Ezekből a műanyag játékokból a fellelési helyükön sokkal több volt, vagyis ez csak egy válogatás egy hatalmas kupacból. Hogy miért hoztam el őket? Nos még véletlenül sem azért, mintha Snoopy vagy Minyon mániás lennék (bár bevallom őszintén, hogy a minyont a gejsége ellenére szeretem), hanem mert csavarokat láttam rajtuk, vagyis szétszedhetők. Az egyiken látott elemtartó fedélről (mint beszerzési indokról) már nem is beszélve!

   Ezt amúgy azért tette, mert ez egy olyan különleges játékállat, aminek nyomda van a seggében. Hogy aztán a tulajdonosa ennek hatására a hörcsögöt és a spánielt is megpróbálta-e a fenekén tologatni egy papíron, illetve ez hány gyereknek jutott eszébe (már ha nem én vagyok az egyetlen ekkora barom), az egy igen jó kérdés!

   Most jön az, hogy hagyom őket egy kicsit száradni (ez persze van, hogy hosszú heteket jelent), aztán mindbe belenézek. Illetve belenézünk, hiszen - a hírlevélre feliratkozott közel ezer olvasó tükrében - egyáltalán nem vagyok egyedül ezzel a "mindenbe szeretek belenézni" mániámmal.

   Mivel az egyes képsorok külön mappába kerülnek (már persze csak akkor, ha naggyá válik közöttük az időeltérés), így könnyedén megállapítható volt, hogy ez és az előző kép készülte óta több mint egy hónap telt el.
   Amúgy most sem azért jöttem ide, mintha bármiféle ingerenciát éreztem volna a műanyag játékok szétszedésére, hanem csak kellett a hely. Mármint erre a polcra szerettem volna odakészíteni azokat a szerszámokat, melyek a Gumiám paszta (gitt pótlásként) balkonajtóra történő felkenéséhez szükségesek.

   Nyitásképp a távirányító formájú valami és a napelemes powerbank került át az asztalom pultján elhelyezett munkalapra, ahol a többi kacat kitörő örömmel üdvözölte az új jövevényeket. Én mondjuk kevésbé, mert már megint nagyon kezd elharapózni a lakásban a rumli. Szó se róla, el is veszek közülük, csakhogy ez mit sem ér, ha a bekerülés volumene nagyobb, mint a kikerülésé.
   Mikor ez a kép készült, akkor épp augusztus vége felé járt az idő. Vagyis azon tervemből, miszerint nyár végére itt akkora lesz a rend, hogy majd csak nézek, na abból nagyon úgy néz ki, hogy már semmi sem lesz. Most konkrétan az van, hogy tényleg csak nézek, de hinni magamnak (és sajnos nem csak a rend tekintetében) én ugyan már nem hiszek...

   A múltkor (ami persze már szintén több mint egy hónapja volt) lementem a pincébe a kissé már hiányos fényorgonáért, mondván ő lesz az aznapi boncalany, de mint az látható, újfent sikerült magamat becsapnom.
   Ugyan reménykedek benne, hogy a fényorgonával nem járok úgy, mint mondjuk a Terta 811-es magnóval, vagy a mikrofonos BEAG fülessel (mely tételeket hosszú éveken át folyton csak emlegettem), de ahogy én magamat ismerem, itt aztán tényleg bármi megtörténhet...

   Akár még az is, hogy rávetem magam a játékok belsejének megtekintésére. Mikor már épp kezdtem volna valamicske késztetést érezni a csavarhúzók előszedésére, becsipogott a konyhából az időzítő.

   Azt mondjuk tudtam, hogy odakint épp nagyban hűl a májgombócleves, azt azonban nem gondoltam volna, hogy képes leszek a csipogón beállított 7 perc alatt annyira nem csinálni semmit (mármint némi fényképezésen felül), hogy mire kihűl a leves, addigra még egyetlen játék se szedődjön szét.

   Mire fel már megint az lett, hogy félretettem a tálcát, amire persze több nyomós okom is volt. Elsőnek ott volt mindjárt az, hogy az ablaküveg tömítettségét előbbre valónak ítéltem, mint holmi játékok szétszerelését. Kisvártatva persze kiderült, hogy a gitt helyére bekenendő Gumiám pasztához szükséges egy spakli is, ami valahol a pincében van. Miután óvatlanul sikerült ránéztem a naptárra, következő hátráltató tényezőként arra jöttem rá, hogy ma kell letakarítanom a lépcsőházat.
   A feladatokat értelmes sorrendbe rendezve, a műanyag játékokba történő betekintés természetesen a sor végére került, míg maguk a játékok fel a polcra. Amúgy majdnem nem, csak mikor a PC-re is ránéztem, akkor meg az derült ki, hogy még valamikor reggel félbehagytam egy szétszedtem cikk megírását, amiből kis híján az lett (mármint a maradék néhány sor megírása helyett), hogy mégiscsak a játékok következnek.

   Sokszor vagyok vele úgy (megjegyzem sajnos), hogy az épp boncolt valamire (jelen esetben valamikre) nézve már-már el sem hiszem, hogy az adott téma feldolgozása valóban bekövetkezik.

   Mikor ezeket még a 2020-as lomtalanításkor begyűjtöttem, próbáltam a főképp játékokat tartalmazó kupacból azon elvet követve válogatni, hogy legyen bennük valami érdekes. Mármint minden figura tudjon valami kunsztot.

   Amit ugyanis eddig puszta keréknek néztem, az a manapság szokásos, kicsit megtolod, majd elengeded típusú hajtómű, amire azért nem jöttem rá egyből, mert nem húzni kell, és aztán előre megy, hanem tolni, amitől aztán hátrafelé menekül.

   A játékot összetartó csavarokat hiába tekertem ki, mert a két fél műanyag azokon felül több helyen is össze volt ragasztva, méghozzá szétszedhetetlenül. Na jó, egy (amúgy persze több) ilyen törés által kinyílik, de ehhez nagyon durván kell erőltetni, ami azért érthetetlen, mert már a csavarozott kötés is bőven elég erős. Illetve ha már ragasztják, akkor miért nem az összes ponton? Erre legfeljebb az lehetett az ok, hogy a dupla összefogatásra azt lehessen mondani, hogy a gyártó mindent megtett, hogy a gyerekek ne tudják a termékét már lenyelhető méretű darabokra bontani.

   Valahol itt jöhettem rá, hogy ez egy űrtávcső. Vagyis azok a lapok nem fogantyúk, hanem napelemek. Azt viszont nem értem, hogy ezt Snoopy kutya hogyan éli túl sálban, sapkában, repülős szemüvegben, de űrruha nélkül.

   Mivel a távcső mindkét végén "ablak" van, így abba anélkül is bele lehet nézni, hogy szétropogtatnám a műanyagból készült házat. Ha jól látom amit látok, akkor ebben is vannak összeragasztott részek, csak nem hengeres a formájuk, hanem lapos.

   Ha nem azt nézzük, hogy kék, akkor teljesen egyértelmű, hogy Snoopy kutya egy hatalmas kupac szaron ül, ami számomra sem mint gyermekjáték, sem mint éttermi ajándék nem különösebben szimpatikus.

   Mármint ha megnyomom a kutyus tarkóján a karabiner beakasztására szolgáló fülecske melletti gombot (lásd a képen balra), akkor a kutya hasa körül nekikezd pörögni a labda.

   Miközben Snoopy lámpáját ezzel az apró kapcsolóval lehet bekapcsolni, az elemtartó fedelének mérete előre jelzi, hogy az amúgy LED-es lámpácska nem fog valami sokáig világítani.

   De nem, hanem két kicsi, és még azok is csak durva roncsolás (konkrétan törés) árán cserélhetők. Nekem legalábbis nem sikerült a két elemet a keskeny résen át a helyéről kipiszkálnom.

   Ez a mai persze nem volt valami komoly szétszedés, hiszen csak az egyik játékot nyitottam ki, meg egy másik teleptartóját, ami amúgy csak azért alakult így, mert a nyomdaműves Snoopy még a két beledöfött csavarhúzó ellenére is egyben maradt.
   A csoport viszont nem marad egyben, mert míg a Snoopy kutyák a páromhoz kerülnek (kivéve a távcsövest, mert az marad nálam), addig a minyonok az egyik szomszéd kisfiát fogják boldogítani.

   Ahogy elnéztem ezt a díszes kollekciót, s belegondoltam a hasznosságába, fogalmazzunk úgy, hogy teljesen esélytelennek tűnt, hogy egyszer még előveszem vázába rejtett távcsövet. A szívnek valamiért kedves dolgok persze még véletlenül sem arra vannak, hogy használja őket az ember.

   Ezek ketten holnap lekerülnek a pincébe, mégpedig a bicajommal szembeni polcra, ami épp gyermekszem magasságban van, s így a minyonoknak nem sok esélyük van megúszni a megtalálást, illetve az elajándékozást. Legalábbis annak tükrében, hogy a múltkor a plüssbékát és lovat is épp így sikerült elajándékoznom, én komolyan ebben reménykedek.

   A lista felirata mondjuk nem stimmel (de csak mert még közvetlenül nyomtatás után összekevertem a kettest és a hármast), de részemről attól még igencsak szép teljesítmények érzem, hogy végre ez is betelt. Amúgy nem vékony iksz, vagyis szétszedés hiányzott belőle (mert abból már a következő listán is akad egy csomó), hanem már csak az egyik iksz megvastagítása, ami filmnézést jelent, s egyébként úgy sikerült összehoznom, hogy a műanyag játékok piszkálása közben végre sikerült megnéznem (mondjuk inkább csak hallgattam) egy már hosszú évek óta őrizgetett riportfilmet.
   Hogy a már szintén évek óta őrizgetett lomkészletemnek mikor érek a végére, azt viszont még csak megjósolni sem merem! Pláne azért sem, mert a háttérben még csak most dolgozom fel a mostanában a piacon összevásárolt, valamint a 2020-as lomtalanításkor begyűjtött kacatokat, amivel a farigcsálós cikkek között hagyott meglehetős mennyiségű hézagokat töltöm fel. Na ezért, illetve ezért is jelennek meg a szétszedtem cikkek annyira összevissza sorrendben. Ami körülöttem van, az persze szintén tőlem van annyira összevissza...