Ez a kép azért kapta a keresztségben a "csőd" nevet, mert mikor 2019 november elsején lőttem, akkor még mindig épp az a 10 tétel hiányzott a szétszedések közül, mint amelyik még valamikor az év elején is. Konkrétan az a 10, ami már előre be volt írva a táblázatba, csak nem lett szétszedve. Ezt persze (megjegyzem őszinte sajnálatomra) nem úgy kell érteni, hogy már csak 10 ilyen tétel lenne, hanem úgy, hogy ugyanúgy 69 van belőlük, mint ahogyan azt a 2018 év eleji statisztikát tartalmazó cikkben írtam. Hogy ez a 69, ez már nem ugyanaz a 69 (bár mondhatni szintén sajnos nagyon komoly mennyiségű köztük az átfedés), az engem azért nem vigasztal, mert ugye olyan mindegy, hogy melyik 69 tételből kell ledolgoznom az év végéig a magamnak megígért 10-et. Na most ha lett volna annyi eszem (persze nem volt), hogy nem írogatok be időközben (konkrétan 2019-ben) a táblázatba egy csomó olyan tételt, amit aztán nem szedtem szét, vagy épp farigcsáltam össze, akkor már nemhogy -10, de egyenesen -15 tétel lenne az eredményem! No de beírogattam, amivel így utólag már nem igazán tudok mit kezdeni.
   Aztán azért is lett a kép neve csőd, mert még mind a mai napig nem voltam képes szétszedni sem a diavetítőt (amihez amúgy idén érkezett egy 8 milliméteres mozgókép vetítő is), mint ahogy a jobb alsó sarokban a por ellen bedobozolva  ücsörgő Harkov villanyborotvákat is csak kerülgetem. A BRG MK-29-es magnóról, meg az UHER 4000-ről már nem is beszélve! Pedig ha ezek innen eltűnnének, akkor lenne végre egy kis hely. Ez amúgy az idei legfőbb tervem. Mármint az, hogy visszaszerezzem végre a lomjaimtól az általuk elfoglalt helyet. Hogy aztán ebből mi lesz (illetve addigra már lett), az majd a 2021-es évnyitó cikkből fog kiderülni.
   Szerintem amúgy most már nem olyan vészes a helyzet. Ilyenkor persze mindig nekiállok végiggondolni, hogy melyik oldalról kapjak bele az elmaradásaimba, hogy a lehető leglátványosabban haladjak, minek hatására általában viszonylag rövid időn belül összeomlok. Mármint azért, mert ugye ilyenkor szokott kiderülni, hogy a helyzet korántsem olyan rózsás, mint ahogy én azt még mindössze 5 perccel ezelőtt gondoltam. Most például azt gondoltam, hogy mielőtt még nekiállnék szétszedni valamelyik kisrádiót (már úgy értem, hogy ekkor még nem volt eldöntve, hogy melyik lesz a mai boncalany), bepótolok néhány tegnapról megmaradt elmaradást.

   Az egyik ilyen elmaradásom ezen kép elkészítése, majd a tegnap megírt, de majd csak valamikor évekkel később megjelenő cikkbe történő beszúrása volt, amiből aztán nem lett semmi. Mármint azért nem, mert a képet végül (valószínűleg simán lustaságból) inkább ide szúrtam be. Mikor ez történt, akkor mondjuk még tudtam, hogy miért, most azonban (mármint így másnap reggel) már nem.
   A kép amúgy azt ábrázolja, hogy milyen ferde a parketta az ajtó alatt. Hogy ez meg mégis minek kellett volna abba a cikkbe, ami amúgy a laptop Hi-Fi toronyban történő elhelyezéséről szól? Nos azért, mert abban volt egy olyan kép, ami a Hi-Fi torony mellett mutatja az éjjeliszekrényemet, ami a toronyhoz képest látványosan kifelé dől. Nos ez - mint az már sejthető - nem azért van, mert mondjuk ferdére sikeredett volna az éjjeliszekrény, hanem azért, mert ferde, mármint lejt a parketta.

   Egy másik elmaradás, hogy tegnap a szobában felejtettem a sárga Miniplexhez összegyűjtött hálózati kábeleket. Ez mondjuk még véletlenül sem azért történt, mintha feledékeny lennék (á dehogy), hanem azért, mert tegnap este egyszerűen nem találtam számukra semmiféle értelmes helyet. A hálózati kábeles fiókba persze bekerülhettek volna, csakhogy abba egyrészt már nem fértek bele, másrészt pedig egészen addig nem szerettem volna őket elcsomagolni, míg csak ki nem választom közülük a géphez leginkább megfelelő példányt. Hogy ezt mondjuk megtehettem volna akár tegnap is? Nos ez igaz, mint ahogy az is, hogy ez csak így utólag, a jelen sorok bepötyögésekor jutott eszembe.

   Mivel a kockarádiót már megmutattam, így most jöhetett volna mondjuk pusztán a változatosság kedvéért a kerek, illetve inkább gömb formájú rádió, csakhogy az még annyira koszos, ahogy arra mindenképp rá kell eresztenem egy nagymosást, amihez most valahogy nem volt kedvem.

   A gömb formájú rádiót egyértelműen a formája miatt vettem meg, a felső sorban látható, azonos fazonúnak tűnő kettőt pedig azért, mert míg az egyik egy teljesen átlagosnak mondható rádió, addig a másik nem szuperheterodin működési elvű, hanem egyenes rendszerű vevő, vagyis bóvli. Míg az AIWA kisrádió esetében a márkás mivolta, valamint a mindössze 200 forintos ára volt ok a megszerzésére, addig a SHARP társát mindössze fel kellett vennem a fűből.
   Na jó, bevallom, hogy közben senki sem tartott fegyvert a homlokomnak, hanem ez csak egy amolyan belső kényszer volt. Hogy miért vettem fel, mikor van belőle (mármint még mind a mai napig bemutatatlan kisrádióból) készleten rogyásig? Nos azért, mert két, zsebrádió létére szokatlan műszaki különlegességet is tartalmaz.

   Időközben (amúgy valószínűleg azért, mert már az ágyamon hevertek) megtaláltam a hálózati kábeleknek a legtutibb helyet. Mert ugye itt egyrészt nincsenek útban, másrészt innen elkeveredni sem tudnak, mint ahogy az adott ponton elbújni sem.

   A piros solid state felirat azt jelenti, hogy a készülékben az elektronok szilárd testekben haladnak. Ez bár elsőre furcsán hangzik, de a jelentése mindössze annyi, hogy nem vákuumban. Vagyis amin ez a felirat szerepel, abban az elektronikában már nincsenek elektroncsövek. Ez persze ma már senkit sem lep meg, de az 50-es években még komoly jelentősége volt. No nem mintha szokás lett volna zsebrádiót építeni elektroncsövekkel...

   Hanem arra, hogy a rádió ellenállásainak egy részét rányomtatták a panelra. Például a rózsaszín ellenállás lába alatti apró fekete paca, amihez az ezüst színű csíkok vezetnek, az egy ellenállás.

   Na most a készülék másik különlegessége, hogy nem egyedi alkatrészekből áll, hanem részben kombináltakból. Amit balra látunk, az például nem kondenzátor, esetleg a három lába miatt keramikus szűrő, hanem három alkarész, konkrétan két darab 20 nanós kondenzátor és egy 500 ohmos ellenállás kombinációja. Na ezért tűnik úgy, mintha ez a rádió nagyon kevés alkatrészből állna.

   Szóval míg maga a kapcsolás teljesen hagyományos, addig a gyakorlati megvalósítása kifejezetten különleges. Kapcsolási rajz nélkül nem is érti az ember, hogy a rádió melyik alkatrésze micsoda. Már úgy értem azért, mert a párhuzamos R és C kombinációja - mint alkatrész - úgy néz ki, mint egy átlagos kondenzátor.
   Ebbe amúgy még ifjonti koromban sikerült is belegabalyodnom. Szóval az úgy volt, hogy egy általános iskolai osztálytársamnak volt egy ilyen kisrádiója, meg 50 forint zsebpénze. Ezt a kettőt összekombinálva, némi logikai hibával karöltve, mindenkinek megmutatta, hogy micsoda jó helyet talált ki a zsebpénz elrejtésére. Mármint botorul úgy gondolta, hogyha bedugja az összehajtogatott ötvenest (ami akkoriban még egy barna színű papírpénz volt) a teleptartó mögé, akkor azt ott senkinek sem fog eszébe jutni keresni. A logikai bukfenc ott volt a dologban, hogy ezt ugye mindenkinek megmutatta.
   A károsult végül nem Rezső lett (mármint senki sem emelte el a zsebpénzét), hanem a zsebrádiója, merthogy a többszöri értelmetlen nyomorgatástól idővel letörött benne a korábban mutatott háromlábú alkatrész összes lába. Én barom meg, mondván már eleve úgysem szól, szóval nem tudok rajta rontani, elvállaltam a javítását, aztán csak néztem otthon bután, hogy mégis mi lehetett valaha az általam még sosem látott háromlábú bigyó, amit amúgy kisvártatva egy elegánsan könnyed rövidzárral helyettesítettem.

   Bár akkoriban mikor ez a rádió készült, vagyis az 1970-es évek elején még egyáltalán nem volt szokás kispórolni az anyagot a mindenféle termékekből, ennek ellenére mind a ferritrúd, mind a potméter, és még az állomáskereső már eleve miniatűr forgókondenzátora is szokatlanul filigrán.

   A videó elején azért torzabb a készülék hangja, mert akkor még az eredetileg megadott 3 voltról járatom, míg a felvétel második felében már 6 voltról. Ez persze még véletlenül sem azt jelenti, hogy ez a rádió nem 3 voltos, hanem csak azt jelenti, hogy a hangfrekvenciás fokozataiban is el van szállva valami.
   Mivel egy ilyen - már eleve sípláda - kategóriájú készülék kipofozásának semmi értelme, így nem álltam neki megkeresni, hogy pontosan mi szállt el benne. Pontosabban szólva, a kapcsolási rajzot épp csak átfutva, az avatott szemnek mindjárt feltűnik, hogy a mindössze háromtranzisztoros végfokból - a maximális erősítés elérése végett - mindenféle negatív visszacsatolást kihagytak. Ettől persze még nem kéne annyira torzítania, hogy az a beszédérthetőség rovására menjen.

   Itt aztán nem sok híja volt, hogy lövök néhány képet a pincében jelenleg uralkodó állapotokról is, gondolván megmutatom, hogy hová került a rádió, csak aztán lusta voltam vele, meg persze a fényképezőgéppel együtt lesétálni.
   Mivel a pincében egyre több a kisrádió (a nagyokról már nem is beszélve), már igazán illene nyitnom számukra egy saját dobozt. Amúgy ez is az idei egyik tervem, amiből - mint ahogy a többiből sem - valószínűleg nem lesz semmi...