Dekorációs világítás
(forogni is tud)

Ezt a valamit már csak azért sem hagyhattam veszni, mert
ugye fényes, ráadásul még LED-ek is vannak a közepén.

 

 

Mármint ez a négy, miközben a fényessége onnan
ered, hogy a teteje konkrétan tükörből van.

 

 

Az alján elemtartó, valamint két olyan lyukacsos
rész is látható, ami hangkibocsátásra utal.

 

 

Nemcsak elemről, de külső tápegységről is működtethető.

 

 

Mint ahogy a tápcsatlakozó, úgy a power gomb is miniatűr.

 

 

   A rugóinak különös fazonja van (mármint nem a megszokott kúposak), a teleptartó teljesen ép és tiszta, valamint egy általam eddig még sosem látott jel található az alján.

 

 

Bár már többször is nekiálltam őket leselejtezni, de még mindig
találtam a dobozomban három AAA méretű elemet.

 

 

   Színre zöld, sárga, piros és kék LED-ek vannak benne, melyek szép lassan változtatják a fényerejüket. Vagyis hol az egyik, hol a másik fénye dominál, de soha egyik sem alszik el. Erősnek meg olyan erősek (mármint a fényük), hogy mikor véletlenül (amúgy persze direkt) közvetlenül (mármint nem oldalról) belenéztem, sokáig csak színes foltokat láttam.

 

 

Ezt a színkavalkádot a falra sikerült vele felrajzolnom.

 

 

Egy elemes készülék mégis miért AC-ról, vagyis váltóáramról jár?

 

 

Ez itt a doboz teteje.

 

 

Melynek egyik lyukán átnézve látható a tükör
alatti hatalmas fogaskerék egy apró szelete.

 

 

Belül is van egy ilyen száguldást imitáló holdas csillagos jel.

 

 

Sejtettem én, hogy alig lesz benne valami...

 

 

Mondjuk egy ilyen áttételes motor újrahasznosítására - már ha elég erős - akkor
van egy ötletem, de a csiszolómalom valószínűleg nem ezzel lesz meghajtva.

 

 

Mivel a többi nem ilyen, ezért ennek a csavarnak a fejét még
a betekerése előtt érhette valami komoly kémiai behatás.

 

 

Az apró áttételes motort tartó egyik bakot pedig fizikai.

 

 

Ha ez a motor váltóáramú, akkor mégis hogyan foroghat a három elem szolgáltatta
4,5 voltos egyenfeszültségről? A talány megfejtése az, hogy ez bizony sehogy!

 

 

   Mármint ez a hálózati szinkronmotor csak akkor forog, ha a dobozka épp a dugasztápjáról jár. Ezt az előbb nem is figyeltem. Illetve az úgy volt, hogy mikor próbáltam, akkor ugye még nem tudhattam, hogy nemcsak világítani, de forogni is tud. No meg eleve le van szakadva a motor egyik tartóbakja, hogy még csak esélyük se legyen a fogaskerekeknek összeakaszkodniuk.

 

 

   A négy dióda azért van a panelen, mert ugye a LED-eknek egyenfeszültség kell. No de mitől változtatják a fényüket? Mert ugye ahhoz a funkcióhoz négy ellenállás azért édeskevés.

 

 

Mire fel a szerző mindjárt meg is találta a
fényjátékért felelős műszaki részletet.

 

 

   Hogy rendben forog-e a motor, azt az apukám által készített pákatrafó 6 voltos váltóáramú kimenetéről teszteltem. Jelentem forog, vagyis van értelme rögzíteni a helyéről letörött motortartó bakot.

 

 

És már kaptam is elő a feladat elvégzéséhez szükséges szerszámokat!

 

 

Na most amit még kaptam, ez egy csúnya véraláfutás, amit
a kombinált fogó (valamint a szerző) esetlensége okozott.

 

 

Ezt csak azért mutatom, mert az útban lévő rúgók miatt az alsó elem nagyon
esetlenül áll, pontosabban szólva tehető be, valamint vehető ki a helyéről.

 

 

Az alaplemezről letörött tartóbak kapott alulról egy süllyesztett fejű csavart.

 

 

Valamit rá kellene tennem a tetejére, ami aztán szétszórná a fényét.

 

 

Mondjuk így sem mutat rosszul, de mivel a tetején forog a tükör (most mondjuk
épp nem, mert elemről jár), így biztos, hogy eredetileg is volt rajta valami.

 

 

És már vette is le a szerző a polcról a postavarjú mellett porosodó földgömböt.

 

 

Ez mennyivel jobban néz ki, immáron színes fénnyel
átvilágítva, mint csak úgy magában állva...

 

 

Ezt amúgy még valamikor 2007-ben kapta a cégnél
minden dolgozó, mint karácsonyi ajándék.

 

 

   Mivel a föld azért mégiscsak a kék bolygó (már amíg teljesen ki nem csináljuk), így ez a helyes színbeállítás, amit azért volt nehéz lefotózni, mert ugye vagy a szín mászott el, vagy ha épp nem, akkor a fókusz tette ugyanezt.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.