Farigcsálok -64- fiókos szekrényeket
(bútormaradványokból)

Ugyan most sem azért jöttem a pincébe, hogy ezen két bútormaradvány fiókokkal
való feltöltésével foglalkozzak, hanem csak úgy esett, hogy "ha már úgyis itt
voltam" alapon álltam neki. No persze nem magának a feladatnak, hanem
csak a felmérésének. Vagyis most jön az, hogy kitalálom, kipróbálgatom,
oda odateszegetem a dolgokat a leendő helyükre. Erre azért van szükség,
mert most még csak annyi van eldöntve, hogy igen, tényleg fel fogom tölteni
fiókokkal ezt a két dobozformát, amit még évekkel ezelőtt kaptam a szomszédtól.
Hasznos, akarom mondani jól hasznosítható kis valamik ezek, hiszen a társaikból
már rég el is készült a szomszéd pincében az asztalra a pult. Mivel ezek akkor itt
maradtak, így bevetettem őket mint szerszámtároló. Na most ez így egyrészről
kényelmetlen, másrészről viszont igen pocsék a helykitöltési tényező. Azért
döntöttem a fiókozás mellett, mert ahhoz kicsik, illetve szemmagasság
alatt vannak, hogy csak úgy egyszerűen bepolcozzam őket. Az
alsó, jelen képen már üres fakkban amúgy a porszívót
szoktam volt tartani, aminek az innen folyton
kieső csöve egy rém idegesítő jelenség.

Ha lennének fiókok, akkor megtehetném, hogy az egyikbe belepakolom ezeket az
asztalos szorítókat. No nem mind, hanem csak az általában használt két darabon
felülieket. Ebben az volna a jó, hogy nem verném le, nem hullana az első levett
példány után a többi, mint aki dolgozni akar. Ha meg mondjuk valami nagyobb
projecthez kellenek a többiek, akkor lenne hova nyúlnom. Már úgy értem, hogy
a feliratozott fiókhoz. Amúgy a zöld dobozban is szorítók vannak, csak azok
apróbbak. Ha azokat végre eltenném innen, mindjárt lenne hely a polcon
mondjuk valami hasznosabb, illetve sűrűbben használt szerszám számára.

Na most a villáskulcsoknak sem kell feltétlenül szanaszéjjel heverniük ezen a polcon,
és az is csak egy ideiglenes megoldás, hogy betettem őket ebbe a papírdobozba.
Mikor Salgó polcot szerelek, akkor majd előtúrom hozzá a 13-as kulcsokat.
Már persze ha valóban elkészülnek a megálmodott fiókok. Szóval mikor
már lesz honnan. Azt a néhány kulcsot, ami szokott kelleni mondjuk
a bicikliszereléshez, na azokat meg nyugodtan hagyhatom elől, mert az
ugye már nem olyan sok, mint ha ez az egész dobozra való ide van szórva.

Ezek a mini eszterga segédszerszámai. Vésők, kések, meg mindenféle egyéb
alkatrészek. Kivéve mondjuk a palántázó kanál. Ezeknek, már úgy értem,
hogy akár mind a kétféle szerszámkészletnek lehetnének saját fiókjaik.

Amennyiben az elkészült fiókok kevésnek bizonyulnának, mert mondjuk rákapok
a dolog ízére, akkor bőven van még itt olyan hely, melyet be lehet fiókozni.
Ez amúgy be is van tervezve, csak még nem döntöttem el, hogy a polc
melyik rekeszében legyenek a fiókok. No de éppen ezért, az ilyen
és hasonló igen fontos kérdések eldöntése miatt vagyok most itt.

A hosszú, akarom mondani a bútormaradványokhoz képest mély polcokba készülő
fiókok annyiban lennének jobbak, hogy azokba talán még ezek a hosszú reszelők
is beférnének. Mert ugye ezekből is csak ritkán kell több, illetve más, mint az
a néhány, amiket ténylegesen használni szoktam. Na most a közéjük keveredett
csavarhúzókról azért nem nyilatkozom, mert nem jöttem rá, hogy mit keresnek ott.
Tényleg! Szükség lesz egy csavarhúzósnak kinevezett fiókra is.
Meg persze kell egy fogós is. Meg, meg, meg...

Na most ezzel az összeállítással az a baj, hogy a nagyobbik doboz (nevezzük ezentúl
annak) nem fér be a legalsó szerszámos polc alá. Mondjuk nem lenne kunszt levágni
belőle, csak ha nem feltétlenül szükséges, illetve máshogy is összeáll a kép, akkor
inkább nem bolygatnám. Például mi lenne, ha csak az egyik doboz maradna itt?
Már úgy értem, hogy értelemszerűen a kisebbik, ami ugye
már így alapból is szépen odafér.

A másikat áttehetném például ide, a munkapad beszerzése óta feleslegesnek ítélt,
de ki azért még mindig nem dobott hokedli helyére. Na most ha itt mégiscsak
útban lenne, mondjuk mikor keresek valamit, vagy pakolom a tüzelőt,
szóval olyankor azért kényelmetlen lenne innen kiszedni.

Kivéve persze, ha felszerelném az aljára (vagy akár mind a két doboz aljára) ezeket
a kerekeket, melyek a szerszámosláda kerekesítés című projectből maradtak meg.

Miközben topogtam itt összevissza, ezen a mindössze két négyzetméteren, egyszer
csak zavarni kezdett, hogy mozog alattam a nem is oly rég lerakott laminált padló.
Na most mielőtt még túl sok szemét (általában faforgács) keveredne a széleknél
alájuk, nem ártana pótolnom a múltkor kimaradt parkett szegélyt.
Már ha lenne belőle itthon.

Nem ott lóg ki? Én meg ugye nem itt lógok? De! Na ez a project, ez sem ma lesz
egésszé kerekítve! Bár bevallom őszintén, hogy stílszerű legyek, rezgett a léc!

No de ha mindenképp csinálni szeretnék valamit, akkor nem a szegélylécezésnek,
hanem a dobozfiókozásnak kellene nekiállnom. Csak ugye még mindig nem állt
bennem össze a kép. Úgy meg azért ugye igencsak nehéz lenne bármi értelmeset
és hasznosat összehoznom, hogy azt sem tudom, mit is akarok pontosan csinálni.

Mondjuk lehetne a kisebbik doboz így, és akkor nem teljesen értelmetlen módon
benne, hanem ezentúl mellette lenne, akarom mondani férne el a porszívó.

A nagyobbik meg egészen jól mutat így, vagyis a kisebbik tetején. Az meg semmiféle
problémát sem jelent, ha a dobozok nem állnak, hanem mondjuk az oldalukon
fekszenek, hiszen oda szerelek beléjük osztólapokat, ahová csak akarok!
A keletkezett lyukakat pedig befiókozom. Na most tudom, hogy ezt
már mondtam, és azt is, hogy nem is egyszer, s megtettem ezt már
korábbi alkalmakkor is, de éppen ez az ittlétem lényege. Mármint az,
hogy mondogassam magamnak, miszerint megcsinálom, így vagy úgy, de
mindenképp megcsinálom. Hogy aztán az elkészítendő dolgok folyamatos
mantrázása mennyire hasznos, azon lehetne vitatkozni. Már úgy értem,
hogy ha inkább csinálnék valamit, mármint a folyamatos mondogatás
helyett, az azért hasznosabb lenne. Ellenben ott van példának az
előszobabútor felfelé és oldalra történő kiegészítése, mely projecteket
sikerült addig-addig mondogatnom magamban, s persze időnként fennhangon
is (tanú rá a párom), hogy egyszer csak minden valószínűtlensége ellenére elkészült.

Épp ilyen lassan készülő téma volt a BIT tartó, a rekeszes szerszámtartó, pláne
a csavarválogatás, no meg a csavaros dobozoknak készített polc is. De ezen
kép kapcsán nem ezt szerettem volna ám mondani, hanem azt, hogy ha így
állnának egymáson a dobozok, akkor az egyik feleslegesen lenne ott. Már
úgy értem, hogy nem a dobozok közül, hanem a felső doboz teteje és a
mindössze két centire felette húzódó falra szerelt polc közül. Itt aztán egy
olyan kitérő következett, melyet megörökítettem ugyan, de később letöröltem
a képeit. Mert ugye már ez a munka előtti tökölés is hosszú, amit semmiképp
sem kellene megtoldanom azzal, hogy mindenféle lehetséges (és persze
lehetetlen) helyekre képzelem oda az innen (természetesen
szintén csak képzeletben) leszerelt polcot.

Mivel az alsó dobozból folyton kihulló porszívócső is egy bosszantó probléma, így
gondoltam egy füst alatt megoldhatnám akár még ezt is. Ez persze nem így lesz,
de ettől még egyáltalán nem árt jó előre belegondolni a dolgokba. Mert ugye ez
is milyen egyszerű. Csak odaszerelek valami kampót a polc alá, amire rá tudom
akasztani a porszívó csövét, és onnantól kezdve még ha rugdosnám (jó, akkor
csak belebotlok, de az eredmény ugyanaz), akkor sem esne ki a helyéről.

Ha már úgyis szét kellene szednem a magasabbikat, akkor megtehetném, hogy nem
csak a magasságából veszek le, hanem a szélességéből is, hogy így ahogy látod,
vagyis ketten együtt (egymás mellett) beférjenek a polc alá. Ez persze egy
polclapnyi hely feláldozásával járna, de azt azért kibírnám, hiszen most
így hirtelen meg sem tudnám mondani, hogy mi van a dobozok mögötti
polcokon. Ami biztos, az az, hogy a két szerszámosláda. Ha ezeket nem
egymás mellé, hanem egymásra tenném (amilyen sűrűn kellenek, ezt akár
meg is tehetném), akkor (valószínűleg) odaférne eléjük a két doboz. Illetve
biztosan odaférnének, legfeljebb egy kicsit kilógnának a rácsvázú polc alól. Ha
rácsavaroznám a dobozok aljára a korábban mutatott kerekeket, akkor könnyedén
mozgathatóakká válnának. Ha a két dobozt összecsavaroznám, akkor még csak
nem is fogyna el mind a nyolc, hanem elég lenne hozzájuk négy kerék. Bár
ez a vázlat sem nevezhető épp rossznak, azonban elvesztenék egy polcot,
kényelmetlen lenne hozzáférni a szerszámos ládákhoz, miközben az
innen nézve balra lent kialakult hely sem lenne kihasználva.

Szerintem ennél a megoldásnál fogok maradni, mert ez adja a legjobb helykitöltési
tényezőt. Ez persze azt jelenti, hogy a projectet (mármint ezen tervezgetési fázis
után) azzal kell nyitnom, hogy levágom a magasabbik dobozból a felesleget.

Nem tudom mi lehet a porszívó csövével, hogy ennyire megemberelte magát.
Mindenesetre tetszik, hogy bárhogyan is teszem oda, mindenképp
megáll mellette (vagy épp mint most) mögötte a csöve.

Mielőtt elhagytam volna a helyszínt, kicsit még sajnálkoztam rajta, hogy
a vésők a hosszuk miatt nem fognak beleférni a készülő fiókokba.

Ez persze nem igaz, hiszen beleférnek, csak ennek átlátásához tisztább fejre lenne
szükség, mint ami nekem most van. Jó, elismerem, általában is igen zavarosak
a gondolataim, de mivel már megint ebéd után vagyok, így még lassúak is!
Mindezek tükrében megígértem magamnak, hogy holnap, vagy legkésőbb
holnapután, esetleg valamikor a távoli jövőben, még ebéd előtt jövök le
összebarkácsolni a dobozokba a fiókok helyét. Ezt úgy kell érteni, hogy
már most látom, hogy külön napokon fog megtörténni a dobozosztás, és majd
csak azt követően (konkrétan egy másik napon) kerülhet sor a fiókok elkészítésére.

Bár magam is meglepődtem rajta, de már másnap van. No nem az idő múlása volt
a csodálkozásom tárgya, hanem az, hogy mindössze egyetlen nap telt el. Ezen
a képen azt látjuk, hogy délelőtti frissesség (még ezt a túlzást) ide vagy oda,
én bizony inkább odatettem egymás mellé a két dobozt! Balra a kisebbik,
míg jobbra a nagyobbik látható. Utóbbin a vonal a leendő vágás helyét jelöli.

A porszívó azért került ki ide az előtérbe, mert a mellőle elvett dobozok okán már
semmi sem volt ami megtartsa a csövét. Én meg ugye ki-be rohangászok.
Hol szerszámért, hol mindenféle fadarabokért, miközben jobb nem
felbukni benne. A csiszolópadot pedig azért hoztam ki, mert az
meg hamarost kelleni fog az osztólapok széleinek lecsiszolásához.

Na most az a piros vonal a fűrészgép előtt, az nem a vágási vonal jelölése (mert az
amúgy fekete tollal készült), hanem azt a célra tartást megkönnyítő lézer rajzolta
oda. Na most arról, hogy egyszer lesz egy fűrészgépem (mivel nem szerettem
kézzel), arról álmodtam gyermekkoromban, annyira azonban már nem
szabadult el a fantáziám, hogy még egy célzó lézert
is álmodjak bele.

Mivel a felesleget már levágtam a dobozról, most jön az, hogy
visszaszerelem rá a jelen állapotában hiányzó oldalát.

Na most, illetve mikor letettem ennek a másik doboznak a tetejére a fűrészgépet,
illetve még ennél is pontosabban akkor, mikor megbotlottam a kábelében, majd
ijedtemben elugrottam (hogy belém ne álljon a gépből kilógó penge), na akkor
jöttem rá, hogy mit is takar pontosan az el nem készült projectjeimet soroló
táblázatban az "elektromos szerszámletevős polc" kifejezés. Ez egy olyan
polc lenne, amiről semmiképp sem esik le csak úgy egyszerűen magától
amit ráteszek, mert körbefut a szélén egy perem. Ez persze már majd
egy másik farigcsálós project lesz, melyet értelemszerűen majd csak
a mai után fogok tudni kivitelezni, hiszen igen nagy valószínűséggel
a dobozok tetején lesz elhelyezve. Már ha évekre újra
el nem felejtem a lényegét...

Az egyszerűség jegyében a leeső oldallapon keresztül jelölöm át az újólag kifúrandó
lyukak helyét. Ebben a megoldásban az a pláne, hogy így egészen biztosan oda
(a szélektől olyan távolságra) fognak esni a lyukak, mint ahol eddig voltak.

A hátlapból - mivel süllyesztve van - le kellett vágnom egy centit.
Mivel egyik széle sem hozzáférhető, ez csak két fogásból ment.

Majd még oda is kellett koppintanom egyet-egyet a hátlap széleire a vésővel.

Mivel azzal nyitottam, hogy odapróbáltam a jelölést a másik dobozhoz, szóval így
azért nehéz lett volna elcseszni a méretet. Az pedig csak egy apró szépséghiba,
hogy a megrövidített doboz tetején kilátszik a laminálatlan pozdorjalap széle.

Mely ordító hiba rögvest megszűnt, amint a dobozt 180 fokkal elfordítottam.

Bár a fáspince mélyén is vannak bútorlapok, melyek pláne útban is vannak a tűzifa
felé vezető utamon, de elsőnek mégis azokat szeretném elhasználni, melyek itt
kint, vagyis a bicajom mögött vannak. Ennek mindjárt két oka is van. Na
most az egyik az, hogy a pincemélyi polclapok egyik oldalán van egy
perem, mely tulajdonságuk épp alkalmassá teszi őket arra, hogy
elkészítsem belőlük egyrészt a már korábban említett elektromos
szerszám letevő polcot, másrészt a plusz polclapot a trafós polcokba.

Ezen bútorlapok másik fő felhasználási oka, hogy ezek bizony sajnos sérültek.
Ráadásul mindnek ilyen a közepe! Ez persze jelen esetben semmiféle problémát
sem okoz, hiszen már eleve úgy adja ki jól a vágást az anyag, ha a két ép széléből
szelek le egy-egy darabot. Mivel hatan vannak, ennyi anyagnak pedig számításaim
szerint tizenkét vége van, így bőven kijön belőlük a szükséges nyolc darab polc,
illetve osztólemez. Azért hívom őket hol így, hol meg úgy, mert mindkét
meghatározás fedi a valóságot, hiszen oszt is, meg polc is.

Na ez a terv! Hogy aztán a jobb oldali doboz felső rekeszének kettéosztását
megvalósítom-e, az még nagyon a jövő zenéje. Mivel úgy ítéltem meg, hogy
két egymásmelletti fiók közé nem szükséges osztólap (bár ha akarom, akkor
könnyedén beszerelhető), így ez a fiókduplázós project mindössze annyiból
állna, hogy nem egy nagy, hanem két kisebb fiókot készítek az adott, vagy
épp bármelyik, esetleg az összes rekeszbe. Még tovább gondolva a dolgot,
még ez is felesleges lenne, hiszen ha dupla fiókokat akarok, akkor már
úgy a kényelmesebb, hogy az egy nagyobbat belül ketté,
vagy bárhány felé osztom.

Na most az úgy volt, hogy miután lecsiszoltam a lecsiszolandó éleket és oldalakat,
szóval már csak a munka végeztével jutott eszembe, hogy ezeknek a lapoknak
még csak a szélességével vagyok kész. Bár a mélységük is centire egyezett
a szekrényével, azonban a süllyesztett hátlap okán abból még
mindenképp le kellett vennem öt millimétert.

No de mit nekem tologatni a fűrészgépet, ami ha hagyom neki, pláne ha
bekapcsolom rajta az előtolást, akkor valósággal átszalad a bútorlapon!

Ha leírtam volna, hogy mit hova szeretnék, akkor aki csak olvasta volna, az mind
azt mondta volna a leírásomra, hogy: Géza! Ezt inkább rajzold le! Na most így,
hogy lerajzoltam, na így sem lett épp egyszerű. A felső sor amolyan gördülő
számítás. A doboz 56 centis belső méretéből azért kellett levonni nyolcat,
mert a négy beszerelendő lap együttese épp ilyen vastag. Az ötös osztás
az 5 leendő fiókot szimbolizálja, míg az eredményül kapott 96 milliméter
az egyes rekeszek magasságát jelenti. Na most a középső számoszlop első
tagja úgy alakult ki, hogy 96+40=136 Vagyis a doboz tetejétől mérten ebben
a magasságban kell lennie az első polclap alsó szélének. A következőnek pedig
136+96+20-ra, majd 252+116, +116, +116, és már le is értem a doboz aljára.
Vagyis ezek a számok azon vonalak helyét jelölik ki, melyeket majd a doboz
belsejébe kell berajzolnom. Ezekre azért van szükség, hogy legyen mihez
igazítanom a polclapokat. Na most a dobozok külsejére a számoszlopban
megadottnál minden érték esetében kerek 1 centivel fentebb kell a vonal,
hogy az adott vonalon kifúrandó lyukak az épp 2 centi
széles pozdorja közepébe fussanak bele.

A vonalak felrajzolása, bár tulajdonképpen nem is olyan bonyolult, első
nekifutásra annyira értelmezhetetlenre sikeredett, hogy kénytelen
voltam átsétálni a másik pincébe a denaturált szeszes üvegért,
majd letörölni a doboz oldaláról az összes ákombákomot.

Mindeközben - a keveredések elkerülése végett - mindkét doboz aljára ráírtam,
hogy az az alja. Bár az összes osztás egyforma lesz, minek okán mindegy,
hogy honnan nézem a dobozt, azonban az osztólapok alsó
vonalainak berajzolt volta miatt már nem.

Épp nagyban készülnek a lyukak. Hogy a vonalak jó helyre kerültek-e, azt úgy
állapítottam meg (mármint a pontos mérésen felül), hogy összenéztem a külső
és a belső jelöléseket, hogy valóban mindössze egyetlen centi távolság van-e
közöttük, és persze azt is figyeltem, hogy jó irányban vannak-e az eltérések.

Innen nézve úgy néz ki, hogy nem rontottam el. Amúgy szerencsére bárhonnan
nézve is ugyanezt állapítottam meg. Ez nemcsak azt jelenti, hogy jól dolgoztam,
hanem természetesen azt is, hogy őrült módra forgattam a dobozt, néztem össze
mindent mindennel, nehogy még el találjak bénázni valamit. Összeszerelve úgy
lesz, hogy betolok egy osztólapot a helyére, hozzáigazítom a vonalhoz,
átfúrok a már kész lyukon (csak persze vékonyabbal), majd
egyből be is tekerem a helyére a csavart.

Egy kissé ugyan meg kellett "ereszteni" a dobozok rögzítéseit, merthogy szorultak
bennük a polclapok, ez azonban egyben jól is jött, hiszen így nem kellett őket
fúrás előtt semmivel sem rögzíteni, hiszen megálltak a helyükön maguktól.

Mikor a kész dobozt elvettem a faltól, őszintén meglepődtem a tényen, hogy ott
volt mögötte ez a törölköző, pedig magam raktam oda, hogy ne verjem le
a falat, és a doboz széleit se a fallal. No nem mintha egy fáspincében
ez annyira számítana, de ettől még - ha nem feltétlenül szükséges -
nem csúfítanám a környezetet. Illetve úgyis nekem kell rendbe hozni.

Részemről mikor meglátom, hogy elkészültem valamivel, az utóbbi évek... Mit évek?
Egyenesen évtizedek lazsálása után, szóval mindig meghatódom. Konkrétan úgy
vagyok vele, hogy egyszerűen nem akarok hinni a szememnek! Épp mint
abban az esetben, mikor nem láttam a pincében a mérőszalagot.
Mikor már mindenütt kerestem, még a zsebeimben is,
de nem lett meg, és már épp ott tartottam,
hogy rácsapom a projectre az ajtót...

...na akkor derült ki, hogy ezek itt négyen kint maradtak a folyosón.

Annyira oda vagyok magamtól, meg vissza, hogy csak állok és csodálom a művem.
Na most ekkor még úgy voltam vele, hogy lám, a nagyja már meg is van!
Ez persze tévedés, hiszen a fiókokat nehezebb legyártani.
Már csak azért is, mert tízen lesznek!

Miután végeztem a csodálkozással, lemértem a megszülendő fiókok
előlapjának méretét. Ez persze még nem az, hiszen a fióknak
nem szabad pontosnak lennie, mert akkor beszorul a résbe.

Kicsit még igazgattam a dolgokon, majd azt mondtam, hogy akkor ennyit mára.
Ennek nemcsak az volt az oka, hogy tényleg elegem lett mára a munkából,
valamint ma még egy falatot sem ettem, hanem az is, hogy mikor az előbb
kinéztem a lépcsőházba, na akkor azt láttam, hogy odakint már rég lement
a nap. Ettől persze még nyugodtan nekiállhatok felkutatni azt a keskeny csíknyi
szőnyegpadlót, melyet a múltkor cseréltem le az ablak előtt. Hogy mégis mi
a csudának az nekem? Nos azért, mert olyan kellemetlen érzés volt
tologatni ezeket a kisbútorokat a laminált padlón, hogy
gondoltam vágok belőle alájuk egy darabot.

Na most ez mind szőnyegpadló, azonban egyikük sem az, amit épp keresek.
A balra becsomagoltról fogalmam sincs, hogy mit tartalmaz, bár van egy olyan
sejtésem, hogy egy korábbi projectem maradékát. A középső egy előszoba méretű
szőnyeg, melyet idővel természetesen be is fogok vetni, csak előbb még rohadjon
ki alólam az elődje. A szürke padlószőnyeg, az mondjuk használt, szóval épp
megfelelne, azonban túl nagy darab ehhez a projecthez. Már úgy értem,
hogy ha nem feltétlenül szükséges, akkor inkább nem vágnám szét.

Mikor már úgy gondoltam, hogy most már aztán tényleg mindenhova benéztem,
na akkor jutott eszembe az útszóró sós pince. Na ebben is csak azóta látszanak
ilyen szépen a dolgok, mióta voltam oly rendes és kifestettem. Ez persze azon
a tényen mit sem változtat, hogy ebben sincs a keresett anyag. Egyszerűen
képtelenség, hogy ennyire el tudjon tűnni egy guriga padlószőnyeg!

Utolsó lehetőségként benéztem ebbe a nem is oly rég készített szekrénykébe,
hátha valamely alsó polcából lóg ki a szőnyegguriga, csak eddig nem
láttam, mert rá lettek pakolva a bútorlapok. De persze nem...

Végül itt lett meg. Mondjuk nem csoda, hogy nem találtam, hiszen
most is csak azért látszik, mert félrehúztam előle a bútorlapot.

Ezt a nagyon hosszú (csak a képen nem látszik a többi része) deszkát az útszóró sós
pincében találtam. Mivel nem csak ez az egy van belőle, ezért számításaim szerint
(ez persze csak puszta ránézést jelent) hosszra kiadnák az összes fiók előlapját.
Már ha nem lenne ez a k*rva deszka a kelleténél majd két centivel rövidebb.
Na most ha úgy készíteném a fiókot, hogy az alaplemez lesz a teli (vagyis
az adott helyen saroktól sarokig érő), akkor ezt az anyagot körben
rácsavarozva, már készen is lenne a fiók. Az mondjuk igaz,
hogy így nem azonos színű anyagokból állnának a fiókok
(ha csak nem deszkából készíteném az aljukat is), azonban
cserébe szemből egyáltalán nem is nem látszódnának a fiók
előlapját tartó csavarok. Na most ehhez vagy rengeteg deszkára
lenne szükség, vagy szintén rengeteg olyan bútorlapra, melyek lehetőleg
egyszínűek. Illetve ami még ennél is fontosabb, hogy legalább az egyik
élükön élfóliázva legyenek. Na ezeket a dolgokat, illetve az adott
lehetőségeimet már nem a mai napon fogom felderíteni.

Annyit azért még megtettem, hogy megnéztem van-e itthon megfelelő ragasztó
a szőnyegpadlóhoz. Mondjuk a szilikon épp megfelelne a célra, mert az ugye
nagyon tud ragadni, csak már szinte teljesen üres a palack. A parkett fúgázó
anyag is megtartaná a szőnyeget (már csak azért is, mert rajta áll majd maga
a bútor), azonban az még fel sincs bontva. Mivel majd még a kertkapura is fel
kell ragasztanom egy csíknyi padlószőnyeget (hogy ne szóljon akkorát mikor
becsapják), így ennek mindenképp az lesz a vége, hogy vennem kell egy
tubus sziloplasztot. Ezt persze - épp mint ahogy a fiókok
elkészítését - nem fogom elkapkodni.

Kapkodás ide vagy oda, ez bizony már a másnap. Mondjuk jelen esetben ez most
dicsekvés, ugyanis bármily meglepő, de sikerült kihagynom a körből a kedvenc
szokásom, vagyis a több napos közbeiktatott pihenőt. Balra a padlószőnyeg
gurigát látjuk, középen az egérfogót, míg a mai nap lényeges eleme, vagyis
a születő félben lévő fiókok alaplemezei, azok a jobb felső sarokban láthatók.
Ami e háromból magyarázatra szorul, az az egérfogó. Még tegnap, amint épp
álltam a pince előtt, egyszer csak megmozdult valami a szemem sarkában.
Egy szürke kisegér volt. Kijött a szerszámos láda alól, megkerülte az elé
tett Makita fúrógépet, bemászott a félkész dobozba, körbenézte, majd
elment. Bár egyáltalán nem mozgott sietősen, de mire végre beindult
a kamera, addigra egérkém természetesen már rég a polcok alatt járt.

Próbáltam erre az anyagra alapozva megálmodni a készülőfélben lévő fiókokat, de
ez csak úgy lett volna lehetséges, akkor állt volna össze a kép, illetve a fiók, ha
a fiók alja pozdorjából, vagy bármi más, legalább két centi vastag anyagból
készült volna. Na most nem állítom, hogy nincs ennyi bútorlapom, és az
is lehetséges, hogy laminált szélű is akad, de az biztos, hogy azonos színűből
nincs annyi ami kiadná a tíz fiók alját. Nem mintha a szín fikarcnyit is számítana
egy fáspincében a sarokba állított fiókos kis szekrénynél, hanem csak úgy mondtam.

Ez a lemez ugyan kiadja a készülő fiók alját (hiszen eltakarja felülről a dobozt),
csak ez meg ugye vékony. Hogy miért döntöttem mégis mellette? Nos azért,
mert nem csak ez az egy darab volt belőle, hanem vagy húsz! Ráadásul
ez egy meglehetősen kemény fából készült rétegelt lemez,
ami épp megteszi fiókaljnak.

Ezek a bútorlap maradványok a minap keletkeztek, mikor mindkét szélükből
levágtam egy-egy polclapnyit. Ez csak azért lényeges, mert így ezeken
a kieső részeken maradtak a korábban mutatott sérülések. Ettől
persze még kijön belőlük nyolc fiókra való előlap. Vagyis már
csak két előlapra való, ezekkel azonos színű anyagot kell találnom.
Persze ha két fiók mondjuk sötétbarna lenne, attól sem mennék a falnak...

Bár ezek egy kissé keskenyebb anyagok, mint amivel tegnap
dolgoztam, de előlapnak még így is bőven megteszik.

Íme a készülő fiókok aljának mérete. Kisebb lehet, legfeljebb lötyögni fog, nagyobb
azonban már egy milliméterrel se, mert akkor nem fogom tudni betolni a helyére.
Mivel fával kézből nem lehet pontosan dolgozni (vagy legalábbis nekem nem
megy), így befogtam a fűrészgépet a munkapadba, és csak toltam, csak
toltam át rajta az anyagokat, míg csak mind el nem fogyott!

Bár ránézésre tán nem látszik annak, én valahogy mégis soknak éreztem a mintegy
hat méternyi vágási vonalat. Mint az a képen látható, az összes méret stimmel.
Vagyis mindenféle utólagos munka nélkül befért mind a tíz fiókalj a helyére.

Bár lehetett volna szabadkézzel is, de én - mondhatni pihentetésképp - vonalzóval
rajzoltam körbe a lemezeket. Ezekre a vonalakra mindössze azért van szükség,
hogy általuk pontosan tudjam kijelölni az oldallapokat tartó csavarok helyét.

Ez itt a fiók előlapjának mérete. Teljesen egyértelmű, hogy ebből is tíz darab kell.

Miután az elsőt kivágtam, menten ellenőriztem, hogy stimmel-e a mérete. Jelentem
stimmel! Na most ez nemcsak próbaképp van idetéve, hanem egyben a születendő
fiók felépítését is mutatja. Ha nem is így (hanem 90 fokkal elfordítva), de ki fog
látszani az előlap alatt az alaplemez. Ugyan meg tudtam volna oldani, hogy
ne így legyen, de semmi kedvem sem volt a két anyagot stafni
(sarokléc) közbeiktatásával összefogatni.

A hát és oldallapoknak kiválasztott lécek olyan hosszúak, hogy csak úgy tudtam
velük normálisan dolgozni, hogy feltámasztottam a másik végüket a háttérben
megbúvó, jelen pillanatban az oldalán álló csiszolópadra. No de nem ezt
akartam mondani, hiszen ezen a képen nem ez a lényeg, hanem a
por! Na most ebből nem csak a földön van annyi, hogy már
nem is látszik tőle a küszöbön túli linóleum
mintája, hanem rajtam is!

Na most ez itt még nem az összes szükséges anyag, hanem csak az eleje és a háta.
Hogy miért? Nos azért, mert arra, hogy az oldallapok méretét kiszámoljam, na
arra így ebéd után egyszerűen nem mertem vállalkozni. Ezt amúgy később
sem fogom, még csak megpróbálni se, hanem majd miután felcsavaroztam
a fenéklemezre a fiók elejét és hátát, akkor lemérem, hogy mekkorára adódott.
Mivel két fióknak vékonyabb lett az előlapja, ezért 4 hosszabb, és 16 rövidebb kell.

Bár nagyon elment az idő a fűrészeléssel, de úgy gondoltam, hogy a lyukakat azért
még kifúrom. Na most miközben én nagyban toltam az anyagnak a fúrógépet, az
egérke vagy fél percig szaladgált a lábam alatt. Mire úgy döntöttem, hogy jó,
kikapcsolom a gépet és lefényképezem, addigra persze megint eliszkolt.

Mivel már sem nem hallottam a folyamatos zajtól, sem levegőt nem kaptam
a rengeteg felvert portól, gondoltam a helyzetet fokozandó körbecsiszolom
az eddig kivágott anyagok összes oldalát és élét. A laminált részeket persze
kihagytam, de azt kell mondjam, hogy ettől függetlenül rengeteg munka volt!

A lyukak környékét egyszerűbb volt a kézi csiszolóval elintézni, mint kiszedni
a padból a szalagcsiszolót. A rezgőcsiszoló ugyan kényelmesebb megoldás
lett volna, hiszen az jórészt gépi erővel megy, azonban szegényből
már olyan hangok jönnek, hogy nem is merem használni.

Egyszerűen nem bírtam megállni, hogy fel ne szereljem
legalább egy alaplapra az elő, és persze a hátlapot is.

Nagyon úgy néz ki, hogy eddig nincs benne hiba. El ne hidd! Bár nem egyszerű
rájönni, hogy mit követtem el, de aki figyelt az láthatja, hogy a hátlapnak
az előlapéval azonos színe van. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy
véletlenül az alaplap mindkét szélére az előlapnak szánt
anyagból csavaroztam oda egy-egy darabot.

Ennek persze az lett a vége, hogy - a későbbi keveredések elkerülése végett -
minden előlapot felcsavaroztam az alaplemezekre. Amúgy a lyukak olyan
pontosra sikerültek, hogy semmi gondot sem okozott, hogy a véletlenül
előfúrt előlapot egy másik alaplemezre voltam kénytelen felszerelni.

Miután tizedszerre vettem fel a földről a fúrógépet, mert ugye most aztán tényleg
nincs hely máshova letenni, menten el is határoztam, hogy mihelyst a fiókokkal
megvagyok, az elektromos szerszámletevős polc lesz a következő, vagyis
a 65-ös farigcsálós projectem. Valamint azt is, hogy a furkálódást
ezennel abbahagyom. Természetesen csak a mai napra.

Másnap Kiszedegettem a fiókokat, majd kitettem őket a folyosóra a hátam mögé.
Kivéve persze azt az egyet, amit óvatlanul, akarom mondani ügyetlenül fogtam
meg, mire fel tövig becsúszott a helyére. Az persze igaz, hogy egy jól nevelt
fióknak éppen ez a dolga, viszont az is, hogy ez nekem most rosszul esett.
Kezdetben még úgy volt, hogy két sniccer pengéjével fogom kipiszkálni
a becsúszott fiókot, mely elképzelésem kisvártatva lecseréltem
a "kapsz egy k*rva nagy pofont hátulról" megoldásra.

Miközben én a fiókok hátlapjait csavarozom a helyükre, a háttérben
a párom épp arra vár, hogy ma is előjöjjön az egér. Mit ne
mondjak, nagy segítség tud lenni ez az asszony...

Bár úgy néz ki, mintha elkészültem volna a feladattal, csak ugye ez
egyáltalán nem igaz, hiszen a majdnem tövig betolt fiókok
miatt nem látszik, hogy még egyiknek sincs oldala.

Kihúztam egy fiókot, lemértem a szükséges oldallap méretét, ráírtam az adott
oldalra, megfordítottam, ott is megejtettem a mérést, és természetesen oda
is felírtam a kapott adatot. Miután mind a 10 fiók mind a 20 oldalával
végeztem, a képen látható formában egyesítettem a kapott adatokat.
Az persze igaz, hogy a 3 milliméteres szórás nem a legszebb eredmény,
de ha azt is hozzávesszük, hogy két fiók előlapja nem 20-as, hanem
csak 18-as anyagból van, akkor... Na akkor sem valami szép...

Most épp azt játszom, hogy a minap mutatott baromi hosszú léceket
a munkapadba fogva, sorban levágok belőlük annyi és akkora
darabokat, mint amekkorákat a kockás papírra felírtam.
Amint eggyel megvagyok, azonnal lecsiszolom
a széleit, majd ráírom a méretét.

Íme a méretük szerint sorba rakott oldallapok.

Befogom a fiókot a satupadba, majd elveszek a polcról oldallapnak egy olyan
méretűt, mint ami rá van írva a szélére. Mint az ezen a képen is látható, szó sincs
róla, hogy képes lennék bármiféle faanyaggal milliméteres pontossággal dolgozni.
De pincébe? Szerszámos fióknak? Már miért ne lenne jó így is? Na most ha valami
okból mégsem lenne jó, akkor még mindig megtehetem, hogy odahúzom egy-egy
csavarral az oldallapokat az elő és a hátlaphoz. Ez persze azzal járna, hogy
minden fiók előlapján megjelenne két csavarfej, melyek látványával
őszintén úgy érzem, hogy képes lennék együtt élni. Na most
ha valamiért mégsem, akkor 10 fiók 20 sarkába 20 stafni
kell, és máris nem látszanak azok a fránya csavarfejek.

Lám az első két fiók már a helyén is van! Na most ami még hiányzik róluk, az
egyrészt a kihúzásukhoz szükséges fogantyú, másrészt egy apró fadarab,
melyet a fiók hátsó lemezének tetejére leszek kénytelen csavarozni.
Utóbbi apró pótlás azért szükséges, mert a fiók elejét kivéve, a többi
oldala alacsonyabb, mint a rendelkezésre álló hely, így nincs ami a fiókot
megtámassza. Ha a felénél jobban kihúzom, akkor elkezd kibukni a helyéről.

Ez egy igen csalóka kép, hiszen a fiókok másik oldala még hiányzik.

No de ez innentől már csak rutinmunka, hiszen csak annyi a dolgom, hogy beállítom
az oldallapot a helyére, előfúrok a csavarnak, majd természetesen be is tekerem,
aztán jöhet a következő fiók. Illetve ezután már nem, hiszen ez már az utolsó.

Bár ennek a mozzanatnak semmi különösebb értelme sem volt, de ettől még
képtelen voltam megállni, hogy be ne dugdossam a helyükre a fiókokat.

A kép címe, vagyis az "így is úgy is" ismét feladta a leckét. Méghozzá tette ezt
annyira, hogy csak másnapra lett meg a megoldás, mikor már a sorokat
igazgattam a helyükre. Szóval miután alaposan összefirkáltam
a maradék lécet, belevágtam a fűrésszel így is, vagyis
hosszába, majd úgy is, vagyis keresztbe.

Jelen képen az látható, amint a párom az utolsó körbecsiszolt
fiókfület is elemeli. Hogy ezt a galádságot mivégre tette?

Nos azért, hogy a fadarabokból egy ilyen bájos kis egérvárat építsen.

Hogy a fiókokon pontosan hol legyenek a fülek, azt úgy döntöttem el, hogy egyrészt
ugye középen. Na most a magasságot tekintve pedig éppen ott, ahová a vonalzó
szélessége kiadja a vonalat. Ez azért jó, mert így ezt nem kell kiméregetnem.

Hogy hol legyenek az előlapon a lyukak, azt jelen esetben nem a füzetbe, hanem
az egyik fiókfül belső oldalára írtam fel. Na most ezek a számok természetesen
csak akkor értelmezhetőek, hogy ha elárulom, hogy a fiókok szélessége 34
centiméter, annak a közepe 17 centi, majd ettől jobbra és balra ötöt
elszámolva, a 12 és a 22-es számoknál kell legyenek a lyukak,
hogy majd oda tudjam fogatni az épp 10 centis
lyuktávolságú fiókfület.

A fiókfüleket rögzítő lyukak kifúrásához már nem fogtam
be a fiókot a munkapadba, hanem az egyszerűség
jegyében mindössze nekitoltam a falnak.

Ha tudtam volna, hogy ennyire kényelmetlen lesz betekerni a csavarokat, akkor
biztosan fentebb tettem volna két centivel a fiókfüleket. Mert ugye így,
hogy lent van a lyuk, így elég nehezen fér oda a kezem, illetve
folyton beleakadok a bütykeimmel a fiók alaplemezébe.

Na most ez a szögletes fiókfül pincébe, szerszámos fiókra, bőven megteszi!
Ettől függetlenül persze voltak ennél sokkalta csinosabb terveim is, melyek
kivitelezése előtt szerencsére még idejében sikerült magamat megfékeznem.

Ez már a cikk záróképe. Bár az apró toldások a hátlapokról még hiányoznak,
de azokat semmiképp sem most fogom felszerelni, hanem majd mondjuk
a többi fiók elkészítésekor. Vagy az elektromos szerszámletevős polc
kiszabásakor. Esetleg a parketta szegélyek lecsavarozása kapcsán.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.