Sokol 404 táskarádió
(két darab)

   Mikor ezt a képet lőttem, és még akkor is mikor elneveztem, na akkor még úgy láttam, hogy már csak két darab dupla boncolnivaló szerepel rajta. Így utólag persze, hogy már percek óta néztem, miközben az eddig olvasottakból még semmi sem körvonalazódott a tapasztalatom szerint egyre tompuló agyamban, kiszúrtam a harmadik kettőst is.
   Mert ugye ma jön a két rádió, legközelebb (reményeim szerint legalábbis) a két Harkov villanyborotva, míg a bal oldalt felül két rózsaszín doboznak tűnő valamik, melyek amúgy Geiger-Müller számlálók, na azok felboncolási idejét még csak megjósolni sem merem!
   Aztán ahogy itt ültem ezen még számomra is zavaros bevezető sorok előtt, egyszer csak beugrott, hogy amire én azt mondom, hogy holnap, az bár a valós időben elképzelhető, hogy valóban holnap lesz, azonban a szétszedtem cikkek összevissza megjelenési sorrendje miatt lesz köztük még vagy 250 tétel!
   Addig még annyiszor, de annyiszor fogom megemlíteni a gerjesztett hangszórót, meg a napelemes lámpást, az univerzális jelgenerátorról már nem is beszélve, hogy tényleg nem tudom, vajon mikorra fogok kikeveredni a hiányzó linkeket nyilvántartó táblázatomból.
   Ha élek addig, akkor egyszer csak úgy lesz, hogy elkezdenek elfogyni a szétszedésre felhalmozott tárgyak. Ez nem csak valós fogyást fog jelenteni, hanem egyben azt is, hogy egyre kevesebb olyasmi lesz megemlítve az egyes cikkekben, ráadásul mind az újakban, mind pedig a régiekben, ami még nem volt szétszedve. Na ekkor lesz értelme nekiállni és beszúrogatni a linkeket, és persze kitörölgetni az ezeket nyilvántartó táblázatomból az egyes tételeket.
   Mivel még mindig ott tartottam, hogy csak ültem és bámultam ezt a képet, egyszer csak az is eszembe jutott, hogy ezen polcrész az irattartóim nyomása alóli felszabadítása is majd csak évek múlva fog bekövetkezni. Na most képzed el milyen lehet ezt kezelni tudatilag. Pláne táblázatos formában!
   No persze megtehettem volna, hogy ez a cikk nem ide, hanem az időben valós helyére kerül, csak akkor sokáig nem lett volna rádióboncolás, aztán meg egyszer csak sok. Mert ugye ezen a képen sem egy rádió látható, és ezzel most nem arra célzok, hogy a Sokol 404-esből kettő van, hanem arra, hogy tőlük jobbra az a zöld csík, na az is egy rádió.
   Kicsit jobbra fent van egy Tronic márkájú PLL szintézeres. Balra egy koszlott faládikában egy amatőr gyártmányú. Az ágyam végi sarokban egy lapozós órával kombinált, ami arra vár (megjegyzem már több mint 10 éve), hogy összerakjam. Mindezt úgy, hogy már ki tudja hányszor futottam neki a szobámban található rádiók boncolásának. A pincei készletet pedig most inkább hagyjuk is...

 

 

Épp elég lesz nekem ma ezt a kettőt megmutatni.
Ennek egy kicsit olyan snassz gombjai vannak.

 

 

Míg ennek a másik változatnak valamivel csinosabbak. Itt aztán, mint már annyiszor,
újra az következett, hogy csak ültem és bámultam ezt a képet. Hogy mi jutott róla
az eszembe? Nos kezdetben semmi. Kisvártatva továbbra is semmi, de idővel
azért beugrott, hogy épp egy példát látok azon mániámra, miszerint milyen
lehet egy az előzőnél a sorozatszámában egyel eltérő készülék. Nos jelen
esetben nagyon más, ugyanis a Sokol 403-as még csak nem is hasonlít
erre a készülékre! Na jó, tudásában igen, de a külalakjában már nem.
Első ránézésre azt mondanám, hogy nem csak a formát modernizálták,
hanem fordítottak némi figyelmet a régi Sokol alapvető hibáinak kijavítására
is, ami állításom persze nem biztos, hogy minden részletre igaz. Annyi persze már
így kívülről nézve is látható, hogy ez a doboz sokkal masszívabb, mint amilyenben
a régi Sokol lakott. Vastagabb is az anyag, meg egy kicsit puhább is lett. Utóbbi
tulajdonság egy mindenfelé magunkkal hurcolt eszköz esetében azért előnyös,
mert egy lágyabb anyag nehezebben pattan el. A hangszóró is nagyobb lett,
és még a forgatógombok is kezelhető méretűre, pláne formájúra cserélődtek.

 

 

Meglepő módon mindkét készülék teleptartó fedele megvan,
csak azokat már kihúzogattam a helyükről.

 

 

Ez a rádió 9 voltos elempapucsot kapott.

 

 

Míg ez a másik példány igen nagy valószínűséggel
két darab zsebtelephez volt csatlakoztatva.

 

 

Hosszú és középhullámon vételkész. Nemcsak fejhallgatót,
de még földelést is csatlakoztathatunk hozzá.

 

 

Természetesen az antenna csatlakozó aljzata sem maradt el, csak ez valamiért a
készülék másik szélére, konkrétan a hullámváltó kapcsoló gombja alá került.
Már csak ennyiből is kiderült, hogy sem a készülék kezelőszerveit, sem
a csatlakozóit nem sikerült egyetlen helyre koncentrálni. Ezt
persze lehet, hogy csak én érzem hibának.

 

 

A gombok feletti piktogramok érthetőek, bár látszani olyan nagyon
azért nem látszanak, hogy bármiféle dicséretre adnának okot.

 

 

Épp mint ahogy engem sem illet dicséret ezért a képért. Majd később, ha tegyük fel
jó szokásomhoz híven leganéztam a rádiókat, és még csak el sem felejtkeztem
a dologról, na akkor majd lövök a skáláról egy ennél sokkalta jobb képet.

 

 

A teleptartó fedelek közt azért van némi eltérés, mert a felső valami
okból ki lett reszelve, valamint kapott néhány plusz lyukat is.

 

 

A rádió oldalai nem csak ezen a részen, de mindenütt csupaszok.

 

 

Ebben a fülrögzítésben az a trükk, hogy ez egyben a dobozt
is összefogja. Már úgy értem, hogy a doboz két felét.

 

 

A működés mechanizmusát gondolom nem szükséges elmagyaráznom.

 

 

Íme a rádió a hátlapja nélkül.

 

 

Ez itt egy a panelről készült kép. Azért vágtam le a többi részletet, hogy ne zavarjon.
Ami ebben a rádióban már csak így első ránézésre is szembeötlő, az a KF trafók
szinte teljes hiánya. Belemenjünk a kapcsolási rajzba? Na jó, de te akartad!

 

 

   A modulátor és az oszcillátor körök teljesen átlagosnak nevezhetők, ami viszont utánuk következik, az már nem! Manapság persze már nem kunszt egy tekercsek nélkül kivitelezett KF sávszűrő, de a 80-as években, pláne kisrádióban, na akkor még az volt. Ezeket a szinte az egész KF rendszert kiváltó, mindössze három lábú alkatrészeket, mintha kifejezetten a szovjet készülékek számára találták volna ki.
   A tőlünk csak kissé keletebbre készülő rádiókban ugyanis (a távol-keletiekkel és persze a nyugatiakkal ellentétben) gyakran alkalmaztak úgynevezett koncentrált sávszűrőt, amit egyszerűen csak ki kellett cserélni, a semmiféle hangolást sem igénylő modern utódra. Két hangolt zárókör azért megmaradt. Az első a keverő és a sávszűrő közé került, míg a második az AM demodulátort hajtja meg. Egyes Selga változatokban (a link mögött megbúvó készülékben mondjuk éppen nem) még az utóbbi is elmaradt.
   A hangfrekvenciás erősítőben komplementer végtranzisztorokat alkalmaztak, de valami számomra érthetetlen okból mégiscsak ott van a kimenten egy autótrafó. Említést érdemel még a rádiót bekapcsoló kontaktus, ami dicséretes módon be lett duplázva. Aztán ott van még az oszcillátor tranzisztor tápfeszültségét stabilizáló zéner dióda, amire szerintem a hosszú és a középhullámok vétele esetében nincs semmi szükség.

 

 

Újabb dicséretes megoldás, hogy a földelő és a füles csatlakozót
hordozó segédelem a hátlapból egyszerűen kihúzható.

 

 

Épp mint ahogy a teleptartó érintkezői is. Ezen két
utóbbi megoldás javításkor nagyon jól tud esni.

 

 

A teleptartó irányába tartó vezetékek igencsak
ötletes rögzítése is egy nagyszerű ötlet.

 

 

Az MP41-es tranzisztor mintha kíváncsian tekintene ki a többiek közül.

 

 

Ilyen lapos kalapos GT309-es tranyót láttam valamiben úgy szerelve, hogy
a feje bele volt ragasztva a panelba, a lábai meg vissza voltak fordítva.

 

 

A ferritrúd rögzítése sajnos igen gyengére sikerült. Ez nem lehet vita
tárgya, hiszen ha nem így lenne, akkor most nem lenne letörve.

 

 

A hullámváltó kapcsolója épp olyan mint régen, csak kapott egy csinos porvédőt.

 

 

Az ember azt hinné, hogy azért lett kivágva a panel széle az őt tartó csavarnál, hogy
a panelt egyszerűen csak alá kelljen (lehessen) dugni, azonban az igazság az, hogy
ez a művelet a doboz átellenes oldalából kiálló két pöcök miatt (melyeknek
beszereléskor előbb alá kell bújtatni a panelt) nem lehetséges.

 

 

Íme a nyáklap fóliás oldala. A panel anyaga sajnos pocsék. Elég csak
suttogva kimondani előtte, hogy páka, és már válik is fel róla a fólia.

 

 

A normális méretű hangerő szabályzó potméter alkalmazása viszont dicséretes.

 

 

Na most jön az, hogy el kell döntsem, miszerint kimosom-e, vagy nem mosom ki.

 

 

Kérdés volt ez egyáltalán?

 

 

Míg a doboz az ablakban szárad, vessünk néhány pillantást a részletekre.
Mivel egy ezzel megegyező formájú hangszórót szereltem szét
a múltkor, így azt már nem fogom újra mutogatni.

 

 

Na most az egy dolog, hogy az idővel elöregedő műanyag
okán leszakadt a helyéről a ferritrúd, no de mégis
mi a csodára szolgál a közepén az a valami?

 

 

Mármint ez.

 

 

A megfejtés tulajdonképpen egyszerű. Annál legalábbis mindenképp egyszerűbb,
mint maga a megoldás. Már úgy értem, hogy az, hogy az alumínium kapocs
a műanyag csövet rögzíti a ferriten, míg a műanyag cső két széle felakad
a ferritet tartó fehér alkatrészekre, miáltal biztosítja, hogy ne tudjon a ferrit
oldalra elcsúszni. Na most az addig igaz, hogy működni működik a rendszer, no
de az is igaz, hogy egy ilyen megoldás kiötléséhez nem egy pohár vodka kellett...

 

 

A kép alsó széle közepe táján látható fehér bigyó a sávszűrő. Remélhetőleg valamikor
később nem felejtek el összehasonlításképp odatenni mellé egy nem szovjet típust.
Na most az úgy volt, hogy ez a cikk két etapra osztva készült. Az egyik volt a
szétszedés, míg a másik az összerakás. Bár a kettő között alig valamicske
idő telt el (emlékeim szerint csak egy nap), de ennek ellenére az ígért kép
elkészítése természetesen, akarom mondani sajnálatos módon elfelejtődött.

 

 

A kimenőtrafó alkalmazása felett, még ha autótrafó is, képtelen vagyok napirendre
térni. Mert ugye tegyük fel, hogy a germánium alapú tranyók nem bírják el a 8
ohmos hangszóró jelentette terhelést. Szerintem ebben az esetben bármiféle
logika azt diktálja, hogy már csak az egyszerűség jegyében is ne 8, hanem
16, vagy akár 32 ohmos hangszóró kerüljön a készülékbe. De egy trafó...

 

 

Ebből a fiókból egy darabka merev drótot szándékszom kihalászni.

 

 

Azért ekkorára hajlítottam meg, hogy át tudjam dugni
a ferritrudat rögzítő elemek melletti lyukakon.

 

 

Majd egy nem különösebben elegáns tekerintéssel
immáron stabilan rögzítsem vele a ferritrudat.

 

 

Hiába van éppen nyár, ezeknek valamiért eszük ágában sincs megszáradni!

 

 

Ezért ráállítottam a feladatra egy szintén szovjet mintájú ventilátort.

 

 

Azt még nem is meséltem, hogy míg az egyik rádió minden gond nélkül szétjött,
addig a másikról sajnos egyszerűen képtelen voltam lehúzni az állomáskereső
forgatógombját. Ennek az volt az oka, hogy valaki fogta, és felragasztotta
a tengelyére a gombot. A ragasztóból sajnos nem csak a tengely innen
nézvést jobb oldali végére jutott, hanem a balra is, ahol a skálahúr
tekeredik. Hogy azt hogyan sikerült összehozni, hogy a skálahúr
nem ragadt bele a ragasztóba, arra mondjuk nem jöttem rá. Arra
viszont igen, hogy azért nem tekeredik rendesen, merthogy el van
foglalva a vájata. Bár nem volt egyszerű, mert félő volt, hogy az egészet
eltöröm, de végül sikerült róla apránként letördelnem az oda nem illő részeket.

 

 

Ez a rengetegnek tűnő leeső drót úgy keletkezett, hogy leforrasztgattam
a teleptartókhoz, illetve a füles csatlakozóihoz tartó vezetékeket.

 

 

Mely cselekedetem hatására letisztázódtak a rádiók paneljai.

 

 

   Elmondjam, hogy mit kell nézni a képen? Na jó... A két trimmer és a forgó közötti fekete hengert. Kell hozzá a szovjet cuccokhoz szokott szem, hogy a puszta látvány alapján rájöjjön az ember, miszerint az a fekete izé, az nem más, mint a külső antenna csatlakozó aljzata.
   Komolyan mondom, hogy úgy voltam vele, hogyha ebbe belemegy a szabványos banándugó, akkor el fogok pityeredni a meghatódottságtól. Az gondolom sejthető, hogy egy könnycseppem nem sok, annyit sem voltam kénytelen hullatni.
   Ez mondjuk azért tényleg egy érthetetlen dolog. Mármint nem a könnyeim hiánya, hanem az, hogy egy annyira szabványos valamit, mint amilyen a világon mindenütt elterjedt banándugó (illetve jelen esetben az aljzata, vagyis a banánhüvely), miért kell bármi mással helyettesíteni. Pláne egy olyan valamivel, melybe - minden felkészültségem ellenére - semelyik dugóm sem illik.

 

 

A próbára elsőnek kiválasztott panel, ha nem is minden hiba nélkül, de működik.
Amúgy mindössze annyi baja volt, hogy a hangerőt szabályzó potméter
egyáltalán nem érintkezett. Ezt a kontakt lötyi azonnal orvosolta.

 

 

A másik rádió viszont nem szólt. Bár hallatszott némi hang a hangszórójából,
az azonban sajnos kimerült holmi kattogásban. Ezen hibáért sajnos nem
a képen látható, az idők folyamán színevesztett pók volt okolható.

 

 

És még csak nem is ez a tulajdonképpen potyára kivett
MP38-as tranzisztor, hanem az MP41-es párja.

 

 

Ezekkel a helyettük beszerelt BC akárhányas tranzisztorokkal nem az a baj, hogy
nem kor, illetve típus hűek, hanem az, hogy mivel ezek germánium helyett
szilícium alapúak, ezért az eltérő bázis emitter nyitófeszültségük okán
torzít a végfok. Mondjuk hozzájuk lehetne szabni a kapcsolást, de ehhez
most nem volt kedvem. Ahhoz viszont igen, hogy a helyére húzzam a rádiót.

 

 

   Ezt persze nem úgy kell érteni, hogy a szoba másik végében található ablakhoz, hanem úgy, hogy hangolásilag. Ide amúgy azért voltam kénytelen áthozni a rádiót, mert az asztalomon a PC, meg az ADSL modem, meg a ki tudja mi miatt akkora a zavar, hogy már eleve azt is nehéz volt eldöntenem, hogy melyik származik a rádióból, és melyik az éterből.
   Mivel ennek a készüléknek koncentrált KF sávszűrője van, ami ráadásul fix, vagyis nem igényel hangolást, ezért hozzá igazodva még csak műszer sem kellett a helyrehúzáshoz. Nyitásképp ráálltam egy adóra, majd maximumra állítottam a hangerőt a demodulátort meghajtó, az apró fémputtonyban található rezgőkörrel. Miután ezzel végeztem, megtettem ugyanezt a sávszűrő előtti KF trafóval is.
   Következő lépésként beálltam a skála elejére, illetve egy egészen kicsit odébb, majd az oszcillátor rezgőkörével odahangoltam a Kossuth adót. A skála másik végével, illetve a modulátor kör pontosra hangolásával már nem foglalkoztam.
   Hogy miért nem? Nos azért, mert ezt majd ráérek akkor megtenni, ha valóban nekiállok ennek a rádiónak. Már ha ez valaha is be fog következni. Terveim szerint a rádió építős oldal kapcsán fogok sort keríteni a nagy eseményre. Már ha lesz valaha abból az oldalból valami...
   Egy ilyen rádió azért jó donornak, már úgy értem, hogy a rádióépítéshez, mert ebben - mivel ez már eleve az - egy rádió minden szükséges alkatrésze benne van. Terveim szerint szétépítem. Külön lesz a HF erősítő, a KF fokozat, valamint a modulátor és az oszcillátor is.
   Ezeket aztán összevissza lehet csereberélni, illetve ki lehet rajtuk próbálni mindenféle értelmes, vagy épp teljesen értelmetlen dolgokat. Hogy aztán megérem-e, hogy annyira elfogyjanak a szétszedésre váró kacatjaim, hogy nekiállhassak végre valami egészen másnak, mint mondjuk a sokat emlegetett a rádióépítős oldal, na az egy jó kérdés.

 

 

Mivel az említett kísérletsorozat biztosan nem mostanában lesz,
ezért szóba sem jöhet, hogy addig széjjelhagyjam a rádiókat.

 

 

Vagyis most kell összeraknom, hogy ne foglaljanak sok helyet, csak előtte még meg
kell cselekednem néhány olyan dolgot, melyeket már hetek óta ígérgetek. Az egyik
ilyen dolog, ezeknek a paradicsom palántáknak a kertbe történő kiültetése. Persze.
Értem. Én is látom, hogy üres a láda, de ha jobban megnézed, igenis, hogy vannak
benne valami apró zöld cafrangok. Hogy ezek miért rekedtek meg ekkorka
állapotukban, azt mondjuk nem értem, de nem is lényeges. Akár
élnek a lehetőséggel, akár nem, kiültetem őket a kertbe.

 

 

Ezek is paradicsom palánták. Ezeknek adok még egy kis haladékot, hátha idővel
megindulnak. Ezekben az az érdekes, hogy közülük még a palántázó tálcából
történt kiültetéskor néhány tövet egy fagyis vödörbe tettem, majd a vödröt
a balkon legtávolabbi pontjára, és azóta többször is előfordult, hogy vagy
elfelejtkeztem róluk, vagy egyszerűen csak azért nem kaptak vizet, mert
nem értem el odáig a vizes palackkal. Na azok a palánták, azok
már egészen szépek! Bezzeg amiket pátyolgatok...

 

 

Mindeközben az előszobai helyzet is monoton fokozódik. Ilyenkor az szokott lenni,
hogy a felgyűlt apró feladatok elvégzése helyett megállok, majd szépen sorjában
elképzelem magam, amint minden egyes akármivel egészen a helyéig szaladok.
Én ezt valamiért nagyon szeretem játszani! Már úgy értem, hogy a mindenféle
feladatok megtörténésének elképzelését. Bezzeg maga a munka? Na az büdös!

 

 

Mivel úgy éreztem, hogy a skálaüveg mögötti papír még nem teljesen
száraz, ráállítottam az előlapra a ventilátort, majd felkaptam
az alsó polcon csúfoskodó növénykezdeményeket.

 

 

A hallon áthaladva ez a kép fogadott. Szerintem ebből már megint az lesz, hogy
kénytelen leszek olyan apró darabjaira bontani a gépem, míg csak ki nem jön
belőle az alaplap, amiben aztán cserélgethetem a kitikkadt kondenzátorokat.
Ehhez persze több dolog is szükségeltetik. Egyrészt egy olyan nap, amikor
nem esik az eső, és még a vérnyomásom se, hogy el tudjak szaladni a
boltba pótalkatrészért. Másrészt pedig munkakedv, amit most
így hirtelen nem is tudom, hogy honnan tudnék keríteni.

 

 

Mivel nem akart beindulni a nap, nyitásképp kiraktam a virágládát az előszobába.
Gondoltam hátha van ez itt annyira rossz helyen, hogy megindítson a munka
vonalán. Szó se róla, kellett neki hozzá vagy úgy egy jó óra, mire végül
sikerült felpörögnöm. Na akkor meg úgy beindultam, hogy csak lestem!
Kiszedtem az első kertből két redőnyvezető sínt (ne kérdezd mit kerestek
ott, ez egy ilyen ház), majd levakartam és lefestettem őket. Ha minden igaz,
akkor ezekből idővel szőlőkaró lesz. Mivel még tartott a lendület, nekiálltam
és megreparáltam a bicajomat, meglocsoltam a kertben a virágokat, előtte
persze a palántákat is kiültettem. Végül az hozott fel, hogy
a szokatlanul sok mozgástól megéheztem.

 

 

Gondoltam míg a megálmodott kiadós levesem rotyog, addig újraegyesítem a rádiók
alkatrészeit. Kezdetben még úgy volt, hogy lesz egy jól működő, nem letört gombú,
meg egy kísérletezésre félretett példány, de ezt a tervemet igen gyorsan feladtam.
Mert ugye minek nekem egy táskarádió? Már úgy értem, hogyha kell, mert bármi
okból rádiót szeretnék hallgatni, akkor van erre a célra egy a Sokolnál jobbféle.

 

 

Játszunk egy olyat, hogy erre az alkatrészre vonatkozólag felteszek egy (szerintem
legalábbis) teljesen nyilvánvaló kérdést, ami így hangzik: Le fog ez innen törni?
Na most mivel lelki füleimmel úgy hallottam, hogy mindenki igennel válaszolt,
mindjárt fel is merült a következő kérdés: A konstruktőr ezt hogyan gondolta?
Szóval az addig rendben van, hogy ebben az újabb Sokol rádióban kijavították
az előd több hibáját, no de miért tettek bele újakat? Ez valami konstruktőrsport?

 

 

Ha már konstrukció... A két készülék doboza ugyan teljesen egyforma, azonban
a hangszórót a helyén tartó négy csavar mérete más. Az átmérőjük még csak
hagyján, mert ugye majd tágul a műanyag, no de a hosszuk... Alátét persze
mindenképp került volna a csavarfej alá, csakhogy ezek nem hagyományos
alátétek! Még innen nézve is látszik (újabb, csak a lényeget alig mutató fotó a
szerző munkásságából), hogy az alátétet (valószínűleg préssel) megvastagították.

 

 

Vajon milyen anyagból lehet a doboz? Már csak azért kérdezem, mert
már sokadszorra tapasztalom, hogy az Ultra mosogatópor
képes kiszedni a szovjet műanyagból a színét.

 

 

Ugyan bele lehetne kötni, mert ugye egy fényes hangszóróráccsal lehetett volna
ennél sokkalta szebb is, mint ahogy fényes gombokkal is jobban mutatott volna,
de ezektől függetlenül alapjaiban véve szép. Amúgy ezt a képet egyrészt azért
lőttem, hogy legyen róla egy tiszta állapotban is, másrészt pedig azért, hogy
legyen mit beszúrnom a tematikus, a csakis rádiókat tartalmazó oldalba.
Ez régebben (míg nem volt a tematikus bontás) sokszor olyan szinten
fel sem merült, hogy volt olyan szétszedés, melynek képei között
alig lehetett találni valami az adott tárgyra némileg jellemzőt.

 

 

Már csak a nem cirill betűkből is sejthető, hogy ez az exportkivitel.

 

 

 

Hogy tulajdonképpen csak a Kossuth adót veszi, az nem annyira a rádió,
mint inkább a környékünkön uralkodó elektroszmog számlájára írandó.

 

Hogy aztán rá fogok-e jönni, mikor keresem, hogy ez az amit keresek, az egy
jó kérdés! Ha lesz annyi eszem (általában nem szokott), akkor kap egy
feliratozottat a pincei irattartókban bujkáló matricás papírjaimból.

 

 

Ez az a leves amit korábban említettem. Dúsnak csak annyiban tekinthető,
hogy tettem bele egy hatalmas marék óriási méretű csigatésztát.

 

 

Miközben a levest kanalaztam, a nyitott ajtón át többször is kilestem az előszobába.
Valószínűleg azért gyűlnek itt a lomok (megjegyzem már hosszú hetek óta), mert
egy idő után annyian lettek, hogy mivel nem tudom őket egy szuszra levinni,
ezért nincs is kedvem. A mini fűrészgép a lomos pincébe való, mégpedig az
elfelejtett szerszámokat tartalmazó fiókba. Az autórádióra sem ártana meg
rátekerni némi folpackot. Ezt már csak azért is, hogy feltűnő legyen, hogy
már jártam benne. A Hunor 88-as számológép - már csak a kora miatt is -
pláne elcsomagolandó! A barna tolltartó, és a fából készült CD lemeztartó
sorsáról még nem döntöttem. Arról viszont igen, hogy mindenféle más egyéb
terveim ide vagy oda, nekiállok és zsinórban szétszedek annyi rádiót, hogy idén
legalább ezekkel ne kelljen foglalkoznom. No de én, és az én nagyszerű terveim...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.