Schneider táskarádió
(ezt szoktam hallgatni)

Szép az a magnó, de a magnózás előtt mindenképp a rádióimmal szeretnék végezni.

A felső gomb az állomáskereső, alatta a hangszín és a hangerő. A Schneider
név német eredetre utal, a rádió koszgyűjtő részei pedig az előző
tulajdonos némiképp kifogásolható higiénés szokásaira.

Elemestül vettem néhány éve, és még azóta is benne vannak az elemek.
Vagyis ezek különösen tartós elemek.

Nem mondom, hogy az én gépeimen nincs nyom a gombok körül, de ez azért csúnya.
Illetve szép ez, hiszen némi kosztól eltekintve ez az egyik legszebb rádióm.

A skála bár egyszerű, de szép. Talán épp a szolidsága miatt mutat jól.

Akkor ennyit mára a német eredetről. Mondjuk szó se róla, nincs
éppen túlhangsúlyozva a forrás. Én is alig tudtam lefotózni.

Füles és külső tápegység csatlakozó az egyik oldalon.

Hangerő és hangszín gombok a másikon.

Én meg pont ezt a rádiót néztem ki magamnak (ebben volt elem)
a fürdőszobába. Majd most nem én fogok fürödni, hanem ő!

A rádiónak van füle és antennája is. Ráadásul mindketten épek és betolhatók.

A hangszóró rácsa sem indulhat a tisztasági világbajnokságon.

Ilyen kép már volt, de ezen jobban látszik a recék közé nőtt eldönthetetlen eredetű
anyag. Illetve azt tudjuk, hogy a tulaj ujjáról vándorolt oda, csak azt nem, hogy
mi volt az eredeti forrás. Ez nem hétköznapi porból és izzadtságból álló kosz.
Én azt mondanám rá, hogy ez leginkább pörköltszaft eredetűnek sejthető.

Ez most nem a fényképezőgép torzítása, ugyanis a rádió oldalai valóban íveltek.

Vajon milyen nyelven jelent a GO hosszú, a PO pedig középhullámot?
Hajdú Csaba megfejtése: francia, grandes ondes, petites ondes.
Azaz nagy hullámok és kis hullámok.

Valóban Szuper ez a Maxell elem. Részint azért, mert még mindig rendben
üzemel róluk a rádió, másrészt még szét sem folyt belőlük a trutyi.

Persze ez még korántsem jelenti azt, hogy az elemek inkontinencia hibája korábban
elő ne fordult volna. Tényszerűen ez (mármint a látvány) annyit tesz, korábban
elemek befolyása alá került e rádió. A mélyedésben barna trutyi, az kérem
egy csavar feje. Egy csavart még akkor is felismerek, ha már így néz ki!

Tisztára olyan, mintha valami tengerfenéki hajóroncsból származna.

Végre egy normális konstrukció. Ha leveszem a hátlapot, akkor nem marad
benne semmi. Nem minden gép ilyen ám! Hol egy csatlakozó, hol egy
antenna, vagy épp a tápkábel marad benne a készülék hátuljában.

A készülék füle érdekes konstrukció. Bár úgy általában semmi szükség rá, de
egyetlen mozdulattal kiemelhető, mert a fül nem a rádió dobozához
rögzül, hanem a képen látható két fekete műanyag laphoz.

Átlagos készülék, átlagos alkatrészek. Ellenben a szokottnál sokkal nagyobb a rend.
Szépen átlátható a konstrukció, és az alkatrészek is szokatlanul egyenesen állnak.

A csatlakozók hátulnézetből.

Érdekes, hogy a két csatlakozó egy egységet képez, s így egyben kiemelhető.

Mindehhez hozzájön a feliratok duplázottsága. Gondolom létezett ez
a készülék az oldalán körbefutó fényes díszcsík nélkül is,
mikor is jól jöttek a csatlakozón látható feliratok.

A panelre nem csak úgy oda vannak forrasztva a vezetékek, hanem
ahogy kell, szegecselt forrfülekkel meg van adva a módja!

Az utóbbi időben épp elég rádiót mutattam. Gondolom látszik, hogy itt szokatlanul
nagy a rend. Vagy egyszerűen csak nem volt görbe vonalzója a konstruktőrnek.

Az egyik tranzisztornak szögletes, a másiknak viszont gömbölyded a kalapja.
Az ellenállások mindeközben katonás rendben állnak.

Még a KF értéke is rá van matricázva a panelra. Azt kell mondjam, hogy
ez egy egészen szokatlanul tisztességes konstrukció a távol-keletről.

Három csavar tartotta a panelt a dobozban.

A mára már szinte egyeduralkodóvá vált ragasztás helyett,
a hangszórót masszív acélrugók tartják az előlapban.

Elem trutyi és szösz kombinációja az egyik sarokban.

Ugyanez a felállás a másik oldalon. Talán csak annyi a különbség, hogy itt mintha
volna kevéske falevél is. Szépen odanőttek a készülék aljába. De nekem
hiába erősködnek, mert úgyis én fogok győzni a súrolókefémmel.

A rádió doboza több különálló elemből áll, melyek melegen szétnyomott
műanyag pöckökkel lettek összeerősítve. A többi részlet
van olyan szép, hogy ezt meg tudjam bocsátani.

Szép panel. Lehetne belőle csinálni mondjuk egy rádiót.
Már úgy értem, ha tegyük fel nem volna meg a doboza.

A két kisebbik tekerő marad, mert a csavarjuk a feliratos díszlemez alatt van.
A hangoló gombot meg amúgy sem lehet kiszedni a skálahúr és a szegecselés miatt.
Szerintem úgy szép ha nem látszik a gombon a csavar. Egyszer régen nekiálltam
alumíniumból forgatógombot faragni. Tulajdonképpen nem is lett rossz.
De ez már egy újabb erősítőm történetéhez tartozik...

Erősítőim sorának felhánytorgatásában legutóbb ott tartottam, hogy szétszedtem a 160 wattos szörnyszülöttet. Ekkortájt vettem meg Tomi barátomtól egy ezresért az alapvetően javításra átvett, de alapos átvizsgálás után túlzottan halottnak talált Unitra M531 nevű borzalmat. A magnó mindkét végfokozata le volt égve, és én sem álltam valami fényesen, mert a Verhovina moped alkatrészigénye minden pénzemet felemésztette.    Ismét abból készült az erősítő, amit találtam itthon. Volt egy apukámtól kapott Tesla NZC100 típusjelű lemezjátszóm, természetesen már rég mechanika nélkül. Ebből lett az erősítő doboza. Ez egy nagyon jópofa doboz volt! Szanaszéjjel lehetett csavarozni, valamint a megszokott műanyag illetve fa szokásdoboz, Tesla ide vagy oda, ez bizony nagyrészt alumíniumból volt.    Tekertem egy hálózati trafót. Egyszerűen csak azért, mert volt itthon drót, satu, furdancs, számláló, és persze lelkesedés. Szerintem a trafótekercseléshez főképp az utóbbi szükségeltetik.    Az erősítő előlapja kapott egy Unitra dupla kivezérlésjelző műszert, pont mint az M531-ben. Ez onnan volt, hogy apukám hozta. Azért hozta, mert hallotta amint fiacskája sokat szidja a magnója műszerét. Gondolom megnézte milyen van benne, majd hozott egyet a műhelyből valami roncsból. Persze azt apukám nem tudhatta, hogy pontosan melyik műszert is szidom.    Mondjuk az igaz, hogy az M531-es gép volt az átkok alanya, de nem az eredeti műszere miatt, hanem amiatt, amit én építettem bele utólag. Gondoltam miért is ne tudnék építeni egy legalább 5 LED-es kivezérlésjelzőt. Hogy végül is miért nem sikerül, azt most hagyjuk... A végeredmény valami egészen borzasztó lett!    A LED-ek nemcsak a kivezérlés szintjétől vezérelve kezdtek sorban világítani, hanem a hangfrekvenciás jel más egyéb összetevőitől is függött, hogy épp melyik LED volt hajlandó begyújtani. Simán előfordult, hogy nem sorban világítottak, hanem mondjuk csak a kettes meg az ötös. Sokkal inkább volt ez valamiféle fényjáték, mint mondjuk bármire is használható kivezérlésjelző.    Az erősítő forgatógombjai valami csavarból készültek, mert megláttam bennük a lehetőséget. A két végfok panelja az én M531-es magnómból lett kioperálva, de a biztonság kedvéért sokkal nagyobb végtranzisztorokat kapott. Nem volt egyszerű, de találtam a gépről egy képet.    Felül az M531, tolópotméteres panel nélkül, csak a két kilógó vonalbemeneti, immáron tekerős potméterrel. Alatta apukám tápegysége, ami most valószínűleg a telken van valahol. Legalul pedig ott az erősítő.    Tulajdonképpen szép, vagy legalábbis semmiképp sem csúnya. De még ha csúnya is volna, akkor sem látnánk a fotó minősége miatt.    Ez az erősítőm sokáig, mégpedig egészen pontosan addig működött, míg egy buli alkalmával valaki bele nem öntött egy pohár kólát. Nem lett nagy baja, de már nem javítottam meg, mert ekkoriban már inkább motoroztam mint magnóztam. A Tesla NZC-420-as lemezjátszó beépített erősítője pedig bőven megfelelt átlag zenehallgatási célra.

Emberkéz művelte ónpettyek a panelen.

Mikor már csak ennyi feszültség van egy elemben, az bizony már a végét járja.

Gondoltam töltöm egy kicsit az elemeket, de a töltőm értelmesebb nálam.
Ő ugyanis tudja, hogy ezt nem szabad!

Olyan szép az a skála...
Letakartam a porronggyal, nehogy még baja essen míg mosom a gombokat.

Mikor a díszlapot a gombra felragasztották, akkor nem csak ő, hanem a csavar feje
is kapott a ragasztóból. Vagyis nem lett volna szabad kilazulnia a gombot tartó
csavarnak. Sajnos a csavar erről a dologról semmit sem tudott, ezért a gomb
lötyögött. Én meg szedhettem le óvatosan a szépséges lemezkét.
De legalább hozzáfértem a tisztítandó részekhez.

Ha már úgy is szét volt szedve, akkor természetesen kipucoltam a potmétert,
majd visszaragasztottam a helyére a díszlemezt. Még így darabokban
is egészen jól szól a rádió, csak így persze visítósabb a hangja.

A készülék antennája teljesen ép.
A megszokott formától eltérően, furán rövid rudakból lett összeállítva.

Az előbb ez a részlet még valahogy nem így nézett ki.

Mégpedig azért nem, mert kifelejtettem ezt a szürke papírlapot.
Ez azért van itt, hogy az elemtrutyi ne a potméterben kössön ki.

A rozsdásfejű helyett kapott egy szép új csavart.

Az átlag bóvli URH sávos kisrádióktól eltérően, ennek a készüléknek meglepően
normális hangja van. Nem csak, hogy igen szelektív, de ha épp
jól hangolom be, akkor még csak nem is torzít!

Mint az ezen a képen kiválóan megfigyelhető, a Schneider felirat a mosás áldozatává
vált. Pedig hogy vigyáztam rá... Közelébe sem mertem menni a kefével! Végül is
akkor jöttek le a betűk, mikor megtörölgettem a dobozt, hogy ne száradjon
foltosra. Valószínűleg nem voltak nagyon odaragasztva. Gondolom
gyárthatták azt a készüléket mindenféle piacokra,
bárminemű megrendelt felirattal.

Középhullámon is normális a vétel. A nappalhoz képest egészen sok adót vesz.

A konyhai falióránk tükröződik a rádió krómozott fülében.
Ez egy annyira randa egy kép, hogy az már szinte szép!

A gombok környékéről minden kosz lejött. Most már nyugodtan hallgathatom
a rádiót a kádban ázás közben. No nem mintha eddig ideges lettem volna...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.