Megvagytok! Kiáltott fel a szerző, mikor ezt a polcot meglátta, pedig amúgy sem a B93-as magnóba beépíteni tervezett hangszórókat, sem a bútorkerekeket, de még csak az indexrelét sem kereste. Hogy akkor mégis mi a csudát keresett? Nos a bal szélen látható 3/2 állásos szivargyújtó USB átalakítót. No nem mintha lenne autóm, vagy bármi más okból szükségem lenne rá, hanem csak azért jöttem le érte, mert egyrészt igencsak útban van a csavaros polc előtt, másrészt a lakásban található boncolnivalókhoz épp semmi kedvem sem volt. Gondoltam ha már egyszer itt vagyok, akkor csak szétcsapok köztük egy kicsit.

   Mivel a hangszórókat szatyorba pakolni nem tanácsos, ezért került képbe ez a már ki tudja mióta üresen tátongó, akarom mondani a néhai szétesettsége okán azóta már kipofozott fiók. A VFD kijelzős szovjet óra mondjuk nem tudom miért került bele. Na jó, tudom... Egészen biztosan azért, mert akkora itt a rend, hogy mikor a szétszedése után lehoztam, már csak itt volt számára hely.

   Ez itt a szintén nem is oly rég elkészült elektromos szerszámletevős polc, ami valaha azzal az indíttatással készült, hogy ezen aztán tényleg nem lesz semmi, csak azok a szerszámok, amikkel éppen dolgozok. Hát ja...
   A Midland 100-as CB rádió, valamint a rádiófrekvenciás teljesítmény növelésére szolgáló úgynevezett batyu, azok pont nem olyan szerszámok, amikkel a pincében dolgozni szoktam.

   Bár van egy olyan tervem (ami persze nem fog összejönni), hogy az idei, vagy mondjuk inkább úgy, hogy az utóbbi időkben beszerzett kacatokat év végéig mind felszámolom, de attól még nem kellene mindnek ennyire szem előtt lennie. Ezen különös gondolatmenetet követve kerültek át a fiókban látható kincseim a fásból ide, vagyis a lomos pincébe. Aztán ott van oknak még az is, hogy kelleni fog a helyük. Reményeim szerint nem új beszerzéseknek, hanem ezen a polcon az épp használatban lévő szerszámoknak.

   Míg ezen a már-már teljesen leürült másikon azoknak a valamiknek, melyeket már kifaragtam, s épp nagyban szárad rajtuk a lakk, vagy mondjuk a sárga festék, terveim szerint ugyanis még az idén el fog készülni a virágállványra telepített tévéantenna, valamint az előszobai szatyortartó is. Vagy ha nem is pont ezek, akkor valamelyik másik kettő, ugyanis szintén idei tervem, hogy a már felírt, beszámozott és megnyitott farigcsálós projectek számát 10 alá csökkentsem. Mivel épp 12 farigcsálós cikkel vagyok elmaradva (természetesen a be nem számozottakon felül), valamint az apró elmaradások a lakásban négy már majdnem kész, így valószínűleg sikerülni fog lemennem 10 alá.
   Elmeséljem a szív formájú átlátszó doboz történetét? Na jó... Szóval az úgy volt, hogy nem volt mibe tenni azt a pormaszkot, amit nagyobb fűrészelésekkor szoktam volt az orromra tenni. Na így került képbe a már-már légmentesen zárható doboz. Hogy a pormaszk hova a francba tűnt belőle, na azt viszont nem tudom, pedig nemsokára szükségem lesz rá, mert reményeim szerint itt olyan fűrészelés lesz csapva, hogy ihaj! Ha meg nem? Akkor úgyis letagadom az egészet...

   A balra látható úgynevezett hajólámpát természetesen már csak azután találtam (megjegyzem csak úgy egyszerűen rádobva egy kupac sittre), miután az apró elmaradások a pincében három című project keretében felszereltem az útszóró sós pincébe azt a társát, melyet a boltban voltam kénytelen megvenni.
   Egy kicsit az a formátlan valami is hasonlóan került hozzám, amit a fehér vödörben látunk. Eláruljam, hogy mi az? Na jó. Az kérlek egy olyan autótükör, ami motoros beállítású. Bár már régóta terveztem, hogy szétszedek egyet, csak ugye nem volt hozzá alanyom. Kérni meg ugye nem mertem, mert ha kapok, akkor biztosan kaptam volna mellé mást is, miközben már így is elborítanak a lomok. Pláne úgy, hogy idén már ez a harmadik motoros tükör, amit egyszerűen csak úgy eldobva találok.

   Hogy az előszobai szatyortartó a fából készült lemeztárolóból lesz, az már tutira el lett döntve. Épp mint ahogy az is, hogy fel fogom szabadítani a szerszámok tárolására használt polcokat. Mert ugye az azért mégsem járja, hogy komoly küzdelmet kell folytatnom, mikor elő szeretném kapni mondjuk a körfűrészt, vagy a flexet.
   A gyalugép amúgy nem azért van a dobozában, mintha annyira félteném, hanem azért, mert még nem volt hová (és mihez sem) elővennem. Amit jobbra lent látunk, azok a füzeteimen felül azok a csempék, melyeket mind a forrasztópad nevű elképzelésemhez szereztem be.
   A múltkor volt egy álmom, aminek az volt a lényege, hogy teljesen elveszetten állok a pincében, mert semerre sem látok sem szétszedni, sem megbarkácsolni valót. Erre az élményre persze még hosszú évekig nincs semmi esélyem. (ha csak lomtalanításkor ki nem vágok a pincéből mindent) Mert ugye most is mi történt?

   Elég volt csak egy kicsit lenéznem, mire fel azonnal előkerült egy újabb idei beszerzésű alany. Ez a lehetetlen színű lámpa taxis Laci szomszédom hagyatékából származik. Annyira csúnya, olyan formátlan, esetlen, hogy egyszerűen képtelen voltam visszautasítani a befogadását.

   Végül sikerült addig-addig sertepertélnem a pincében, míg egyszer csak őszinte meglepetésemre eljutottam idáig. Az ecseteket tartalmazó barackbefőttes doboz egyértelműen nem ide, hanem valamelyik festékeket tartalmazó polcra való.
   Mindeközben a bútorkerekeknek is van már egy kialakult rendes helyük, csak most épp nem tudom, hogy hol. Ezt úgy kell érteni, hogy a többi bútorkerék jelenleg egy olyan vödörben állomásozik, melynek az utóbbi időben még többszöri nekifutásra sem sikerült felderítenem a tartózkodási helyét. Nagy a rend na!

   És nemcsak, hogy a keresett vödröt nem találtam, de még egy olyan fadarabot sem, ami méretre kiadná az eddig még csak fejben megtervezett antennatartót. Mondjuk a vödröt nem borítottam ki, de csak azért nem, mert nem úgy voltam öltözve, hiszen alapvetően csak a szivargyújtó USB átalakítóért ugrottam be.

   Mert ugye ha egyszer bemutatom (márpedig ez remélhetőleg hamarost meg fog történni) az általam épített indexrelét (lásd azt a borzalmat balra), akkor csak oda kell majd tennem mellé (vagy egy másik cikkbe) a gyári változatot is.

   Megérkezve végre a mai témához, ennek a szerkezetnek a beszerzéséről azt tudom elmondani, hogy a földön találtam. Bármily hihetetlen legyen is, de képes voltam megállni, hogy ne vegyem fel! Másnap mondjuk már nem, mert addigra megérett bennem a gondolat, miszerint egy szétszedést ez a bigyó is megér.
   Mindezt úgy, hogy egyrészt már szedtem szét ilyet (még ha az kisebb is volt), másrészt mostanában azt szoktam magamban mondogatni, hogy nem szeretném megírni a kétezredik szétszedtem cikket. Ez ugye az 1389-es sorszámú, szóval már csak 610 tétel van hátra addig, hogy megfékezzem magam.

   Ezen matrica megtekintése után a 12V és 24V feliratok rejtélye azonnal megoldódott, ez ugyanis csak annyit jelent, hogy nemcsak 12 voltos személy, de 24 voltos teherautóban is lehet használni.
   Amennyiben a 05/2015 azt jelenti, hogy 2015 májusában készült, akkor épp kibírta a 3 éves garanciaidő végéig, ugyanis ezt a valamit 2018 nyarán találtam, mégpedig a közeli Tesco melletti kifőzde előtti járdán, illetve fűsávon.

   Ez a tépőzáras valami szolgál arra, hogy összefogassuk vele a kábel felesleges hosszát. Jópofa megoldás, mert egy úgyis elvesző drótdarabkával ellentétben, ez szinte akárhányszor újraköthető, és még rá is lett varrva (valójában persze csak húzva) a kábelre.

   Miközben a power LED sem világít. Itt aztán egyből azon kezdtem el morfondírozni, hogy vajon mi olyanom van itthon, amit bele merek dugni egy ki tudja mekkora feszültséget leadó USB aljzatba. Már ha működik egyáltalán a dobozban a step down konverter...

   Bár akad valahol egy USB alzatba dugható asztali lámpa, de mivel azt nem találtam meg, ezért kénytelen voltam a műszer mögül E. T.-ként kikandikáló webkamerát bevetni. Ezt a hardvert amúgy a múltkor vagy fél órán át kerestem, de végül nem találtam meg a pincei dobozaimban.
   A keresés persze nem úgy történt, hogy hebehurgya módon lementem a pincébe feltúrni a dobozaimat, hanem úgy, hogy odaültem a számítógépem elé, és elejétől végéig átolvastam a már szétszedett és eldobozolt kacatjaim listáját, miközben a keresett kamera végig ott röhögött a polcon.
   Az említett dobozok tartalmát ezért is tervezem újraépíteni. Mármint azért, hogy amik kellenek (kellhetnek) közülük, azok elől legyenek, amik meg nagyok, azok kikerüljenek a polcra.
   Ehhez, pontosabban szólva a nyilvántartás rendezés utáni újraírásához persze kellene a pincébe egy számítógép. Természetesen van is ott egy Compaq, amihez egér és billentyűzet is akad dögivel.
   Ami nincs, az a monitor. Illetve az is van, hiszen találtam egyet a fűben, illetve kaptam egy másikat valamelyik kollégámtól, csak ugye ezek a monitorok még kipróbálatlanok. Mondjuk jelen pillanatban még maga a számítógép is az. Na így hogy csináljam, hogy ne érjem el a kétezredik szétszedtemet?

   Ez a patkolás, ez bizony gyengének bizonyult. Amúgy meg mernék rá esküdni, hogy a biztosíték halálát a használati utasítás elolvasásának hiánya okozta. Mert ugye ha egyszer az van ráírva, hogy maximum 5 amper, akkor ugyan ne dugjuk már bele a kerékfújó kompresszort.

   Na most az tudtam, hogy van itthon biztosítékom dögivel, és még azt is tudtam, hogy ezek leginkább egy pincei dobozban találhatók, csakhogy azt is tudtam, hogy idefent is akad. Ez a fiók amúgy egyáltalán nem az a biztosíték fellelési helyszín, amin nem is oly rég lepődtem meg, hanem ez már egy harmadik. Nagy a rend na!

   Ennél tán nem is lehetne egyszerűbb a felépítése. A szivargyújtó aljzatok apró csövekből (ez a negatív pólus), valamint a mögöttük pozitív pólusként végighúzódó lemezből állnak.

   Majd erről a másik oldaláról is, azonban nem sikerült rájönnöm, hogy mi lehet az a feladat, illetve mégis milyen okból állhatna elő, hogy nekem 12 (vagy 24) voltos feszültségből 5 voltot kelljen előállítanom.
   Ez persze (mármint az, hogy nem jutott eszembe semmi) egyáltalán nem baj, hiszen most elég ha csak annyit megjegyezek, hogy ha kell, akkor van élő hardverem az adott feladatra. Mikor a terhelésként bevetett kamerát a polcra visszatettem, óvatlanul végighúztam az ujjam a polc szélén, kérdvén vajon poros-e.

   Mivel volt mivel, összehúztam a kábelét, majd visszadobtam a polcra, mondván valamelyik nap úgyis neki kell állnom elrendezni a lakásban a dolgokat. Ennek, illetve az ezt megelőzően ugyanezen felkiáltással mindenféle (akkor még talán) logikusnak tűnő helyekre odadobált kacattengernek idővel az lett a vége, hogy mint ahogy tették azt már annyiszor, újfent összecsaptak felettem a káosz hullámai...