Szóval az úgy van, hogy a PC amin ezeket a sorokat rovom, az már olyan öreg, hogy már-már képtelenség megindokolni, hogy miért nem cserélem le. Komolyan mondom, hogy a Bosnyák tér mögötti lomos piacon a kukabúvárok jobb alaplapokat árulnak, mint ami az én gépemben van.
   Itt aztán két dolog csap össze. Az egyik az, hogy a sebességproblémák miatt, mikor épp látom őket, olyankor mindig úgy gondolom, hogy most aztán már tényleg kellene egy új gép, míg a másik az, hogy egy vadonat új gépen a driverek hiányában valószínűleg nem futna jól az XP, ami operációs rendszerhez momentán (ez 2018-ban volt) még elszántan ragaszkodom.
   Miközben én a legyen új gép, vagy ráérek még cserélni lehetőségek között vergődtem (megjegyzem már hosszú évek óta), egy közeli barátom azzal döntötte el a kérdést, hogy felkínálta szíves további hasznosításra az én gépemével korra úgy nagyjából megegyező, azonban az enyémhez képest valóságos erőmű kategóriájú számítógépét, pontosabban szólva annak főbb alkatrészeit.
   Szóval nincs mese, ebből bizony olyan gépátépítés lesz, hogy ihaj! Bár elsőre azt mondaná róla az ember, hogy ez egy igen egyszerű, akár még fél délelőtt alatt is lezavarható project, hiszen mindössze arról van szó, hogy alaplap ki, másik alaplap be, kábelek vissza, új hardver felismertet, örül, csakhogy ez nem így van.
   Illetve lehetne akár így is, csak ugye az az ember, aki ilyen egyszerűen oldja meg a feladatait (vagy ilyen egyszerű feladatai vannak), na az nem én vagyok. Mert ugye nehogy már ne bonyolítsam meg a dolgokat. Illetve ha már lúd, akkor legyen kövér! Na ez kövér lett...
   Már csak azért is, mert a PC átépítést teljesen nyilvánvaló okokból úgy kellett volna indítani, hogy a megkezdése előtt elhárítom az összes szóba jöhető akadályt. Az egyik ilyen akadály a virágállványon (itt kívánom megjegyezni, hogy már hetek óta) száradó magnódobozok okozta helyhiány.
   No nem arról van szó, hogy ide szeretném tenni a remélhetőleg hamarost szétszedett számítógépek alkatrészeit (bár ki tudja), hanem arról, hogy a két BRG MK-27-es magnó többi részeivel egy a virágállványnál sokkal fontosabb helyet sikerült elbarikádoznom.

   További bonyolítása az ügynek, hogy a számítógépekkel kapcsolatos többes szám emlegetése nem úgy értendő, hogy az én mostani gépem, meg amiből az alaplap származik, hanem bejön a képbe a még valamikor egy évtizeddel ezelőtt elrakott előző gépem is. Azt a masinát úgy, illetve azért raktam el, hogy ha az újjal bármi baj lenne, akkor épp csak elő kelljen vennem rejtekéből a régit.
   Az persze igaz, hogy a régi gép már tíz évvel ezelőtt is lassú volt, mint ahogy az is igaz, hogy a semminél mindenképp jobb. Mivel a mostani gépem (némi alaplapi elkó cseréket követően) egy még bőven használható masina, ezért nem lehet vita tárgya, hogy annak belseje kerüljön át a tartaléknak tartott gépbe.
   Mivel ez a lakás egyrészt kicsi, másrészt a tartalék gépre eddig még csak akkor volt szükség, mikor itt nyaralt a gyerek, így nincs rajta mit csodálkozni, hogy alaposan el lett dugva. Nem, nem a gyerek...

   Szóval a feketét a fiam használta, míg a mögötte rejtegetett fehér dobozos a tartalék gépem. Ez a gyakorlatban úgy keletkezett, hogy még valamikor tizenéve, mivel az új géphez mindenből vettem újat, a régi alkatrészekhez épp csak egy ház és egy tápegység hiányzott. Ezek ketten meg ugye nem kerültek akkora összegbe, hogy megvétózták volna egy tartalék gép megépítését. Én meg ugye olyan vagyok, hogy ha megtehetném, akkor a háztartási szemét kivételével nem igazán dobnék ki semmit.

   Ahogy kinyitottam a gépházat, egyből feltolultak az emlékek. Sajnos nemcsak az derült ki belőlük, hogy még működik az emlékezetem, hanem az is, hogy már nem valami jól.
   Már csak azért mondom, mert biztosan emlékszem rá, hogy ezen az alaplapon elégett a videokártya csatlakozójához áramot vezető fóliacsík, miközben az alaplap ezen példánya hibátlannak tűnik. Ez persze nem igaz, de erről majd kicsit később.

   Ugyanis az van, hogy már hosszú napok (na jó, bevallom, valójában inkább hetek) óta nem csináltam semmit, így alaposan felgyűltek a feladataim. De persze mit nekem számítógép piszkálgatás közben lefuttatni a háttérben egy nagymosást...
   A már kimosott pléd a székek közé terítve szárad, míg a zoknik a ruháskosár peremén. Erre a kényszermegoldásra azért volt szükség, mert a fregoli már az előző adagtól megtelt. A balra az asztalon látható két barna valami, az ebben szobában állomásoztatott díszpárnák huzata.
   Hely máshol már nem igazán lévén, a tartalék PC-hez való kishangfalak a vitrines részben kerültek elhelyezésre. Hogy a teregetéssel és a pakolással foglalatoskodok (plusz a háttérben porszívózok, felmosok), az azért nem zavar, mert a hallban a PC épp nagyban azzal van elfoglalva, hogy kitolja a háttértárakra az időnként feltétlenül szükséges biztonsági mentéseket.

   Miközben a konyhában száradt a kő, odahúztam a DELL gépet az ablak elé, mondván belenézek. Mivel szerelő a szakmám (még ha csak telefonszerelő is), valamint az a hobbim, hogy mindent szétszedek, így a kinyithatatlannak bizonyuló házzal sikerült magamat komolyan meglepnem.
   Harmadjára futottam neki, mire végül sikerült rájönnöm, hogy sem a teteje, sem az alja, sem egyik oldala sem jön le (nem lehúzható), hanem így nyílik. Vagyis épp mint egy könyv, a képen látható módon kettéhajtható.
   Hogy erre miért nem jöttem rá azonnal? Nos azért, mert a gyártó betett a rendszerbe egy lassítást, ami nemcsak akkor működik, mikor az ember összecsukja a házat, vagy meg kell tartania a zsanérnak a nyitott gép tetejét, hanem nyitáskor is. Az persze lehet, hogy újkorában még nem feszült annyira, mint teszi azt most.

   Gondoltam megnézem milyen állapotban hagytam a tartalék gépet. Mint az a "gondoltam" kifejezés használatából sejthető, szegény masinának esze ágában sem állt elindulnia!
   Nyitásképp kapott az alaplap egy új elemet, mert a régiben már nulla volt a feszültség. Itt kívánom megjegyezni, hogy a 2032-es elem helyett jó a 2025-ös is, ami épp csak egy kissé laposabb.
   Na most a következő lépés, akarom mondani elakadás az volt, hogy nem ismerte fel a BIOS a processzort. Miután valahol mégiscsak kiírta, hogy milyen van benne, majd kézzel beállítottam, már elindult a gép, s mint az a monitoron látható betűkből kiderül, a Windows is akart, azonban egy kattanó hanggal kísérve az oprendszer folyton újraindult.
   A rémes kattanó hang forrása amúgy a CD ROM tálcája volt, amit egy apró motor a rendszer indulásakor - akár bent van a tálca, akár kint - megpróbál izomból visszahúzni a helyére.

   Ezt a kábelt azért kellett megkeresnem, mert az új alaplap hátulján csak két USB aljzat van. A gyártók ezen két véglet között pattognak. Már úgy értem, hogy a fura módon kevés, és a rettenetesen sok csatlakozó között.
   Szerencsére magán az alaplapon ott a további USB csatlakozások lehetősége, épp csak egy darabka kábelre, illetve erre a valamire van szükség. Aztán ha még kell, akkor vannak az alaplapra köthető USB csatlakozók a gépház elején is.

   Mivel egyszerűen képtelen voltam megállni, illetve már akkora volt a tömeg, hogy ha kézben egyesével viszem, akkor sosem végzek velük, így bevetettem szállítóeszköznek a vödröt. No nem a szemétbe viszem a dolgokat, hanem csak át ide nem messze a lomos pincéig, ahonnan remélhetőleg záros határidőn belül felkerülnek a boncasztalomra.
   Ezek a kincsek amúgy onnan vannak, hogy egyszerűen képtelen voltam ellenállni a környékünkön zajló lomtalanítás okozta kísértésnek. Mert ugye mennyivel egyszerűbb, pláne sokkalta olcsóbb csak úgy egyszerűen felvenni valamit a földről, mint megvenni a piacon.