamatos szaporodásukat látva, az utóbbi hetekben
már tövig tapostam a féket. Na most hiába döntöttem úgy, hogy
kifelé lehet innen jönni, de befelé semmi, ha egyszer Andi
megtámadott egy fél telefonnal. (fehér papírdoboz)

 

 

Azért erre az amerikai szabványú hálózati aljzatra esett a választásom, mert lóg egy
hozzávaló kábel a szobaajtó kilincsén. Ha ezt a kapcsolós valamit megmutatom,
akkor elrakhatom végre a kilincsről a kábelt. Mondjuk eddig sem igazán
volt kötelező ott tartanom, de mivel fürdetés után a kilincsen
lógva szárítottam meg, így valahogy ott ragadt.

 

 

A világ másik felén uralkodó szabványok és technológiák okán, európai
szem számára, ez az izé bármely irányból tisztára lehetetlenül mutat.

 

 

A Google fordító azt dobta ki a common feed fordításaként, hogy közös takarmány.
Ez amúgy természetesen nem a lovak abrakoltatására akar utalni, hanem mint
az később kiderült, a kapcsoló és az aljzat nyilak mutatta közös lábára.

 

 

Hogy ez a csavar tartotta-e a helyén, vagy a többi lyukból hiányzó,
arra így utólag abból lehet következtetni, hogy ez a csavar
az esetleges többivel ellentétben még mindig megvan.

 

 

A kép közepén tündöklő szegecset - mivel ez tartja össze a konnektort - lelki
szemeimmel már látom is, amint könnyedén le fogom fúrni.
Azért könnyedén, merthogy alumíniumból van.

 

 

A leviton betűkombinációra a Google kidobta a gyártó weblapját. Mind a mai napig
léteznek, illetve gyártják is ezt a formájú kapcsolóval kombinált konnektort.

 

 

Innen nézve tisztára olyan, mint mondjuk egy egér.

 

 

Ahogy itt ültem előtte, és csak néztem, egyszer csak felmerült bennem
egy kérdés, miszerint: Az előbb mintha még két csavarja lett volna?

 

 

Melyek meg is vannak, csak persze a másik oldalon. Na most így pusztán kívülről
nézve, a hátlapi common feed felirat kivételével, részemről semmiféle támpontot
sem találtam rá, hogy mégis mit hova kéne kötni. Mert ugye lehet úgy is, hogy
a kapcsoló magát a konnektorban lévő feszültséget kapcsolja, meg persze
úgy is, hogy mondjuk a konnektor helyett a csillárt. Már úgy értem,
hogy kívülről nézve, pusztán logikailag. Hogy aztán mit csinál
pontosan, az majd akkor fog kiderülni, mikor szétszedem.

 

 

Mielőtt még elpusztítanám, beledugtam egy hozzáillő csatlakozójú töltőt.
Részemről a GE logóját - ahányszor csak meglátom - a "g" és az "e"
betűk felismerése helyett, mindig népművészeti mintának nézem.

 

 

Ez most egy dugasztáp. No nem mintha bárkiről is feltételeztem volna, hogy nem
tudja őket így együtt elképzelni, csak gondoltam ezt is megmutatom, ha már
egyszer ezen nemes célból ezt is ide merészeltem készíteni az asztalomra.

 

 

A dugasztápot megtoldottam a gyárilag hozzákapott szabványfordító dobozkával.

 

 

Ezen a képen az előbb látott, és egy nálánál sokkalta
kisebb, ellenkező irányú szabványfordító látható.

 

 

Ezen a képen pedig az, amint a szerző játszásiból összetologatta őket.

 

 

Ez egy olyan villásdugó, ami kifejezetten a ma bemutatásra kerülő aljzatba illik.

 

 

Így ni!

 

 

Ezt az átalakítót addig-addig nézegettem, míg egyszer csak rá nem
jöttem, hogy ez annyira univerzális, hogy nemcsak európairól
alakít amerikaira, de még valamiféle toldóként is bevethető.

 

 

Már úgy értem, hogy így.

 

 

Az apró lapocskákról kezdetben azt hittem, hogy lemezanyák, de mint az kiderült,
csak papírlapok, melyek a csavarok kiesését voltak hivatottak megakadályozni.

 

 

Hogy tőben rá van írva, hogy OFF (meg persze az ON is), az például arra jó, hogy
a szerelő ne akarja fordítva, vagyis fejjel lefelé beépíteni. A kapcsoló karjának
végében elhelyezett apró felirat pedig a takarítónők őrületbe kergetésére
szolgál. Mert ugye ha látszik, akkor nem lett rendesen letakarítva.
Ha meg nem, akkor valaki vizes ronggyal esett a kapcsolónak.

 

 

Ezt a fúrógépet akkor vettem, mikor elegem lett belőle, hogy
a másik folyton ki van merülve, a kis kék gépbe pedig nem
igazán passzolnak a laptop akkupakkból kitermelt cellák.

 

 

Na most azok a nyilak majd csak azután válnak láthatóvá, miután az ember már
lerombolta a kapcsolót. Vagyis ezek egészen biztosan nem a kapcsolót fel,
hanem még a gyárban összeszerelő embernek szólnak. Viszont támpont
híján nem tudtam eldönteni, hogy felfelé, avagy lefelé kell mutatniuk.

 

 

Ez mondjuk legyen egy kijárat nélküli útvesztő.

 

 

Mint korábban céloztam rá, bár az egyik lábuk közös, de ettől még be lehet
kötni őket akár úgy, hogy a kapcsoló valami mást működtet, de
akár úgy is, hogy egy füst alatt magát a konnektort is.

 

 

Ez a szorító harap rá a villásdugó lábára.

 

 

Ez pedig a kapcsoló karja, a belső végén fityegő kissé zsíros rugóval.

 

 

Magát az elektromos kapcsolást a képen látható rézből készült alkatrész végzi.

 

 

Ugyan meglehetősen lehetetlen formája van, de
a kapcsolók alkatrészei már csak ilyenek.

 

 

A kapcsolás módja eltér a nálunk manapság megszokottól, mert ennél a megoldásnál
egyszerre két érintkező szakítja meg az áramkört. Ez így tisztára olyan, mint két
sorba kötött kapcsoló. Mondjuk régen, még a kerekded kapcsolók korában
nálunk is ez a módi volt divatban. Ívoltási szempontból biztosan jobb,
mint a manapság szokásos egymástól épp csak eltávolodó érintkezők.
Mivel a kapcsoló összeszerelése egyáltalán nem látszott bonyolultnak,
így gondoltam teszek vele egy próbát. Ha nem sikerül, úgyis letagadom.

 

 

Mivel ez az aljzat amerikai, így nem metrikus csavarok tartják össze.
No de nekem ne akadna itthon a tömegben Whitworth csavar?

 

 

Tessék!

 

 

Ez olyan jól mutat, hogy aki nem látta, hogy itt néhány perce még
egy szegecs elsajtolt vége volt, annak fel sem tűnik a dolog.

 

 

Na most legközelebb vagy ezt a GE akkutöltőt szedem szét, vagy nem.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.